Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Égethetsz-e szent könyveket? 2Móz 32, 15-20

ÉGETHETSZ-E SZENT KÖNYVEKET?
(Sarkad-újtelek, 2010. szeptember 12.)

Lectio: Dán 3, 1-18. v. + ApCsel 19, 11-20. v.
Textus: 2Móz 32, 15-20. v.

Énekek: 1/1; 489/1-4; 442/7-8; 151; 442/6; 105/1-3 + 23-24;

„Azután megfordult Mózes, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. A táblákat Isten készítette, az írás is Isten írása volt a táblákra vésve. Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Harci lárma ez a táborban! De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek gyászénekének hangja, dalolás hangját hallom én! Amikor odaért a táborhoz, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival.”

Szeretett Testvéreim!

A valaha létezett legszentebb irattal indul el Mózes arról a hegyről, ahol 40 napon át Isten színe előtt készült arra, hogy átadja Isten szavát Izraelnek, a választott népnek. Az a történet, amit felolvastam, egy igen sötét nap története Isten népe életében. A legnagyobb, a legcsodálatosabb dolog történhetett volna velük: Meghallják Isten kegyelmes szavát. Helyette meg kellett hallaniuk Isten ítéletét! Az a nép ez, amelyik alig néhány hónapja látta, milyen csapásokat kellett elszenvednie Egyiptomnak azért, mert nem akarták szabadon bocsátani Isten népét. Az a nép, amely látta szárazzá válni az útjukat álló tenger medrét, és átkeltek rajta, míg az utánuk nyomuló ellenségeik ott vesztek a visszatérő vízben. Az a nép, amelyik előtt nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban vonult az élő Isten Angyala. Az a nép, amelyik emberi számítás szerint szomjan kellett volna, éhen kellett volna pusztuljon a pusztában, s mégis élnek. Naponként szedik a mannát, emberileg megmagyarázhatatlan módon. Mert hiába próbálják megmagyarázni tudósok, mi volt a manna, még sincs arra válasz, hogy hullhatott ilyen mennyiségben, és naponkénti rendszerességgel? Ez a nép Isten szövetségese lehetett volna, boldogan, helyette Istenük ítéletét és haragját vívták ki. Mert nem tudtak várni Istenre. Ők azonnal akarták látni. Azonnal akarták tapasztalni. Azonnal akarták hallani. Isten pedig egy ideig látszólag hallgatott. Csak Mózessel beszélt. Ezt pedig nem tudták elviselni. Így hát bálványszobrot készítettek, borjúszobrot öntöttek, csakhogy az menjen előttük, és azt imádják! Mert maguknak akarták megállapítani, milyen legyen az istenük! Az az isten pedig, amit magunknak alkotunk meg, egy idő után csak azt mondja, amit mi szeretnénk hallani, csak azt teszi, amit mi várunk tőle, és ahelyett, hogy urunk lenne és hordozna, mi uralkodunk rajta és mi hordozzuk.
Mózesnek hallania kell a hegyen Isten felháborodását! Hallania kell, ahogy Isten el akarja törölni a népet, és helyette Mózes utódaiból formálni nagy népet. Hallania kell, hogy elromlott a nép. Mózes könyörgésére ugyan Isten enged, megmarad a nép, de Mózesnek ott kell hagynia a hegyet, az Istennel való találkozás helyét. Soha nem tudjuk meg itt a Földön, hogy mit bízhatott volna még rá Mózesre Isten, ha a nép türelmesen vár. Csak azt tudjuk, hogy Isten elkészített két kőtáblát, és ő maga írta rá parancsait a nép számára. Ezzel a szent irattal indul le Mózes a néphez, s ahogy közeledik szolgájával, Józsuéval, úgy hallják egyre hangosabban a bálványünnep zaját, a zenét, a vigasságot, a viháncolást, ahogy múlatja idejét a nép.
S ahogy előbb még Isten haragja izzott a hegyen, most Mózes haragja izzik fel, amint meglátja a bálványszobrot, meglátja az ünneplést, meglátja az esküszegést, és összetöri a két kőtáblát a hegy alján. Bennünk az szokott erőteljesen megmaradni, amit azután tesz: összetöri a bálványt, megégeti a vázat, amire kiformázták, és beleszórja a nép ivóvizébe: ezt igyátok! De ez már csak a második lépés. Az először a két kőtáblát töri össze: Isten szavát: Istennek most nincs mondanivalója számotokra! Isten most hallgat!
