Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Július 6. - Zsolt 84, 6-8

VÁGYAKOZVA ISTEN UTÁN
(Sarkad-Újtelek, 2014. július 6.)

Lectio: Zsolt 84, 1-13. v. + 2Thessz 1, 11-12. v.
Textus: Zsolt 84, 6-8. v.
Énekek: 398/1-2; 84/1-6; 98/1; 151; 329/5; 462/1-3;

„Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.”

Szeretett Testvéreim!
Az egész zsoltárt átjárja az Isten iránti buzgó szeretet. Az a boldog szeretet, amely mindenben azt látja meg, és mindenben meglátja azt, aminek ebben a szeretetben örülhet. „Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem! Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!”
A szerelmes ember ilyen, akinek minden tetszik abban, akit szeret. Még a kócos haja is. Még az izgága mozdulata is. Csak gyönyörködni tud a másikban. Boldog, hogy a közelében lehet. A gondolata mindig körülötte forog, a szíve mindig vele van tele. Így ujjong a zsoltáros, aki az Isten háza után vágyódik. Mi talán azt vennénk észre, hogy a veréb zajos madár. Csivitelésével, repkedésével megzavarja az áhítatos csendet. A fecske odapiszkol a fészek alá. De a zsoltáros csak azt látja, hogy még a madarak is ott lakhatnak a templom hatalmas épületegyüttesében. Még a madarak is ott lakhatnak az Isten házában! Milyen jó nekik!
Mikor éreztünk utoljára ilyen forró szeretetet Isten iránt? Mikor éreztük utoljára azt a boldog szeretetet, hogy már annak is örülünk, hogy Isten nevét halljuk? Hogy megdobban a szívünk, amikor kezünkbe vehetjük a Szentírást? A konfirmációs olvasókönyvben található egy részlet Bethlen Miklós gróf önéletírásából. „Felségsértés” vádjával került 1704-ben börtönbe, de valójában a református hitéért. S leírja, hogy mennyire vágyakozott az úrvacsora után. Egyik álmában maga az Úr Jézus Krisztus vigasztalta őt. S innentől idézem: „Mely dicsőségesen pecsétlé meg az én szívemben ezt a kegyelmet az Úr Jézus Krisztus, amikor anno 1707. január 23-án reggel 8 és 9 óra között eljöve az szent testének és vérének sákramentumában minden emberi reménység felett azon tömlöcbe énhozzám és megvendégelé az én lelkemet magával két esztendő és hét hónapi éhezése után…”
A börtön szenvedéseit, vagyona elvesztését, a hazug vád miatti bebörtönzést, mindent felülmúl, mindent feledtet, hogy átélheti az Úr Jézus Krisztussal való találkozás örömét. Én is a szívemben őrzöm nem egy testvér vallomását, akik elmondták, hogy mennyire vágyakoztak eljönni az Isten házába! Egy-egy betegség, akadályoztatás után: újra eljönni az Isten házába, Isten jelenlétébe! És gyönyörködöm abban, amikor nem azt mondják: úgy vágytam már igehirdetést hallgatni, vagy úgy vágytam már a gyülekezeti közösségre, hanem mindenekelőtt: Úgy vágytam már az Isten házába!
Mert aki megtalálja itt Istent, megtalálja Isten Igéjét és a gyülekezeti közösséget! Aki Istennel való találkozásra vágyakozik, azt az élő Isten meg tudja ajándékozni Igéjének világos megértésével és a testvéri szeretet megélt örömével. Mert miközben Istennek adjuk magunkat, ő megajándékoz. Ha kitárjuk előtte a szívünket, ő betölti azt tiszta örömmel. De ha csak magunk kedvére keresünk itt bármit, magunknak szeretnénk egy lelki élményt, vagy, hogy találkozzunk emberekkel, akkor nem biztos, hogy a legnagyobbat: az Istennel való találkozás boldogító élményét átéljük.
A zsoltárt olvasva azon tűnődtem, hogy miért tudta így szeretni Istent a zsoltáros? S ma is, a XXI. században, azok a keresztyének, akik mindent odaadnak, az életüket is készek odaadni Jézusért, miért tudják úgy szeretni az Úr Jézus Krisztust, aki az életét áldozta fel értünk isteni, áldott szeretetében? Mi teszi őket szabaddá arra, hogy az élő Isten iránt érzett forró szeretet eltöltse szívüket? Mi teszi őket szabaddá arra, hogy úgy is vágyjanak az Isten házába, hogy nem tudják, mikor gyújtják rájuk a templomot, nem tudják, hogy mikor törnek rájuk lőfegyverekkel és bozótvágó késekkel más vallások szélsőségesei? S abban találtam választ ezekre a kérdésekre, hogy a zsoltáros nem osztotta meg a szívét Isten és a bálványok között. Nem osztotta meg a szívét az élő Isten szeretete és az önmaga, vagy a világ szeretete között. Nem osztotta meg a szívét az Istenben való gyönyörködés és a bálványokban való gyönyörködés között. Teljesen Istené akart lenni.
