Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Boldogok a lelki szegények

Boldogok a lelki szegények

Az elmúlt kedden önmagunkhoz hűen vidám, oldott és őszinte légkörben voltunk együtt az Anna-kör összejövetelén.

Többen voltunk a megszokottnál, hiszen két vendégünk is megtisztelt bennünket, egy férfitestvér, valamint egy újságíró.

Volt, aki munka után késve érkezett, volt, aki csak imádságban volt jelen, hiszen munkában volt, vagy éppen gyermekét látta el.

Ahogy azt meghirdettük, a Hegyi Beszédről kezdtünk együtt gondolkodni, elcsendesedni.

A Hegyi Beszéd Jézus egyik legismertebb, mégis a legkevésbé gyakorolt tanítása.  Az elcsendesedést Ferenczy Károly: Hegyi beszéd c. festményénél indítottuk.  Ez a festmény hűen kifejezi azt a sokszínűséget, ami Isten országát jellemzi.  Jézus tanítását sokféle emberek hallgatták, tekintet nélkül korra, nemre, foglalkozásra, származásra. Szegények, gazdagok, gyermekek és felnőttek egyaránt Jézusra vagyunk utalva.

Arra a Jézusra, aki a Hegyi Beszédben ránk hagyta tanítását, imádságát, a boldogmondásokat, valamint a törvény értelmezését.

A bevezetés után az első boldogmondásról gondolkodtunk együtt, próbáltuk saját életünket is mérlegre tenni.  Hogyan juthatunk el arra a lelki szegénységre, amiről Jézus tanít, arra az állapotra, amiben az ember boldog, és az ígéret szerint övé a mennyek országa? Az a fajta állapot, amelyben az ember csak Istenre van utalva, magát teljesen megüresítette, senki és semmi más nem marad számára, csak a Gondviselő Isten.

A beszélgetésben, az imádságban egymás terheit hordozzuk, valamint az énekek és a közösség Istent dicsőítik ebben a női körben ezeken a keddi estéken.

-kj-

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 96, összesen: 1439735

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...