Istentisztelet 2017. február 5-én

Hang: kattints a képre!

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 2Tim 2,1-14

Textus: 2Tim 2,8

Szeretett Testvérek!

Emlékeztek a nyelvtörőre: Mit sütsz kis szűcs? Sós húst sütsz kis szűcs? Próbáljátok csak! ... Mondok nektek egy másikat: mnémoneüe. Azt jelenti: Tartsd emlékezetedben! Tarts emlékezetben valamit, vedd számításba, számolj vele, amikor elfogy az erőd. Tudj róla, mert szükséged lesz rá!

Mnémoneüe (Μνημόνευε) - Emlékezz! Ezt írta Pál apostol az ő szeretett, fiatal tanítványának, Timóteusnak, akire erejét, hitét, képességei határait megpróbáló munkát bízott. Az apostol Rómában van. Előzetesben ül, immár másodjára, túl az első tárgyalásán. Korábban a háziőrizet viszonylagos kényelméből védekezhetett. Első fogságából el is engedték. Ezeket a sorokat azonban már a híres, hírhedt Mamertinus börtön valamelyik földalatti cellájában írta. Nem messze tőle folyt a római szennyvízcsatorna, az ókori egészségügyi létesítmények bravúrja, a cloaca maxima, melybe alkalmasint belehajították a börtönben megkínzott, majd kivégzett rabokat is.

Az apostol kilátástalan helyzetben van; gyakorlatilag a kivégzésére készül. Közben emlékezik. Rácsatlakozik arra az emlék-erőforrásra, ami „kiemeli" a szörnyű környezetből és a kísértő, esetleg Jézus megtagadását feltételül kínáló szabadulás gondolatából. Erőforrásának alapja: „Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül." Rajta ez segít. Gyorsan hozzá is teszi: „Erről szól az én evangéliumom". Erről szól az én örömhírem. „Jézus... feltámadt a halottak közül."Fülében a többi fogoly sírásával, a vallatók üvöltésével, a megkínzottak ordításával, az öreg apostol a - nyugodtan mondhatjuk -: legközelebbi hozzátartozóját biztatja. Timóteust, aki már tizenöt éve viseli a „szeretett és hű gyermekem az Úrban" jelzőt.

Pál apostol majd valamelyik látogatójára bízza ezt a levelet, hogy vigye el az akkor Efézusban tartózkodó Timóteusnak.  Neki, aki minden nap olyan feladatokkal néz szembe, amiket szinte lehetetlen egyidejűleg kezelni. Efézusban a rómaitól, a görögtől eltérő hitet, és erkölcsi tartást kell megtanítania. Az istentiszteleti rendet kell szabályoznia. A tévtanítók ellen kell felvennie a kesztyűt. Mindehhez olyan munkatársakat (presbitereket) kell választania, és szolgálatba állítani, akik nem csak felülnek az egyház szekerére, hanem előre tolják. Ennyi dolga van Timóteusnak. Közben megszervezi az akkori „szociális hálót"; tekintettel a betegekre, az özvegyekre és az árvákra. Keresztyént, Krisztust követő embert próbáló kihívás. És ha mindez nem elég, ez a derék fiatalember most azzal néz szembe, hogy az apostol kilép a földi szolgálatból. Az őrült, teljhatalommal bíró császár kedvezményezett talpnyalói, a római jognak megfelelő tárgyalások után Rómában kivégzik az apostolt.

