Igehirdetés 2016. május 22-én
(Kereskényi Sándor)
Lekció: 1Pt 3,18-22
Textus: 1Pt 4,6
Szeretett Testvérek!
Ma a Szentháromság vasárnapja van. Úgy tudjuk, a nyugati keresztyénség akkor ünnepelte először a Pünkösd utáni vasárnapot, amikor a 900-as évek elején, őseink aprólékosabban is elkezdték felfedezni új lakóhelyüket, a Kárpát-medencét. Eltelt négy évszázad, és abban az esztendőben, amikor a mi nápolyi királyunk, Caroberto (magyarosított nevén: I. Károly /Róbert/) elfoglalta a délvidéki, Duna parti Galambóc várát, a hosszú életű XXII. János pápa, a messzi Avignon-ban úgy döntött, hogy hivatalos ünneppé teszi ezt a napot. Mármint: a Szentháromság vasárnapját.
Mit is jelent a "Szentháromság"? Ugyanazt: Istent. Azt az Istent, akinek - ne kérdezzük: Miért? - tetszett, hogy háromféleképpen mutassa meg magát. Úgy, mint az Atya, úgy, mint a Fiú, Jézus Krisztus, és úgy, mint a Szentlélek. Önmaga bemutatása a Fiú alakjában "sikerült" a legjobban. Nem csoda, hiszen akkor, harminchárom évig, olyan volt, mint mi. Emberi alakban beszélt, evett, aludt. Az előtt, mint: az "Atya Isten", távolinak tűnt. Az után pedig, hogy harminchárom év múlva visszament a mennybe, és Szentlelke útján kommunikál velünk, megfoghatatlannak tűnik.
Azt szeretnénk a legjobban, ha most is itt sétálna, leülne közénk és úgy gyógyítana, úgy adna enni nekünk, ahogy azt a Bibliában olvassuk róla. Sokkal könnyebb lenne bízni benne, imádkozni hozzá. Nem is hozzá; vele!
Na, de ő tudja jobban, hogy' jobb nekünk! Ezért aztán elfogadtatja velünk, hogy Ő, a Fiú, aki teljes mértékben egy az Atyával, addig, amíg megint testté nem lesz a földön, a Szentlelkén keresztül tanácsol, erősít és örvendeztet meg minket.
Ma éppen azt akarja megértetni velünk, hogy mit íratott le azzal a hirtelen indulatú, nagyon kedves és odaadó apostolával, Péterrel. Ez a Péter, aki zsidó volt, gyerekkora óta ismerte az Atya Istent. Pont' akkor élt, amikor a népe által szeretve és félve tisztelt Atya úgy gondolta, hogy elérkezett az idő, és "megmutatja" magát. Saját szent Lelke csodatévő erejével megfogant a názáreti Máriában. Kilenc hónap múlva, annak rendje és módja szerint felsírt, emberi időmérték szerint felnőtt férfivá növekedett. Három év alatt elmondott mindent, amit az előtt nem értettek meg az emberek, vagy ha értették is, félremagyarázták. Főleg a szeretetét. Azt, hogy tőle nem kell félni. Azt, hogy Ő, az Isten, szeretetre vágyik. Azt akarja, hogy csetlő-botló, feledékeny, gonoszkodó, durcás teremtményei, az emberek szeressék Őt. Ne úgy, hogy vért izzadva próbálják betartani a saját maguk fabrikálta dogmáikat, hanem úgy, hogy megértik: szeretet-kapcsolatra teremtette őket, Ő, az Isten.
Tisztább, vagyis Isten előtt megélt pillanatainkban megértjük ezt, de meg is ijedünk tőle. Nem hisszük el, hogy igaz. Nem hisszük el, pedig ezt is leíratta: "nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen." (Ez 33,11) Az sem fenyegetés, hanem szeretet, amikor hozzáteszi: "Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról!" Amikor Jézus személyében Isten "földi életet" élt, akkor - önmagára hivatkozva - azt mondta valakinek: "Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa". (Jn 3,17) Pál apostol - nem sejtve, hogy a levelét beleteszik a Bibliába - olyan világosan értette ezt, hogy megírta saját tanítványának, Isten "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére". (1Tim 2,4) Márpedig, Isten nem mond ellent önmagának. Ha akar valamit, akkor az úgy lesz. Ha azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, vagyis eljusson a vele való, helyreállított közösségbe, akkor azt véghez is viszi!
Rendben, de mi van azokkal, akik Jézus előtt éltek? Mi van azokkal, akiknek senki nem magyarázta meg mi történt a betlehemi fogadóban? Mi van azokkal, akik nem jutnak túl a hímes tojáson, és a pálinkát egy évig ingyen ivó pünkösdi királyság népi hagyományán? Mi van azokkal, akiknek az érdeklődését különösebben nem keltette fel a golgotai kereszt, és az üres sír?
Mi történik hát azokkal a felebarátainkkal, akik e világ bármely pontján élve (1) soha nem hallottak a Szentháromság Istenről; (2) tudnak róla, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget; (3) valamennyire ismerik, de ennek ellenére, nem Ő, az Atya, a Fiú és a Szentlélek határozza meg az életüket?
