ÚR JÉZUS KRISZTUS
(Sarkad-újtelek, 2010. szeptember 19.)

Lectio: 2Móz 20, 1-6. v. + Jak 5, 7-16. v.
Textus: Jel 1, 9-20. v.

Énekek: 67/1; 67/2-3; 153; 151; 425/3; 295/1-2;

„Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta: „Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába”. Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Írd meg tehát, amiket láttál: amik vannak, és amik történni fognak ezek után; a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet.”

Szeretett Testvéreim!

A földön élő keresztyének között mi, magyarországi református, azaz evangélium szerint reformált hitű keresztyének a béke szigetén élünk. Nyíltan vállalhatjuk hitünket, nem zavarják istentiszteleteinket.
Voltak idők, amikor eleink másodrendű állampolgárok voltak, mert az evangélium szerint reformált keresztyén anyaszentegyház tagjaiként éltek, de ez az időszak fokozatosan elmúlt. Nincsenek már véres üldözések, nincs hátratétel, a reformátusok is szabadon vállalhatnak hivatalt. És elmúlt az az idő is, amikor elég volt ahhoz, hogy ferde szemmel nézzenek az emberre, ha meghallották, hogy vasárnap templomba ment. Nem szégyenítik meg a gyermekeket az iskolákban azért, mert konfirmáltak, vagy gyermek-istentiszteletre mentek. Volt ilyen idő is. Nem is olyan régen. De elmúlt. Legalább is egyelőre.
Ugyanakkor szerte a Földön sok százezer keresztyén van ma is koncentrációs táborokban, börtönökben, csupán azért, mert keresztyén. Ma is sok millió keresztyén csak titokban gyakorolhatja vallását, földalatti egyházakban. Nálunk, Európában legfeljebb kigúnyolják, lehurrogják azokat, akik Krisztushoz akarnak tartozni, de sok országban meggyilkolják, munkahelyétől megfosztják, elzárják, és igen, sokszor megölik őket. Templomaikat felgyújtják, istentiszteletekre törnek be és mészárolják le fegyveresek az ott összegyűlteket. Nem azért, mert rosszat tettek. Nem azért, mert bűnözők. Nem azért, mert valakit is bántottak. Hanem azért, mert hisznek Jézus Krisztusban. — Így hívnak világszerte ebben a hónapban imádságra azért a 20 É-koreai keresztyénért is, akik a tavasszal kerültek koncentrációs táborba. Olvashatnak róluk a testvérek a liturgiás lapon.
A Római Birodalomban is elkezdték üldözni a keresztyéneket. János apostolt, Efezus öreg püspökét száműzték Patmosz szigetére. Efezusban Domitianus császár tiszteletére templom épült, már a császár életében. Azelőtt csak a már halott császárok szobrai előtt mutattak be áldozatot, mostantól kezdve az élő császárt is vallásos tiszteletben kellett részesíteni. Ezt természetesen a hitvalló keresztyének nem tették meg. Azonban ez immár nemcsak vallási, hanem politikai bűnnek is számított. A keresztyének ennek ellenére csak Jézus Krisztust vallották menny és föld urának, csak az Úr Jézus Krisztust vallották Isten Fiának, csak és kizárólag az Úr Jézust vallották üdvözítőnek. A császárt nem. Ez volt a kirobbantója a hivatalos, állami keresztyénüldözésnek.
János így került száműzetésbe Jézus Krisztus bizonyságtételéért. Mert nem volt hajlandó megtagadni Urát, és Megváltóját. Mert többet ért neki Jézus Krisztus bűnbocsánata, az örök élet reménysége, mint a földi boldogulása, mint a földi élete. Az életét is kész volt adni Jézus Krisztusért. (Gyengék lennének tehát a hívők?)
