Istentisztelet 2017. március 26-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Böjt IV. vasárnapján

Lekció: 1Sám 16,11-18;21-23;18,10-12

Textus: 1Sám 19,9-10; Ef 6,12

Szeretett Testvérek!

Na, hogy megy a böjt? Tudom, többen vannak, akik úgy tartózkodnak valamitől, úgy böjtölnek most, húsvét előtt, hogy a megszokott rutint elhagyva, „Istennel vannak". Ezt egyikőtök ilyen szépen mondta ki: „Az ebédidőmben félrehúzódok, és Istennel vagyok." Nem Bibliát olvas, nem imádkozik, nem zsoltárt énekel, hanem Istennel van. Azt a felszabadult idő miatti vákuumot; azt a bizonyos tevékenység elhagyása miatti vákuumot; azt a társaságot most kicsit kerülő vákuumot, amit a böjtje jelent, azzal tölti ki, hogy Istennel van. Hívő emberként, persze az ebédidejében, munkája során, de a barátaival folytatott beszélgetések közben, korábban sem szakította meg az Úrral való közösségét. Odafigyelt arra, mit mondjon, hogyan válaszoljon és lelkiismeretesen eleget tett a feladatainak. A böjt miatt felszabadult negyven percet azonban nyomatékosan Isten társaságában tölti. Istennel van.

A megüresedett, gazdátlan, felszabadult időnkre, böjtben, vagy böjtön kívül, azonnal „bejelentkezik" valaki, valami. Hasonlóképpen működik a gondolatvilágunk. Azt is mindig betölti valaki, valami. Olyan nincs, hogy semmire sem gondolunk. Aki ébren van, annak valami mindig foglalkoztatja a gondolatait. Az agyunk újratárgyaltatja velünk azt, ami volt. Megfontolásra ajánlja azt a helyzetet, amiben, abban a pillanatban vagyunk. Felméreti velünk azokat a lehetőségeket, amibe kerülhetünk, amiben leszünk. Nincs „gondolat-vákuum". A fizikusok szerint a tökéletes légüres tér is lehetetlen (kvantumelmélet...).      A megüresedett, gazdátlan, felszabadult helyre valami, adott esetben: valaki mindig bejelenti az igényét. Ez nem csak a fizikai értelemben vett térre, de a lelki területekre is érvényes.

Miért ismétlem magam, amikor (most már harmadjára...) azt mondom: „megüresedett, gazdátlan, felszabadult"? Mert ezt jelenti a latin „vacuum" szó. És erről van szó abban az üzenetben, amit Szentlélek Isten ma délelőttre készített el nekünk. Saul király vákuumba került. Mikor? Abban az órában, amikor bekövetkezett a nehezen érthető, magyarázatra szoruló tragédia: „... az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött." „Saultól... eltávozott az Úr lelke"? Hogy lehet az? Hiszen, amikor Izráel törzseinek vezetői kijelentették, hogy elegük van Sámuel próféta fiainak bíráskodásából, és a többi néphez hasonlóan királyt akarnak választani, maga az Úr jelölte ki a nép első királyát: Sault. Remekül indult az uralkodása. Nem kezdett el veszekedni a protokoll ajándékot megtagadókkal. A választás után nem kavart belpolitikai vihart. Kiváló taktikával és időzítéssel verte meg a betolakodó ammóniakat. Hadjáratot indított a filiszteusok ellen. Fia segítségével ledöntötte bálvány-oszlopukat. Aztán kezdődött a baj. Akkora lett az önbizalma, hogy kezébe vette a prófétai, papi teendőket. Égőáldozatot mutatott be. Csak azért, mert Sámuel, aki hivatott lett volna rá, később érkezett. A fiát, Jónátánt kis híján megölette. Az amálekiták elleni háború végén nem úgy járt el, ahogyan azt Sámuel próféta elrendelte. Ráadásul veszekedésük hevében Saul elszakította a próféta köpenyét. Utána már nem is találkoztak. Szétvált az útjuk, és a jelenet végén azt olvassuk: „... megbánta az Úr, hogy Sault Izráel királyává tette."

