Nyomtat Elküld Olvasási nézet

November 6. - 1Tim 1, 12-17

SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÜNK KRISZTUSBAN
(Sarkad-Újtelek, 2011. november 6.)

Lectio: 2Sám 11, 1-9. + 14-17. v. + 1Tim 1, 5-11. v.
Textus: 1Tim 1, 12-17. v.

Énekek: 66/1; 66/4-6. 8. 10; 164/4; 151; 338/3; 371/1-7;

„Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

Szeretett Testvéreim!
Egyedül a Mindenható Istennek van rálátása a teljes emberi életre. Még az ördögnek sincs! Egyedül a Mindenható Isten az, aki ismer minden emberi szívet. Mi nem. Ezért bármely ember életéről legyen is szó, alázattal és türelemmel kell szólnunk, kérve, várva Isten kegyelmének munkáját mindenki életében.
Istennek egyik érthetetlen, számunkra felfoghatatlan tulajdonsága a türelem, minden emberrel szemben. Mi olyan elhamarkodottan ítélünk magunkról és másokról, Isten azonban hosszan-hosszan tűr és vár. S ezt sokszor nem értjük. Mire vár? Hát már régen be kellett volna avatkoznia a dolgokba! Mire vár még? S ez a türelem, amit nem értünk gyakran, ez a türelem az alapja annak, hogy mindenki felől reménységgel lehetünk. Mindenki felől. Senkiről sem kell lemondanunk, hogy még megváltozhat, hogy más emberré lehet, hogy más lesz a sorsa. Nem kell lemondanunk még magunkról sem. „Én már nem tudok megváltozni. Én már mindig ilyen leszek…” – sóhajtunk fel egy-egy keserű bukás után, vagy amikor mindenképpen szeretnénk megváltozni, jobbak lenni, és megint nem sikerült… És néha azon csodálkozunk, hogy mért tart még meg az Isten, hogyan tud bennünket még elviselni, azzal a természettel, jellemmel, bűnökkel, vétkes szokásokkal, amelyekkel élünk, és Isten még mindig tűr nagy-nagy szeretettel.
S amikor mások életében is azt látjuk – talán várakozással, talán éppen bosszúsággal – hogy nem avatkozik be az Isten: miért nem segít, vagy miért nem sújt le? Azért nem értjük Istenünket, mert mi nem szeretünk, nem akarunk várni. Ha látjuk valakinek a bűnét, bukását, vagy szándékos gonoszságát, akkor mi legszívesebben azonnal lesújtanánk. Pusztítsa el az Isten! S nem értjük, Isten miért hagyja még? Pedig ha Isten azonnal lesújtott volna Dávidra – és joggal lesújthatott volna – amikor ő házasságtörést és gyilkosságot követett el, most nem imádkozhatnánk az 51. zsoltárt vétkeink, bukásaink után reménységgel: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.”
Ahogy a vétkesek büntetését is azonnal akarjuk – Isten pedig tűr és vár, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen – hasonlóképpen, ha látjuk valakinek a szenvedését, gyötrelmét, kiszolgáltatottságát, azonnal követeljük az Istentől, hogy szűntesse meg azt az állapotot, s nem értjük, az Örökkévaló mire vár? Isten pedig tudja, hogy van, amikor csak szenvedés, vívódás közben edződik a lélek. Mivel mi annyira el tudjuk foglalni magunkat, és körbevenni mindenféle tevékenységgel, s közben Istenre már nem hallgatunk, ezért Istennek ki kell vonnia minket a forgalomból, parkoló pályára kell állítania ahhoz, hogy végre tudjunk teljes szívvel rá figyelni, és Ő elmondhasson nekünk igen fontos dolgokat a személyiségünkkel kapcsolatban. Ha ezt a folyamatot megszakítjuk, felgyorsítani akarjuk, „mert Isten nem ért hozzá”, akkor lehet, hogy megszegényítjük a másik ember lelki fejlődését. Van, akinek az életében szenvedések, próbák között tudja csak elmondani Krisztusunk az ő akaratát, mert máskor, másképpen nem is figyelt volna rá az, akihez szólni kívánt.
S ugyanakkor annyi baj, nyomorúság, szenvedés, nélkülözés vesződség van ebben a világban, hogy ha mi, keresztyének ezeken nem mennénk keresztül, ha nekünk nem kellene ugyanazon helyzetekben az Isten Igéjével együtt megerősödnünk, és átvészelnünk időket, nem is tudnánk vinni az evangéliumot azokhoz, akik hasonló bajban, küzdelemben vannak. Ha pedig már tapasztaltuk, hogy a mi életünkben mennyi áldás, mennyi jó származott abból, hogy rákényszerültünk Isten közelségére, az imádkozásra, akkor meg miért gondoljuk azt, hogy másnak nincs szüksége arra, hogy Isten az életében csendre kényszerítse, imádkozásra késztesse? Mi tévedhetünk, Isten azonban nem téved!
S természetes, hogy aki szenvedőt lát, annak segítenie kell. Bolond keresztyén az, aki örül a szenvedésnek, a bajnak, a fájdalomnak. Hogyan is örülhetnénk ott, ahol Isten nem örül? Kinek juthatna olyan gondolat az eszébe, hogy szerető Mennyei Atyánk, aki Fiát is feláldozta értünk, csakhogy élhessünk, gyönyörködik a mi szenvedésünkben, kétségeinkben, félelmünkben vagy kiszolgáltatottságunkban? Erről szó nincs. Isten nem gyönyörködik benne. Ő együtt örül az örülőkkel és sír a sírókkal. Ezért Krisztus követőinek természetes, hogy enyhíteni akarják a szenvedést, segíteni akarnak a bajba jutottakon. De ha mindent megtettünk, amire Isten nekünk lehetőséget adott, s a szenvedés, a próba, a beszűkült élethelyzet fennmarad, ne akarjuk Istennek megmagyarázni, hogy mit tesz rosszul! Mert ő semmit sem tesz cél nélkül. S ha imádságaink nem úgy hallgattatnak meg, hogy meggyógyul az, akiért imádkozunk, hanem továbbra is beteg lesz, esetleg Isten elszólítja ebből a földi világból, vagy nem kap azonnali megoldást az, akinek segíteni akarunk, ne mondjuk, hogy hiábavalóak az imádságaink. Mert egyetlen imádság és könyörgés sem hiábavaló, amit Krisztus nevében mondunk el. Istennek azonban van joga és van módja másként meghallgatni minket, mint ahogy mi szeretnénk. Ezért vigyázzunk, és ne okoskodjunk, vajon Isten mit miért enged meg, vagy miért nem enged meg. Ha valamiben nem látunk tisztán, inkább hallgassunk. Ha nem kaptunk kijelentést arról, hogy Isten mit miért tett, vagy miért nem tett meg, akkor inkább hallgassunk, de ne mondjunk egymásnak olyat, amiben nincs benne az Isten üzenete, ígérete, figyelmeztetése, bátorítása.

