Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Régi és új az Egyházban - 2Krón 10, 6-16 (Zsinati áhítat)

RÉGI ÉS ÚJ AZ EGYHÁZBAN
Zsinati ülés nyitó áhítata – 2010. november 18.


Textus: 2Krón 10, 6-16. v.

Énekek: 121; 371;

Apostoli köszöntés:

„…akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.”

Imádság:
Uraknak Ura és királyoknak Királya! Szent, dicsőséges, örök Isten! Legyen tied a dicsőség, az erő, a magasztalás és hála, amikor ma a Te nevedben összegyűlhettünk, hogy választott néped ügyében döntéseket, határozatokat hozzunk. Hódolunk előtted, aki legyőztél bennünket. És boldogok vagyunk, hogy általad legyőzettettünk! „Te országod jöjjön el, te akaratod meglégyen e földön, miképpen mennyben!”
Úr Jézus Krisztus! Tiéd az Egyház, Te váltottad meg véreddel, Te készítetted fel Szentlelked által a bűn elleni harcra, Neved megvallására és az evangélium hirdetésére. Esedezünk, ne engedd, hogy kiszorítsunk Téged magunk közül! Tisztíts meg bűneinktől, nehogy azok akadályozzanak munkánk tiszta és igaz elvégzésében.
Szentlélek Úr Isten, nélküled nem értenénk a Kijelentést. Egyedül Te vagy, Aki az Igét tökéletesen ismered. Add, hogy értsük Istenünk szavát és megcselekedjük akaratát! Segítségül hívunk, hogy egybegyülekezésünk a Te jelenléted által istentiszteletté váljon!
Dicsőítsd meg magadat közöttünk, Szentháromság Isten!
Ámen!

Textus:
„Ekkor Roboám király tanácskozott a vénekkel, akik apja, Salamon szolgálatában álltak, amíg élt, és ezt kérdezte: Mit tanácsoltok, milyen választ adjak ennek a népnek? Azok így szóltak hozzá: Ha jó leszel ehhez a néphez, kegyesen fogadod őket, és jóságosan beszélsz velük, akkor mindig szolgáid lesznek. De ő nem fogadta meg a vének tanácsát, amelyet tanácsoltak neki, hanem tanácskozott az ifjakkal is, akik vele együtt nőttek fel, és az ő szolgálatára álltak. Ezt kérdezte tőlük: Mit tanácsoltok? Milyen választ adjunk ennek a népnek, amely így szólt hozzám: Tedd könnyebbé az igát, amelyet apád rakott ránk?! Az ifjak, akik vele együtt nőttek föl, így szóltak hozzá: Ezt mondd a népnek, amely így szólt hozzád: Apád megnehezítette igánkat, te azért könnyíts rajtunk! Ezt mondd nekik: Az én kisujjam is vastagabb apám derekánál. Ha tehát apám nehéz igával terhelt meg benneteket, én még nehezebbé teszem igátokat. Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én meg majd szeges korbáccsal! Harmadnapra elment Jeroboám és az egész nép Roboámhoz, ahogyan meghagyta a király, hogy térjenek vissza hozzá harmadnapra. De a király keményen válaszolt nekik. Nem fogadta meg Roboám király a vének tanácsát, hanem az ifjak tanácsa szerint így szólt hozzájuk: Apám nehézzé tette igátokat, én még nehezebbé teszem. Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én meg majd szeges korbáccsal! Nem hallgatott a király a népre, mert Isten rendelte így, hogy beteljesítse igéjét az ÚR, amelyet a silói Ahijjá által mondott Jeroboámnak, Nebát fiának. Mivel a király nem hallgatott rájuk, ezért ilyen választ adott az egész Izráel népe a királynak: Mi közünk nekünk Dávidhoz? Nincs közösségünk Isai fiával! Térj sátraidba, Izráel! Törődj, Dávid, a magad házával! Hazament tehát egész Izráel.”

