Istentisztelet 2016. december 4-én

 

Kattints a képre! (Hang!)

(Kereskényi Sándor)

 

Advent II., a Kárpát-medencei Imanapon

 

Lekció: Rm 8,15-23

Textus: Rm 8,16

 

Szeretett Testvérek!

 

Honnan veszem én a bátorságot ahhoz-, ki hatalmazott fel engem arra, hogy „testvérek"-nek szólítsalak benneteket? Mondjuk: éppen ez a néhány szó a Bibliából, amit ma már kétszer hallottatok: „Isten gyermekei vagyunk". Te is annak vallod magadat. Én is. Akkor: testvérek vagyunk.

Ez az egész azzal kezdődött, hogy Isten úgy látta jónak, ha nem csak egy-egy élőlény faj létezik a világon. Először a vízben élő állatokra, és a madarakra parancsolt rá (1Móz 1,22), majd a férfira és a nőre: „Szaporodjatok, sokasodjatok"!

Az ember mi előtt eleget tett volna ennek a felszólításnak, már engedetlenné vált Istennel szemben. Evett a tiltott fáról, a jó és a rossz tudásának fájáról. Az Éden kertjén kívül születtek meg a utódai. Már az első családok sem tapasztalhatták meg azt a környezetet, amit Isten eredetileg nekik tervezett és hozott létre. Ennek következtében megsokasodott a gonoszság a családon belül és a családok között.

Isten újratervezte a dolgot. Az Özönvíz után Noé és fiai előtt ismételte meg: „Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta!" (1Móz 9,7) Közülük Sém volt az, akinek egyik ágáról származó (sémita) utódai, mielőtt elfoglalták volna Kánaánt, újabb emlékeztetést kaptak. Ebben már Isten akaratának követése a feltétele annak, hogy legyenek annyian, ahányan meg tudják tartani hazájukat: „Tartsátok meg és teljesítsétek mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, hogy éljetek, szaporodjatok, bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet az Úr atyáitoknak esküvel megígért." (5Móz 8,1)

Telnek-múlnak az évszázadok. Elkövetkezik az ideje annak a büntetésnek, melynek során a választott nép óriási emberveszteséget szenved. Ráadásul a maradék jó részét fogságba viszik. Mi lesz most? Már írja is a próféta. Írja azoknak, akik a messzi földön is Istent hívják segítségül: „Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok azon a helyen, és ne fogyjatok!" (Jer 29,6) Úgy látszik, a család kérdése állandóan foglalkoztatta Istent.

Végül, fél évezred elmúltával megszületett a végleges megoldás. A megoldás arra a kérdésre, miképpen lehetne egy családként megélni azt a közösséget, amit Isten eredetileg kigondolt.

A „Megoldás" Jézus Krisztus volt. A názáreti szűz méhében, a Lélektől fogant Fiú Isten. Ő, aki a betlehemi istállóban történt születését követően, 33 év múlva meghalt, majd feltámadása után mindenkit Isten gyermekének nyilvánított, aki elhiszi, hogy az Ő, Jézus halála rendezte az Isten és ember közötti kapcsolatot. Azért született, tanított; azért vállalta a kegyetlen kivégzést és azért lett része a Feltámadásban, mert így tudta kibékíteni az Atyát. Istent, aki mindenkit a gyermekének nyilvánít, aki előbb vagy utóbb térdre kényszeríti saját magát, mert rájön arra, hogy helyette végezték ki a Fiú Istent, Jézust. Így jöhet létre az a család, amiben ezek az Isten-gyermekek (mi) értelemszerűen testvéreknek hívhatják egymást.

Ez a család, a Jézusba vetett hit által testvéri közösséggé alakult emberek családja nyilvánvalóan nem automatikusan egyenlő a vér szerinti családdal. Apa-anya, szülők és gyermekek jogilag, érzelmileg, és egyéb értelmezések szerint lehetnek családtagok, de nem biztos, hogy mindegyikük tagja annak a közösségnek, amit Isten gyermekei alkotnak.

A Kárpát-medencei imanapon nyomatékkal beszélhetünk „a nemzet nagy családjáról", de tudjuk jól, hogy sajnálatos módon, annak nem minden tagja a testvérem abban az értelemben, ahogy egyen-egyenként Isten tartja őket gyermekének, vagy sem. Arra a fájdalomra, ami ezt az imanapot létrehozta ( az  bizonyos december 5-i, állampolgárságról szóló szavazás) arra sem fogunk jobb fájdalomcsillapítót, majd végleges gyógyulást találni, mint a Jézusban megvalósuló testvériséget. Aki nem ezért dolgozik és imádkozik, hanem az évtizedes keserűséget nyalogatja, és azt kínálja másoknak is, azt Isten benne hagyja a gyűlölet parazsában, és a megbocsátani képes maradékkal fogja véghezvinni a megbékélést. Ez a magyar nemzet jövője, és ez a népek nagy családjának jövője. A Jézus Krisztusban megvalósuló, és arra vigyázó, azt sokasító testvéri, családi közösség megteremtése.

