Istentisztelet 2016. november 13-án (hangfelvétellel)
Kattints a képre! (Hangfelvétel)
(Dr. Kereskényi Sándor)
Lekció: 2Kor 9,1-7
Textus: 2Kor 9,1
Szeretett Testvérek!
Annyi, de annyi mindenről írt Pál apostol a korinthusiaknak! Rengeteg mondanivalója volt azoknak, akik több oldalról is megtámadták, elszomorították. De, hát nem olyan fából faragták az apostolt, hogy féltenünk kellene! Neki még a szomorúság is hasznot hajtott.
A keddi bibliaórán beszélgettünk arról, mit jelent a világ szerinti: a saját sebeinket nyalogató, egymást meg összenyálazó megszomorodás. Átbeszéltük, hogy aki nem magában, és nem a hiábavaló vigasztalók, hanem Isten társaságában szomorkodik, az kiássa a fájdalma gyökerét, és engedi, hogy elszáradjon. Hatástalanítja a keserűséget. Valójában: megengedi Istennek, hogy 180 fokkal elfordítsa a gondolatait. Ez a szög (180) hátraarcot jelent. A megforduló, bibliai szóhasználattal: megtérő ember meglátja Jézust. Őt, aki ki akarja venni a részét a fájdalmából. Csillapítja a fájdalmát. Először. Utána fokozatosan el is veszi. Az egészet. Másként láttatja azt, ami addig kizárólag szenvedést, szomorúságot okozott.
Sok minden mást is szóba hozott az apostol, és a levél hátralévő részében is lesznek még érdekes mondanivalói. Itt, az írása kétharmadánál azonban megálljt parancsol magának. „A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek." A korinthusiak adakozási készsége ugyanis oly mértékű, hogy Pál apostol azzal dicsekszik a makedónoknak. A kikötővárosban (Korinthusban) élő keresztyének buzgósága magával ragadta a többieket.
Pedig a makedónok sem voltak sereghajtók! Róluk meg azt írja az apostol, hogy „erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak" (2Kor 8,3). Átmentek a teszten. Milyen teszten? Pál azt írja, hogy a bőkezű adakozás az emberben lévő szeretet valódiságának a próbája (2Kor 8,8).
A keresztyének adakozása nem kényszerből, hanem hálából ered. Hálából azért, amit Isten tett velük. Hálából azért, amit Isten adott nekik. Hálából azért, amitől Isten megóvta őket. Aki kényszerből ad, dob oda valamit, az - összegtől függetlenül - nem adakozik, az nem egyházfenntartói járulékot fizet, az nem „Isten dicsőségére" juttat el akármilyen hatalmas, vagy kicsinyke pénzösszeget a gyülekezet perselyébe, pénztárába, hanem képmutató, izzadtságszagú erőgyakorlatot végez.
A pénzközpontú fogyasztói társadalomban legalább olyan furcsán hangzik, mint az ókori Korinthusban, de olvasom, mert itt van a Bibliában az apostoli buzdítás: „az adakozásban is legyetek bőkezűek. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam." (2Kor 8,8)
Kapaszkodjunk meg; újra mondom: az adakozás, az nem más, mint eredetiség- vizsgálat. Mint az autóknál. Annak a megállapítása, hogy arról a gépkocsiról van-e szó, aminek a leírása, az adatai a forgalmi engedélyben találhatóak? Hivatalosan meghatározva: „a járművön több helyen, több fajta technológiai, technikai azonosító 'jegy' található, amelyek megléte és változatlansága igazolja az eredeti állapotot."
A Szentlélek, Bibliába íratott megerősítése szerint, a mi Jézus-követésünk egyik azonosító jele: az adakozásunk. Pál apostol ez alapján teszteli, viszi eredetiség-vizsgálatra a korinthusiak szeretetét. Az autó azonosítója pld. a motor száma, az alváz száma, a hengerűrtartalom, a rendszámtábla, stb. A keresztyén ember „azonosító jeleinek" sorába, a Jézus megváltó keresztjébe vetett hit, e hitnek a gyümölcsei, a Lélek ajándékai, és a szeretet mellé az apostol odailleszti az adakozást. A szeretet hihetőségének próbáját.
Mi a célja vele? Az, amit az előbb, az gépjármű eredetiség-vizsgálattal kapcsolatban így hallottunk: amelyek megléte és változatlansága igazolja az eredeti állapotot." Mi, a mi keresztyénségünk „eredeti állapota"? Az, amit akkor éltünk meg, amikor először úgy döntöttünk, hogy Jézust megértve, elfogadva kívánjuk leélni életünk hátralévő részét.
Amennyiben átmegyünk az apostol által megírt tesztnek ezen a részén; nem kényszerű adományként, hanem hálaáldozatként adakozunk, akkor az eredeti, Isten akaratát kereső és végrehajtó, Jézust követő állapotunkban vagyunk.
Nem kerülhetjük hát ki ezt az „adakozás" témát. Nem elég, ha rendben van a hitem, a reménységem, a szeretetem. Mert ha utóbbi, a szeretetem azonosító jelei közül hiányzik a - hangsúlyozom -: jó kedvű adakozás, akkor csorbul a keresztyén hitelességem. Valami hamis bennem. Úgy, mint pld. abban az autóban, aminek rendben van a motorszáma, de az alvázszáma nem egyezik az eredetivel. Annak „megléte igen, de változatlansága" nem bizonyított.