Hiszem, hogy azért jövünk vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, mert szeretjük Istent! Mert sokat jelent nekünk az Igéje! Mert jó neki énekelni! Azért vesszük napról napra kézbe a Szentírást, mert jó olvasni Isten szavát. Boldogító az Igére figyelni. S amikor szívből Istennek éneklünk, akkor az által Isten Lelke felemel, megnyugtat, lecsendesít. Még a fájdalmainkat is kevésbé érezzük, a gondjaink terhe is enyhül, a megbántottságunk is csillapszik. Félelmünk szűnik. Hiszen ott vagyunk mennyei Atyánk közelében, akinek közelsége olyan jó nekünk!
De miért nem érezzük ezt mindig? Miért nem látszik ez rajtunk mindig? Miért nem tudja magával ragadni az Isten iránti buzgó szeretetünk mások szívét?
Azért mert talán túl sok irányból várjuk, hogy elérjen bennünket a boldogság. Talán túl sok módon akarjuk megragadni a szeretetet. Talán túlságosan is csak magunknak akarjuk az Isten szeretetét, s azt nem akarjuk másokkal megosztani. Minél több felől akarunk magunknak szeretetet szerezni, annál kevésbé érezzük és tapasztaljuk az igazi szeretetet. Minél több dologban akarunk gyönyörködni, annál kevésbé találunk igazán gyönyörű dolgokat.
Gyermekkoromban nagyon szerettem a debreceni Nagyerdőt. De szerettem keresztanyám kertjét is, a növényeket, a madarakat, a baromfit. És szerettem Debrecent, még ha akkor is már füstös, benzingőzös, poros város volt. Mégis vágytam a tengerpartra. Mert mindig azt hallottam a jobb helyzetben levő osztálytársaimtól, hogy mennek a tengerpartra nyaralni, Jugoszláviába az Adriához, vagy a Fekete-tengerhez, s hogy ez milyen nagy élmény. Aztán, már felsősök voltunk, amikor az egyik osztálytársam kifakadt a nyári szünet előtt: Jaj, már úgy unom, hogy most is a tengerhez megyünk nyaralni. S megdöbbentett, hogy ezt is meg lehet unni? Akkor nem állok rosszul, mert még mindig szeretem a Nagyerdőt, és még mindig tudok gyönyörködni Debrecen épületeiben.
Nem bolond az, aki egyet szeret, de őt teljes szívéből. Nem bolond az, aki ragaszkodik az élő Istenhez, a Megváltó Úr Jézus Krisztushoz, még ha ezzel le is mond sok, a világ által kínált lehetőségről. Sőt boldoggá tesz bennünket valóban a mi Urunk, ha eldöntjük, hogy őt akarjuk szeretni teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elmével, teljes erővel.
Ha már nem mi vagyunk a középpontban, amikor már nem megszerezni akarjuk magunknak mások szeretetét, hanem szétosztani, akkor egyre több lesz nekünk. Amikor nem csupán élvezni akarjuk mások gondoskodását, hanem mi akarunk másokról gondoskodni, akkor egyre több örömünk van benne. Ha nem azt várjuk, hogy Isten szolgáljon nekünk, hanem mi vágyunk az ő szolgálatára, az Istennel való kapcsolatunk egyre gazdagabbá és örömtelibbé válik. És eltölti szívünket békéje, tisztasága és öröme.
A csak maga körül forgó ember az emberi kapcsolataiban és az Istennel való kapcsolatában is boldogtalan. A másokat önzetlenül szerető szív az emberi kapcsolataiban, de az Istennel való kapcsolatában is egyre épül és gazdagodik. Így mindig újra megtelik boldogsággal és örömmel.
De ilyenkor szokták azt mondani, hogy könnyű annak, akinek semmi gondja nincs. Könnyen szereti Istent, akinek minden simán megy az életében. De mi van a betegekkel? Mi van a szenvedőkkel? Mi a helyzet az éhezőkkel? A munkanélküliekkel? Ők hogyan örüljenek?
Eddigi életemben azt láttam, hogy nem attól függ az Istenben való boldogság, hogy kinek milyen könnyű vagy nehéz az élete. Hanem attól függ, hogy mennyire engedte közel magához Istent. Mennyire engedte közel szívéhez az Úr Jézus Krisztust. Attól függ, hogy Istent azért szeretjük, mert ő a mi Istenünk, Megváltónk, Üdvözítőnk, vagy azért szeretjük, mert magunknak akarunk jót tőle. Istent önmagáért szeretjük-e vagy csak azért, mert úgy véljük, hasznunk van ebből a szeretetből?
Ha az utóbbi a válaszunk, akkor kihűl Isten iránti szeretetünk minden bajban, próbában, szenvedésben. Elfordulunk tőle, mihelyst nem úgy történnek dolgaink, ahogy mi szerettük volna.
S igen, nem értjük mindig Istent. Hogyan is érthetné meg a halandó az Örök Istent? De elfogadhatjuk Augusztinusz egyházatya Szentlélektől ihletett tanácsát: Ahol nem értünk, ott imádjunk! Ismétlem: Ahol nem értünk, ott imádjunk! Ott és akkor is imádjuk Istent, ahol nem értjük még őt. Ahol nem értjük még jelenleg útjait és terveit. Akkor is imádjuk. S ha így élünk, a mi tapasztalatunk is lesz az, amit a zsoltárostól hallottunk: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.” Ámen

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...