Nem akarok én itt érzelmi húrokat pengetni, de Timóteusnak igencsak törölgetnie kellett a könnyeit. Most mi lesz vele? Eddig a Jézus Krisztusba vetett töretlen hitén és imáin túl ezek a levelek biztosították arról, hogy érdemes folytatnia. Mi lesz, ha nem kap több levelet az apostoltól? Mi marad neki? Ki marad neki? Újra ránéz a kezében tartott, drága betűkre: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül." Igen! Ez az! „Emlékezz arra"! Amikor Efézusban a szoborfarigcsáló hittel szemben új távlatot kellett mutatnia, Timóteus, a rómaiak istenségeivel és a görögök mondáival szemben azt a Jézust hirdette, aki „feltámadt a halottak közül." Földön túli, mégis: elérhető perspektívába helyezte a rómaiaknál és görögöknél az eszményekig terjedő, de ott megtorpanó hitvilágot, nemzeti büszkeséget. Ezeken túl, a Feltámadás reménységéig vezette az efézusiakat. A görög és római istentiszteletek bujálkodó csoportosulásait átrendezte a feltámadott Krisztusba vetett öröm helyszínévé. A Jeruzsálemből érkező tévtanítókat, akik a merev zsidó hagyományokat akarták beépíteni Jézus felszabadító üzenetébe, arra emlékeztette: „Jézus... feltámadt a halottak közül." Az Ó-szövetség idejét felváltotta az Istennel kötött Új Szövetség!

Timóteus megértette a hívekkel, hogy olyan munkatársakkal tud és akar együtt dolgozni, akik semmit nem akarnak áthozni a hiábavaló istenségek imádatából. A feltámadt Krisztus Isten-tiszteletébe nem kívánják belekeverni az akárhol született, de Jézust még nem ismerő ősök isten-imádatának pogány elemeit. És ha mindnyájan így emlékeznek, mert így akarnak Isten-tiszteletet tartani, és a feltámadt Jézusba vetett hittel a gondolataikban, kezükben élni, akkor, abban a közösségben gondoskodni fognak azokról is, akikről mindenki lemondott. Akik együtt emlékeznek Jézusra, azok elsősorban egymásra figyelnek.

Ezt a célt, a feltámadott, vagyis: tanításait teljes mértékben hitelesítő Jézus által irányt szabott egyházi életet azóta talán egyetlen gyülekezet sem teljesítette. A mi próbálkozásaink többsége is zátonyra futott. Istennek legyen hála, az „ebben tudok segíteni - ebben kérek segítséget" programunknak vannak eredményei, amiért mindkét fél képviselői (segítők és megsegítettek) hálásak, de bőven van még mit fejlesztenünk magunkon - magunkban! A felajánlók kevesebben vannak, mégsem merítjük ki a kínálatukat. A segítségre szorulók, a támogatást, támaszt kérők sokkal többen, viszont az ő igényeikre nem találunk (elég) jelentkezőt.  Az is baj, hogy többen szégyellik a kérést, pedig van megoldás, és sokan vannak olyan potenciális segítők, akik még nem jelentkeztek szolgálatra. Én tudom, mire kérhetnénk őket, de azt is tudom, milyen kifogásokat találnak.

Kanyarodjunk vissza azokhoz, akik ezt az igehirdetést hallgatva, olyan helyzetben érzik magukat, mint az efézusi gyülekezetben, belső szobájába visszabújt, kezében levelet szorongató Timóteus! Annyi dolgom van, amit az Úr mért rám! Kiválasztottnak érzem magamat, mert ismerhetem, sőt hihetem azt, amit Jézus hozott erre a világra. De néha olyan nehéz! Nem tudom, miért nem azt kapom vissza, amit én szeretettel adok. Igyekszem észben tartani, amit Pál írt nekem. Amit Jézusról mesélt. Ahogyan azt a saját életemre nézve érvényesíthetem. Amit megfontoltan, okosan és jó helyzetfelismeréssel tovább kell adnom azoknak, akik iránt felelősséget keltett bennem az Úr. Minden napnak elég a maga baja, és azzal el is bánok. De néha sok; nagyon nehéz! Ilyenek a mi gondolataink is. Gondolat-vitorlák, amik belekapnak az igehirdetés szelébe, és elindulnak a saját pályájukon. Ugye, az előbb is elsuhantak valamerre? A prédikáció alatt születtek, vagy kerültek újra előtérbe. Most pedig elkezdik élni az önálló életüket. És ez Isten célja! Az, hogy felébressze bennetek, bennem azokat a lehetőségeket, amiket nélküle, Isten, és a meghallott Ige nélkül már oly régóta pihentetünk.