Szeretett Testvéreim!
Néhány nap eseménye az, amit hallottunk. Választóvonal, amely évszázadokra sőt egészen napjainkig kihatott Isten választott népének történetére.
Milyen nagy felelősség dönteni! Mert kivéve, ha Isten jelenti ki a jövőt, mi egy-egy döntésünk után soha nem tudhatjuk biztosan, hogy mi következik. Akárhány sakkjátékot lejátszhatunk, akárhányszor végiggondolhatunk minden lehetséges variációt, de döntéseink következményeit valójában mindig csak utólag látjuk jól. Csak utólag tudjuk biztosan az eredményt. Ezért kell segítségül hívni a Szentlelket, hogy adjon Isten nekünk bölcs döntéseket!
Isten előre kijelentette: elszakítja Izraelt Dávid házától, s annak idején a silói Ahijjá ezt már tudtul adta Jeroboámnak, Nébát fiának. De Roboám király mégis maga volt felelős a döntéséért. Isten valószínűleg nem változtatta volna meg korábbi kijelentését, akkor sem, ha Roboám alázatos lett volna, ha nem makacsolja meg magát. Kettészakadt volna úgy is az ország. De mégis tudunk arról, hogy Isten irgalmas és könyörülő, és megbánja ítéletét, mint Ninive esetében, vagy elhalasztja ítéletét, mint Aháb király, Ezékiás király vagy Jósiás király idejében. Vagy, ahogy kijelentette Jeremiásnak a fazekas műhelyében: kész változtatni a döntésén, attól függően, hogy engedelmes-e a nép, vagy sem.
Azonban, ha Roboám király alázatos lett volna, ha békés, könyörületes választ ad a népnek, akkor őt nem terhelte volna az: miattam szakadt ketté a két királyi generáción keresztül egységes birodalom.
De Roboám inkább hallgatott a vele együtt felnövekvő fiatal nemzedékre. Inkább hallgatott azokra, akik apját, Salamont már csak hanyatló istenfélelmében ismerték. Akik már nem ismerték azt az alázatos, bölcsességért rimánkodó uralkodót, amilyen volt Salamon királysága kezdetén. Ők már csak a gazdag királyt látták. Az ő udvarában nőttek fel. A rend, a hatalom, a törvény, a parancs udvarában. Ahol mindennek úgy kellett történnie, ahogy a király kívánta, ahogy a kormányzók rendelték, ahol az ezüst már nem számított, csak olyan volt, mint a kavics.
A vének még emlékezhettek a fiatal Salamonra. Sőt még emlékezhettek arra a Dávidra is, aki eleinte nem volt király, pedig már ő birtokolta a hatalom jelvényeit egész Izraelben. Arra a Dávidra, aki következetesen fejedelemnek mondta magát, mert az élő Istent vallotta a nép királyának. Sőt, a vének még emlékezhettek arra a napra is, amikor végleg királlyá lett Dávid.
Amikor a szava már erősebb volt az őt istenfélelemre intő Jóáb szavánál, és mindenáron keresztülvitte a népszámlálást. — 70 ezer izraelita élete árán…
A vének még emlékezhettek rá, vagy hallhatták atyáiktól, milyen volt a hét évig tartó polgárháború Saul halála után. Velük szemben az ifjak úgy gondolták, a birodalom már örökké egy és oszthatatlan…
S tulajdonképpen a véneknek is, az ifjaknak is igazuk volt. Mindketten abból indultak ki, amit tapasztaltak, átéltek. A saját ismeretük, a saját múltjuk számított. Roboám király tragédiája az volt, hogy a szívének, vágyának kedvesebbet választotta, és nem gondolt a múlttal, még kevésbé gondolt Istennel. Ő már király volt, akinek nem volt szüksége Isten tanácsára, véleményére, útmutatására… Isten mentsen meg az ilyen országvezetőktől!
Roboám király döntése Isten népe jövőjéről minden korban kísérti Isten népe vezetőit, kísérti a Magyarországi Református Egyház Zsinatát is. Kísért bennünket az, hogy abból induljunk ki döntéseinkben csupán, amit mi tapasztaltunk, mi láttunk, átéltünk. Emlékezetünk jó, ha 30-40-50 évre nyúlik vissza. Valahol ott találjuk meg akaratlanul is az etalont. S elfeledkezünk róla, vagy esetleg nem is gondolunk vele, hogy az már az egyház megromlott állapota volt. Ahogy Roboám sem gondolt azzal, amit a királyságról annak idején Sámuel prófétán keresztül mondott Isten: az ÚR a ti királyotok!