Amikor Jézus Krisztus rendelésére elküldi leveleit a felsorolt hét gyülekezetbe, ahol talán legerősebb volt akkoriban a császárkultusz, akkor nem üres fecsegés, amit ír. Ő valóban testvére és társa a gyülekezeteknek Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban. Jóllehet nem a maga erejéből tudja hordozni a szenvedést. Nem önmagának tulajdonítja kitartását, hitét, reménységét, hanem az Úr Jézus Krisztus segítségével maradt meg azokban. S mivel Krisztustól kapta az erőt, hitet, az örök élet reménységét, ezért félelem nélkül ír a gyülekezeteknek. Pedig valószínűleg ezért büntetés járt. Hiszen száműzték, házi őrizetbe vették, hogy ne lehessen együtt a keresztyén testvérekkel, hogy ne gyakorolhasson rájuk hatást. Ő mégis felveszi a kapcsolatot velük. Akár meg is ölhetik a levélért. De ez nem számít. A testvéreim szenvednek. Üldözést, gúnyt, háborgatást szenvednek. És nem tehetem, hogy ne álljak melléjük, hogy ne imádkozzam értük, és ne vigasztaljam őket.
Nem tehetem, hogy ne vigasztaljam azzal, amivel Krisztus engem is megerősített és megvigasztalt. — Sokszor egyetlen testvér jelenléte, bátorító szava is elég, hogy ne adják fel a hitüket az üldözöttek, a kigúnyoltak!
Ezért ír a menny és föld Urának rendelésére arról a látomássorozatról, amelyben részesíttetett az Úr napján.
Az Úr napja kifejezés az első keresztyének számára Jézus Krisztus feltámadásának hetenkénti megünneplését jelentette. Az ószövetségi zsidó népnek a nyugalom napja Isten rendelésére a szombat volt. A hetedik nap. De a keresztyének megünnepelték Jézus Krisztus feltámadását is, aki a hetedik nap utáni első napon támadt fel, a hét első napján. A heti két ünnepnap azonban egy idő után nagy terhet rótt a keresztyén gyülekezetekre, s valamennyire szembe került a negyedik parancsolattal is: „Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon…” Így a keresztyének a hét első napját tartották meg azzal az örömmel, hogy a teremtett világnak a bűn rabságából szabadulást és így igazi nyugalmat Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadás hozott. Ezért élhették meg a feltámadás napját, a hét első napját, mint az újszövetségi nyugalomnapját. Ezt a napot nevezték el úrnapjának, a császárkultusszal is szemben. Évszázadokig a magyarországi keresztyének is használták ezt a megnevezést a vasárnapra. Azzal azonban, hogy a hetenkénti nyugalomnapját a keresztyének a hét első napján ünnepelték meg, Istennek a nyugalom napjára vonatkozó rendelkezéseit a hét első napjára vonatkoztatták. Ezért tartóztatjuk meg magunkat a munkától, de a vásárlástól is vasárnap, és ezért ezen a napon tartjuk fő istentiszteleteinket.
S ez az oka annak is, hogy a keresztyének számára – ENSZ naptárreform ide, ENSZ naptárreform oda – a vasárnap maradt a hét első napja. Hiszen a bibliai hetedik nap a szombat, s utána következik vasárnap.
János azon az úrnapján ott látta az Úr Jézus Krisztust mennyei dicsőségében. Azok a szavak, amelyekkel beszámol erről a találkozásról, megközelítőleg sem tudják visszaadni azt, amit, akit látott. Ő ismerte az emberré lett Isten Fiát. A tanítványa volt. Látta csodáit. Ott volt akkor is – s egyedül ő ír arról – amikor Jézus feltámasztotta Lázárt, a negyednapos halottat. Látta Isten dicsőségét Jézus tetteiben. Most mégis csak így tudja megfogalmazni: az Emberfiához hasonlót láttam. S ő, aki látta, ismerte a földi Jézust, aki találkozott a Feltámadottal, mielőtt visszatért a mennybe, az Atyához, most elviselni sem tudja az Isten Fia mennyei dicsőségének látványát. Mert az élő Isten mutatja meg magát neki. Jézus Krisztus már földi életében kijelentette, hogy ő egy az Atyával. Azaz egy az Atyával az akarata, egy az Atyával a döntése, egy az Atyával a dicsősége. A mennyei Atyával teljes egyetértésben tette tetteit, szólta szavait. A mennyei Atyával teljes egyetértésben hordozta el a világ bűnei miatti ítéletet a kereszten. S ő, a Feltámadott, aki magáról így szól: „halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai”, vigasztalja, erősíti tanítványát, apostolát.
