KI VAGY URAM?
(Sarkad-újtelek, 2011. január 23.)

Lectio: Jón 2, 1-11. v. + ApCsel 9, 31-42. v.
Textus: ApCsel 9, 1-9. v.

Énekek: 24/1; 445/1-6; 119/67; 151; 512/2; 240/1-7;

„Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.”

Szeretett Testvéreim!
Saul egy ifjú farizeus, akinek szíve-lelke telve volt az élő Isten iránti buzgósággal. Szerette az Istent! Úgy gondolta, ismeri is az Istent. Amikor István diakónust megkövezték és ő így az élete árán is tanúskodott Jézus Krisztushoz való hűségéről, engedelmességéről, Saul helyeselte István kivégzését. Csupán a véletlen, vagy pontosabban az isteni gondviselés volt az, hogy ő nem dobott követ Istvánra. Őt jelölték ki ugyanis a ruhák őrzésére. De azután nagy lelkesedéssel, elszánással vetette bele magát a keresztyének üldözésébe, minden bizonnyal meggyőződve arról, hogy ezzel tartozik Istennek.
A szigorú, kegyes zsidó neveltetésébe nem fért bele, hogy az egy élő Istenen kívül mást is istenként imádjanak. S amikor István betekintést kaphatott a mennyei világba, és azt mondta: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”, akkor ő maga is arról győződött meg, hogy a keresztyének istenkáromlók. Mint ilyenek pedig tönkreteszik a hitet és elzárják a népet az Isten áldásaitól. Az eddigi tapasztalatába, hitébe nem fért bele Jézus, mint az Isten Fia, mint Messiás, azaz Krisztus.
S valóban, az egy Istent imádó zsidóságnak legalább olyan nehéz volt a Szentháromság titkát megérteni, ahogy nehéz nekünk is megérteni ma, és ezzel együtt vallani, hogy nincs rajta kívül Isten sem az égben, sem a földön. A Szentháromság titkát, azaz, hogy az egy élő Isten egyszerre Atya, Fiú, Szentlélek, nem is elméleti úton fejlesztették ki a keresztyének, hanem leírták azt, amit tapasztaltak. Elfogadták azt, ahogy Isten kijelentette magát nekik, s így fogadhatjuk el mi is az egy, igaz Isten kijelentését, aki Atya, Fiú, Szentlélek.
Saul igen igyekezett, hogy végrehajtsa eltökélt szándékát, hogy szolgálja az Istent! Bár tudnánk mi így időt, áldozatot nem sajnálva szolgálni Urunkat! Saul még déltájban is lovon volt, amikor más utazók inkább pihentek, mert tekintettel voltak mind a jószágra, mind az útitársukra. Saul azonban mihamarabb Damaszkuszba akart érni. S ekkor a Nap fényénél összehasonlíthatatlanul nagyobb világosság ragyogta körül, és egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul olyan tapasztalattal állt szemben, amilyennel még soha. A mennyei világ fényessége ragyogta körül, amibe bele is vakult, és döbbenten hallja: miért üldözöl engem?
Én? Üldözöm? Kit? Hiszen én szeretem az Istent! — És talán összeszoruló szívvel kérdezi: Ki vagy te, Uram? Eddig nem ismertelek, nem találkoztam veled, nem is tudnálak, nem is akarnálak üldözni! Hiszen imádom az Isten! Ki vagy te, Uram?
S a válasz egy irgalmas, kegyelmes válasz: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Mennyire figyelmes a mi Urunk! Nem azt mondja Saulnak: Én vagyok az Isten Fia! – Pedig mondhatná. Nem azt mondja, hogy én vagyok a Messiás! – Pedig mondhatná. Azt mondja: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Saul ekkor még nem tudja azt mondani: Isten Fia. Hát az Úr Jézus sem így mutatkozik be neki. Azt sem tudja Saul mondani: Jézus a Messiás. Hát nem mondja neki az Úr. Annyit mond, amit Saul el tud fogadni: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
De Saul ebből is ért. És következik három nap, ami alatt Saulnak végig kell gondolnia, meg kell értenie, hogy az, amit eddig ismert, tudott, csak töredéke az igazságnak, a valóságnak. Azt is meg kell értenie, hogy Isten milyen szeretettel nyúlt utána. Sokkal keményebb is lehetett volna. Agyon is sújthatta volna. Megérdemelte volna. De Isten nem ezt tette. Isten utána nyúlt, elébe ment, új lehetőséget adott neki.
