Istentisztelet 2018. július 29-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 9,49-56

Textus: Lk 9,55-56

Szeretett Testvérek!

Én még mindig azt mondom: Jót tesz a mindennapi bibliaolvasás! Ébren tartja az embert. Mint például az olyan elalvásra, lelki tunyaságra hajlamos keresztyént, amilyen én vagyok. Kihagyok egy napszakot, pár óráig nem beszélgetek Jézussal, és máris megkörnyékez régi önmagam: Most egy kicsit elengedhetem Isten kezét. Ráveszem a bennem élő isteni Lelket, hogy pihenjen csak nyugodtan, fél napig elleszek nélküle is! Persze, Ő nem enged, és továbbra is tanácsol, emlékeztet. De ha nagyon kötöm az ebet a karóhoz, nagyvonalúan legyintek: Majd én megoldom! Nyugodtan rám bízhatod, menni fog! 1986 óta ez az önpusztító magabiztosság azért lassan, de mérhetően, egyre ritkábban követelőzik bennem. Megtapasztaltam, hogy a Szentlélek Isten hatókörét átlépve nem érzem jól magam. Ezzel szemben a Biblia olvasásakor, de még inkább, a sorok követésének szünetében, amikor a gondolat elszakad a betűtől, és hagyja, hogy a Lélek magyarázzon neki, újra helyreáll a belső, a legbelső közérzetem.

De hát, nem kell ezt nekem fejtegetnem! Legalábbis azok számára nem, akik bizonyos, saját maguk igényeiknek megfelelő ütemterv szerint olvassák az írott, isteni kijelentést. Előtte, utána, két olvasás között pedig akarják, keresik, megtalálják, megélik azt a meghitt közösséget, melynek során a Szentlélek lefordítja és használhatóvá teszi az önmagukban élettelen, papírra festett szavakat.

Valamilyen oknál fogva Isten úgy találta jónak, hogy néha együtt éljük át a nyomtatott isteni hírek feletti örömünket. Hallgassuk meg közösen a Lélek magyarázatát - a templomban. Kapjon hangot a betű, olvassa fel valaki. Utána szóljon a Szentlélek személyeket, gyülekezetet célba vevő üzenete, és azon belül, ugyanabban a percben, a kimondás pillanatában, az egyes személyre szabott megszólítás. Ilyet csak Isten tud! Ezt, egyszerre csak Ő képes elvégezni. Ugyanabban a másodpercben vezeti az egész gyülekezetet, és tanácsolja az egyént. Engem. Téged.

Nézzük, mindez hogyan működik ma délelőtt, tíz óra után pár perccel! Jézus elindul Jeruzsálem felé. Miért? Mert közeledett felemeltetésének ideje. A mennybemenetelének ideje. És mi minden történt még előtte! Nem csak a tizenkét apostolt, de hetvenkét tanítványát küldte próbavizsgára. Menjenek, beszéljenek Jézusról, gyógyítsák a betegeket! Példázatok, tanítások sorával nyitogatta követői és ellenfelei szemét, lelkét. A tizenegy apostol és egyetlen árulója körében elköltött vacsorája közben az előttük lévő ételek közül egy kenyér és egy pohár bor felmutatásával még egyszer elmagyarázta nekik, mi történik majd vele másnap délután. Éjszakai imájában mindent átbeszélt a mennyei Atyával. Elviselte a vallási vezetők értetlen, irigy haragját, a világi kormányzó gyáva döntését, a fizikai bántalmazást, a tudatlan alkalmazottak megalázó játékát, a hatalmas szegek testét átütő fájdalmát. Elviselt mindent, mert az Éden-kerti bűneset óta így beszélték meg, ők hárman: a testé lett Fiú-Isten, a mindenhol jelenlévő Szentlélek-Isten, és a mennyekben maradt, eseményeket onnan követő, szerető Atya-Isten. Jézus mindent megtett azért, hogy feltámadása, majd negyven nap után a felemeltetése bizonyítékul szolgáljon arra, hogy nem kell félnünk Isten ítéletétől. Mert akik elhiszik, hogy Jézus elénk állt, és a kereszten, minket védelmező pajzsként viselte el Isten, bűneink miatt rajtunk kitöltendő haragját, azok szintén a felemeltetés, a mennybemenetel felé közelednek. Minden egyes földi nappal. Az istentisztelet végére fél órával közelebb leszel saját mennybemeneteledhez!

Na, de addig még nekünk is van tennivalónk! Megérteni, és elfogadni azt, hogy mi a dolgunk, mi az, ami nem a mi dolgunk, és mi az, amit jobb lenne, ha mindenki elkerülne. Ezt pedig megélni, sőt: tovább adni.

