Istentisztelet 2018. július 1-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 5,27-32

Textus: Lk 5,31-32

Szeretett Testvérek!

Lévi végigcsinálta. A beteg Lévi. Az asztalkájánál üldögélve szorgalmasan begyűjtötte a vámot a rómaiaknak. Leginkább a saját honfitársaitól. Nemigen beszélgetett velük. Utálták. És ő ebbe belebetegedett. Hiszen önmagát sem szerette. Tudta, mit csinál. Abból élt, hogy a megszállóknak dolgozott, és a jutalékot is abból kapta. Annyit, amennyit tudott. Azon túl, amit leadott a rómaiaknak, annyit tett zsebre, amennyit nem szégyellt. Vagy még többet. Amennyit nagyon szégyellt. Mégis eltette.

Lévi, a vámszedő beteg volt. Mégsem ment orvoshoz. Ugyan, melyik rendelőt kereste volna fel? A farizeusok, a rabbik, az írástudók ugyanazt mondták volna: amíg nem hagyod abba, szenvedni fogsz. A biztos kerested, a szép házad, a belátható jövőd ellenére, soha nem lesz békességed. Mert jól tudod, mi bajod van: azoknak dolgozol, akiket nem érdekel, kié ez a föld, ki a mi Istenünk. A hatalmat, a jólétet istenítő vezetők, a stadionokban megrendezett cirkusszal és kenyérrel megelégedő igénytelen tömeg érdekeit szolgálod Lévi. Beteg vagy.

Lévi nem kereste a gyógyulást. A Gyógyító jött érte! Hallottatok már ilyenről? Valaki beteg, és nem megy el a körzeti orvoshoz. Nem hív mentőt. Nem állít be az ügyeletre. Az ilyen tehetetlen, önmaga üres céljai körül forgolódó lélek halálra ítéli magát. Lassú lefolyású betegségből eredő pusztulásra.           Lévi, feltehetően jól élt. A testének semmi baja nem volt. A lelke kezdett rothadni. Már szaga volt, amikor meglátta a Gyógyító. Jézus, akit senki nem hívott. Sem a családtagok, sem a vámszedő haverok, de még a rabbi sem.  Lévi terápiája akkor kezdődött meg, amikor a napi bevételen dolgozott. A lélek, a pszüché gyógyászai, a pszichológusok és pszichiáterek tanulják és számolnak azzal, hogy a páciensük csak egy kicsit akar meggyógyulni. Céljuk a panaszmentesség. Nem a teljes gyógyulás, csak a panaszmentesség. A felépülés ugyanis megfeszített munkával jár.

A panaszmentesség szintjével való megelégedés bennünket, lelkészeket terhel a leginkább. Bedobunk egy pár bevált szöveget: „Az Úr majd megsegíti." „Fogadjuk el az Isten akaratát." Így aztán minden marad a régiben. A panasz eltűnik egy időre. A betegség marad.

Lévi vámszedőt az a Terapeuta látta meg, aki mi sem törődött a felszíni kezeléssel. A kezelés két szóból állt: „Kövess engem!" A szakemberek felmérése szerint az a beteg, aki csak elkezdi, de nem fejezi be a terápiát, az esetek 90%-ában beteg marad. A vámszedő Lévi végigcsinálta! Jézus kimondott két szót, Lévi (Máté) pedig „otthagyott mindent, felkelt és követte őt." Nem kérdezte se Jézustól, se a tanítványoktól, de még magától sem, hogy vajon megéri-e? Jézus hangja, hanglejtése, hangjából kicsengő ereje meggyőzte arról, hogy ott, abban a pillanatban egyet tehet: azt csinálja, amit Jézus mond. A nem kívülről befelé, hanem a belülről kifelé gyógyító Jézus azonnal megváltoztatta a beteg gondolatritmusát. Léviben, a „Megéri? Mibe kerül ez nekem?" ütemét felváltotta az „Erre van szükségem!" lendülete.

Ez ma, éppen a nyugati keresztyénségnek válik a nehezére. Azt, hogy „Kövess engem!", ma úgy értjük, hogy Jézus felajánl valamit. Azt hisszük, hogy alkalmat nyújt a követésére. Holott, ez egy egészen egyértelmű parancs! Az isteni mondattan azóta sem változott. Ez egy felszólító mondat. „Kövess engem!" Ez egy felszólítás. A beteg, nyavalyás, kóros, eltorzult, nyomorék lélek felé.

