Istentisztelet 2017. január 8-án

Hang: kattints a képre!

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Thessz 4,9-12

Textus: 1Thessz 4,11

Szeretett Testvérek!

Aki nem akar templomba jönni, az nem is fog. Aki nem akar igehirdetést hallgatni, az rád sem figyel oda igazán, amikor próbálod összefoglalni, mit hallottál vasárnap délelőtt, és az miért volt jó neked. Biztos van valaki, akit úgy szeretnél, hogy itt üljön melletted a padban, a széken. Nem „megtéríteni" akarod. Arról már lemondtál. Próbáltad, nem megy. „Csak jönne el, csak ülne ide mellém!"

Van valami használható, minden esetre, minden emberre alkalmazható eljárás, amivel rá lehetne venni arra (mondjuk őt, akire azóta gondolsz, mióta felvetettem a témát), hogy eljárjon veled az istentiszteletekre? Nincs. Én még nem találtam, és nekem még nem mutattak ilyen sablont.

Pál apostolnak sem volt. És a többi apostolnak sem. Jézus nem adott a kezükbe mintát. Mit is adott volna, hiszen Ő maga sem tudott meggyőzni mindenkit. A gazdag ifjú, akivel találkozott, nem fogadta el a feltételeit. Pedig két kezünkön meg tudnánk számlálni, hány embernek ajánlotta fel személyesen: „Kövess engem!" Gadara városának határában meggyógyított két megszállottat. A város lakói arra kérték, hogy hagyja el a település közigazgatási határait. Samáriában szállást kért, de nem fogadták be. A Józseftől és Máriától született testvérei, akik feltehetően a legtöbb időt töltötték vele, nem hittek neki. Abban a városban, ahol felnőtt, Názáretben meggyógyított néhány beteget, de azon kívül azt olvassuk, hogy „Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt." Márk evangéliumában szó szerint így van leírva: „Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni". Jézus, a hitetlenséggel szemben tehetetlen volt. Most is az. Lukács pergamenre vetette Jézus názáreti igehirdetését. Szinte összerezzenünk, mert azok, akikkel együtt nőtt fel, a beszéde után „kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák" (Lk 4,16-30). A kapernaumi zsinagógában elmondott kijelentéseit követően saját tanítványai kezdtek motyogni a háta mögött: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?"

Szóval, az a helyzet, hogy nincs recept arra nézve, hogyan lehetne idehívni azt, akivel együtt szeretnél eljönni.

Van azonban egy utalás! Pál apostol többek között azt javasolja a Thesszalonikában, (Nagy Sándor húgának nevét viselő) városban élő kis keresztyén közösségnek, hogy: „tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát". Amikor a Bibliában életmódra vonatkozó tanácsokat találunk, sejthetjük, hogy annak hármas célja van. Az első: kedvesek legyünk Isten előtt. A második: jól kijöjjünk egymással. A harmadik: az első kettőt tegyük vonzóvá mások számára. Miért? Ez a ráadás (vagy: a negyedik cél); azért, hogy mint Jézus kései, de meghatározatlan időre alkalmazott munkatársai, meggyőzzük a világot arról, ami nekünk „bejött".

Mi „jött be"? Az, hogy Jézust megismerve még az értelmetlennek látszó dolgaink is értelmet nyertek. Aztán: a helyettünk, Jézuson végrehajtott büntetés hozadékaként még az önvádaktól is megszabadultunk. Plusz: olyan békességnek a birtokába jutottunk, amit a világban nem találtunk. És: remek kilátásaink vannak. E földi keretek közül kilátunk oda, ahol az idő és a tér nem az, ami most léptékek, méretarányok közé kicsinyíti a terveinket és a vágyainkat.

Mi a teendőnk e négyes cél megvalósításának érdekében? A csendes élet megélése, és az, amit - jaj de nehéz megtartani! -: a magunk dolgával foglalkozzunk! Az említett célok elérésének érdekében, az életmódunkat tekintve, fordítsunk kellő figyelmet a „csendes életre"! „tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek..." Ez szép! Ez tetszik, ugye? De milyen az a csendes élet? Milyen az a „csend"? Az Újszövetség öt helyen használja ugyanezt a szót.

Akkor volt ilyen „csend", amikor Jézus, maga előtt látva a vízkóros embert megkérdezte a farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem? De ők hallgattak." (Lk 14,3-4) Csendben van az, akit Jézus szembesít a szokásai és az Isten gyógyító akarata közötti ellentéttel. Élj csendesen, légy csendben akkor, amikor a beléd vert világi és vallási hagyományok ellentmondanak a Bibliából megszólaló féltő szeretet kijelentéseinek!

Ez a „csendes élet" jelenik meg Jézus temetése után. Az asszonyok elkészítették a drága, halotti keneteket, de nem mentek ki a temetőbe. Megint Lukácsot idézem: „Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint." Képzeljétek, ez a „pihentek", ugyanaz a szó, mint a „csendesen éljetek", és az, amit a farizeusok hallgatásáról olvastunk. Csendesen élni tehát azt is jelenti, hogy megvonom magamtól a munkát, és a helyett, átadom magam a nyugalom idejének. A nyugalom napjának. „Csendesen éljetek"; pihenjetek meg! Jár nektek. Jár Istennek, hogy vele pihenjünk meg!