Volt egyszer egy Saul nevű ifjú. Vakbuzgó, erőszakos, aki azt gondolta, hogy Isten dicsőségére cselekszik, amikor az egyházat üldözi. Egyébként jó ember volt. Istenfélő ember. Nagyon jó mintát kapott az életében, hiszen az egyik legjobb rabbinál tanult. Csak azt nem szabad elfelejtenünk, hogy egyetlen tökéletes minta sincs Jézus Krisztuson kívül.

Szeretném elmondani a testvéreknek, hogy nem volt még egy olyan istenfélő keresztyén, mint az édesapám. Aki annyira tökéletesen megélte a keresztyén hitet, nem találtam még egy olyan emberre. Mindaddig, amíg fel nem nőttem… De akkor Isten a felnövekvés természetes folyamatában megmutatta, hogy ő is csak bűnös ember. És nem ő a minta, nem szabad, hogy ő legyen a minta a számomra. Tanuljam meg azt, amit az Isten rajta keresztül adott, de egyetlen tökéletes minta van, s ez Jézus Krisztus. Nekünk, keresztyéneknek egyetlen embert sem szabad bálványozni, hogy ő a minta, ő a tökéletes, mert ha embereket veszünk mintának, legyen az bármilyen istenfélő, akkor csak egy torz mintát kapunk. Az egyetlen tökéletes minta az Úr Jézus Krisztus.

