Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Rendhagyó Anna kör

Soroksári édesanyák összesen 14 gyermeket hagytak otthon egy péntek este, hogy beszélgessenek, teázzanak, fagyizzanak. Tökéletes helynek bizonyult az AdnaCafé, a református egyház újonnan megnyitott kávézója.

Az Anna-kör kéthetente találkozik a soroksári református gyülekezet ifjúsági termében. Már harmadik éve együtt imádkozunk, beszélgetünk és egymás terheit hordozzuk. Tavaly novemberben adtunk magunknak egy kimenőt a városba, amikor a Hummus Bárban beszélgettünk, névnapoztunk, szülinapoztunk.

Az idei évben az Adna kávézóra esett a választás.

Úgy gondolom, jól döntöttünk, hiszen rózsás porceláncsészékben kaptunk teát, akciós fagylaltot és ízletes szendvicset.

Aki késve érkezett, igazoltan volt távol, hiszen gyermekeit fuvarozta, vagy a munka után szállt bkv-ra.

Miről is beszélgettünk? Gyermeknevelésről, hitről, mindarról, ami bennünket érint és foglalkoztat ebben a káoszos világban. A beszélgetés alatt a háttérben szólt a Stu33 zenéje, valamint egy pici Anna-körös kislány, egyik barátunk kislánya táncra is perdült.

Reméljük lesz folytatása ezeknek a kimenőknek, és akik otthon maradtak, legközelebb velünk tudnak tartani.

„Egymás terhét hordozzátok: és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét" Galata 6, 2.

-kj-

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 30, összesen: 1439838

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...