Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megalakultunk...

Nőszövetségi alakuló gyűlés

Gyülekezetünkben szeptember 15-én 9 alapító taggal létrehoztuk a Nőszövetség soroksári csoportját. Minden hónap harmadik szerdáján 18 órai kezdettel találkozunk majd, s ide természetesen várjuk a többi nőtestvérünket is.

Elfogadtuk az ez év végéig szóló munkatervünket, amely szerint minden foglalkozások tartunk egy rövid előadást valamilyen kiemelt témáról (ez évben a Biblia női alakjairól), Igét olvasunk, énekeket tanulunk. Szeretnénk, ha sok közvetlen beszélgetéssel közelebb kerülhetnénk egymáshoz.
Megbeszéltük, és elhatároztuk, hogy felkeressük azokat a testvéreinket, akik egészségügyi, vagy egyéb okok miatt nem tudnak eljönni közénk, hogy a közös imádkozás vigaszát tudjuk nekik nyújtani, s elmondjuk nekik, miként él a gyülekezetünk.Az elfogadott ez évi program:

Szeptember 15:
Alakuló összejövetel, célok, programok, javaslatok megbeszélése,
imádság, énekek, beszélgetés
Október :
Írásos tájékoztató a szeptember havi eseményekről, diakónia.
„A biblia női alakjai - 1. rész - Az Ótestamentum női alakjai" (Tartja: Szabóné Hamar Erzsébet), imádság, énekek, beszélgetés
November:
Írásos tájékoztató az október havi eseményekről, diakónia.
„Adventtől Karácsonyig (református szokások)" (Tartja: Kiss Katalin lelkész)
imádság, énekek, beszélgetés
December:
Írásos tájékoztató a november havi eseményekről, diakónia.
„A biblia női alakjai - 1. rész - Az Újtestamentum női alakjai" (Tartja: Szabóné Hamar Erzsébet),
Készülődés a gyerekek karácsonyi ünnepségére, szeretetvendégségre
imádság, énekek, beszélgetés

Az alakuló ülésen ez év végéig szóló megbízást kaptam a csoport vezetésére.

Érdeklődni, informálódni, jelentkezni lehet Szabóné Hamar Erzsébetnél: tel.: +36 20 4688512, email: herzsisz@gmail.com , vagy a gyülekezet honlapjának címén: presbiter13@gmail.com

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 75, összesen: 1439714

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...