Az igehirdetés előtti bibliaolvasás során itt vettük fel a fonalat. Sámuel megkeresi a következő királyt. Betlehemig kell mennie. Ott, az Úr utasításainak eleget téve áldozati lakomát rendez, amire meghív egy Isai nevű, helyi lakost. Kiderül, hogy Isai nyolc fia közül a legkisebb, a városon kívül éppen juhokat őrző Dávid lesz Izráel második királya. Az öreg próféta, Sámuel, a testvérei jelenlétében tölti az olajos szaruból Dávid fejére a felkenetés jelét. „Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt." A másik helyszínen viszont vákuum keletkezett: „Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött." Az Úr lelkének távozása után Saul lelki, szellemi vákuumba került. A vákuumnak szívóhatása van. A megüresedett, gazdátlan, szabad helyet „egy gonosz szellem" töltötte ki. Nem is „csak úgy"! Gyötörni kezdte Sault.

Biztosan felkaptátok a fejeteket, és csak azért nem kérdeztek, mert nem illik felkiabálni a szószékre: Jól értettük? Sault „egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött"? Az Úr gonosz szellemeket küld? Az az igazság, hogy a bibliai héber szövegben nem találjuk azt, hogy „egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.". A feloldhatatlan fordítási nehézségek miatt, a megértés kedvéért annyit megengedhetünk, hogy: „az Úrtól egy gonosz szellem kezdte gyötörni." Nem küldte az Úr, hanem: egy gonosz szellem, az Úr felől jött. Abból az irányból érkezett.

Volt már ilyen. Gondoljatok Jób könyvére. Az elején, a mennyei jelenetben megjelenik a Sátán. Azt állítja Istennek, hogy Jób azért olyan feddhetetlen ember, mert eddig csak áldásban volt része. Jól él. Az ilyen ember jó viszonyban van Istennel. Ha fordítva alakul az élete, ha Isten ráteszi a kezét a javaira, - állítja a Sátán - Jób majd még káromolja is az Urat. Mit felel Isten? „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet!" Most figyeljetek! „És eltávozott a Sátán az Úr elől." Igen, a Sátán, - aki hát: maga a gonoszság -, ott járt az Úr előtt, és onnan, Tőle, az Úrtól indulva csapott le Jóbra. Isten megengedte neki, hogy abból a magasságból, Tőle, a mennyből indulva rajtaüssön egy emberen.

Mit mondtam? A „mennyből"? A mennyből indult a Sátán? Igen. „Na, jó," - mondod erre te, kedves igehallgató -, „ez Jób története. Egyszeri eset, de ezen kívül ki hallott már arról, hogy a mennyei magasságban gonosz lelkek lennének?" Lapozzunk egy nagyot, és nyissuk fel a Bibliát az Újszövetség közepe táján! Azt írja Pál apostol Efézusba: „... mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." Hallottátok? „... a gonoszság lelkei ... a mennyei magasságban vannak."! Pál apostol ugyanarról a gonosz szellemről ír, ami Sault megszállta. Ami az Úrtól jött.

A héber Ószövetségnek van egy változata, amit zsidó tudósok még az ókorban lefordítottak - görögre. Septuagintának hívják. Ha abban olvassuk el (én megtettem) ezt a Saulról és a gonosz, rossz szellemről szóló történetet, ugyanazokat a szavakat találjuk, amiket Pál apostol használt, amikor a gonoszság lelkeiről írt (görögül) Efézusba. Fogadjuk el hát: a Saul lelki vákuumát kitöltő rossz szellem, bizony a mennyei magasságból érkezett!