Az egyháznak, így az Evangélium Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyháznak is, van egy romlási folyamata. Egy természetes – a bűnnel megromlott világban természetes – romlási folyamata. S ez éppen abból is ered, hogy emlékeink, mintaképeink csak néhány évtizedre nyúlnak vissza. S talán nem is merünk ennél messzebb visszalépni, mert akkor fel kell adni kiharcolt pozíciókat, időszakos eredményeket, a látszólagos egység erejét. Fel kell adni egyes, később kialakult hagyományokat. Ha pedig ezeket feladjuk, kevesebbnek, kisebbnek látszunk, mint közvetlen elődeink. S ettől tartunk. Ahogy tartott ettől Roboám, vagy, ahogy félt a római egyház is ettől a reformáció idején. Roboám király egy reformációt igénylő nép képviselőivel találja magát szemben. Egy részben elvi és gazdasági reformációt igénylő néppel.
A központosított uralmat megkérdőjelező, a gazdasági tehertől megroskadt, de mégis királyválasztásra összegyűlt nép kérleli Roboámot, könnyítsen terhein. És ossza meg az uralkodás gondját a törzsi vezetőkkel. Roboám nem kérdezte Istent, ezért nem is ismerte, nem ismerhette fel az idők jeleit.
A mai ige vívódó, feszítő kérdése: Ha ma megkérdeztetünk arról, hogy készek vagyunk-e reformációra, mit válaszolunk? Döntéseinket az határozza csupán meg, hogy milyen az egyházunk ma, és milyen folyamatok mentek végbe az utóbbi évtizedekben, vagy merünk messzebb visszanézni, akár a látszólagos vagy valós visszalépés vádját és terhét is magunkra véve?
Szem előtt tartjuk, felidézzük a Szentírás egyházképét és elődeink egyházának képét is, vagy csak a jelenkori képet torzítjuk tovább bűneinkkel? Csupán a jelenkor kihívásainak akarunk megfelelni, vagy ma is Isten országát akarjuk építeni, akár magunkat is megtagadva, de meg nem tagadva az egyház Urát, Krisztust?
Magával ragad a fogyasztói társadalom, és követelésekkel vagyunk tele, vagy tudunk egyszerűbbek, puritánabbak lenni? Közösséggé kívánunk formálódni, vagy csak együtt akarunk maradni, de mindenki egyénieskedve? Fogadjuk el, vegyük természetesnek az egyház romlását akkor is, ha manapság a Szentírás és a hitvallások helyét egyéni elképzelések, újszerű gondolatok töltik be, és mi nem szentek, hanem csak eredetiek akarunk lenni? Ez az alap? Vagy az, amikor még az egyházmegyék lelkészei közösséget alkottak, hitvalló, a Szentírás alapján egymástól tanuló, egymást tanító és együtt imádkozó közösséget? Nyilván sohasem tökéletes közösséget, mert egyetlen kort sem idealizálhatunk! De mégis súlya van az I. Helvét Hitvallás megfogalmazásának: „arról ismerszik meg Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és megtartják az ő Szent Evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a szentségeket…” Azzal az indokkal még nem fogadhatjuk el a jelenlegi megromlott állapotot, hogy korábban sem volt minden tökéletes!
Mi a kiindulási alap? Az, ami évszázadok alatt romlott, és a szocializmus kényszer-korszaka alatt kiteljesedett, hogy a lelkész úr a maga szemétdombján, magános, egyedüli szolgálattevő, aki mindenhez ért és mindent a legjobban tud? Más ne szóljon bele, mit tesz! Presbiter sem, de még az esperes, a püspök sem? — Vagy pedig az a kiindulási alap, amit Kálvin Jánosék éltek Genfben, ahol egyszerre tucatnál több lelkész szolgált, s még a presbitérium is részt vett a gyülekezetet gondozásában, a családok látogatásában, a hívek tanításában? És tudtak, akartak együtt szolgálni?
