Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Február 6. - ApCsel 14, 18-23

AZ ÚRRA VÁRVA
(Sarkad-Újtelek, 2011. február 6.)


Lectio: Zsoltárok 112, 1-10. v. + Róma 8, 26-39. v.
Textus: ApCsel 14, 18-23. v.

Énekek: 77/1; 294/1-3; 155; 151; 427/1; 428/1-5;

„… nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik. Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe. Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek.”

Szeretett Testvéreim!
Egy régi latin mondás szerint a nép szava isten szava. Nos, a mai történet éppen elég bizonyíték arra, hogy soha, senkinek és semminek ne tulajdonítsunk isteni tiszteletet az egy örök Istenen kívül. Senki és semmi nem ér fel vele, meg sem közelíti a Szentháromság Istent, aki teremtett, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket. Nincs más isten, akit imádhatnánk és akit imádnunk kell és szabad, az Atya, Fiú, Szentlélek Istenen kívül.
Lisztrában Isten megadta Pálnak és Barnabásnak, hogy az igehirdetés megerősítéseként csodát tegyenek: egy születésétől fogva sánta ember állt talpra. Olyan nyilvánvaló csoda volt ez, hogy az ott lakók azt kiáltozták: az istenek jöttek le közénk. Úgyhogy gyorsan áldozatot akartak bemutatni Barnabásnak és Pálnak. Egy szinte eksztázisba esett, ámuló tömeget kellett lecsendesítenie a két apostolnak, azaz Krisztus evangéliuma hirdetésére kiküldött szolgának.
Az a néhány hete Budapesten történt igen tragikus esemény emlékeztet bennünket arra, hogy a tömegpánikot, de ugyanúgy a tömeghisztériát milyen nehéz lecsendesíteni. Pál és Barnabás azonban mindent megtettek és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik.
S akkor odaérkeznek Pál és Barnabás előző két szolgálati helyéről zsidó küldöttek, ahonnan elüldözték az apostolokat. Ezek a zsidó küldöttek az előbb még Pálért és Barnabásért rajongó tömeget felbujtották és ellenük fordították, feltüzelték, úgyhogy a tömeg megkövezte Pált. Miért éppen Pált? Mert az Úr Jézus Krisztus gyógyító akaratát, hatalmát Pál hirdette meg a sánta férfi számára. Ő tett csodát, így őt kell jobban gyűlölni. Tömegeket sajnos könnyű manipulálni. Könnyű feltüzelni, vagy éppen elcsüggeszteni. Könnyű egyik vagy másik irányba fordítani a gondolatát. Ezért mi keresztyének sohasem vallhatjuk, hogy a nép szava isten szava. Sem demokráciában, sem diktatúrában.
Ezért kell most különösen is imádságban hordoznunk a több földrészen is forrongó, forradalmi lázban élő nemzeteket, nehogy egyesek gonosz indulattal olyan irányba sodorják a tömegeket, amelyek azután a jelenleginél is rosszabb vezetőket választanak maguknak, vagy őrült tombolásba, pusztításba kezdenek…
Pált, amikor megkövezték, nyilvánvalóan élettelen testtel kivonszolták a városon kívül. De az Egyház Ura még nem látta elérkezettnek az időt, hogy elhívott szolgáját hazaszólítsa. Pál magához tért. És: visszament a városba. Ez számunkra első hallásra érthetetlen, hiszen nem visszamennie kellene, hanem menekülnie. De Pál visszamegy. Mert a városban levő, most keresztyén hitre tért embereknek még szüksége volt rá. Visszament, mert szükségük volt a híveknek arra, hogy vigasztalja és bátorítsa őket. Visszament, mert tudta, csak az történhet meg vele, amit Isten megenged. Visszament, mert megtanulta az Úr Jézus Krisztustól: „szeressétek ellenségeiteket”. Visszament, mert tudta, hogy könnyű egy-egy tömeget feltüzelni, de az utána hirtelen lehiggadó tömeg éppen hogy vigasztalásra szorul, amikor rádöbben szörnyű, tömegpszichózisban elkövetett tettére. Nem gyűlölni kell a felbujtott tömegeket, akik esetleg Krisztus ellen fordultak, vagy esetleg ellenünk fordultak, hanem imádkozni kell értük, és cselekedni értük, amikor erre lehetőségünk nyílik.