Nincs annál sötétebb időszak, mint amikor Isten elhallgat. Amikor elhallgat a tanácsa, elhallgat a vigasztalása, elhallgat az intése, a bátorítása. Mintha nem is lenne Isten. Tegnap ismét megszólított egy férfi, aki ugyanazt hajtogatja már hosszú hónapok óta, gúnyos nevetéssel: Az a valóság, aki én vagyok – mondja magáról. Isten nincs. Jézus nincs. Bármit mondtam neki eddig, a válasz: Isten nincs, Jézus nincs. Igen, előtte, számára most hallgat az Isten. Talán régebben szólongatta. Talán egykor megmutatta magát neki. De elutasította. Most nem képes meghallani Isten szólongatását.
Mózes összetöri a két kőtáblát: Istennek most nincs mondanivalója számotokra! Milyen gyakran hangzik manapság a panasz: nem szól az Isten! Az egyház attól szenved, hogy nincs ereje Isten Igéjének. Valóban nincs? Vagy csak hallgat az Isten, mert amit eddig mondott, azt sem hallottuk meg? Sokan vannak keresztyének, akik arról panaszkodnak, hogy Isten nem segíti őket. Valóban így lenne? Vagy elhallgatott életükben egy időre Isten, mert bálványokat állítottak be Isten helyére? Elhallgatott az Isten, mert amikor nyilvánvalóan szólt, mi azt mondtuk: hallgass, nem érdekel? Elhallgatott az Isten, mert hiába kérlelt a jóra, mi kinevettük őt? Erőtlen Isten Igéje, vagy mi tagadjuk meg az erejét? Hallgat az Isten, vagy mi lettünk süketek és vakok a szavára? Könnyebb Istent vádolni, mint megalázkodni előtte, és kimondani: vétkeztem! Én hagytalak el téged!
Eltűnődtem rajta: Ahhoz, hogy ott, a pusztában bálványszobrot készítsen Izrael, és elmondja: ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból, ehhez hazudniuk kellett. De nem Istennek hazudtak, hanem maguknak. Maguk előtt is letagadták Istent, akit megismertek. Hazudtak egymásnak, hazudtak maguknak, és hazudni akartak az Istennek is. Csakhogy amíg magukat becsaphatták, egymást becsaphatták, Istent nem tudták. Elkészítették a néma bálványt, még ünnepet is tartottak neki, elérték, amit vágytak. Az istenük azt teszi, amit ők akarnak. S ekkor az Egyetlen, az élő Isten elhallgatott. Isten Igéje széttörve, olvashatatlanul. Mert vagy hallgatunk Istenre, és akkor szól hozzánk, vagy eltaszítjuk szavát, de akkor Isten elhallgathat.
Megdöbbentő az, ahogy Mózes széttöri, megsemmisíti Isten szavának hordozóját. Hogy meri? Honnan veszi a bátorságot, hogy azt a szent iratot megsemmisítse? Mintha elégetné a Bibliát! De valójában ez jellé válik a nép számára: Még a szent irat sem lehet bálvánnyá! Semmi sem válhat bálvánnyá! Mert egyedül Isten számít, s minden csak addig lesz szent számunkra, amíg Istent szentnek tartjuk a szívünkben!
Akik hallgattak híreket, néztek híradót az elmúlt napokban, valószínűleg találkoztak Terry Jones lelkész nevével. Ez az idős, szélsőséges nézeteiről ismert hajdani baptista prédikátor elhatározta, hogy eléget legalább 200 darab Koránt, a mohamedánok szent könyvét. Ezzel akart mintegy tiltakozni, vagy egyfajta kicsinyes bosszút állni 2001. szeptember 11-ért, és tiltakozni az ellen, hogy az Al-Kaida által lerombolt két torony közelében iszlám mecset épüljön. Hallhattuk azt a világméretű felháborodást, amit ez a szándék kiváltott. A Korán-égetés elmaradt, de a muzulmán országokban hatalmas tüntetések törtek ki, hallottunk erőteljes fenyegetőzéseket, s tovább: amiről már kevesebbet beszéltek, hogy Algériában „megelőző csapásként” már Bibliát is égettek.
Mit mondjunk erre? Hogyan viszonyuljanak a keresztyének ezekhez a hírekhez? Felháborodhatnánk rajta, hogy a mohamedánok Bibliát égetnek! De ne tegyük. Nekik az nem szent irat. Nekünk kell szentnek tartani a Szentírást, úgy, hogy szentnek tartjuk azt, Aki a Biblia által üzen, aki a Bibliában megszólal! Amikor a mohamedánok felháborodnak a Korán miatt, teszik ezt azért, mert a Korán megsértésével istenüket érzik megsértve. A mohamedán világban elképzelhetetlennek tartják a szakértők, hogy mohamedánok a Koránt meggyalázzák! Mi pedig, az ún. keresztyén Európa, hányszor meggyaláztuk a Bibliát, és a hitvalló keresztyének nem is tiltakoztak ellene… Hányszor égettek keresztyének is Bibliát, csupán azért, mert nem az ő fordításuk volt az!
