VALAMIT TETTEM VELED
(Sarkad-Újtelek, 2014. augusztus 24.)

Lectio: 1Kir 19, 9-21. v. + Lk 9, 57-62. v.
Textus: 1Kir 19, 18-20. v.
Énekek: 42/1; 445/1-6; 173; 151; 251/1+6; 370; 23/1; 468. kk.; HIMNUSZ; 278/8;

„De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt. Amikor elment onnan, rátalált Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántott. Tizenkét iga ökör volt előtte, ő maga a tizenkettediknél volt. Amikor Illés elment mellette, rádobta a palástját. Akkor ő otthagyta az ökröket, Illés után futott, és ezt mondta: Hadd csókoljam meg apámat és anyámat, azután követlek! Ő azt felelte: Menj, de térj vissza, mert valamit tettem veled.”

Szeretett Testvéreim!
Illés egyedül maradt… legalább is úgy érezte. A legnagyobb próféták egyike, akin keresztül Isten különös erővel mutathatta meg a hatalmát, erejét. Mert engedelmeskedett a Mindenhatónak.
Hol van Isten? Mindenütt jelen van. Miért nem látjuk a munkáját? Többek között azért, mert mi, akik azt mondjuk magunkról, hogy hozzá tartozunk, mi nem engedelmeskedünk neki.
Isten megismerésének útja az engedelmesség és a bizalom. Készíthet egy édesanya, nagymama akármilyen finom ételt, ha a gyermeke, unokája nem akarja megkóstolni, nem tudja meg, milyen finomságot készítettek neki.
Istent is úgy ismerjük meg, ha engedelmeskedünk hívó, bíztató szavának. S minél jobban engedelmeskedünk neki, annál jobban megismerjük őt.
De akkor Illés próféta úgy látta, hogy nincs egyetlen engedelmes ember sem Izraelben. Ezzel a panasszal járul Isten elé. Hiszen mindenki a bálványok után megy. A divatos bálványok után. Azokkal él függőségben. Mint akkor Izrael fiai a Baal istenséget keresték. Majd az ad nekik minden jót.
Mert valójában a magukat vallástalannak mondó, istent tagadó emberek is hisznek. Csak nem Istenben. Hanem valami másban. S ez a hitük máshova vezeti őket. El a Mindenhatótól, más hitekhez és hiedelmekhez…
Isten azonban azt mondta Illésnek: Lehet, hogy úgy látod, mindenki elfordult tőlem. Lehet, hogy úgy néz ki, mindenki magának készít isteneket. De meghagytam hétezer embert, akik nem hajoltak meg a Baal előtt és nem csókolták meg.
Illésnek is jelzés ez és a mindenkori istenfélőknek: Az, hogy megismertük Istent, hogy megismertük Jézus Krisztust, aki értünk adta önmagát, ez nem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka. Ő ajándékozott meg azzal, hogy másoknál hamarabb vágyjunk Isten közelségére és szeressük őt, megértve, hogy ő hogy szeretett minket.
Meghagyok hétezer embert: Isten csodája. Amikor mindenki Baal istenség után megy, akad néhány ezer ember, akik mégiscsak meglátják az Istenben az Egyetlent, a Mindenhatót, az Igazat. Nincs okunk dicsekedni, de annál inkább van okunk hálát adni, hogy megismerhettük Jézus Krisztust és hihetünk bűnbocsátó szeretetében, kegyelmében, gondviselésében.
Ez a meghagyok hétezer embert, igen kemény szavak között hangzott el. Mert Isten haragszik a bálványimádásra, különösen akkor, ha azt az ő népe követi el. Elmondta, hogy most megítéli ezt a népet, amely eldobta őt. De mielőtt Illés nagyon megrémülne, Isten megvigasztalja: Nem pusztul ki az egész nép, mert Isten gondoskodott arról, hogy legyenek még követői a nép körében.
És Isten feladatot adott Illésnek. Többek között azt, hogy nevelje ki az utódját. Tanítsa meg arra, amit ő tanult Istentől. Indítsa útnak, amely utat aztán neki kell végigjárni, folyamatosan tanulva az engedelmessége által Isten hatalmát.
Így mondja meg az Örökkévaló, hogy Elizeust, Sáfát fiát hívja el magával a szolgálatra. És Illés megy, és rátalál Elizeusra, akiről senki sem sejtené, hogy a próféták nem könnyű útjára térne. Tehetős, jómódú ember, van földje, jószága, ráadásul dolgos ember, aki nemcsak kiadja a munkát, hanem maga is végzi örömmel.
Illés rádobta a palástját. A palást a prófétai tisztnek volt a jele. Ez azt jelentette a kor nyelvén: vállalj velem közösséget. Járj velem egy úton. Légy nekem, a prófétának szolgája.
És Elizeus megértette. Nem tudjuk, hogy mi ment végbe a lelkében. Nem tudjuk, hogy Isten már hogyan készítette előre erre. Azt tudjuk, hogy megértette a hívást és megérett benne a döntés, hogy engedelmeskedik.
Pedig ez azt jelentette, hogy szakít eddigi életével, azaz új életet kezd. Mennyi izgalom, várakozás, öröm, félelem lehet egy-egy új kezdésben.
Elizeusnak sem volt egyszerű. Ha új útra tér, akkor előtte még vissza akar nézni. Elköszönni, elbúcsúzni apjától, anyjától.
El is mondja Illés prófétának. Hadd búcsúzzam el. Hadd menjek még egy kicsit vissza. Kész is vagyok követni téged, meg nem is. Olyan sok dolog köt az eddigi életemhez, és olyan nehéz egyszerre elhatároznom, hogy teljesen újat kezdek. Engedj vissza.
Illés próféta pedig visszaengedi. Mert Isten megérti a mi küzdelmeinket. Megérti, hogy milyen nehéz életre szóló elhatározásokat tenni. Illés próféta türelmes. Hiszen nem rajta, hanem az élő Istenen múlik, hogy végül Elizeus valóban próféta lesz-e. Elengedi tehát.
De elmondja: Térj majd vissza hozzám, mert valamit tettem veled. Luther Márton ezt így fordította: Menj, de emlékezz arra, amit veled tettem!
Isten nem kényszerít. De határozottan értésünkre adja: Valamit tett értünk. Valamit tett velünk.
A Fiát adta értünk! Kegyelmét kínálta fel nekünk. Van, akit gyermekkorában megkereszteltek, de egyébként semmi köze nincs Krisztushoz és az egyházhoz. S egyszer csak Isten megállítja: Járod az utadat, rám sem gondolsz. De tettem érted valamit. Jöjj hozzám. Jöjj vissza hozzám.