Ahogyan tette ezt annak idején Jónással, aki éppen az ellentétes irányba indult, mint amerre Isten küldeni akarta. Istennek azonban terve volt Jónással és terve Ninivével is, ahová Jónást küldeni kívánta. Három nap a nagy hal gyomrában, alkalom volt arra, hogy Jónás elgondolkozzon, bűnbánatot tartson, könyörögjön, és szíve Isten akaratának teljesítésére hajoljon.
Milyen nehezek lehetettek Saulnak az első órák, az első éjszakák! Hányszor végiggondolhatta, mi is történt vele, hogyan is került ő Damaszkuszba! Hányszor lázadhatott fel a szíve: De én csak jót akartam!
Én hittem abban, amit teszek! Én bíztam Istenben! Jó volt nekem abban a hitben eddig, amiben éltem! Miért kell most mindennek így megváltoznia? Hányszor juthatott el oda, ahogy teltek az órák, hogy újra rágondoljon arra a ragyogó fényességre, amit látott, amibe belevakult! Hányszor csengett vissza a fülében: Saul, Saul, miért üldözöl engem? S a saját kibuggyanó kérdése: Ki vagy, Uram? Rá a válasz: Én vagyok, Jézus, akit te üldözöl!
Ki vagy Uram? Nem ismertelek eddig! Üldöztem Jézust, tagadtam Jézust, mert nem fért bele az eddigi hitembe. De hát nem is fér bele! És mégis: találkoztam vele! Tudom, hogy igaza van! De nem akarom tudni, hogy igaza van! Találkoztam vele, bele is vakultam, de ha őt elfogadom, akkor mindaz, amit eddig gondoltam, amit eddig tanultam, amit eddig átéltem, az más értelmet nyer! Milyen sokan állnak meg itt! Ahelyett, hogy leborulnának Isten előtt, aki megállította őket a rossz úton, azt vetik szemére, hogy megvakította, megállította őket!
Saul átélte, amit átél minden ember, akit valahogyan megállít az Isten a kárhozatba vezető úton: Az életemet kell újra kezdenem! A gondolkodásomnak is másnak kell lennie! Hogy is lesz ez? Mit tegyek? Akkor semmit sem ér, amit eddig gondoltam, hittem, tudtam? Mit mondanak majd Jeruzsálemben? Én, aki eddig olyan sziklaszilárdan mondtam a meggyőződésemet, most borítsak fel mindent? Nem leszek nevetséges? Nem leszek szánalmas? De megállított! Hozzám szólt! Beszélt velem! Tudom, hogy él! Nem tagadhatom le, hogy Jézussal találkoztam, aki a mennyből szólt hozzám! Nem tagadhatom le, mert magamat csapnám be, hogy földre kényszerített, nyomorulttá tett, de mégis megvigasztalt a szava!
Ki vagy, Uram? S lassan fogalmazódik a válasz: Bár nem ismertem eddig: De Jézus él! Eddig ezt a Jézust tagadtam, üldöztem, aki nekem megjelent! Az isteni dicsőségből jött! Akkor pedig igaz, amit István mondott halála előtt: Látom az Emberfiát, amint az Isten jobbján áll! Jézus az Isten Fia! Nem értek még sok mindent, de tudom, hogy Istennek igaza van! Meghódolok előtted, Szent és Igaz!
Ki vagy, Uram? — Milyen kevesen teszik fel ma ezt a kérdést Isten felé! Hiszen azzal van tele a világ, hogy Isten nincs! Azzal van tele, hogy minden véletlen, csak úgy magától alakul… Vagy azzal van tele, hogy vannak szellemek, jó és rossz erők, mágia, varázslás, misztikus filmek, és a többi, ami árad ránk a tévéből, újságokból, Internetről. Annyiféle módon próbálják a természetfeletti világot megmagyarázni. Hányan fordulnak ebben a városban is kártyavetőkhöz, jósokhoz, vagy kérdezgetik titkos szeánszokon a szellemeket, a halottakat!
