Istentisztelet 2016. május 22-én - a Református Egység Napján

(Dr. Kereskényi Sándor)

Istentisztelet du. 3 órakor - a Szeged-Kálvin téri templomban

Textus: Jn 17,11

Szeretett Testvérek, Ünneplő Gyülekezet!

A „Magyar Református Egység Napján" ünnepelünk. Mit? A „magyar református egységet". Mi az? Ezt kérdeztem magamtól, amikor felkérést kaptam erre az igehirdetésre. Nem tudtam rá válaszolni. Elolvastam a hét évvel ezelőtti riportokat, nyilatkozatokat, újságcikkeket, de nem lettem okosabb. Majd' mindenki a célkitűzésről beszélt. Emlékeztek az akkor megfogalmazott jelmondatra? „Krisztus a jövő, együtt követjük őt!"     Ez lenne az egység? Igen! „Krisztus a jövő, együtt követjük őt!" De, hát - kötekedtem magammal - ez eddig is így volt! Ehhez nem kell se' magyarnak, se' reformátusnak lennem. Én a világ minden keresztyénével együtt vallom, hogy a jövőmet Krisztus határozza meg. Azzal a testvéremmel is együtt követem Őt, akit még soha nem láttam, és feltehetően nem is fogok találkozni vele.

Nincs más hátra; tovább kell törni a fejemet! Mi lehet az a „magyar református egység"? Az, hogy mi, magyar reformátusok együtt mutatjuk meg magunkat a világnak? Ezek vagyunk, és ennyien vagyunk? Nem, ez sem utalhat az egységünkre, hiszen igen nehezen mozdulunk meg! 2009. május 22-én, Debrecenben, amikor az Alkotmányozó Zsinat kimondta az egységes Magyar Református Egyház nevét, a Nagytemplom előtti Kossuth téren, a legjobb indulatú újságírói becslések szerint sem voltunk többen 16-18 ezernél. Mennyiből? A durván 2 milliónyi Kárpát-medencei, európai, amerikai, és a Föld végső határán magukat magyar reformátusnak valló hívekből. 1% volt ott. Azt hiszem, ezt az arányt mutatjuk fel most, itt, ma délután mi is, szegedi reformátusok.  „Krisztus a jövő, együtt követjük őt!", de ezt a létszámot 2009 előtt is képesek lettünk volna produkálni.

Mi lehet hát akkor ez a „magyar református egység"? Az, hogy közel vagyunk egymáshoz? Fel tudjuk sorolni, hány református egyházkerület van a Kárpát-medencében? Több-kevesebb pontossággal még azt is tudjuk, a világ mely országaiban élnek magyar reformátusok? Elég az, hogy egymás mellett élünk? Egy nevet viselünk? Mondjuk itt: Szegeden is. Tudunk arról, hogy a sajátunkon kívül, van még négy vagy öt református gyülekezet? Ez lenne az egység? Ugye érzitek, hogy: biztosan nem ennyi?

Volt még néhány ötletem, de elvetettem őket. Mert, mondjuk: lehetne az anyanyelvünk. A magyar egység szempontjából helytálló, de ahhoz nem kell reformátusnak lennem. Mint ahogy a magyar református történetünk sem mutat fel sok egységet. Tudjátok mikor hangzott el először az, hogy készen áll az egységes magyar református egyház alkotmánya? Nem dunamelléki, nem tiszántúli, nem erdélyi, hanem „egységes"? 1881. október 31-én, a Debreceni Zsinaton. Tették ezt a mi református őseink azért, mert jól tudták, három és fél évszázadon át elszenvedték, hogy „A megosztott egyház... nem különbözik a világtól. Csak saját egysége demonstrálásával tud az egyház hozzájárulni a társadalom egységéhez." Ez igaz, de egy lépést sem haladtunk előre. Mi az a „magyar református egység", ami különbözik a világtól, és amivel tényleg hozzá tudna járulni a nemzet egységéhez?

A 2009-es döntés verejtékezve bár, de „papíron" (hiszen több magyar református egyháztest nem írta alá, mint ahánynak a képviselője szignálta), megteremtette az „egységet". De ez a látszatmegoldás nem a valóságra épült. A látszatmegoldások egyetlen bajt sem tudnak meggyógyítani. A magyar reformátusság továbbra sem egységes; még a „Kis Magyarországé" sem. Számtalan betegségünk van; a mi sokat hangoztatott biblikus gyökereink nagyon vékony, felszínes talajban próbálnak megkapaszkodni. Következésképpen igen gyönge a termésünk. Savanyú a szeretetünk. Ez az arcunkon is látszik...

Jézus azt mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,35) Hittanosaink felkapják a fejüket, amikor a régi történetet hallják; azt, hogy - állítólag - az első keresztyénekre így mutattak: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!" Ti tapasztaltatok már ilyet Szegeden? Azt, hogy vasárnap délelőtt, a templomból kijövet a járókelők elámulnak rajtunk: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!" Vagy ti, kedves gyülekezeti tagok, mutattatok már ránk, akiknek példát kell adnunk, ránk lelkészekre, így egy egyházmegyei közgyűlés, lelkészbeiktatás, vagy lelkészértekezlet után: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!" Bocsássatok meg érte: nehezen hinném el. És szégyellem magam miatta.

