Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Január 21. - Máté 6, 5-15

A CSELEKVÉSRE INDÍTÓ IMÁDSÁG
(Ökumenikus istentisztelet 6. nap – Sarkad, Baptista imaház, 2011. január 21.)

Lectio: Jónás 2, 1-11. v.; Zsoltárok 67, 1-7. v.; 1Tim 2, 1-8. v.;
Textus: Máté 6, 5-15. v.

Énekek:

„Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” „Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

Szeretett Testvéreim!
Egy testvér mondta el, hogy amikor beszélgetett az egyik ismerősével, és hívta templomba, akkor ismerőse azt válaszolta: Tudok én otthon is imádkozni. Erre ez a testvérünk azt válaszolta: Az igaz, de otthon nem tudsz adakozni. — Talán azt mondhatnánk rá, hogy nem a legszerencsésebb válasz. Azt mondhatnánk rá, hogy ezzel éppen nem lehet gyülekezetbe hívogatni, különösen nem gyülekezetbe csábítani.
De amikor erre az istentiszteletre készültem, eszembe jutott ez a kis történet, és rácsodálkoztam, hogy mennyire jól válaszolt ez a testvérünk. Igen, erről van szó! Ha csak egyedül, magadban imádkozol, akkor nem tudod átélni a közösségnek azt az áldását, ami az imádságunk elmélyüléséhez feltétlenül szükséges! Ha csak egyedül, magadban imádkozol, nem tudsz a másiknak adni abból, amit Isten az imádságon keresztül is adott neked. Mert az imádság, amit Isten Szentlelke munkál bennünk, az nemcsak önmagunk felé forduló imádság. Sőt! Elsősorban Isten dicsőítésére szolgáló imádság, s azt követően közösségben, gyülekezetben, népekben gondolkodó imádság.
Az önmagunk felé forduló imádság önző, s éppen ezért egy idő után Istent sem magasztalja, hanem inkább vádolja: „Miért nem adtad ezt meg nekem?” „Miért engedted, hogy így történjen?” „Hol voltál akkor, amikor szükségem volt rád?” „Miért vagyok beteg ilyen fiatalon?” Vagy, ahogy a nem régen hallottam valakit: „Miért hagytál még itt a földön, amikor már annyi bajom van?”
Isten pedig éppen az ilyen imádságokból akar kizökkenteni, mert az önző imádság előbb-utóbb olyan keserű lesz, hogy már imádkozni sem lesz kedvünk, abbahagyjuk. Ezzel szemben az Istent dicsőítő, a közösségben élő imádság pedig egyre több örömöt szerez nekünk és az egész közösségnek, amelyben vagyunk, ezért szívesen gyakoroljuk, és legszívesebben abba sem hagynánk! Így lesz a közösségben gyakorolt imádság a közösség megerősítője, Isten Szentlelke közöttünk való munkálkodásának egyik jele, az egyház négy ismertetőjegye közül az egyik. Ráadásul az egyház négy ismertetőjegye közül ez ugyanolyan fontos, mint az apostoli tanítás, a közösség, a sákramentumokkal való élés.
Kitartóan együtt lenni az imádságban ugyanúgy fontos, mint kitartóan részesedni Krisztusban, úgy, hogy átjárja életünket Krisztus. Így utalok vissza a tegnap esti igehirdetésre, amelyet Pál apostol így vall meg a Galatákhoz írt levél 2. részének 20. versében: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”
Amikor az Úr Jézus Krisztus a tanítványait imádságra tanította, akkor nem magános imádkozókat nevelt, hanem közösségben imádkozókat. „Mennyei Atyánk”, ez a megszólítás már eleve többes számban hangzik.
Jézus Krisztus arra tanított, hogy Istenre eleve úgy gondoljunk, őhozzá eleve úgy forduljunk, mint aki nem csak minket szeret. Neki gondja van ránk és gondja van ellenségeinkre is. Urunk ezt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” Az az Úr Krisztus pedig, aki így tanít, hogyne várná el, hogy imádkozzunk kitartóan a testi és a lelki testvéreinkért, imádkozzunk kitartóan a gyülekezetünkért és imádkozzunk kitartóan a népünkért is, amelybe teremtett az élő Isten minket! Annak idején megkérdezték, hogy vasárnap délelőtti istentiszteleten miért imádkozunk Gyurcsány Ferencért. Hallottuk az Igét: „tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” Igen, Gyurcsány Ferencért is: Hogy istenfélő, bölcs, Istennek engedelmes módon kormányozza az országot. S most legalább ilyen természetes módon imádkozunk Orbán Viktorért, hogy Isten segítse meg és erősítse meg, hogy istenfélő, bölcs, józan döntéseket hozzon, és legyen a mostani vezetőknek ereje véghezvinni az istenfélő szándékokat. Azért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, és terjedhessen az evangélium. Isten gyermekei az élő Isten akarata szerint imádkozhatnak a feljebbvalókért. Nem mindenben igenelve őket, de könyörögve, hogy mindent a nép javára, épülésére tegyenek. Így könyörgött annak idején egy-egy keresztyén még Ceauşescuért is.
Igen, nekünk meg kell tanulnunk gyűlölet nélkül imádkoznunk feljebbvalóinkért is, de ellenségeinkért is. Akkor tudunk szabadon együtt imádkozni a gyülekezetben, és nem oszlanak meg a gyülekezetek például a politikai nézet határvonalainál, hanem együtt tudunk imádkozni a gyülekezetért, az egyházért, a városunkért, a népünkért és a nemzetekért.