Mi a kiindulási alap? A félsz, amit évtizedekig sulykoltak belénk, hogy az egyháznak jaj, ha felemeli a szavát ott, ahol bűnt, törvénytelenséget, igazságtalanságot és méltánytalanságot lát, mert akkor azonnal lecsapnak rá, és megvonnak minden támogatást? Mint ahogy idén ősszel számon kért egy polgármester egy önkormányzati képviselőt, mert presbiterként nem a polgármester akaratát szavazta meg a presbiteri gyűlésen? Vegyük tudomásul a mindenkori hatalmi viszonyokat, és igazodjunk hozzá a békesség érdekében? Ez az alap? Vagy az, amit Pál apostol mond az efezusi véneknek: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” Készek vagyunk-e mindig az Egyház Urát követni, akaratát hirdetni és képviselni? Nem feledve az Úr Jézus Krisztus szavát: „Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni…”
Sok szempontból fogyatkozó, erőtlenedő, máshol meg erőtől duzzadó egyházunk kérdez: Hogyan döntötök? Mit tesztek? — És kér, vár tőlünk jó, építő, a megmaradást, a jövőt szolgáló döntéseket. Nekünk pedig nincs önmagunkban bölcsességünk!
Megkérdezhetjük, a véneket, az egyháztörténelmet, elődeink hitét, tapasztalatát, bölcsességét, mint ahogy tesszük is a Kálvin évek során.
Megkérdezhetjük a fiatalokat, akik mi magunk is vagyunk, a 20-30-40, esetleg 50 évre emlékezőket, a közelmúlt, vagy a jelen tapasztalataiból kiindulókat. Miközben nem feledhetjük: saját tapasztalatunk roppant kevés a teljesség ismeretéhez. Hiszen önmagunk bölcsessége butaság is lehet!
De a döntéseinkhez kevés mind a vének, mind a fiatalok megkérdezése: Kérdeznünk kell azt is, Akit Roboám nem kérdezett: A Mindenható Istent. Kérdeznünk és kérnünk kell az Egyház Urát, a királyok Királyát és uraknak Urát, az Úr Jézus Krisztust! Ő tanácsoljon minket! Mert Isten előtti alázat nélkül, az Ő segítségül hívása nélkül nincs bölcs döntés és nincs megmaradás!
Jó egyházunk rendje, bölcsen hagyták ránk eleink: Nem felesleges hagyomány, hanem elengedhetetlen és szükséges a minden ülés, presbiteri gyűlés előtt tartott igeolvasás és könyörgés! Minden tanácskozás, döntéshozatal és döntéskényszer előtt kérnünk kell a Szentlélek, alázatossá, bölccsé, tisztaszívűvé formáló kegyelmét, hogy Szentlélektől ihletett elhatározások szülessenek.
Kizárólag a Szentlélek Isten taníthat meg minden időben az igaz, bölcs és tiszta döntésekre és törvényekre. Egyedül Ő tud egységet teremteni a jóban, az igazságban, és megfékezni a rosszban, a hiábavalóságban! Hiszen „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá”.
Kormányozzon, tanítson minket Isten Szentlelke ma is, mert döntéseink, hitvallásaink, teológiai nyilatkozataink, egyházkormányzásunk nemcsak a saját korunkra szólhat. Nemzedékekre kihathat az, amiről akár ma is határozunk.
Legyen hát irgalmas hozzánk az Örökkévaló, hogy ne Roboámok legyünk, hanem az ifjúkori Dávidok, vagy az ifjúkori Salamonok, akik nem voltak bűntelenek, sem tévedhetetlenek, de akiket döntéseikben mégis Isten vezethetett és őrzött meg. S mentsen meg a Szent Isten a rossz döntésektől! De ajándékozzon meg Istent dicsőítő, Krisztus egyházát építő, félelem nélküli, bátor, a Menny és Föld Uráról nyíltan tanúskodó döntésekkel és határozatokkal! Akár önmagunkkal szemben is bátor határozatokkal. Hogy épüljön az egyház, terjedjen a Krisztus evangéliuma, és legyen mindenben, mindenkor egyedül Istené a dicsőség!
Ámen!