És könyörögnünk kell minden közösségért, gyülekezetért, munkahelyi közösségekért, pártközösségekért, hogy józanok, mértékletesek és igazlelkűek legyenek, ne lehessen hazugsággal, gonoszsággal befolyásolni, félrevezetni, rosszra indítani. Ha pedig ilyet tapasztaltunk volna a múltban, akár velünk, akár másokkal szemben, akkor imádkoznunk kell a gonoszsággal bántottakért és a gonoszságra indított tömegekért, gyülekezetekért is, hogy találjanak megbékélésre, megvigasztaltatásra, az Úr Jézus Krisztusban megtisztulásra.
Pál és Barnabás nem adták fel ezután sem az evangélium hirdetését. Mentek tovább másnap, újabb várost, Derbét keresve fel, hirdetve a Krisztust, és ezt olvassuk: sokakat tettek tanítványokká: Nem egyszerűen hívőkké. Hanem Krisztus-követőkké. Mert minket nem arra hívott el, az Úr Jézus Krisztus, nem azért halt meg értünk, hogy csupán higgyünk benne, de ezt a hitet megtartsuk magunknak. Hanem arra hívott el, hogy egész életünket Jézus Krisztus akarata szerint éljük, Igéjének engedelmeskedve, Lelkének erejével feltöltekezve. A tanítványság életformát jelent. Amely a hétköznapokban ugyanúgy megmutatkozik, mint az ünnepnapokban. A munkánkban ugyanúgy megmutatkozik, mint a családi életünkben. A beszédünkben ugyanúgy megmutatkozik, mint a cselekedeteinkben és a gondolkodásunkban.
Amikor pedig Pál és Barnabás elvégezte szolgálatát Derbében, visszafordult az eddig megtett útra, és felkereste azokat a gyülekezeteket, amelyekben missziói útjuk során hirdették a Krisztus bűnbocsátó szeretetéről, az Isten igazságáról, a feltámadás reménységéről szóló evangéliumot. Visszamentek azokba a városokba, ahonnan el kellett menekülniük az üldöztetések miatt. S ahogy a megkövezés után visszament Pál Lisztrába, úgy most mindegyik városba visszamentek, pedig emberileg kockázatos vállalkozás volt.
De tudták, hogy egyrészt szükség van a szolgálatukra, bátorításukra, kiállásukra a gyülekezeteknek, másrészt tudták: Csak az történhet velük, amit a Mindenható Isten megenged az életükben. Isten minket nem gyávaságra, nem bujkálásra hívott el, hanem a Krisztusban bízó, felemelt fejjel való járásra. És cselekvésre. Nem tehetetlenségre és nem tétlenségre. Hiszen Jézus Krisztus is azt mondta földi munkássága idején: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5, 17) Ha pedig Isten munkálkodik, lehet-e tétlen az ő népe? Lehetünk-e tétlenek, némák mi, keresztyének, Krisztus-követők? Lehetünk-e gyávák, ha a menny és föld Urát valljuk Istenünknek?
Megrendítő volt látni a napokban azt a képet, amelyiken az egyiptomi forrongó tömeg az imádkozás órájában leborult a földre és imádkozott az istenéhez.
Mi keresztyének, akik tudjuk, hogy a Szentháromság Isten menny és föld Ura, rajta kívül nincsen más, mi szégyelljük Urunkat? Szégyelljük, hogy hozzá tartozunk? Egyáltalán, van mit szégyellni az Úr Jézus Krisztuson, aki életét adta értünk a golgotai kereszten, szeretett bennünket annyira, hogy feláldozta magát, elszenvedve az Isten ítéletét, helyettünk? Annyira belénk oltották, hogy a vallás magánügy, nem tartozik másra. De miért nem? Mindenki nyíltan hirdetheti ilyen-olyan nézetét, csak mi hallgassunk, némuljunk el, vonuljunk hátra szégyenszemre? Nem gyávaságra hívott el az Úr Jézus Krisztus, hanem a tiszta szívű, bátor, felemelt fejjel járásra! Krisztus győzelmes szeretetének meghirdetésére! Az evangélium nyílt hirdetésére!