S amikor a mindennapi kenyérért imádkozunk, lehetetlen jól imádkoznunk, ha csak azért imádkozunk, hogy nekünk legyen meg a mindennapi élelmünk. Hiszen az az Isten, aki rólunk gondoskodik, sokszor rajtunk keresztül kíván gondoskodni másokon is. Már az Ószövetségben ezt olvassuk: „Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy mint jövevény vagy zsellér élhessen melletted. Ne végy tőle kamatot vagy uzsorát. Légy istenfélő, és engedd, hogy éljen melletted atyádfia. Pénzedet ne kamatra add neki, és ne uzsorára adj élelmet.” Az Úr Jézus kitágította ezeket a határokat, hiszen Ő mutatta meg nekünk teljesen az Atya akaratát: „Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.”Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.”
Az irgalmas Istenhez az irgalmasak tudnak igazán bizalommal fordulni. Tegnap hallottuk a Korinthusiakhoz írt levélben, hogy az irgalmatlanság akadálya lett az úrvacsorával való élésnek is Korinthusban. „Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. … Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen?”
Ahogy a sákramentummal való élésnek, úgy a közös imádkozásnak is akadálya az irgalmatlan, könyörület nélküli szív. Ahhoz, hogy egységben tudjunk együtt lenni, együtt tudjunk imádkozni, a szeretetet is gyakorolnunk kell egymás felé.
Másrészt arra tanított az Úr Jézus Krisztus, hogy minden gondunkat bizalommal tegyük le Isten kezébe. Hiszen csak az tud hűséggel imádkozni mások gondjáért, aki a magáét Isten kezébe tette. A közösségben való imádkozáshoz szükséges, hogy a csendes szobánkban már Istennel megbékéljünk, hozzá bizalommal forduljunk, reménységünket belé vessük. A reménység nélküli imádság az egész gyülekezetet elbizonytalaníthatja. Ha nem tudunk, nem akarunk bízni az élő Istenben, az uraknak Urában és királyoknak Királyában, ha nem látjuk Őt mindenné nagyobbnak, akkor elbizonytalaníthatjuk, akadályozhatjuk a gyülekezet imádságát is.
Egy szép példa erre az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben olvasható. Azért szép példa, mert megmutatja a mi gyengeségeinket, de mégis nyilvánvalóvá teszi, hogy az élő Isten sokkal könyörületesebb annál, minthogy csak a mi imádságainkra, hitünkre válaszolna. Péter börtönben. Éjszaka egyszer csak lehullanak a bilincsek, kinyílnak a kapuk, és Péter csak akkor ébred rá, hogy ez nem látomás, amikor az elhagyatott éjszakai utcán egyedül marad, az angyal eltávozik tőle. Megy ahhoz a házhoz, ahol a gyülekezet összegyűlt és érte imádkozott. A szolgálólány, Rodé, örömében elfelejti beengedni Pétert, helyette viszi be a hírt. Erre mit mondanak a Péter szabadulásáért imádkozó gyülekezet tagjai? „Elment az eszed!” Hogyan imádkoztak? Mi történt volna, ha mindjárt az imádkozás elején, amikor valaki a Péter szabadulásáért való imádság javaslatát hallja, azt válaszolja: „Elment az eszed!”? Nem engedhetjük meg, hogy a reménytelenségünkkel akadályozzuk a gyülekezet imádságát. Istent mindig nagyobbnak láthatjuk és kell látnunk. Másként hogy fogadhatnánk az Úr Jézus Krisztus szavát: „Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.”