Azok a könyvégetések, amelyek az előreformációtól kezdve az inkvizíció eszközeiként a keresztyének között elterjedtek, semmiben nem hasonlítottak az Efézusban történt könyvégetéshez. Mint ahogy semmi köze nincs a Terry Jones féle szándékolt Korán-égetésnek sem a Krisztus lelkületéhez, vagy a Mózes Isten iránti izzó szeretetéből fakadó bálvány-döntésének. Ha hasonlíthatók az inkvizíciós könyvégetések valamihez, akkor ahhoz a könyvégetéshez, amikor Jójákim király, ahogy meghallgatta Jeremiás próféciáit, el is égette. Ne kívánjuk magunknak Jójákim sorsát, aki elutasította az Isten Igéjét!
Mégis: A Biblia igazi meggyalázása nem az, hogy elégetik. Sok-sok ezer Bibliát, szent iratot égettek el két évezred alatt. Ezek fájó, s nem egyszer indulatot kiváltó sebek. De nem ekkor gyalázták meg legjobban Isten szavát! Igazán a Bibliát azzal gyalázzuk meg, hogy nem akarjuk Isten szavaként fogadni! Ha nem akarunk engedelmeskedni neki, hanem vitatkozunk vele. Ha felülírjuk, átírjuk, vagy csak egyszerűen kijelentjük, hogy a mai korban már nem érvényes. Mózes azért törhette össze a két kőtáblát, rajta Isten írását úgy, hogy Isten még csak meg sem büntette miatta, pedig felért ez egy Biblia-égetéssel, mert előtte már Isten népe elvetette Isten Igéjét. És ezzel megmutatta Isten: akár csókolgathatjuk is a Bibliát, díszkötésbe tehetjük, bearanyoztathatjuk: mégis üres könyv lesz számunkra, ha nem akarjuk belőle meghallani engedelmes lélekkel Isten szavát.
De még mindig nincs válasz arra, mit tegyünk például a Koránnal. És a felolvasott történetben különösen szembetűnő, hogy Mózes nemcsak a kőtáblákat, hanem a bálványszobrot is összetörte! Hallottuk, hogy Efézusban, miután nyilvánvalóvá lett az Úr Jézus Krisztus hatalma, és nyilvánvalóvá lett, hogy az ördöggel nem lehet büntetlenül szövetkezni, sokan eljöttek, elhozták varázsló könyveiket, megvallották bűneiket, és elégették azokat a könyveket. Szabad-e hát keresztyéneknek olyan könyveket elégetni, amelyek nyilvánvalóan Isten Igéjével ellentétesek, amelyek bálványimádásra, Jézus Krisztus Megváltó voltának tagadására késztetnek?
Ha egyszerűen igennel, vagy nemmel válaszolnék, nem adnék választ. Mózes ugyanis a saját népének bálványát törte össze. Mégpedig úgy, hogy közösséget vállalt velük, mert nem hagyta, hogy Isten elpusztítsa őket. Közbenjárt értük, szenvedett velük, és halvány előképe volt az Úr Jézus Krisztusnak ebben, aki a golgotai kereszten magára vette bűneinket, és helyettünk áldozta magát, csakhogy megmentsen Isten haragjától minket. Megmentsen minket, akik magunk is hamis isteneket, magunk választotta isteneket imádtunk. Mózes nem kívülállóként törte össze a felállított bálványt. Az Efézusban könyvet égetők sem mások könyveit égették el. Azokat a könyveket égették, amelyek az övék voltak, amelyekkel ők voltak hűtlenek az Úr Jézus Krisztushoz, azokat a könyveket, amelyek segítségével egy-egy időre feleslegessé tették maguk számára a Szentháromság Istenbe vetett hitet.
Nem mások könyvét égették. Ráadásul a Szentírásban egyetlen ilyen esetről, egyetlen ilyen nyilvános könyvégetésről olvasunk, az is a Szentlélek leleplező munkájának, megújító kegyelmének megrázó élménye alatt történt. Nem szervezett, és előkészített volt, hanem olyan cselekedet, mint amikor valaki rémülten letépi magáról a meggyulladt ruháját, vagy iszonyodva ledobja magáról a kabátját, amire valami maró, fertőző, vagy utálatos szennyeződés került.