S egyszer-egyszer Isten elénk áll. Valakinek a bizonyságtétele által, vagy éppen betegségek által. Akár szeretteink betegsége, vagy a magunk próbái által is. S már nem tudunk és nem akarunk a véletlenben hinni. Nem ad támaszt a vak sors gondolata a bajok között. Vagy egyszerűen fülünkbe cseng egy régi imádság, egy régen hallott ének. Vagy valami megmagyarázhatatlan békés vonzást érzünk: vedd kezedbe a Bibliát! Menj el a templomba! Imádkozz Istenhez! S megsejtünk valamit abból, hogy van Isten, de más, mint amit ez a világ hirdet. Más, mint ahogy eddig hittük, más, mint ahogy beállítják a különböző vallásos írások, tapasztalatok.
S amikor csendben megkérdezzük: Ki is az Isten? Ki vagy, Uram? Akkor a Szentírásból, a Krisztusról szóló bizonyságtételekből más válaszokat kapunk, mint amit magunk kigondoltunk, vagy az élő Istent valójában nem ismerő emberektől hallottunk. És a Mindenható válasza van, amikor azt mondja: Én vagyok Krisztus, akit te eddig tagadtál. Én vagyok a Feltámadott, akiben eddig nem hittél. Én vagyok az uraknak Ura és királyoknak Királya, akit te eddig semmibe vettél! Én vagyok az Egyetlen, akit te eddig csupán egynek tartottál a sok választási lehetőség közül! Én vagyok a te gyógyítód, akitől eddig soha nem kértél gyógyulást. Én vagyok a te biztonságod, reménységed, éltetőd! Én vagyok a te támaszod, aki erőt adok az elhordozhatatlanhoz!
A Szentháromság Isten válasza pedig átértékelésre késztet mindent az életünkben. Addig semlegesnek, közömbösnek tartott dolgokról kiderül, hogy lázadás Isten ellen. Az, amiben eddig hittünk, arról kiderül, hogy bálvány volt csupán. Akik eddig csak a magunk eszére támaszkodtunk, rájövünk, hogy van Valaki, aki mindent tud és ismer. És jobban tud! Amit eddig tagadtunk, arról kiderül, hogy valóság, és amit eddig valóságnak hittünk, kiderül, hogy csupán csalfa, bódító álomkép. Kincseinkről, bálványozott értékeinkről lehull a lepel, s már csak hiábavalóságnak látjuk őket. S Akit eddig semmibe vettünk, Róla kiderül, hogy Ő az örök kincsünk és bizodalmunk! És egyszer csak feltesszük a kérdést: Hogyan tudtam eddig a Megváltó, az Üdvözítő nélkül élni? Nem mindig könnyű mindezt átgondolni. Nem is megy egyik percről a másikra mindenki életében! Van, akinek harccal jár. Van, akit először kétségbeesés kerülget… De ne félj, nem vagy egyedül ebben a küzdelemben! Ahogy Jónást nem hagyta el Isten a cethal gyomrában, s nem hagyta el az Úr Jézus Krisztus Sault sem vak gyötrődésében, úgy nem fog elhagyni téged sem, ha végre valóban felteszed a kérdést: Ki vagy Uram?
Kérdezd meg Istent, kérdezd meg az Úr Jézus Krisztust: Ki vagy, Uram? Válaszolni fog. És ne félj a válaszától, amit a Szentírásban, az istentiszteleteken, a hozzá forduló imádságok idején ad! Ne félj a válaszától, még akkor sem, ha válaszának elfogadása után semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Mert amikor Jézus Krisztussal találkozunk, átjárja, átformálja kegyelme az életünket, a világhoz való viszonyunkat is. Átformálja életünket, de a Krisztussal való kapcsolatból éltető erő, éltető fény árad ránk. És életünk olyan tartalmat, célt kap, amit az egy, örök Isten ismerete nélkül, Jézus Krisztus bűnbocsátó szeretete nélkül, a Szentlélek megerősítő és megszentelő kegyelme nélkül soha nem ismertünk volna meg! Keres Isten téged is! S ha most még nem érted Őt, ha minden bizonytalan, ha kétségeid és kérdéseid vannak, kérdezd meg: Ki vagy, Uram? Ő válaszolni fog!
Ámen!