Istentisztelet 2017. május 28.
Hang: kattints a képre!
(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)
Lekció: Lk 24,36-53
Textus: ApCsel 1,13-14
Kedves Testvérek!
Milyen régen volt, amikor az ember bosszúsan összehajtotta az újságot, és csak annyit tett hozzá: Hát ebben megint nincs semmi! Abban a XXI. században élünk, amelynek elején sok minden miatt panaszkodnak az emberek. Egyet nem mondhatnak: jó lenne valami új dolgot hallani, látni, olvasni!
Óriási haszonnal működő iparágak fejlődtek ki annak érdekében, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor olyan hírek birtokába juthassunk, amik tisztességesen megemelik az adrenalin szintünket!
Gyerekek és idősebb testvérek szájából egyaránt hallom, hogy „valamitől-valameddig" töltötték el a napjukat. Mitől-meddig? A legutóbbi izgalmasabb teendőtől a legközelebbi izgalmas teendőig. Befejeztünk valamit, de már kezdődik is a másik. Munka, gyerekfelügyelet, vagy a tévésorozat következő száma.
Akármiről is van szó, az egyiktől a másikig tartó egyre rövidebb időkben már hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ami két esemény között megy végbe, az jelentéktelen, vagy legalábbis értéktelenebb, mint az izgalmak, feszültségek, órái.
A Biblia azt tanítja, hogy minden időszaknak megvan a maga jelentősége. Csütörtökön a mennybemenetelre emlékeztünk. Mondhatni „kisebb" ünnep, mint a karácsony, a húsvét, vagy a pünkösd, de legalább történt valami. De mi van a következő tíz napban? Mi történt addig, amíg pünkösdkor lángnyelvekhez hasonló formában megérkezett a Szentlélek?
Jézus, miután üresen hagyta a sírját, többször is találkozott a tanítványaival. Aztán, aznap, amikor az apostolok a felől érdeklődtek, hogy mi a következő terve, Jézus mintha visszautasítaná őket. Azt feleli nekik, hogy ez nem a mostani beszélgetés témája. Viszont, van itt egy sokkal érdekesebb dolog! Nem telik sok időbe (nem mondja meg mennyi) különleges erőt kapnak majd, amikor eljön a Szentlélek.
Aztán otthagyja őket. Felemelkedik, felhő takarja el, és a kis közösségnek várnia kell. Tól-ig. A mennybemeneteltől addig, amíg elkövetkezik pünkösd napja. Két, igen jelentős esemény közti időszakban látszólag nem volt semmi dolguk. Jézus elment, de ki tudja, mikor érkezik el a Szentlélek?
Nem jöhetett volna azonnal? Miért nem küldte el Jézus rögtön, abban az órában? Vagy mindjárt, abból a felhőből, ami őt eltakarta.
Szerintem azért nem, mert az Atya Isten jobban ismer minket, mint mi magunkat. Tudja, meddig terjed a befogadóképességünk. Nagyon jól ismer bennünket. Ahhoz, hogy nagy történéseket felfogjunk, pihennünk kell egy darabig. Annak érdekében, hogy előkészítsen a következő eseményre. Se' a rosszat, se' a jót nem tudjuk nagy adagban elviselni. Várni kell. Ki kell várni az Istentől készített következő esemény bekövetkezését.
A várakozás önmagában semleges kifejezés. A várakozás időszaka lehet jó, vagy rossz. Jó, ha ígéret beteljesedésére készülünk. Rossz, ha nehéz időszakban élünk, vagy le kellett mondanunk valamiről, valakiről. Rossz, ha új, szokatlan körülményekkel kell megbarátkoznunk.
Hogyan érdemes eltölteni a „-tól-ig" időnket? Mivel érdemes, mivel hasznos kitölteni a várakozást?
Mindenek előtt - üzeni azt Igénk -: az aktuális tennivalóinkkal kell foglalkoznunk. Nem azt kell találgatnunk, mi lesz „majd akkor", hanem meg kell keresnünk azt, hogy: most mi a dolgunk? Jézus tanítványai nem tudták, mikor jön el a Szentlélek. Sejtelmük sem volt róla, milyen lesz az? Felismerik? Hová menjenek? Elébe kell menni? Éjszaka lesz? Nappal? És: hogyan történik majd? Ilyen még nem volt. Senkit sem kérdezhetnek róla. Jézust sem. Ő elment.
Ott a hegyen még utánanéztek az Úrnak, akit felhő takart el. Közben két angyal felébreszti őket és majdnem szó szerint azt mondják: ne bámészkodjanak! Most nem ez a dolguk. Majd eljön az Úr. Úgy, ahogy elment. De nem lehet bámészkodással tölteni az időt. A puszta várakozásból nem lesz semmi. Rengeteg dolgot tanultak, hallottak Jézustól.