Hívása elkötelez.
Ma, Isten kegyelméből ketten felveszik a szent keresztséget a gyülekezet közösségében. S az eddigi életük ezer szállal vonja őket. Ahogy mindannyiónkat vont, von az az élet, amit a Jézus Krisztusnak való elkötelezés nélkül éltünk valamikor. Isten pedig szelíden azt mondja: menj, de térj vissza hozzám, mert valamit tettem veled. Amit tettem, az kikerülhetetlen, az új célt és új értelmet ad az életednek.
Vannak, akik ma készülnek konfirmációra. Valamit tettem veled. Olyat, amit életre szól. Az úrvacsorai közösségben, a megismétlődő önmaga közlésben: valamit tettem veled. Nem élheted úgy többé az életed, mintha mi sem történt volna.
S így igaz azokra is, akik régen vagy régebben konfirmáltak. Isten mindannyiónkat emlékeztet: térj vissza hozzám, mert valamit tettem veled.
S ez a valami egy életre, sőt örök életre szóló elhívás.
A sákramentumok, a keresztség és az úrvacsora arra emlékeztetnek személyesen minket: Isten tett valamit érted. Kimondhatatlan nagy dolgot tett érted. A bűnösért feláldozta a bűntelen Fiát.
S ma és életünkben oly sokszor megkérdez: Én ezt tettem érted, te mit tettél értem?

Menj, éld az életed, járd az utat, amit Isten eléd adott. De soha ne feledd valami nagy dolgot tett érted, valami nagy dolgot tett veled, és ez életre szólóan kötelez!

Ámen.