„Kövess engem!" - mondta Jézus a beteg lelkű vámszedőnek. Merre mentek? Lévi házába. A gyógyult vámszedő, aki az utolsó bevételét is a munkahelyén hagyta, nagy fogadást rendezett a Gyógyítónak.    Miért? Mert megértette, hogy Jézus kiválasztotta őt. Őt választotta. Őt, a már-már ronccsá pusztult Lévit. Őt, akire munkaadóin, esetleg belőle élő családtagjain kívül senkinek sem volt szüksége. Emlékeztek azokra a játékokra, amikor két kapitány választotta meg, kik lehetnek a csapatukban? Felváltva böktek valakire: te! Először, természetesen a legjobbakkal kezdték. Utána jöttek a közepes tehetségűek, majd a leggyengébbek.

A zsidók számára Lévi vámszedő a legutolsók között volt. Még a cserepadon sem adtak volna neki helyet. Kinek kell a beteg lelkű, megvetendő munkából gazdagodó hazaáruló? Jézusnak. A tanítványi gárdáját választó kapitány, Jézus meglátja és annyit mond neki: „Kövess engem!" Te az én csapatomban fogsz játszani! Te utánam jössz, mert mától kezdve ez a dolgod!

Valljuk be, nem vennénk jó néven, ha Jézus ma is ezt csinálná. Bemenne a bankigazgatóhoz, a milliárdos pályázatokat elnyerő vállalkozóhoz, a tanácsadói díjak javát elsikkasztó Lévikhez, és őket hívná meg a saját csapatába. Pedig ez történt. Itt kapunk a szívünkhöz, amikor ezt megértve olvassuk újra: „otthagyott mindent, felkelt és követte őt." A Lévi-kortársainknak is erre van szükségük. A Jézus szavára felkelők nem tehetnek mást, mint maguk mögött hagyják az álmatlan éjszakát, lenézést, önutálatot, és talpnyalást kiváltó régi életstílust. Lévi esetében ez azonnali váltást eredményezett. Ez az „otthagyott mindent" szakítást jelentett a lopással, és azzal, hogy becsapja azokat, akik kénytelenek fizetni neki. Ez aztán a meglepetés! A te esetedben min lepődtek meg a legjobban? Emlékszel rá? Ha azért nem, mert még a környezetednek semmi oka nem volt arra, hogy meglepődjön a stílusváltásodon, így kérdezem: Szeretnéd, ha ma vagy holnap meglepődnének rajta, mi történt veled a templomban, mert - ki tudja hányadjára, de - hozzád is így szólt: „Kövess engem!", te pedig végre megértetted, felkeltél, és beálltál mögé? Ha már megtörtént; amikor meg fog történni, tudd meg, hogy egyedülálló történettel rendelkezel! Azt pedig nálad jobban senki sem tudja elmondani. Mondd hát el azoknak, akiknek csak tudod! Ennél jobb, hatásosabb igehirdetést, Jézushoz való hívogatást sehol a világon nem találsz. Ott várnak a történetedre a családban. Mindenhol, ahol épp' a te történetedet kell hallania azoknak, akiket Isten rajtad keresztül kíván megszólítani, elhívni. Te vagy az a prédikátor, akit nekik szánt Jézus! Te vagy a Gyógyító keze, szeme, szája, lába! Meghívhatod őket a templomba. Tedd is meg. Ugyanakkor tudd, hogy a legfontosabb leülni velük, és beszélni hozzájuk. Kérdezni őket, és válaszolni arra, amire ők kíváncsiak.

Lévi fogadást rendezett Jézusnak, és azoknak, akik már beálltak mögé. Nézzük csak, kik voltak még a meghívottak listáján? A kollégák. A többi vámszedő. És: „mások". Lévi ráérzett valamire. A hozzá hasonlóknak is Jézusra van szüksége. Ha őt meg tudta változtatni, akkor rájuk is hatni fog. Akkor ők, a beteg lelkű munkatársai, és mások is rájönnek arra, kitől várhatják a változást az unalmas, nem egyszer: szennyes életükben.

