JÖJJETEK KRISZTUSHOZ
(Sarkad-Újtelek, 2012. február 5.)

Lectio: Ézs 55, 1-3. v. + Zsid 8, 8-12. v.
Textus: Máté 11, 21-30. v.
Énekek: 86/1; 86/2-8; 155; 151; 255/3; 478/1-6;

„Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákban és hamuban! Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levettetni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, megmaradt volna a mai napig. Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.” Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Szeretett Testvéreim! Régen sokkal többen vártak csodákra, mint a mai világban. Benne volt a levegőben mindig a várakozás: Várakozás valami nagyra, rendkívülire, amit az ember nem tehet meg, de megtehet az élő Isten. Ma ez a fajta csodavárás szinte eltűnt… Igaz, nem tűnt el teljesen – mert nem is tűnhetett el – az ember szívéből a természetfeletti, a rendkívüli utáni vágy. Csak ma sokan másként élik meg: Misztikával, szellemekkel, babonákkal, UFO-kkal, paranormális jelenségekkel foglalkoznak, a mesékhez odafordulnak, az igazságtól pedig elfordult a szívük.
S miközben elfordultak az élő Istentől, aközben igen sokan odafordultak a babonákhoz, a jósokhoz, agykontrollhoz, autogén tréninghez, keleti misztikához, csontkovácsokhoz és ingákhoz, amelyek szerezhetnek bizonyos élményeket, néha még sikeresnek is tűnnek… Csak azt nem értik, hogy miért nincs az ilyen embereknek valódi békessége? Miért van az, hogy képtelen imádkozni az, aki ezekkel foglalkozik? Miért van az, hogy a csodás jelenségek lekötik őket, de a teremtett világ felett uralkodó Isten, a menny és föld Ura nem érdekli őket? Azért van ez, mert a Sátán, a nagy hitető ki akarja elégíteni és el akarja terelni a kíváncsiságunkat, az Isten iránti vágyunkat, csakhogy ne kelljen a valóság, ne kelljen nekünk a teljesség. Olyan ez, mint amikor valakit csak édességgel akarnak táplálni. Az éhségérzetét elveszíti, de belehal.
Azt mondják, hogy a XX., XXI. századi embernek nincs szüksége Istenbe vetett hitre, vallásra, mert a tudomány mindent megold, legyőz, megmagyaráz. A szabad embernek nincs már szüksége arra, hogy vallással megkötözze magát. Ha mégis van vallásos igénye, elégítse ki azt az ezoterikával. Nem kell Isten, akivel imádságban beszélhetünk… Közben pedig egyre magányosabbak lettünk. Egyre erőszakosabb társadalomban élünk. Egyre több a depressziós ember. Egyre több a lelki beteg. Egyre több a bűn.
Igen: Jaj neked! Jaj neked Európa, Jaj neked Magyarország, Jaj neked USA, mert ha Ázsiában, Dél-Amerikában, Afrikában, Indiában tudnának annyit a Bibliáról, Isten tetteiről, mint amennyit te tudhatsz, ha náluk lenne annyi lehetőség Isten Igéjét hallgatni, már régen megtértek volna, és követnék boldogan az Úr Jézus Krisztust, Megváltójukat és Szabadítójukat!
S milyen megrendítő: Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában, Indiában, Kínában terjed az evangélium, pedig igen sok helyen üldözik, megvetik azokat, akik Krisztushoz térnek. Mégis, ahogy rátalálnak Krisztus kegyelmére, szeretetére, valóban még az életük sem drága, azt is készek odaadni, csakhogy Krisztus kegyelméből éljenek. S Európában, Észak-Amerikában, ahol pedig ismerhetnék a Szentírást, ismerhetnék Isten Igéjének kijelentését, ahol szabadon lehetne Krisztushoz térni, ott eldobják, elvetik a Krisztus-keresést.
Nem minket szégyenít-e meg az Úr Jézus Krisztus szava: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.”
De nem hagyott bennünket sem magunkra. Nem hagyott magunkra, hanem éppen hogy segíteni akar nekünk, hogy ebből az összezavarodott, fásult, megkavarodott világból kiszabadítson, és békességre vezessen. Nekünk is mondja az Úr Jézus Krisztus: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
Jöjjetek énhozzám, akiknek teste-lelke megfáradt, megtört. Jöjjetek hozzám, akik kimerültetek és jöjjetek énhozzám, akik lemerültetek. Jöjjetek énhozzám, akiket betemettek az anyagi gondok, a betegségek, a körülöttetek élők szeretetlensége és a saját bűneitekkel szembeni tehetetlenség! Jöjjetek énhozzám, akik a betemetett járdák és utak takarításában, a hófúvással elzárt ajtók takarításában fáradtatok meg. Mert most azt is tapasztaltuk, hogy ezekbe is alaposan bele lehet fáradni. Mint ahogy bele lehet fáradni a hidegbe, de az állandó rossz hírekbe is.