Imádság:

Téged áldunk Szentháromság Isten, hogy megvallhatjuk előtted, mennyire rád szorulunk! Mi, akikre Egyházad vezetését bíztad, csak porszemek vagyunk, akiket egyedül Te tudsz megszilárdítani és megerősíteni a jóban. Várjuk kegyelmedet!
Esedezve visszük eléd egyházunkat: Jézus Krisztus áldozatáért karold fel népedet!
Látod, Uram, mennyire megfogyatkoztunk! A te irgalmad, hogy még nincs végünk! Áldunk azokért, akik ebben a hazában egyházadhoz tartoznak, de könyörgünk egész magyar népünkért: téríts meg bennünket! Csak neked van erre lehetőséged. Látod bűnbe vesző, életet tagadó, élvhajhász, önző népünket, melynek mi is tagjai vagyunk! Ne vess el minket a te színed elől, hanem jöjj, és szabadítsd meg ezt a kárhozatba rohanó nemzetet!
Esdeklünk erőtlen gyülekezeteinkért! Bocsásd meg nekünk, hogy oly erőtlen közöttünk a Te Igéd! Nem azért, mert meggyengültél volna, hanem meggyengült a mi hitünk, engedelmességünk, hűségünk!
Könyörgünk most mindenekelőtt a gyülekezetek vezetőiért, lelkészekért, gondnokokért, presbiterekért. Tisztíts meg minket hiábavalóságainktól. Bocsásd meg, hogy oly sok közöttünk a hazugság, a fösvénység, a szeretetlenség és gyűlölet, kéjsóvárság, hűtlenség, lopás és csalás, az önfejűség és a hamis tanítás. Miattunk káromoltatik a Te neved! Szentelj meg minket!
Esedezünk az erőtlen gyülekezetekért, a szükségben lévő, vagy lelkileg megterhelt lelkészcsaládokért és presbiter családokért. Segítsd meg őket, hogy betölthessék szolgálatukat!
Könyörgünk azokért a gyülekezetekért, ahol diadalmasan látszik munkád, és hatalmas közöttük a te Neved! Tartsd meg, erősítsd tovább őket, hogy lehessenek áldássá, előtted alázatban járva és maradva!
Hallgasd meg a társadalom különböző rétegei között, az elesettek között szolgálókért, a missziói, gyógyítói munkát és szeretetszolgálatot végzőkért elmondott kérésünket! Mutasd meg rajtuk kegyelmedet és tedd általuk fenségessé a Te neved!
Könyörgünk iskoláinkért, közöttük a teológián tanítókért és tanulókért, a lelkésztovábbképzésben fáradozókért! Legyen Lelked áldása munkájukon, hogy tudásuk és hitük által is neved dicsőíttessék és egyházad épüljön!
Végül könyörgünk a zsinat munkájáért! Te áldd meg ezt a közösséget Szentlelked bölcsességével, alázattal, hittel és bátorsággal. Hogy munkánk, tanácskozásunk, döntéseink sora áldott, bölcs, és kegyelmedből maradandó lehessen! Vezess bennünket!
Ámen!

Úri imádság

Áldás:

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...