Velünk, keresztyénekkel a misszió területén az a legnagyobb probléma, hogy csak egymás társaságát keressük. Óvakodunk oda menni, ahová azok járnak, akiktől mi különbeknek tartjuk magunkat. Jaj, csak meg ne lássanak minket egy kocsmában, egy könnyűzenei koncerten, egy lagziban, vagy bárhol, ahová nem járnak keresztyének! Ni, csak: Jézus meg egyenesen ott telepedett asztalhoz, ahová a vallási vezetők be nem tették volna a lábukat! Nem arról van szó testvérek, hogy direkt keressük a nem keresztyén rendezvényeket. Arról van szó, hogy alkalomadtán azért hívtak meg oda, azért kaptunk lehetőséget arra, hogy ott megjelenjünk, mert ott van dolgunk! Ájtatosan nézünk azokra, akik bemennek a börtönbe evangélizálni, de mindjárt gyanús az, aki az évente egyszer meghirdetett „hajléktalanok éjszakáján" kívül, máskor is megiszik egy pohár bort a rosszul öltözött emberrel, vagy a nem éppen kereszttel díszített előadás, koncert, elegáns fogadás elején szóba elegyedik a részvevőkkel. Igenis: keressük a betegeket, álljunk szóba azokkal, akiket az „egészségesek", az „igazak" inkább elkerülnek! Miért? Azért, amiért Jézus tette. Hívjuk őket megtérésre! Jöjjenek utánunk, menjünk együtt abba az irányba, amerre Jézust látjuk! Együtt kövessük őt!

Az egyház mindig akkor indult növekedésnek, amikor azokat is meghívta, akiket addig igyekezett kirekeszteni. Nézzétek meg az egyházi újságokat, a győzelmi jelentésekről beszámoló honlapokat! A futballmeccsekhez hasonló sorfalakban kik állnak elöl, középen az ünneplők között? Az igazak. Az egészségesek. A makulátlan hitűnek tartott vezetők. És kik maradtak le a fotókról, az ünnepségről? A betegek, a rossz lányok, a tolvajok, a templomba alig bemerészkedő bűnösök. Azok, akiket Jézus észrevett. Azok, akikkel Jézus nagyon szeret asztalhoz telepedni.    A farizeusok és vámszedők, akik megfelelő távolságból figyelték Lévi partiját, úgy gondolták, hogy ha tényleg megtért ez a vámszedő, éppen neki kellene tudni a legjobban, kit enged be a házába. Lévi, aki Jézus követésére adta magát, mindenkit meghívott, akivel Jézus közösséget vállalt. Az egészségesek és igazak önmagukat zárták ki. Pedig nekik is lett volna helyük. Senki nem küldte volna el őket.

Beteg vagy? Állj be Jézus mögé! Attól kezdve pedig ne törődj azzal, mit susmorognak odakint a hivatalosok! Honnan ismered fel hogy a helyeden vagy? Hogy jó helyen vagy? Onnan, hogy mindig lesznek kritikusaid. Mindegy: Hallgasd végig őket, de Jézus mögött járva, Őt követve csak arra figyelj, hogy Jézusnak tetszik-e az, amit csinálsz, tetszik-e neki, ahogyan csinálod; akivel szóba állsz, akihez betérsz, akivel közösséget vállalsz. Lesznek „nem" válaszai is, de meglepődsz, hány helyszínre, személyre, közösségre mondja: Igen! Oda kell menned, vele beszélj, őt hívd meg! A családod, a baráti köröd, a városod, az egyházad, a világ tele van azokkal, akiknek Jézusra van szükségük. Figyelj, mert ha ők nem jönnek közénk, téged küld hozzájuk! Nem te fogod meggyógyítani őket. Az Jézus dolga. Neked csak annyit kell elmondanod, hogy te már elmentél a rendelésére, és ezt meg ezt tette veled. Neked használt. Ha baj van, mindig visszatérsz hozzá. Soha nem hiába, mert mindenre van gyógyszere. És ha végigcsinálod a kúrát, úgy, mint Lévi, akkor meggyógyulsz. Az elmúlt percekben megmondta neked, mi a bajod. Csak te tudod, és Ő, Jézus.  És ez elég is. Ámen