Mondanom sem kell, hogy a megbocsátás hiánya ugyanígy akadálya a közös imádságnak. Nemcsak megvallanunk kell együtt bűneinket, elfogadva az Úr Jézus Krisztus bocsánatát, hanem egymásnak is meg kell tudnunk bocsátani, ahogy Krisztus is megbocsátott nekünk! Hogy lehet ott együtt imádkozni, ahol nem Áment mondunk egymás imádságára, hanem sziszegünk magunkban, amikor meghalljuk a hangját? Vajon nem ezért írja-e Péter az első levelében: „És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.” Ne ütközzék akadályba: meg ne hiúsuljanak… (Károli) „az imádságnak ne legyen bennetek akadálya” (Szent István Társulat). Ne legyen akadálya az az imádságnak, hogy nem tudunk megbocsátani, vagy az, hogy olyan cselekedeteket teszünk, olyanokat szólunk, ami miatt a másik nem tud megbocsátani nekünk… Ahhoz, hogy egyek tudjunk lenni az imádságban, és bármit kérünk, megadja nekünk az Isten, az is kell, hogy ne engedjük, hogy harag, indulat, gyűlölet maradjon a lelkünkben egymás felé, és senki felé! „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef 4, 31-32)

De ahogy a megbocsátás parancsa erőteljes számunkra, ugyanúgy a közösségért is kell kérnünk: ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! A kísértéseinkkel való küzdelem különösen fontos a gyülekezet közössége érdekében. Hiszen ha valaki olajtól, sártól szennyezett ruhában lép fel egy autóbuszra, nemcsak a maga szennyét viszi, hanem másokat is beszennyez. Nem véletlen, hogy ki lehet tiltani az utazásból az ilyen ruházatú embert. Hasonlóképpen, ha nem akarunk megszabadulni kísértéseinktől, ha nem vesszük fel velük szemben a harcot most azonnal, akkor másokat, az egész gyülekezetet is beszennyezhetjük, tönkretehetjük. Hogyan lehet ott imádkozni nyugodtan, ahol a bűnök uralkodnak? Ezért gyakorolták már az első keresztyének is az egyházfegyelmet, és vették nagyon komolyan a reformátorok is. S minden ébredési időben előtérbe került, hogy a gyülekezet épsége, egészsége, munkálkodása érdekében azokat, akik nem akartak megtisztulni kísértéseikből, bűneikből, kizárták a gyülekezetből. Nem azért, hogy gyűlöljék őket, hanem azért, hogy megtérjenek. Kálvin Jánosék még a lelkipásztorokkal szemben is nagyon élesen megfogalmazták ezt: „valljuk, hogy nem szabad eltűrni, sem támogatni egyetlen olyan rosszra csábítót, hamis prófétát sem, aki eltér az Evangélium tisztaságától és saját fantáziáit követi, bármilyen lelkészi címet is viseljen, sőt el kell utasítani, és el kell távolítani Isten népétől.” (Genfi Hitvallás, 1536)
Ne vigy minket a kísértésbe, szabadíts meg a gonosztól – imádkozzuk, de miközben a magunk tisztaságáért aggódunk, legalább annyira aggódnunk kell a gyülekezet tisztaságáért is: Istenem vigyázz, hogy nehogy belevigyem, belerángassam, belecsábítsam a gyülekezetet az én kísértéseimbe!