Meg kell tanulnunk újra nem magunkra, nem a körülöttünk élő világra, hanem Megváltó Urunkra, Jézus Krisztusra tekinteni, őrá várni, és akaratát tenni.
Így térhetett vissza Krisztusban bízva, bátran Pál és Barnabás, hogy erősítse a gyülekezeteket. Akik van, hogy üldözést szenvednek. Van, hogy próbákat, veszteségeket élnek át. Van, hogy gyász töri meg a lelküket. Jézus Krisztus nem könnyű utat ígért nekünk az ő országába, hanem győzelmes utat. Mert Ő fogja a kezünket, és Ő vezet el egészen a célig. Ő ad győzelmet bűneink, kísértéseink felett, és Ő erősít meg a megpróbáltatások idején is. Nem áltatta Pál a gyülekezeteket: Nem azt mondta, hogy ha hisztek Krisztusban, akkor csupa boldogság lesz az életetek, és minden simán és zökkenőmentesen fog ezentúl történni. Nem. Isten Igéje nem áltat bennünket hazugságokkal. De Isten Igéje megtart és megerősít: „Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.”
S végül a mai Igében még egy fontos mozzanat van, amiről szólni kívánok: Az apostolok a gyülekezetek élére elöljárókat választottak. Szó szerint véneket, görögül presbitereket. Akkor a presbiterek szolgálata ötvözte a mai lelkészek, gondnokok, presbiterek szolgálatát. Nem különültek el ilyen mértékben a szolgálati ágak. A presbiterek azok voltak, akik felelősek voltak a gyülekezet életéért, az evangélium hirdetéséért, a szeretetszolgálat és az imádság megszervezéséért.
Az apostolok választottak nekik elöljárókat – olvassuk. Ez számunkra megtévesztő lehet. Olyan kifejezés ez, amit az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv keletkezésének idején általánosan használtak. Nem Pál és Barnabás jelölte ki a véneket, presbitereket. Nem ők mondták meg, hogy mostantól kezdve ezekre kell hallgatni a közösségnek. Nem. Az apostolok levezényelték csupán a választást, amit a közösség hajtott végre, kézfelemeléssel. A gyülekezetek választottak. Nem azért gyakoroljuk a lelkészválasztást, a presbiterek választását, mert így tartja kedvünk, hanem azért, mert ez a bibliai rend, ez a krisztusi rend. A gyülekezet közösségének kell választani, s ebben a gyülekezetnek kell imádsággal és böjtöléssel felkészülni, majd pedig imádsággal és böjtöléssel, kitartó könyörgéssel kísérni a szolgálattevők munkáját. Kálvin János a keresztyén vallás rendszerében különösen is felhívja erre a figyelmet, összegyűjtve a bibliai és az óegyházi példákat. (Institutio IV. könyv 3. fejezet 15.) Választás évében vagyunk. Ezért mindenképpen figyelnünk kell arra, hogy Isten Igéjének mércéjét alapul véve, de a gyülekezet választ presbitereket. Nem a lelkész. Sohasem szabad megengedni, hogy a lelkész egymaga jelölje ki, ki legyen presbiter, gondnok. A választást Isten nem egy emberre bízta, még ha az esetleg esperes, vagy püspök is. De nem azért van ez így, mert a közösség mindent jobban tud, mint az egyes ember. A választásnál sem gondolhatjuk, hogy a nép szava isten szava. Ezért kell kitartóan és buzgón könyörögni: Isten tegye nyilvánvalóvá, kit milyen szolgálatra hívott el. Ismerje fel a közösség és ismerje fel az is, akit Isten erre elhívott és felkészített. Mégis: éppen azért tartjuk be a törvényeinket, mert bízunk Krisztusban, aki kész vezetni, megáldani, megsegíteni az ő népét!
Istennek népe! Légy így Krisztus követője tiszta szívvel, bátran és Krisztus előtt alázatosan! Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...