Nyomtat Elküld Olvasási nézet

TEMPLOM FELÚJÍTÁS

Tisztelt Adományozó! Kedves Testvérünk!


A Szalkszentmártoni Református Egyházközség Presbitériuma nevében köszönjük meg Önnek, hogy adományával hozzájárult közös célunkhoz, templomunk felújításához. Az adományokból lehetővé vált a templomfelújítás első fontos és nélkülözhetetlen lépésének megvalósítása: elkészíttettük a teljes pályázati dokumentációt 3 405 400 Ft értékben. Ez az összeg azért ilyen magas, mert műemlék templomunk esetében a sikeres pályázáshoz sokféle engedélyre, és pontos tervekre volt szükség.

A pályázati anyag összeállatása során egy éppen futó pályázati kiírásnak próbáltunk eleget tenni (A pályázat címe: Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés. Pályázati azonosító: VP-6-7.4.1.1-16), azonban az építési engedély a pályázat benyújtásának időpontjában még nem állt rendelkezésünkre a lerövidített határidők miatt, jóllehet az igénylés már folyamatban volt, így a pályázási feltételeknek a dokumentáció nem felelt meg. Ebből megértettük, és elfogadtuk hogy Istenünk türelemre int bennünket.

A legfontosabb az, hogy adományainkból körültekintően összeállított pályázati dokumentációnk készen áll a következő lehetőségre, mellyel feltétlenül élni fogunk. Az adománygyűjtést folytatjuk, mert érezzük, hogy amink van kevés céljaink megvalósításához, de azt is tudjuk, hogy ami rajtunk múlik meg kell tenni. Így köszönjük meg az eddigi segítséget, és buzdítjuk a további adakozásra.


„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.
Mindenki úgy adjon, ahogy előre eldöntötte a szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből,
mert a jókedvű adakozót szereti az Isten!”
2 Korintus 9, 6- 7


Áldás, békesség!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 16, összesen: 47812

  • 2017. november 16., csütörtök

    Nem, nem tévedés a cím, ilyenkor, novemberben. A szokatlan időzítés és a köszöntés hangvétele engem is igencsak gondolkodóba ejtett, így osztozom az O...
  • 2017. november 15., szerda

    Baksay Sándor azon szerzők közé tartozik, akiket bizony nehéz megismerni a fősodratú médiából. Mielőtt a neves lelkipásztor-író személyiségéről és mun...
  • 2017. november 14., kedd

    A reformáció öt évszázadának novelláiból válogat a Kálvin Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent Ideje van az olvasásnak című kötet. A novellagyűjtem...
  • 2017. november 14., kedd

    Kortárs irodalmi pályázat az 500 éves reformáció alkalmából
  • 2017. november 13., hétfő

    „Óhatatlanul előfordul, ha az emberek körben állnak, hogy valakivel szemben állok. De ha Krisztus áll középen, Krisztuson keresztül látom a másik embe...
  • 2017. november 12., vasárnap

    Nézd a fájdalmas mozdulatlanságot a jóra, ahol minden fa lekaszabolásra vár. Fák nélkül búslakodik a patakmeder. A magasba törő zöld katedrálisok mind...
  • 2017. november 09., csütörtök

    A reformáció örökségéről, az anyagi átláthatóságról, az üldözött keresztyének melletti kiállásról, a vezetői tisztújításról és a hittanoktatás sikerér...
  • 2017. november 08., szerda

    A szabadságharc tábori lelkésze, Petőfi és Arany barátja, költő. Nélkülöző diákként lopott tűzifát, majd egy verséért állt haditörvényszék előtt. Nem ...
  • 2017. november 07., kedd

    Néha az a csoda, amikor egy bortermő vidéken az emberek megérzik a tiszta víz jó ízét. A szekszárdi református gyülekezetben sokan járnak a templomba ...
  • 2017. november 06., hétfő

    „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” Ezek Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai. A lelkipásztor az ...