S itt különösen oda kell figyelnünk, hogy nem olyan harcról, küzdelemről van szó, amit elodázhatnánk. Nem egyszer kaphatjuk magunkat azon, hogy úgy imádkozunk: Segíts majd engedelmeskedni neked. Uram, szeretnék tiszta szívű lenni. Kérlek, vezess el oda, ahol már tudom cselekedni a te akaratodat. Egy baj van ezekkel az imádságokkal: Nincs benne az elhatározás: most! Most fordulok szembe a kísértéseimmel. Most kérem Istent, mert Szentlelke erejével most hagyom el a kísértéseket, a bűnt. Hátat fordítok, felállok, szembefordulok a kísértéseimmel, melyikkel éppen hogyan kell. „… megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” Ha ezt nem tesszük meg, akkor a gyülekezetet szétszórjuk, alkalmatlanná tesszük az együttes Isten dicsőítésére!
Ahogy alkalmatlanná tette a közös harcra Izrael népét Ákán, aki Jerikóból magának félretett, zsákmányt szedett, pedig Isten megtiltotta. Imádságaink erőtlenednek meg, ha azért imádkozunk, hogy ne vigy minket a kísértésbe — de csak egyik szemünket hunyjuk le, amikor a tévé képernyőjén nem kívánatos jelenet van, vagy behunyjuk a szemünket — de fülünket annál inkább hegyezzük, hogyan lehetünk részesek mások bűneiben. Ahelyett, hogy felállnánk, kimennénk, vagy kikapcsolnánk a tévét. Imádságaink hiúsulnak meg, amikor imádkozunk: ne vigy minket a kísértésbe — de fel-alá járkálunk az italos pult, vagy az italbolt előtt, vagy éppen azt számolgatjuk, hogy az a pénz, ami a persely előtt a kezünkbe akadt a zsebünkbe nyúlva, nagyobb, mint amit eredetileg odaszántunk… Nemcsak a mi imádságaink hiúsulnak meg, hanem a közösség imádságai is!
Egyik teológiai professzor mondta el, aki a hatvanas években többször járhatott nyugaton, hogy mennyire megdöbbentő volt neki, amikor az egyik teológián Németországban egy teológus az áhítaton Mao Vörös Könyvéből olvasta fel a „textust”. És arról beszélt, hogy Isten elvette az egyháztól a történelemformálás lehetőségét. Milyen kísértés nekünk, hogy a világ tanításán tájékozódjunk, ahelyett, hogy az Isten Igéjét tartanánk mindenek felett valónak! Az ilyen kísértéseknek engedve egy idő után lehetetlenné válik az Istent dicsőítő magasztalás és könyörgés a gyülekezetben! Ezért hát: most kell szembefordulnunk minden kísértésünkkel, a Szentlélek Isten erejét kérve!

Ezért, ahhoz, hogy jól tudjunk együtt imádkozni, el kell határoznunk, hogy mindenben, mindenért Istennek adunk dicsőséget! Előtte hódolunk! Nem vallunk senkit sem nagyobbnak, vagy Istennel egyenértékűnek! Mindenben Isten dicsőségét és imádatát keressük! Ha így teszünk, akkor nemcsak az irigység tűnik el a közösségből, hanem felébred a bátorság nagy dolgok kérésére. Akkor nem a csüggedés, nem a reménytelenség fog uralkodni rajtunk, hanem az élő reménység tölt el. Mert ahol valóban dicsőítik az Istent, ahol valóban bíznak benne, ahol valóban szembeszállnak Isten szabadításának erejével a kísértéssel és a gonosszal, ott egy szájjal és egy szívvel fogják magasztalni: és kérni: Nyújtsd ki kezedet jelekre és csodákra, a Te nagy nevedért! Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.
  • 2017. december 04., hétfő

    „Ateistaként éltem az életem, amikor olyan mélységbe zuhantam az alkoholizmus következtében, amelyből nem találtam kiutat. Kilenc öngyilkossági kísérl...
  • 2017. december 04., hétfő

    Isten vágyik hozzánk kapcsolódni, mégpedig a legvalódibb módon. Ő nem maradt meg a távolságtartó érdeklődés vagy bájcsevej szintjén.