Bűnös ember el nem viselheti Isten dicsőségét. Bűnös ember el nem viselheti Isten szentségét és tisztaságát. Nem csoda, hogy János a rémülettől ájultan, halálra váltan esik az Úr Jézus Krisztus lábai elé. De az Úr Jézus Krisztus odahajolt hozzá, jobb kezét rátette, és azt mondta: Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai
Ne félj, János, mert én az az Isten vagyok, aki, amikor a leggyengébb, legkiszolgáltatottabb volt, akkor aratta a legnagyobb diadalt. Ne félj, János, mert én megízleltem minden emberi nyomorúságot, minden emberi gyötrelmet, értem azokat, akik szenvednek, értem azokat, akik kiszolgáltatottak. Ne félj, János, mert én megízleltem a halált is, de legyőztem a halált, ezért bármi történjen is, senki ki nem ragadhat az én kezemből. Sem halál, sem élet, sem magasság, sem mélység, és semmi más teremtmény. Mert akié a kezdet és a vég, aki uralja a halált és a poklot, aki él örökkön örökké, azt már senki és semmi le nem győzheti, de ő győztes mindenek fölött. Az élő Isten hajol oda szolgájához, és az élő Isten hajol ma ide hozzánk is: Ne félj!
A világ eseményei félelemre tanítanak. A bűn rontása, a betegség, a halál is félelemre tanít. Az erőszakosok hatalma félelemre tanít. A pusztuló föld, de az egyre aktívabb Nap is félelemre tanít. A gyűlölet ereje, az elszabaduló indulatok, az erkölcstelenség előretörése félelemre tanít. Parányiságunk tudata félelemre tanít. Az, hogy sehol sem lehet lassan elrejtőzni, mert mindenbe belelátnak, mindenhol utolérhetnek, mindenhol lehallgathatnak, félelemre tanít. De ne félj! Mert itt vagyok melletted, a te Istened, a te Szabadítód.
És ezt már nem a kiszolgáltatott, keresztre feszített, hanem a dicsőséges Úr Krisztus mondja: Ne félj!
Patmosz szigetén, a száműzetésben se félj! Az élet egyetlen területén se félj! Mert itt vagyok, veled vagyok, mint dicsőséges Istened, mint Megváltód, mint aki elkészítette számodra az örökkévaló, mennyei hazát.
És János megerősödik, talpra áll, majd pedig megírja leveleit a gyülekezeteknek, megírja a látomásban kapott kijelentést. Mert már nincs miért félnie. Sőt keresztyén testvéreinek sincs miért félnie. Az itt lévőknek sincs miért félnie. Hiszen az Úr Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az első és az utolsó, aki elvette ítéletünket, kiszabadított a kárhozatból, megajándékozott az örök élettel. Már azelőtt kész volt megbocsátani nekünk, mielőtt mi meg tudtuk volna vallani előtte bűneinket. Ne félj, mert Isten szeret! Ne félj, mert élni fogsz, amikor visszajön Ő, mert előszólít a halálból. Ne félj, mert az ő kezéből soha, senki ki nem szakaszthat, megtart örökre.
Az Úr Jézus Krisztus ma is vigasztalni akar, megerősíteni és bátorságot adni. Légy hát szolgája, légy hírnöke, és légy a keresztyéneknek testvére és társa Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban! Hirdesd a bűnön, halálon győztes Úr Jézus Krisztust, kinek áldott legyen a neve örökkön-örökké!
Ámen!