Jézus egészen egyszerűen definiálta, kit tart családtagjainak. „aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám." Ennyi. (Mk 3,35) Pál apostol ezt írja: „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Rm 8,14) Aztán hozzáteszi: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk." (Rm 8,16)

Nem könnyű kijelentés. Pál apostol arra utal, hogy Isten, Jézus érdeméért (helyettünk, miattunk és értünk halt meg) örökbe fogadott minket. Tudtad? Örökbe fogadott gyerek vagy. Én is.

A rómaiak, akik ki tudja hányszor elolvasták ezt a levelet, nagyon megörültek ennek a bejelentésnek: „Isten gyermekei vagyunk". Kiváltságos helyzetben lévők lettek! Isten örökbe fogadta őket.

Ők, a római jogrend ismerősi értékelték csak igazán, mit jelent az, ha a Lélek, Isten Szentlelke a tanújuk arra, kinek a tulajdonában vannak. Rómában akkor is az apa tulajdona maradt a gyereke, amikor az már nagykorú lett. Borsos árat kellett fizetni azoknak az ügyvédeknek és bíróknak, akiknek a munkáját igénybe véve valaki meg akarta változtatni a rá jogot formáló apa státuszát. Vagy éppen az ellenkezőjét: örökbe akart fogadni valakit, akinek más volt az apja. Az eljárás végén az adoptált gyermek elvesztette az eredeti családdal kapcsolatos jogait (kevésbé, de) kötelezettségeit is, ugyanakkor magára érvényesnek kellett tartania az új családfő (apa) által megállapított rendet. Ennek része volt az is, hogy a korábbi gyerekekkel együtt jogos örökössé vált! A megváltozott jogi státusz során az örökbefogadott gyerek teljesen új életet kezdett, olyannyira, hogy például az adósságait is törölték. Egész egyszerűen: megváltozott a személyazonossága. Most már az új apa rendelkezett felette.

Hát ennek örültek a rómaiak! És ennek örül mindenki, aki Istent fogadja el mindenek feletti Atyjának. Az Ő akaratát, kedvét, örömét keresi, és tudja, hogy Jézussal, a „korábbi" Fiúval együtt mindent örököl. Isten gyermekeként: az egykor elvesztett örök életet is!

Értitek, milyen jó testvéreknek szólítani benneteket? Örököstársak vagyunk!

Értitek, mekkora tétje van annak, hogy a gyermekeitek, az öcsétek, a bátyátok, a nővéretek, a húgotok, a szüleitek, rokonaitok, és a barátaitok, felebarátaitok is legyenek részesei ennek az igazi örömnek?

Értitek, hogy ha nem átmeneti, néhány éves rendezést kívánunk ennek a világnak, akkor túl kell látnunk a templomon, a felekezeti különbségeken, a határon, a Kárpát-medencén, de még a kontinensen is?

Jézus, Izráel házaiban, az ország  útjain, majd végül kereszten elhangzott szavai között egyet sem találunk olyat, ami határt húzott volna az Őt elfogadó, egymás testvéreivé vált emberek között. Az Ő családképe, éppen az új, mennyei jog és logika szerinti testvéri jelleg egészen más, mint amiből - nélküle - mi akarunk építkezni.

Ezzel nem azt mondom, hogy egyformák vagyunk. A vér szerinti testvérek sem azok. Éppen Isten adott nekünk eltérő testi és lelki alkatot; érzelmi és értelmi tulajdonságokat. Igazi családtagként azonban nehezen találunk magyarázatot arra, hogy miért nem cselekesszük Isten akaratát?

Na, de most itt vagyunk és megint hallottunk valamit - Tőle. Nehezen találunk szavakat arra a hálára, amiért abban találja kedvét, hogy összekürtöljön minket, és elismételje azt, amiről - elvileg - tudunk.

Mindig másképpen fogalmazza meg az akaratát nekünk, örökbe fogadott gyermekeinek. Köztük nekünk, Kárpát-medencében otthont talált fiainak, lányainak.

Hallottuk, tudjuk, mi a kezdetektől fogva érvényes nemzeteket létrehozó, azokat megtartó akarata: „... szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta!... Szaporodjatok azon a helyen, és ne fogyjatok!"

Ez az adventi üzenet a Kárpát-medencében ma együtt imádkozó magyar reformátusok, és nem reformátusok, és nem magyarok felé!

Szaporodjon és sokasodjon Isten tetszésének megfelelően azok száma, akikről a bennük élő lélek, és őket figyelő, Jézusban megszerzett örök életükre gondot viselő Szentlélek tesz bizonyságot.

Azon a betlehemi éjszakán kiderült: tényleg úgy szereti Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Elröpült harminchárom év, és azon a jeruzsálemi dombon, majd Arimáthiai József üres sírja mellett az is nyilvánvalóvá lett, hogy mindez azért történt, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen.

El ne tűnjön az istentelen süllyesztőben, hanem örök élete legyen.

Jézus társaságában, már most, Isten gyermekeinek testvéri közösségében. Ámen