Viszont közelebb jutottunk a megoldáshoz. Jézus valamit a fülünkbe tett. Lehet, hogy ez lesz az egység? Az, amikor rólunk, magyar reformátusokról kiderül, hogy szeretjük egymást? Mert a magyar református Krisztus tanítványának vallja magát. A lelkésze prédikációját is, életét is, odailleszti Jézus szavaihoz. Nem a református püspöke állásfoglalásához, nem a vastag könyvekbe foglalt dogmához, és azok magyarázatához, hanem Jézus Krisztus, Bibliában olvasható kijelentéséhez. Ha pedig azon nem állja meg a helyét, akkor az a lelkész kanyaríthatja olyan cifrán a szót, ahogy akarja, többé nem hallgat rá. Ilyen a magyar református.

Az ilyen magyar reformátusok között kellene megteremteni az egységet. Közöttük, akik gondolkodnak, imádkoznak, Bibliát olvasnak. Közöttük, akik nem nagyra törők, hanem az alázatosakhoz szabják magukat. Nem fizetnek rosszal a rosszért, örülnek az örülőkkel és sírnak a sírókkal, egymás iránt, gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők. (Rm 12) Közöttük kell megteremteni az egységet; értük imádkozott így Jézus: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!"

Hallottátok? „... hogy egyek legyenek... !" Itt a megoldás! Akkor lesznek egyek a magyar reformátusok, ha az Atya Isten tartja meg őket / minket. Hogy is kérte Jézus? „... tartsd meg őket a te neved által...". Ebből meg az derül ki, hogy magunktól nem tudjuk megtartani saját magunkat. Isten nevét kell segítségül hívnunk. Akkor valósul meg a „magyar református egység", amikor együtt tudjuk segítségül hívni az Úr nevét. Akik azért találkoznak időről-időre, hogy együtt hívják segítségül az Úr nevét, azok megtartott emberek. Akik ezt tudják a másikról, azok csak szeretni tudják majd egymást. És ha ez sikerül, akkor ránk is mutogatni fognak: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!"

Miért is? Mert Jézus kijelentésében ott van egy igen fontos hasonlat: „Szent Atyám, tartsd meg őket ... hogy egyek legyenek, mint mi!" Igen, ennél lejjebb nem adhatjuk! Egyek legyünk annyira, mint ahogyan Jézus és az Atya egyek.

Hát, az meg milyen? Egy az akaratuk. Ennyi. Jézus és az Atya Isten akarata elválaszthatatlan. Megbonthatatlan. Minket is ilyennek akar látni. Minket, a gyermekeit. Az én édesanyám arca akkor volt a legszebb, amikor a testvéremmel együtt kacagtunk valamin. A feleségem tekintetére nem találok jelzőket, amikor a három fiunkon nyugszik a szeme. Látogatásaim során, a legtöbb fényképen azt látom, ahogy „együtt vannak a gyerekek".

A mi Atya Istenünk öröme abban van, hogy az ő gyerekei, Jézus tanítványai szeretik egymást. A Szentháromság Isten akkor fogja hitelesíteni a magyar református egységet, amelyik napon leomlanak közöttünk a válaszfalak. Gyülekezeteken belül, lelkészek között, az egyházkerületek presztízskérdései körüli viták során.

Minél többen értik meg, fogadják el, majd hiszik, hogy ha először egyek lesznek a Krisztusban és az után abban a szent közegben (Krisztusban) dolgoznak, szolgálnak tovább, akkor érjük el tényleges (addig csak másod-, harmadlagos) céljainkat. Azokat a célokat, amik cirkalmasan hangzatosak, könnyfakasztók, de a Krisztusban megteremtett egység nélkül csak színes szappanbuborékok maradnak! Avathatunk, szentelhetünk templomot, iskolát, gyülekezeti házat, szobrot, meg mit tudom én mit; amíg nem vagyunk egyek, mert bármilyen szinten különbnek tartjuk magunkat másoknál, addig Jézus szomorúan mosolyog a győzelmi jelentéseinken és az „eredményeinket" számszerűen igazoló (?) statisztikáinkon.

Tudjátok mi a tétje ennek az egységnek? Az, hogy a világ elhiggye, hogy tényleg Isten küldte azt a názáreti Jézust, akit a világ karácsonykor és húsvétkor, csatornákat kapcsolgatva lát a tévében! A tét az, hogy: elhiggye a világ a szavunkat, és így megmentsük, magunk közé hívjuk, befogadjuk azokat a felebarátainkat, akiket a Szentlélek ránk bízott. Jézus ezt várja, nem a számadatainkat!

Hiszen Jézus nem csak az apostolaiért imádkozott, hanem mindazokért, akik még nem is tudják, de majd a mi szavunkra hisznek Őbenne. Az evangéliumban így olvassuk: „nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." (Jn 17,20-21)

Kedves testvérek! „Krisztus a jövő, együtt követjük őt!" Ha nem Ő a jövőnk, semmit sem ér a „dicső" múltunk! Ha nem Ő a jelenünk, végünk van! A földi élet végén, a Krisztusban megvalósuló egység nélküli magyar reformátusság ellangyosult, liberalizmusba, vagy dogmákba fulladt szavatossága le fog járni!

Legyünk hát benne egyek! Benne, Krisztusban, akiben nincs zsidó, sem görög, sem határon túli, sem anyaországi, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő, sem presbiter, sem egyháztag, sem püspök, sem lelkész, sem esperes, sem egyháztag, mert az Ő akarata szerint mindnyájan egyek vagyunk a Krisztus Jézusban. Így legyen, az Ő dicsőségére, és - rajtunk nyugvó tekintetének - örömére! Ámen.