Ha valaki, aki a mohamedán országokban él, és ott vállalja fel, hogy többé számára nem szent könyv a Korán, ellenben szent könyv a Biblia, az életét teszi kockára. Úgy, ahogy Sadrak, Mésak és Abédnegó kockára tette az életét, mert megvallották, hogy számukra nem szentség a felállított bálvány. Ők az életüket tették kockára, mert nem tisztelték az állami istenségeket. Nem vakmerőség, hanem a teljességgel az élő Istenre való hagyatkozás mondatta ki velük: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”
De ők nem mások nevében beszéltek, és nem sodortak senki mást bele ebbe a hitharcba, aminek a vége akár a tűzhalál is lehetett volna, ha az élő Isten nem küldi el hozzájuk a Szabadítót.
Ezért, amit Terry Jones elhatározott, már csak ebben a formában sem lehet a Szentírásban önmagát kijelentő, Mindenható Istentől való kezdeményezés. Nem Isten Szentlelke munkálta ezt, hiszen míg ez az idős lelkész viszonylagos biztonságban él az Amerikai Egyesült Államokban, az általa gerjesztett indulatok a mohamedán országokban élő keresztyén testvéreinkre csapódnak el. Őket fogják az eddigieknél is jobban gyűlölni, üldözni. Ha valahol igaz, most különösen is igaz a szólás: Aki szelet vet, vihart arat.
Elgondolkodtató, hogy Magyarországon milyen keveset hallani arról, hogy eddig is mennyi Bibliát elégettek a mohamedán világban, s mennyi keresztyént üldöznek, megölnek hitéért. De ez is csak arra hívja fel a figyelmünket, hogy nekünk, keresztyéneknek kell odaállnunk az üldözöttek, a kísértéseknek, próbáknak kitettek mellé, nekünk nem szabad magára hagyni a viták, támadások tüzében élőket. Segíteni kell őket, de nem a gyűlölet eszközével. Pontosabban lehet gyűlölni: de nem a másik embert, hanem a bűnt. A magunk bűneit. A magunk bálványait. Azokat le kell rombolni. Azokat el kell égetni. Azoktól meg kell szabadulni. Ahogy Mózes is lerombolta az élő Isten helyére, helyettesítésére állított bálványt, borjúszobrot. Így szabadította meg népét Isten ítéletétől. Ami mások bálványa, azoktól nekik maguknak kell szabadulni, mi helyettük nem dobhatjuk el.
A mi Szabadítónk már nem Mózes, hanem az Úr Jézus Krisztus, akiről a mennyei Atya azt mondta Jézus tanítványainak: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” Engedjük, hogy szavával, Lelkével szabadítónk legyen! És szabadítónk lesz, ha megbecsüljük, megtartjuk, szívünkben megszenteljük Igéjét!
Ha bálványdöntögető indulat tör ránk, akkor ne a mások, hanem a saját életünk, a saját népünk bálványai ellen küzdjünk! Ha fájnak nekünk más vallások szent iratai, akkor fejezzük ki ezt azzal, hogy mindennél jobban megbecsüljük a Bibliát, az Egyetlen Isten Kijelentését! Isten Igéjét pedig azzal becsüljük meg, ha meghallgatjuk, megtartjuk, és élünk általa! Akkor becsüljük meg, ha félelem nélkül, bátran, és hűségesen hirdetjük!
Ezért, tanulva Izrael népe esetéből: „ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!”
Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 13., szerda

    Sokszor hallja, azért nem tudnak jönni a karácsonyi Istentiszteletre, mert sokfogásos vacsorát, ünnepi ebédet kell készíteni. De együtt vannak-e Jézus...
  • 2017. december 13., szerda

    – A tudományos irodalom sem nélkülözheti a lelket, és a prédikáció sem nélkülözheti az értelmet: én ezt tanultam Szűcs Ferenctől – mondta Mucsi Zsófi...
  • 2017. december 13., szerda

    A hála az első imádság
  • 2017. december 12., kedd

    Karácsonyi énekekkel örvendeztette meg a mit sem sejtő utazóközönséget a Központi Református Kórus a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminálján ...
  • 2017. december 12., kedd

    Gimnáziumunk idén is részt vesz a Református Szeretetszolgálat karácsonyi ajándék – akciójában, a Nyilas Misi programban. Ennek keretében diákj...
  • 2017. december 11., hétfő

    Emberélet. Ki méri meg az árát? Fölfogjuk-e, hogy szavainkkal is ölünk? S hogyan lehet elviselni azt, ha valóságosan is egy másik ember halálát okozzu...
  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...