Erről írt Péter. Arról, hogy Jézus Krisztus "halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint". Hiszem, hogy ez Isten akarata velünk is. Halálra adatunk test szerint, de Ő - mert nem kívánja a bűnös ember halálát -: megelevenít minket Lélek szerint.
Hallottuk, a Bibliából olvastuk: Jézus "Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak". A Noé bárkaépítő engedelmességét kinevető emberekre utal. És velük együtt mindazokra, akik Jézus előtt éltek. Aztán, később hozzáteszi Péter, hogy Jézus a holtaknak is elmondta Isten akaratát: "a holtaknak is azért hirdettetett az evangélium, hogy megítéltessenek ugyan mint emberek testben, de éljenek Isten szerint lélekben."
Nagy levegőt veszek, és kimondom az összefoglalást. Ha az Atyával és a Szentlélekkel egy és ugyanaz a Jézus elment a börtönben lévő lelkekhez, és a halottak is hallották az evangéliumot, akkor ezt bármikor, bárkivel,akármilyen ismert és ismeretlen helyszínen megteheti!
Ne kérdezzétek hogyan! Annyit tudnék rá válaszolni, amennyit Jézus kijelentett egyszer: "Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lk 18,27) Amikor mi ítélgetünk, kárhoztatunk, akkor Isten még mindig próbálkozik. Mert Ő nem kívánja a bűnös ember halálát. És ez a kívánsága olyan erős, hogy azokat is felkeresi, akiket mi már "eltemettünk". Akikről mi már lemondtunk. Akik - szerintünk - már az utolsó esélyüket is elvesztették.
Az Atya és a Fiú Szentlelke azokat is eléri, akiket mi nem tudtunk. Vagy nem akartunk. Lusták voltunk hozzá. Bátortalanok. De! Isten mentő akarata ellen semmit sem tehetünk! Lám, téged is, engem is utolért!
Az én lelkem is börtönben volt. A tiéd is. Hosszú ideig még akkor is ott maradt, amikor bizonyítani akartunk Istennek. Bebizonyítani azt, hogy most már igazán jó gyermekei leszünk. Jézus, élőknek és holtaknak hirdetett örömhírének lényege az, hogy nem kell erőlködnünk! Bízzuk rá ezt az egész kérdést! Ha hagyjuk magunkat, akkor Ő eljuttat minket oda, ahová hív. Ezt mondta el, amikor a lelki cellánkban, félholt lelkiségünkben felkeresett minket: Szerető Istened van. Amikor ezt nem hiszed el, te eszkábálsz, te faragsz belőle félelmetes istenséget.
Vannak olyan strandok, ahol bele kell ülni egy nagy, kör alakú "úszógumi" közepébe, aztán hagyni, hogy oda sodorjon minket az áramlat, ahová akar. Biceg a hasonlat, de valami ilyesmit vár tőlünk Isten. Higgyük el, hogy jót tett velünk! Bízzuk rá magunkat! Engedjük, hogy arrafelé sodródjunk, amerre célba érünk. Néha megforgat minket az áramlat? Igen. Odasúrolhatjuk, beüthetjük a lábunkat az oldalfalakba? Igen. Kerülhetünk árnyékos, hűvösebb részekre, alagutakba? Igen. De ezek a kis balesetek össze nem hasonlíthatóak azzal, amikor kiugrunk a tenyeréből. A szeretetéből. Én, évekkel ezelőtt, egy ilyen strandon megpróbáltam. Sodorja csak a gyerekeket az a kényelmes úszógumi, majd én magamtól is megtalálom a helyes irányt. Na, akkor kezdődtek a bajok! Ide-oda csapódtam. Hiába kalimpáltam, vagy úsztam teljes erőmből, a víz alatti sodrás kilökött a helyes áramlatból. Nem voltam képes utolérni őket. Valami langyos állóvízbe keveredtem. Egy darabig megnyugodtam. Néztem a jó helyen "áramlókat". Aztán unatkozni kezdtem, és hiányoztak a többiek. Mi volt a megoldás? Elkaptam egy üres alkalmatosságot, beledobtam magamat és - oda sodródtam, ahol vártak rám.
Isten utánunk jött. Utánunk, akik beértük a langyos állóvizekkel. Utánunk jött, börtönben lévő lelkekért, akiknek semmi kedvünk nem volt az igazi örömhöz, az Istennel való együtt-sodródás öröméhez. Időnként máig sem érzünk rá indíttatást. Gyorsan elfelejtjük, milyen jó vele együtt megúszni, átúszni saját életfolyamainkat. Aztán visszakéredzkedünk a hajójába. A karjába. A szeretetébe.
Ma is itt van, velünk, és azt mondja az Igével: Ő bizony azokat is elérte, akiknek nem mutattuk be. Azokat is felkeresi, akiknek mi - bár kérte, de - nem mondtuk meg ki Ő, és mit tett értünk. Azokhoz is elmegy, akik még nem találkoztak vele. Mindenkit meg akar keresni. Hiszen senki halálát nem kívánja, hanem azt, hogy a bűnös is megtérjen és éljen.
Úgy örülne neki, ha az, akit az elmúlt percekben eszedbe juttatott a Szentlélek, tőled hallaná meg az örömhírt, Isten bejelentését: ". nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen." Mutasd be valakinek a szerető Istent: Jézus Krisztust! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 564, összesen: 2227233