Egyre izgalmasabb! Hol találjuk még ezt a csendet a Bibliában? Péter apostolt számon kérik a zsidó származású hívők. Az a bajuk, hogy bement a pogányok házába és együtt evett velük. Péter szép nyugodtan elmeséli a részleteket, és azzal fejezi be, hogy bizony, ott, abban a pogány házban a pogányokra is leszállt a Szentlélek. Márpedig, ha nekik is azt az ajándékot adta Isten, amit nekik, a zsidó keresztyéneknek, akkor - és a legjobb érvet felhozva bedobja az adut -: „ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?" És mi történt a kegyes, zsidó keresztyénekkel? „Amikor mindezt hallották, megnyugodtak". (ApCsel 11,18) Kitaláljátok? ... Bizony! A következő, „csendes élettel" megegyező szó a: „megnyugodtak". Csendes életet élek, ha Isten Igéje meggyőz a felől, hogy nincs mit számon kérnem. Az az illető azért tette amit tett, mert annak az Úrnak engedelmeskedett, akit én is Uramnak vallok. Ebben megnyugszom. Lecsendesítem magamat.

Féltesz valakit? Cézáreában tíz-egynéhányan ülnek egy házban. Megjelenik egy Agabosz nevű próféta, és látványos mozdulatsorral kijelenti, hogy Pál apostol fogságba kerül. Az ott lévők sírva kérik az apostolt, hogy ne menjen Jeruzsálembe! Ő viszont kijelenti, hogy megy, sőt, ha arra kerül a sor, meghalni is kész Jézusért. Erre - írja a szemtanú -: „megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata!" Megint a „megnyugodtunk"! Pál apostol kísérői megnyugodtak, elcsendesedtek, újra „csendes életet éltek". Valamit elfelejtettek, de apostoluk bátor hitvallása eszükbe juttatta: „Legyen meg az Úr akarata!" Elengedhetetlen a csendes életfolytatásunkhoz. Elengedni azt, aki oda megy, ahová Isten rendeli. Alkalmasint oda, ahová hívja. Magához. Elengedni a haldokló beteget. Nem marasztalni, győzködni, hitetni - mint ahogy szívesen tették volna Pál apostollal is Cézáreában. Nem. Akinek mennie kell, az Isten akaratából indul. Aki ezt megérti, annak hitvalló, csendes élete lesz és marad.

A csend tehát nem a hang ellentéte. A csendes élet nem a mozgalmas élet ellentéte. A csendes életet becsületbeli dolognak tartani azt jelenti: önfegyelmet gyakorolsz. Annak a belső erőnek és békének engedsz, amit Jézus megértetett veled. Így leszel kedves Isten előtt, és így válsz elfogadhatóvá mások előtt? Igen, mert ha ezt a fajta csendes életet éled, azzal több ajtót (templomajtót...) fogsz megnyitni, mint a látványosan eltúlzott, megtérésre buzdító indulatkitöréseiddel. Én is erre törekszem...

Mi kell még hozzá? „tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát". Itt meg azon van a hangsúly, hogy „a magatok dolgát"! A magad dolgával törődj! A saját, Istentől kapott és kimért tehetséged, eszed, értelmed által megengedett, annak a mértékére szabott feladatok elvégzésére törekedj!

Van itt valaki, aki ne élte volna át azokat a türelmét keményen megpróbáló perceket, amikor annak a kioktatását kellett végighallgatnia, akinek gőze sem volt arról, amihez ő /te/ viszont jól értett?

„Tegyétek a magatok dolgát" - írta az apostol derék thesszalonikai gyülekezetnek. „Tegyétek a magatok dolgát" - hallja Szegeden a vasárnap délelőtti, Honvéd téri gyülekezet.

A csendes életre való törekvés közben mi a mi dolgunk? Megírja ezt a gyülekezet által megválasztott presbitérium missziói munkaterve. Isten Igéjét, örömhírét, szeretetét hirdetni azokon a területeken, amiket az Úr megnyit számunkra. Bezárt ajtókat nem döngetünk.

A gyülekezeti tagoknak is ez munkaterve! Végezni azt, amit rá bízott az Isten. A munkánkban, az otthonunkban, a kapcsolatainkban. Tesszük a magunk dolgát. A másikéba pedig nem szólunk bele. Mert nem értünk hozzá. Mert Isten nem ahhoz adott bölcsességet, képességet, hanem ahhoz, amit nekünk szánt. A vezetőnek vezetni kell, mert az Úr azt kéri tőle számon. A beosztottól pedig azt, amit a vezetőtől kapott. Az apósnak nem dolga kioktatni a vejét. A menynek nem dolga kioktatni az anyósát. Az asztalos még akkor se mondja meg a kovácsnak hogyan kell kalapálni, ha neki is van kalapácsa. A földrajztanár akkor se adjon tanácsot a sziklamászónak, ha több hegységet tud felsorolni, mint az, aki csomókat köt és karabinert ver a kőbe! Mert ő, a földrajztanár egyáltalán nem, de legalábbis kevésbé ért a hegymászás gyakorlati részéhez! Szánalmasak azok az emberek, akik meglátják a jéghegy csúcsát, és azt hiszik, tudják, hogy az mekkora a víz alatt. Erre a legjobb példa azoknak a politizáló tömege, akik a média és a sajtótájékoztatók csúcsainak nyalogatása után különbséget tesznek jó és rossz között. Azt hiszik, az az ő dolguk.

Ádám és Éva a halált hagyta ránk örökül azzal, hogy evett a jó és a rossz tudásának fájáról. Jézus kiváltott bennünket ebből az ítéletből, és visszaszerezte számunkra az örök életet. Az addig, az örök életig vezető, itt a földön kanyargó utat igyekezzünk csendesen leélni! Ismerjük fel, mi a saját magunk dolga, és azt végezzük el! A többit, az összes többit pedig hagyjuk azoknak, akiknek az Úr adta oda!

Reménység szerint azért, mert ezt a csendes életet látja rajtad, és azt, hogy a saját dolgoddal foglalkozol egyszer melléd fog ülni az is, akit ide vársz! Ámen