Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2017. november 19-én

 

Hirdetések 2017. november 19-én

Imádkozzunk azért, hogy a jövő vasárnapi rendezvénysorozatunk a közösségünket létrehozó és fenntartó Úrral együtt való örvendezésben teljen el!

 

*************************************************************

Ma délután 4-re várjuk a konfirmandusokat, ¾ 5-re a középiskolás korú fiatalokat, 6 órára pedig mindenkit, az esti istentisztelet hetet záró, hetet kezdő áldására.

 

Holnap, hétfőn délután fél 5-kor a kisebbik gyülekezeti teremben presbiteri bibliaórát tartunk.

 

Kedden fél 10-kor délelőtti bibliaórára és asszonykörre várjuk a testvéreket és az érdeklődőket.

 

Szerdán fél 6-kor kezdődik a felnőtt fiatalok bibliaköre, majd 7 órakor az egyetemi gyülekezet istentisztelete.

Csütörtökön „kora este", fél 6-kor bibliaórán beszélgetünk az eleveelrendelés tanának értelmezéséről.

 

Jövő vasárnap a délelőtti igehirdetést követően a templomunkban tartott első istentisztelet 70 éves évfordulójának alkalmából ünnepi megemlékezést tartunk gyülekezetünk Szegedi Kis István kórusa, és vendégkórusok szolgálatával. Ezt követően a lenti gyülekezeti nagyteremben visszaemlékezünk őseinkre, majd állófogadást rendezünk.

 

Az október 15-én presbiteri tisztségre választottak névsorát a hatályban lévő egyházi törvények szerint további két presbiter és egy pótpresbiter megválasztásával szükséges kiegészítenünk. Erre a közgyűlésre a december 10-i, délelőtti istentiszteleten kerül sor.

 

Közeledik az adventi időszak, elkezdjük a karácsonyi gyűjtéseket: a cipősdoboznyi, Nyilas Misi csomagokat. Kérjük azokat, akik össze tudnak állítani kész pakkokat

(megjelölve, hogy hány éves, és milyen nemű gyermeknek szánják),

valamint azokat, akik a legegyszerűbb ajándékkal is hozzá tudnak járulni újabb csomagok összeállításához, december 17-ig juttassák el adományaikat, ide, a templomba.

 

Az adventi időszakban szárazélelmiszer gyűjtést hirdetünk: liszt, cukor, száraztészta, stb. Adományainkat december 17-ig hozzuk el ide a templomba, az előtérben, erre a célra kihelyezett kosárba! Az összegyűlt segítséget december 17-én szállítjuk el a ferences rend hajléktalan étkeztetési központjába, ahol gyülekezetünk asszonytestvérei - mint eddig is -, a hónap 3. vasárnapján délután főznek a rászorulóknak.

Az alábbi kiadványok megvásárolhatók az előtérben:

2018-as Református Falinaptár 95Ft

Gyökössy Endre: A növekedés boldogsága 320Ft

Bibliaolvasó Kalauz a 2018. évre 280Ft

*************************************************************

"Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz!"

Zsolt 123,1

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 43, összesen: 2248108

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...