PÜNKÖSD - 2017.

JŐVEL SZENTLÉLEK ÚRISTEN, TÖLTSD BÉ SZÍVEINKET ÉPEN!

"Szent égi tűz, hű vigaszunk, se­gíts, hogy Té­ged szol­gál­junk!". A Szent­lé­lek ve­ze­té­se cso­dá­la­tos, amint át­ad­tuk éle­tün­ket Krisz­tus­nak. Az a Lé­lek, aki­nek el­kül­dé­sét Krisz­tus a bú­csú­be­szé­dé­ben meg­ígér­te ta­nít­vá­nya­i­nak: "És én ké­rem az Atyát és más vigasztalót ad nék­tek, hogy ve­le­tek ma­rad­jon mind­örök­ké; az igaz­ság­nak ama Lel­két... Nem hagy­lak ti­te­ket ár­vá­kul, el­jö­vök hoz­zá­tok." Egy­re vi­lá­go­sab­ban meg­lát­juk, hogy Is­ten Szent­lel­ke ma is élő va­ló­ság. Aki szól hoz­zánk a lé­lek meg­szen­telt csend­jé­ben. Ha el­vo­nu­lunk a vi­lág za­já­tól és le­csen­de­se­dik lel­künk, s úgy fi­gye­lünk Is­ten Lel­ké­nek leg­több­ször hal­kan szó­ló sza­vá­ra, az ve­zet min­ket gon­do­la­ta­ink­ban, sza­va­ink­ban, cse­le­ke­de­te­ink­ben. Csak hall­gat­nunk kell er­re a fe­lül­ről jö­vő ve­ze­tés­re és hű­ség­gel tel­je­sí­te­nünk kell a ka­pott pa­ran­cso­kat, út­mu­ta­tá­so­kat. Cso­dás nyu­ga­lom és bé­kes­ség száll a lel­künk­re. Ke­zün­ket ott érez­zük Krisz­tus ke­zé­ben. Úgy me­gyünk küz­del­me­ken és meg­pró­bál­ta­tá­so­kon át, elő­re, fel­fe­lé, ha­za­fe­lé!
Jé­zu­sunk a Mennyei Atyá­tól jött eb­be a vi­lág­ba, hogy en­gesz­te­lő ha­lá­lá­val el­for­dít­sa az Atya ha­rag­ját a bű­nös vi­lág­ról. Mi­kor el­vé­gez­te kül­de­té­sét, lel­két az Atya ke­zé­be tet­te le, ez­zel is je­lez­ve, hogy az Atyá­tól jött és oda is tér vissza. Jé­zus sza­va­i­ból ki­de­rül, lé­nyé­ből su­gár­zik, hogy Ő Ki­rály! Aki majd egy­szer vissza­jön ég és föld ura­ként, s majd meg­ha­jol előt­te min­den térd. Jé­zus fel­tá­ma­dá­sa az Is­ten or­szá­ga el­jö­ve­tel­ének elő­je­le. Ezért az Ő vissza­té­ré­se nem ka­taszt­ró­fa és pusz­tu­lás fe­nye­ge­té­se, ha­nem öröm­hír! Hi­szen ugya­naz az íté­lő­bí­ró jön el, aki előbb ér­tünk Is­ten íté­lő­szé­ke elé ál­lott és ró­lunk min­den kár­hoz­ta­tást el­vett.
A menny­be emel­ke­dő Krisz­tus meg­ál­dot­ta ta­nít­vá­nya­it. Az Ő ál­dá­sá­val tér­tek ha­za. De ez az ál­dás itt ma­radt a mi éle­tünk fe­lett is. A Szent­lé­lek ere­je ki­töl­te­tett az el­ső Pün­kösd­kor a ta­nít­vá­nyok­ra, de ez az erő ma is árad. A Bib­lia ol­va­sá­sa­kor, az ige­hir­de­té­se­ken át, az el­csen­de­se­dés, az imád­ság per­ce­i­ben.
Ad­junk há­lát Mennyei Atyánk­nak ezért a nagy aján­dé­kért, azért, hogy: gyer­me­kei le­he­tünk, ke­gyel­mé­ben él­he­tünk s így öröm­mel vár­hat­juk a Mi Urunk vissza­jö­ve­tel­ét.

"Eljő az Úr, hal­le­lu­ja! De nem sze­gény­ség­ben,
Or­szá­gol­ni, hal­le­lu­ja! Örök di­cső­ség­ben.
Ké­szen állj, ha jő a nap, me­lyen el­hív hű Urad!
Amit ígért, hal­le­lu­ja! Ő min­dent né­ked ad."

Is­ten Szent­lel­ke cso­dá­la­to­san mun­kál­ko­dik és hit­tel re­mény­ked­jünk ab­ban, hogy éle­tünk a mi Urunk ke­zé­ben van, utunk Őhoz­zá ve­zet!

További pünkösdi írásunk IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!