Mi is. A négy evangélium tele van vele. Nagyon sok tennivalónk van. Pontosabban: mindig csak egy! Amit ebben a percben kell elvégeznünk. Aminek készen kell lennie ezen a napon. Amit be kell fejeznünk ezen a héten. Azt kaptuk Jézustól. A teendőt és hozzá az erőt is. Pontosan annyit, amennyi elég az elvégzéséhez. Ahhoz. Máshoz nem kaptunk. Ha mást csinálunk, abból kedvetlenség, fáradtság lesz.
A tanítványok visszamentek Jeruzsálembe, ahol Jézus anyjával, testvéreivel és más asszonyokkal együtt... Mit is csináltak? Imádkoztak. Annak volt ideje. Kitalálhattak volna valami mást is. Szorgalmas, dolgos emberek voltak. De akkor megérezték, hogy a mindennapi teendőkön túl most nagyobb hangsúlyt kell fordítani a tartalmas várakozásra.
Így tanulták Jézustól. Ezt figyelték meg. Most pedig visszaidézték magukban az akkor furcsaságnak hitt szokást. Jézus mindig imádsággal kérte el a következő feladatot.
Az apostolok együtt voltak, és: figyeltek. Figyelve várakoztak. Ezt is jelenti az imádság. Nem én beszélek, hanem figyelek Istenre. Szólni akar? Mit akar mondani? Ha azt hallom indulj, nem tétovázom. De amíg nem szól, addig nem találgatom, hogy vajon mi a dolgom? Lehet, hogy azért hosszabb a hallgatása, mert még nem csináltam meg azt, amire többször is megkért. Vagy nem jól csináltam. Vissza kell menni, és ki kell javítani. Ha majd elvégeztem, akkor majd megint hallom, kiolvasom, megértem az akaratát. Ehhez azonban imádkozni kell!
Ha Jézus így tudta meg, mi legyen a következő programja, hová menjen, meddig menjen el, ott mit mondjon, akkor mi hogy spórolhatnánk meg az imádság idejét?
Bármilyen egyszerűnek tűnik, az áldozócsütörtök és pünkösd közötti tíz nap arra is felhívja a figyelmünket, hogy mit kell még csinálnunk ma, vasárnap délben, délután, este! Kivel kell találkoznunk, és kivel nem? Mit jobb, ha lemondunk, és mi az, amit jobb, ha helyette elkezdünk? Mit szükséges előkészíteni holnapra és mivel nem ma kell foglalkoznunk?
Jézus azt mondta, hogy a tanítványok a közéjük érkező Szentlélektől kapnak majd erőt. Várjanak, mert valami olyan dolog történik majd, amit még nem tapasztaltak meg. Isten csendet parancsol két terve véghezvitele között. Nem szabad megzavarnunk.
Isten rendet rak bennünk, mielőtt felhasznál valamire. Van, akinek egy napot, másnak egy teljes évet kell várnia. Közben pedig mindig akad dolga. Végeredményben, ha Istenre figyelve végezzük dolgainkat, minden, azért van, hogy felkészítsen a következő, tényleg rendkívüli, isteni beavatkozásra.
Az Istenre várakozó ember feltétlen bizalommal él Isten iránt! Biztos abban, hogy amit egyszer hallott tőle, az úgy van!
Olvastál egy olyan Igét a Bibliában, ami reménységet adott abban a helyzetben? A tiéd! Várj, míg valóra válik! Ne siettesd, ne vedd a kezedbe a megértett bibliai üzenet megvalósítását. Isten majd szépen beosztja, napról-napra előírja neked a megvalósítási tervet.
A vasárnapi igehirdetés közben szólított meg az Úr? Az is a tiéd! Tedd azt, amire kért! Ha megszólított, a következő szavát is olyan egyértelműen fogod hallani.
De ha ez a szó arra intett, hogy óvakodj attól, amibe bele akarsz vágni, akkor azon méri le az engedelmességedet, hogy képes vagy-e megálljt parancsolni magadnak. Még akkor is, ha nagy sietségedben már másokat is bevontál, és elkötelezted magadat, most pedig szégyenben maradsz előttük. Ne félj! Attól félj, ha Isten szégyenít meg azért, mert nem vártad ki az Ő akaratának beteljesülését!
Emlékezz arra, forgasd azt a szívedben, elmédben, és figyelj arra, amit Isten a várakozás idejére tartogatott neked!
Mit üzen hát Jézus áldozócsütörtök után és pünkösd előtt?
Azt, hogy várj az ő Szentlelkére, mert megérkezik!
Észre fogod venni, hogy mikor!
És addig is: imádkozz és tedd a dolgodat! Azt, amit legutóbb Isten bízott rád! Ámen
- Istentisztelet - 2017.05.28. ( 23.3 MB )
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 402, összesen: 2247034