S ezt meg kellett tanulnia Saulnak is. Bármennyire büszke volt arra, hogy Gamáliel lábánál tanult, egy idő után ki kellett mondania: kárnak és szemétnek ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus kegyelmének gazdagságáért. Amikor az egyházat üldözte, nem tudom, hogy hányan imádkoztak érte. De valószínűnek tartom, hogy sokan kérték az Úr Jézus Krisztust: ments meg tőle minket, Urunk! Akkor, abban a helyzetben senki nem gondolta volna, hogy éppen ő lesz az, akire az Úr Jézus Krisztus egyháza építésében a legnagyobb feladatot bízza. De Isten türelmes. Volt türelme várni, s közben hagyta, hogy egyháza sok tagját börtönbe zárják, megöljék, nevét káromolják. Amikor azonban eljött az ideje, cselekedett. S amikor később Saulból Pál lett, és Pált korbácsolták meg, Pált zárták kalodába, börtönbe, Pált kövezték meg, ő akkor már nem kérdezte, nem kérdezhette: miért, Uram? Hiszen ő is ezt tette korábban a keresztyénekkel. S talán éppen ebben volt az ereje a szolgálatának, hogy már nem ellenkezett Krisztussal, mindenben engedelmes volt, bármit is kellett szenvednie érte. Az Úr Jézus Krisztus türelemmel kivárta, míg megérik Saul arra, hogy Pál apostol lehessen belőle.
Mint ahogy a Mindenható Isten kivárta, míg Mózesből, Egyiptom hercegéből Mózes, a próféta, Izrael népének szabadítója legyen. Kivárta azt a negyven évet, és nyolcvan évesen hívta el Mózest, hogy legyen népének szabadítója. Isten tud várni.
Mint ahogy ránk is várt. Olyan sokat. S talán még ma is úgy jöttünk ide, hogy Jézus Krisztusnak még mindig várnia kellett ránk. Mert igaz, hogy templomba igyekeztünk, igaz, hogy imádkozni, Igét hallgatni jöttünk, de belül, magunkban eleve fenntartjuk azokat a területeket, amelyekbe Istennek még mindig nem engedünk beleszólást. Ez az én dolgom, itt Isten ne akarjon beleavatkozni. Fenntartjuk azokat a területeket, amelyekben nem tudunk, nem akarunk Istenben bízni. Mert legyintünk: Ő ott úgysem tud segíteni, nekem kell ügyesnek, határozottnak, kitartónak lenni. Csak azután kétségbe esünk, amikor eljutunk lehetőségeink határaihoz, mert elfelejtjük, hogy van Istenünk!
Várnia kell Istennek, mert nem akarunk neki hinni. De: várnia kell még Istennek? Nem mondhatjuk ki már ma, most: Uram, benned akarok bízni? Vagy még mindig újra és újra kivesszük a kezünket a kezéből? Amikor pedig Isten valamit bűnnek nevezett, mi azt mondjuk: ehhez Isten nem ért? Ahelyett, hogy megvallanánk, szégyennel, könnyek között a bűneinket és feloldozást kapnánk rá, inkább megkeményítjük a szívünket és azt állítjuk: velem minden rendben van. Hazudunk Istennek, hazudunk magunknak, hazudunk az embereknek. Hát most mit tegyen velünk a Mindenható? Sújtson le ránk? Vagy legyen kegyelmes hozzánk?
Vannak, akik attól keményednek meg Istennel szemben, és fordulnak el tőle, távolodnak el tőle, hogy tudták, mi Isten akarata, de mégis szembe mentek vele. Lehet látni életeket, ahogy egyre keményebbek lesznek, mert Istent tartják hazugnak, a maguk útjait pedig igaznak. Egy idő után már nem is tudnak imádkozni, és irtóznak a gondolattól, hogy templomba menjenek, Igét hallgassanak, mert minden Ige őket vádolja!
S egyelőre nem tudják, hogy az Ige azért vádol, hogy megmosson, megtisztítson, és új élettel ajándékozzon meg! Mit tegyen velük Isten ezek után? Sújtson le rájuk, akik önmagukat olyan szerencsétlenné tették? Vagy legyen irgalmas hozzájuk? Úgy gondolom, hogy mi, ha valamit kérhetünk és kérnünk kell, akkor ez: Uram, légy irgalmas hozzájuk! Könyörülj rajtuk, szabadítsd meg őket, mentsd meg az ördög rabságából!
Ha pedig önmagunkkal szemben irgalomra vágyunk, mert tudjuk mi azt nagyon jól, hogy Isten irgalma nélkül megsemmisülnénk a bűn miatti haragjában, akkor meg kell tanulnunk irgalmasnak lenni azokhoz, akik hozzánk hasonlóan bűneikben élnek, és talán nem is hallottak még Isten végtelen jóságáról és szeretetéről.
De végül a boldogsághoz mindenkinek el kell jutnia oda, hogy elmondja Isten előtt: Atyám, én eddig ez voltam. Téged tagadó. Törvényedet nem tisztelő. Kegyelmedet megvető. Az egyházzal közösséget nem vállaló. Az egyházat üldöző. Képmutató, vagy szándékosan megtévesztő. Aki hazudtam neked, és hazudtam az embereknek. Vagy egyszerűen csak eltévedtem. Nem hittem, hogy létezel, hogy a te jóságod valóság.
Pál apostolnak is el kellett jutnia oda, hogy vallást tegyen élete nyomorúságáról az Úr Jézus Krisztus előtt. Neki személyesen kellett elmondania mindezt Istennek. Mint ahogy nekünk személyesen kell vallást tennünk. Nem tehet más helyettünk vallást. És Pál eljutott odáig, hogy elmondja: a bűnösök között első vagyok én.