Vannak, akik ennél a pontnál, mármint a prédikációnak ennél a szakaszánál bezárják a fülüket. „Nehogy már a templomban is a pénzről beszéljenek!" Ne haragudjatok rám testvérek! Ne haragudjatok Pál apostolra! Ne haragudjatok meg a Biblia szerkesztőjére: a Szentlélek Istenre! Ő hozta fel a témát. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy szolgálatunk van a szentek iránt.
Ezek a „szentek" nem azok, akik felől azok az emberek döntöttek úgy, akik elkérték ezt a szerepet Istentől; majd ők megtárgyalják és meghatározzák, ki a „boldog" (mintha Jézus nem mondta volna meg), és ki a szentté avatható. Pál apostol és a Biblia azokat nevezi szentnek, akiket Isten választ ki. Akiket Isten minősít azzá. Mert meghallották és elfogadták Isten meghívását a „szentek" közé. Élő ember 100%-os biztonsággal meg nem mondhatja, ki Isten szentje, és ki nem! Az apostol azokat értette a „szentek" alatt, akik főként Jeruzsálemben, és az általa ismert településeken, már gyülekezetekben élték meg keresztyénségüket.
Kettős célja volt a számukra szervezett pénzgyűjtéssel: „ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt." (2Kor 9,12) Gondoltuk volna? Az adakozás nem csupán hiányokat, szükséget pótol. Sokan vannak, akikben megfogalmazódik a köszönet. Istennek. Nem a felé, aki adakozott, hanem Isten iránt érez hálát. A jókedvű adakozónak ez elég. A kényszerből adakozó szeretné, ha az, akin segített, Istenen kívül neki is hálás lenne.
A korinthusi gyülekezet, minden akadékoskodása, sokszínűsége, egymás furkálása ellenére is Isten dicsőségét kereste. Nem csak az istentiszteleteivel, nem csak az imáival, hanem jószívű adakozásával is! Eredményes adakozásával. Ezt is az apostol írta meg: „e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." (2Kor 9,13)
Hallottátok? Az eredményes adakozás két dolgot leplez le. Az engedelmességet, és a jószívűséget. A korinthusi gyűjtők cselekedetükkel ott vallást tettek Krisztus evangéliumáról. Az adakozás bizonyságtétel? Ezek szerint: igen! A jószívű adakozó evangéliumot hirdet. Név nélkül is. Abból adok, amit Istentől kaptam.
Biztos vagyok benne, hogy Szegeden, Kárpátalján, és mindenhol, ahová név nélkül, csak gyülekezetünk megnevezésével jutott el, akármilyen nagyságú adományunk is, sokakat Isten iránti hálaadásra indított. Az a 20 ezer, vagy kétszáz forint, amit te tettél a perselybe! Jókedvűen. Jókedvűen vallást téve az evangéliumról. Kényszerből is lehet adakozni, kényszerűen is lehet egyháztagnak lenni, de az nem evangélium-hirdetés.
A korinthusiak adománya különös kapcsolatot hozott létre köztük, és ismeretlen megajándékozottaik között. Az apostol állítja, hogy: „Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok." (2Kor 9,14) Tudjátok meg ti is, szegediek: ahová, akiknek eljut az adományunk, azok között vannak, akik könyörögnek értetek, értünk! Miért is? Mert Isten jósága kiáradt ránk. Vagyis: Isten jósága miatt tudtunk adni. Nem magunktól! Az nem ment volna! Az képes jószívűen adni, akiben az Isten jósága él! Isten a jókedvű adakozót szereti.
Tudjátok, hányan áldják a neveteket azért, mert az adományaitokból ilyen szépen helyre tudtuk állítani az alagsor egy részét? Tudjátok, hogy rajtam és családomon kívül hogyan fog könyörögni értetek, és hálát adni Istennek a következő, ide érkező lelkész, akit már szolgálati lakással hívhat meg és fogadhat a gyülekezet? Azért, mert az elmúlt 16 éven keresztül sokaknak ez volt a célja. Hogy majd a gyerekeiknek, az unokáiknak is helyben lakó lelkésze legyen! Isten jósága kiáradt az adakozókra. Oly bőségesen, hogy célkitűzésünk mellett még sok mindenkin tudtunk segíteni!
Hogy' is kezdtük? „A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek." Oly sok mindenen túl, az apostolnak volt egy „fölösleges" témája. Az, amit már csak ismételni tudott, hiszen bejáratott, működő tény volt a korinthusi gyülekezetben: „A szentek iránti szolgálat...". Mi az, amiről ezzel a megjegyzéssel írna neked az apostol? Mi az, amiről „fölösleges" lenne szaporítani a szót, hiszen tudsz róla, megfogadtad, műveled? A templombajárás? A bibliaolvasás? Az imádkozás? A jókedvű, Isten benned élő jóságából eredő adakozás? Te tudod... És Isten. Aki most is, ma is közöttünk van. Elhozott ide. Ma: az eredetiség vizsgálatra. És hazakísér. Ő, a Lelkének jóságával bennünk élő Jézus, aki - ismeritek az Igét -: „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). Azt, hogy mit teszünk vele, azt ránk bízza. Köszönjük meg neki! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 607, összesen: 2226381