Az emberi ész következtetései szerint kilátástalan helyzetben lévő Pál apostol ezt írta az emberi erőforrások határvonalán küzdő Timóteusnak: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül."

A múlt héten beszéltem három olyan testvérrel, akik számomra az erőforrás közvetítői voltak. Úgy, mint Pál apostol. Elmondták milyen körülmények, gondolatok, tennivalók között élik, küszködik végig a napjaikat. Szenvednek - többet lélekben, mint testben -, de a hitük „még" (mondta egyikőjük /nem ismerik egymást/) áll. A torkuk elcsuklik, a lábuk összeroskad, az ujjaik megremegnek, de eszükbe jut az, ami a „sokkal jobb napokban" lelkük raktárába került. Hitük, mint valami automata villanytargonca, az elültetett üzenetek lélek-polcáról leemeli azt a bibliai verset, vagy beszélgetés-foszlányt, magyarázatot, történetet, amit aktualizál a pillanatnyi helyzetre, és akkor egy ideig áldássá válik az, ami addig az emlékeztető-pontig már a kibírhatatlanságig fokozódott.

Én egy ilyen lelkünk polcára helyezhető erőforrásra találtam ebben a ma, nekünk kézbesített üzenetben: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül."

Azt kérdezed: miért éppen Jézus feltámadására emlékezzek ma délelőtt én, akinek sokkal életrevalóbb, konkrétabb tanácsra lenne szüksége? Mi lesz azzal, akiért úgy aggódok? Mi lesz velem, akiért senki sem aggódik? Itt, a körülöttem ülőknek fogalma sincs arról, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak. El sem merem mondani. Miért terhelnék másokat; miért sajnáltatnám magamat; miért bíznék meg abban, aki nem élte, éli át azt, amit én? Szerintem, alapjában véve ilyen kérdései lehettek Timóteusnak. Mint neked. El is gondolkozhatott Pál biztatásán, mire emlékezzen. Miért megoldás az ő efézusi problémáira az, hogy „Jézus... feltámadt a halottak közül"?

Ez a válasz. Élő Jézusunk van! Az Efézusban felmerült kérdésekre, Timóteus az élő Jézussal való közösségben kapott útmutatást. Az élő Jézussal megélt közösségben, csendes odafigyelésedben kaphatsz erőt, magyarázatot a saját, erődet lassan meghaladni látszó küzdelmeidre. Akár az erőt közvetítő Pál apostol, akár az erőt merítő Timóteus szerepében vagy (ami óráról órára felcserélődhet), a feltámadt Jézust kell keresned a gondolataid, emlékeid, lelki éléstárad, Vele élő kapcsolatod polcain.

Nem tudom, neked mit mond, mire emlékeztet, de az lesz az egyetlen helyes magyarázat, útmutatás és utasítás! Akarj, és merj reá figyelni! Ne csak akkor, ha nincs más dolgod, vagy annyira kimerültél, hogy „már csak Ő maradt", hanem még az előtt, hogy elérkeznél a tűrőképességed határához.

Emlékeztek még erre a nehéz szóra: mnémoneüe? Hát emlékezzetek! Mert azt jelenti: emlékezz! „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül." Emlékezz erre, mert az összes, korábban elmondott szavai közül ezt volt a legnehezebb elhinni. Azt, hogy fel fog támadni a halottak közül. Márpedig igaz. Tudod jól, hisz ezért vagy itt.

Vele jöttél. Őt kerested. Megtaláltad.

Higgy hát el neki először, vagy továbbra is mindent, amit ez után fogsz hallani/olvasni tőle/róla - Vele! Ez a válasza arra, amit ma ide hoztál! Ámen