S Jézus nem a levegőbe beszél, és nem elméletben beszél: hanem nagyon konkrétan, mozdulásra hív. Jöjjetek hozzám, azaz jöjjetek közel, lépjetek elém, lépjetek hozzám. Nemcsak abban az értelemben, hogy gyertek el a templomba, hanem belsőleg, lélekben is lépjetek ide! Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Megnyugvást, lecsendesedést, békességet ad az Úr. Ó, de sokszor nem tud megnyugodni a lelkünk! Mert állandóan nyugtalanít az, amivel leterhelődtünk. Állandóan azon gondolkodunk, hogy mi lesz velünk, hogy fogjuk kibírni, min fogunk keresztül menni… Hogyan oldjuk meg a problémánkat, amit nem is tudunk mi magunk megoldani. S egyre jobban belefáradunk, de nincs nyugalmunk… Pedig valóban elég odamenni az Úr Jézus Krisztushoz! Beletenni kezébe dolgainkat. Elmondani neki: Uram, nem bírom már tovább! Vagy elmondani neki: Nem találok megoldást. Elmondani neki, amikor maguk alá temetnek az érzéseink, vagy amikor maguk alá temetnek a félelmeink. Aki ezt valóban megteszi, az azt tapasztalja, hogy amíg imádkozik, beszél és beszélget az Úr Jézussal, csendesen egyre nagyobb békesség tölti el. Amikor valóban kiöntjük a szívünket Jézus előtt, amikor valóban kitárjuk előtte magunkat és már csak rá hagyjuk dolgainkat, akkor megnyugvásra találunk. Nem feltétlenül azonnali megoldásra. De megnyugvásra. Mert jó kezekben van az életünk!
Jézus tanácsa pedig tovább hangzik: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” Az iga, a járom a teher hordozásában, húzásában segített. Itt azonban nem egyszerűen egy segédeszközről van szó. Jézus igájának felvétele azt jelenti, hogy abban ő is benne van. Vegyétek fel az én igámat, azt jelenti: húzd velem a terhet. Hordozd velem a terhet.
Márpedig, ha Jézussal együtt hordjuk a terhet, akkor azt tapasztaljuk, hogy ő hordja a teher nagyobbik felét. Rajta van a súly. Rajta van a bajunk nagyobbik terhe. Legalább is, ha engedjük, hogy így legyen.
Mert a mi Urunk azt is mondta: tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű. Megváltó Krisztusunk még az utolsó éjszakán, a Gecsemáné kertben sem zúgolódott és nem lázadt a mennyei Atya ellen. A kereszten sem gyűlölködött, sőt imádkozott gyilkosaiért. Ha szidalmazták, viszont nem szidalmazott. Alázatos volt, és mindent úgy fogadott el, ahogy a Mennyei Atya azt rá rakta, rá bízta. Mert bízott az Atyában, hogy az Isten semmiben sem téved vele kapcsolatban.
Miért kell megtanulnunk Tőle, hogy szelíd és alázatos szívű? Mert a teher hordozása, húzása az igában csak akkor könnyű, ha az ugyanazon igában állók egy irányba mennek. Nem lehet két irányba húzni. Nem lehet az, hogy azt mondom: Krisztus segíts, de én megyek a magam útján, a magam gyűlöletével, irigységével, gonosz lelkületével és háborgásával. Így nem találunk békességre és megnyugvásra. A békesség és megnyugvás útja az, amin Jézus Krisztus jár, és mi vele megyünk ugyanott. A szelídség és alázat útja. Mert ezzel elismerjük az élő Isten dicsőségét. Ezzel elismerjük, hogy Istennek mindenhez joga van és Istennek mindenben igaza van. Minél inkább elfogadjuk igazságát, döntéseit, cselekedeteit, minél inkább reá hagyjuk a sorsunkat, az életünket, jövőnket, annál teljesebb lesz a békességünk és a nyugalmunk, megnyugvásunk Őbenne! Mert ha egy irányba megyünk az Úr Jézus Krisztussal, akkor tapasztaljuk, hogy Ő hordja életünk terhét. S ami a teherből ránk jut, az csak a töredéke az egésznek Krisztus mellett!
Tehernek látszik nem egyszer, hogy még Krisztust is kövessük. Hát nem elég a magunk baja? De aki Krisztust követi, annak mennie kell vele. S közben tapasztaljuk, hogy boldogító iga a Krisztus igája, mert minél inkább vele megyünk, minél inkább egy úton járunk vele, annál könnyebb mindent rábízni, s annál könnyebb életünk minden terhe.
S mégis mondhatjuk: teher a Krisztus igája. Mert vele új rend és új szokások jönnek az életünkbe. Krisztus rendje és a Krisztus követése által kiformálódó szokások. Persze, hogy minden új először szokatlan, és tehernek látszik! Van, aki ettől megrémül, és feladja a Krisztus követését. Van, aki megszomorodva elmegy, mint a gazdag ifjú, akinek azt mondta az Úr: „… add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” (Lk 18, 22. v.) De ezzel szemben ott olvassuk Pál apostol bizonyságtételét: „ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Filippi 3, 7-8. v.) Pál apostol – megismerve Jézus Krisztus szeretetének a gazdagságát – megértette, hogy akkor lesz igazán boldog és gyönyörűséges a Krisztussal együtt járt útja, ha követi őt, mindenben. Minél inkább Krisztussal járunk együtt, annál több örömünk van a Krisztus követésében, igájának hordásában, még akkor is, ha időnként csábító, könnyűnek látszó utak helyett kell választanunk azt, amerre ő visz és vezet.
Csodákra váró világunkban a legnagyobb csodától fosztjuk meg az életünket, ha nem akarunk teljes szívvel, lélekkel Krisztussal járni. Attól a csodától fosztjuk meg magunkat, amit jelent az, hogy Krisztusnál megnyugszik, lecsendesedik a szívünk, s még a megfáradtak is megerősödnek, megújulnak őbenne. De ő most is hív: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Ámen.