Milyen hatást gyakorolt Saulra? Olvastuk: „félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott." (18,12) Akitől eltávozik az Úr, az félni kezd attól, akivel ott van az Úr. A félelem pedig erőszakot szül. Saul félni kezdett attól a Dávidtól, aki azért volt a közelében, hogy megnyugtassa. Amikor gyötörni kezdte a rosz szellem, Dávid lantot pengetett neki. Saul pedig megkönnyebbült. Aztán megint lándzsát dobott Dávidra. Beteggé gyötörte a rossz szellem. Azt hitte, hogy Dávid az ellensége. Saul betegesen képzelődött. A tudomány úgy nevezi ezt a jelenséget, hogy hypochondria. Saul attól félt, ami nem fenyegette. Dávid soha nem tört Saul életére. Még akkor sem, amikor tálcán kínálkozott az alkalom, és hűséges emberei buzdították rá. Amikor enyhültek a tünetei, Saul kibékült Dáviddal. Fiának nevezte. Aztán megint üldözni kezdte. Az Isten hiányát kitöltő rossz szellemi erő, a gonosz lélek játszotta vele azt a beteges játékot.

Kisebb-nagyobb mértékben mi is megbetegedhetünk. Nem az Úr lelke távozik el tőlünk, hanem mi engedjük el magunktól. A megüresedett szellemi térbe pedig irgalmatlanul benyomul az a másik szellemi erő. Azok, amikről az apostol írt: „...a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei". Böjtben, amikor az általunk jóváhagyott mérték szerint, de mégiscsak megváltozik a testi és lelki állapotunk, fokozott hangsúllyal kell odafigyelnünk arra, ki és mi kopogtat tisztuló, szépülő értelmünk, hitünk ajtaján. Jézust akkor támadta a Kísértő, amikor a böjt miatt változott meg testi állapota, és lelki, érzékenysége.

Tudsz valakiről, aki szellemi vákuumba került? Böjt miatt, vagy böjttől függetlenül. Saulhoz hasonlóan az elbizakodottság mezsgyéjére tévedt, és olyat tett, vagy még csak készül arra, amit nem mondott, nem engedett meg neki Isten. Ismersz ilyen embert? Téged is megtámadott már a Kísértő?

Leleplezhető! Saul magán viselte az Isten lelke helyébe befurakodott, lelki vákuumba került ember összes felismerhető jelét. Villámgyors hangulatváltozás; megkönnyebbülést kínáló zenehallatás közben lándzsahajító, gyilkos indulat. Féltékenység Dávidra, a jóra, a szépre, a tisztára. Másokat (Dávidot, vagy Jónátánt, a fiát) is képes lett volna feláldozni azért, hogy megőrizhesse tökéletes én-képét.

Saul tudta, hogy az Isten szándékát megtagadó élete kudarcok sorozatát vonja mag után. Azok sorra megsebezték a büszkeségét. Elvadult Istentől. Ő, a sebzett vad pedig egyre veszélyesebbé vált. Az egészséges emberben a kudarc az önvizsgálatot és az önkritikát serkenti. A gonosz lelket magában hordozó ember viszont nem képes elviselni a vereséget, inkább nekimegy annak, aki jobb nála. Dávid szó nélkül, puszta jellemével mutatott rá Saul hibáira. A király pedig, a helyett, hogy bűnbánatot gyakorolt volna: támadt.

Böjt negyedik vasárnapján Jézus asztalközösségbe hív minket. Minket, akik Saul történetéből megértettük, hogy rajta, a mi Urunkon kívül semmi és senki jóval nem számolhatunk. Ha nem Ő lakik bennünk, akkor olyan erők jelentik be az igényüket, akik ellen elveszíthetjük a küzdelmet. Hisszük, hogy „... mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." Ezt a küzdelmet, a jézustalan vákuumért folytatott, gonoszság lelkei elleni csatát csak úgy vívhatjuk meg győztesen, ha az úrvacsora előtt, és a templomon kívüli időnkben, élethelyzeteinkben az ének szerzőjének lelkületével fohászkodunk Jézushoz. „Jöjj és lakozz bennem: hadd legyen már itt lenn templomoddá szívem-lelkem! Mindig közel lévő jelentsd Magad nékem, ne lakhasson más e szívben." Ámen