Azért van szükségünk arra, hogy Istennel személyesen, bensőségesen beszélgessünk, mert közben mennyei Atyánk is elmondja azt, amit másként meg sem értenénk. Szükségünk van a naponkénti Igeolvasásra és imádságra. Nemcsak úgy, kutyafuttában, hanem valóban elcsendesedve, elmélyedve Isten Igéjében. Így mondta el Pálnak, hogy azért könyörült rajta, mert végtelen türelmét megmutatni akarta rajta keresztül másoknak. S velünk is azért járat meg utakat, hogy közben rajtunk keresztül is megmutassa kegyelmét másoknak. Mivé lett volna a hajdani Saul, ha nem vakul meg a szeme ott, a Damaszkuszba vezető úton? Mivé lett volna, ha megúszta volna a háromnapi sötétséget, a megrázkódtatást, az éhezést és a magányt? Hála Istennek, hogy nem kell tudnunk! Mert Isten nem kímélte meg. Éppen azért nem, mert meg akarta menteni!
Minket sem kímél meg mindentől Mennyei Atyánk! Talán időnként megkérdezzük keserűen: Miért kell mindezeken átmennem? Miért kapok nehéz embereket magam mellé, akik meggyötörnek, akik lelkileg, s néha testileg is megkínoznak? Miért jön betegség, miért kell lemondanom? Miért nem tehetem azt, amit annyira szeretek? S van, amikor senki emberfia nem tud választ adni. Vagy, ha akar választ adni, akkor jobb lett volna, ha meg sem szólal, mert nem érti az Istent, csak okoskodik, a saját feje után menve, még több gyötrelmet okozva… Isten őrizzen minket attól, hogy Isten helyett akarjunk bárkinek is választ adni!
Azonban, ha bármivel is megpróbál az élő Isten, ne tőle fussunk el, hanem meneküljünk hozzá. Hadd formálhassa ki bennünk azt, amit a próbák, a szenvedések által ki akar formálni! Hadd tisztíthasson meg attól, amitől eddig nem engedtük, hogy megtisztítson!
Nem maga a próba, nem maga a szenvedés változtat meg! De átmos, megtisztít, megerősít, megtanít az Isten Igéje, ha azzal rendszeresen élünk és kutatjuk azt a nehéz időkben is! Felüdít, megváltoztatja gondolkodásunkat az Istennel való beszélgetés, az imádság, ha végre neki szánjuk az időnket, és hajlandóak vagyunk valóban csendben előtte lenni, és várni a válaszaira.
Az Úr Jézus Krisztus mindvégig formál, tisztogat, megújít bennünket, amíg itt a földön élünk. Egyre jobban ki akarja formálni bennünk a krisztusi természetet. Olyanná akar tenni, akiken átragyog a Krisztus fénye. Van, akin ez hamarabb meglátszik, van, akihez sok türelem kell Isten részéről. De senki sincs, akinek ne lenne szüksége arra, hogy Krisztus egyre tisztábbá, bölcsebbé, jóságosabbá tegye! S amíg élünk itt a földön, Isten mindig vezetni akar, vinni akar előre.
Ha azt gondoljuk, hogy nekünk már nincs szükségünk a továbblépésre, akkor leragadunk egy szinten. De aki a fejlődésben megáll, az visszafejlődik. Ezért örüljünk annak, ha mennyei Atyánk bármiféle módon előrébb akar mozdítani a hitben. Azonban mivel mi sem érjük el itt a földön soha a tökéletességet, és Isten mégsem mond le rólunk, mi se mondjunk le senkiről, csak azért, mert mostanában semmi jelét nem adja a lelki fejlődésnek! Vigyázzunk arra, hogy se magunkat, se másokat ne egy pillanatnyi életszakasza alapján ítéljünk meg! Nehogy éppen azzal kergessünk valakit zsákutcába, hogy mi mondogatjuk neki: te már mindig ilyen leszel, te már soha nem tudsz megváltozni… Sőt, legyünk jó reménységgel! Az Istennek van hatalma átformálni! Ahogy minket formál, úgy, vagy még sokkal inkább át tud formálni másokat is a krisztusi életre! A keresztyén élet reménységgel teli élet. Mégis: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…”! (Zsid 3, 7-8) Mennyei Atyánk mindeddig türelemmel és reménységgel várt ránk! Ne várassuk tovább! Adjuk át neki magunkat teljesen! Ha valamit itt megmutatott, amit hosszú ideje ismerünk, vagy csak ma vettünk észre, és nem akartuk eddig Istennek átadni, mondjuk el: Uram, neked akarom adni. Te légy az Úr fölöttem! Én a tied akarok lenni, hogy megmutathasd rajtam keresztül másoknak is türelmedet, jóságodat. Hogy a Te dicsőségedre szolgáljon életem most, és mindenkor! Ámen!

Áldunk Téged, Úr Jézus Krisztus, aki olyan türelemmel vársz reánk. Ránk, akik itt vagyunk a Te házadban, ránk, a magyarságra, akik oly sok ajándékodat élvezhettük, de mégsem adtuk át eddig magunkat teljesen neked. Urunk, foglald el szívünket, légy urunk, aki megváltottál bűneinkből, és segíts, hogy teljes szívvel, lélekkel, odaadással csak neked éljünk! Erősíts meg az evangélium hirdetésében, a bűnbocsánat hirdetésében, a vigasztalásban, és a megszentelt élet hirdetésében és megélésében. Könyörülj népünkön, hogy megtaláljuk az üdvösséget tebenned! Könyörgünk a betegekért, a szenvedőkért. Urunk, segíts nekik, hogy a veled való csendességben megerősödhessék hitük, megtalálják az üdvösség reménységét tebenned, hogy életük legyen általad. Mennyei Édesatyánk kérünk, te szentelj meg bennünket, amikor ma választásra készülünk. Segíts, hogy mindenek előtt téged tudjunk választani, és a te kegyelmed vezessen bennünket a választás folyamatában. Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 12., kedd

    Gimnáziumunk idén is részt vesz a Református Szeretetszolgálat karácsonyi ajándék – akciójában, a Nyilas Misi programban. Ennek keretében diákj...
  • 2017. december 11., hétfő

    Emberélet. Ki méri meg az árát? Fölfogjuk-e, hogy szavainkkal is ölünk? S hogyan lehet elviselni azt, ha valóságosan is egy másik ember halálát okozzu...
  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.