Lukács evangéliumából azt olvastam, hogy Jézus „elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe." Ez a finom árnyalattal lefordított szó a derék, szír orvos-evangélista írásában azt jelenti, hogy Jézus Jeruzsálem felé fordította az arcát. Rögzítette az útirányt. Lefixálta az elsődleges tennivalót. Sok minden történik még a mennybemenetelig, de, immár a célegyenesbe fordult. Minden, ami előtte áll még addig, a mennybemenetel érdekében kell, hogy történjék.

Mióta tudod, hogy Jézus téged is a mennybe vár? Mióta mered elhinni? Mióta örülsz neki? A válaszaid elárulják, hogy te mikor fordultál a célegyenesbe! Másképp fogalmazok: a válaszaidból kiderül, hogy mikor döntöttél úgy, hogy mindent, amit addig teszel, ennek a célnak, a mennybemenetelnek, a Jézus jobbjára kerülés céljának szentelsz? A tanulásodat, a munkádat, a házasságodat, a gyereknevelésedet, a szabad idődet. Arccal, szívvel, szóval, gondolattal a menny felé fordulva dolgozol, szórakozol és pihensz.

Lássuk, mit tett Jézus az után, hogy elhatározta, merre indul tovább! „... követeket küldött maga előtt." Hírvivőket. Néhány tanítványát. Az evangélium nyelvén ἀγγέλους = angyalokat. Gondoltál már rá, hogy amikor Jézus téged küld maga előtt, te is angyal vagy? Jézus hírvivője! Mennyivel másabb ezzel a tudattal indulni, belépni valahová...!

Jézus akkori angyalai tudták mi a dolguk. Szállást kell keresniük éjszakára. Irány a legközelebbi falu! Melyik az? Hoppá! Samaritánusok lakják. És nem az irgalmas fajtából valók. Olyanok, akikben igen elevenen él a faji és vallási megkülönböztetés. Nemigen kedvelik a zsidókat. Mert a zsidók is eleget hangoztatták a samaritánusokkal szemben táplált ellenérzéseiket, gyűlöletüket. Hiszen akkoriban költöztek be a földjükre, városaikba, míg őseik a babiloni fogság kenyerét ették.

A samaritánus falu lakói még az íratlan vendégszeretetre vonatkozó szabályokat is megszegték, amikor megtudták, hogy a csoport vezetője, Jézus Jeruzsálembe, a zsidók fővárosába tart. „Ide aztán nem teszik be a lábukat!" A legfiatalabb tanítványok, János és Jakab azonnal pattannak, és rákérdeznek Jézusra, hogy beleegyezik-e abba, amit ők már olyan jól kitaláltak. Tudják meg ezek a samáriaiak, kivel állnak szemben; kit nem hajlandóak befogadni! Szálljon rájuk tűz az égből, és úgy égesse meg őket, mint egykor azokat a katonákat, akik éppen a Samáriában uralkodó Ahazjá király elé akarták hurcolni a nagy prófétát, Illést! (2Kir 1)   János és Jakab intézkedésre kész buzgóságának a pozitívuma az, hogy legalább megkérdezik Jézust, egyetért-e velük? Mehet-e az emésztő égi tűz? Meglehet, Jánosnak eszébe jutott, hogy nem sokkal ezelőtt Jézus már egyszer helyre rakta őt. Akkor éppen azt az ördögűzőt állították le, aki Jézus nevében gyógyított, de nem állt be közéjük. Ezt a magánakciót is nagy lelkesedéssel újságolta János, de Jézus válasza igencsak lehűtötte: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van."(Lk 9,50)

Eszembe jutnak azok a buzgó hittestvéreim (protestánsok és katolikusok), akik a régmúlt és napjaink egyháztörténetében oly szívesen állították (volna) le a közéjük nem tartozó embereket. Mert „ha nem református/katolikus/ortodox, stb., akkor inkább ne csináljon semmit, és ha lehet, még Jézus nevét se vegye a szájára." Ezek a kijelentések ugyanabból a lélekből fakadnak, amely legszívesebben emésztő tüzet kérne a Jézust be nem fogadó samaritánusokra. De sokszor bebizonyosodott már, hogy aki úgy akarja megvédeni a hitét, hogy másokat támad, valójában saját bizonytalanságáról, Jézus erejébe, hatalmába vetett meggyőződésének hiányáról, csonka, korlátozott szeretetéről tesz bizonyságot.

Jézus keményen rápirított Jánosra és Jakabra. Megdorgálta őket. Rájuk szólt. Mint két, rossz gyerekre. Nem tudjuk, pontosan mit mondott nekik, mert a legrégebbi evangéliumi másolatok (még az a görög szöveg is, amiből mi tanultunk) ennyivel zárják a kínos epizódot: „Aztán elmentek egy másik faluba." A későbbi kéziratok viszont (ki tudja, milyen forrásból, hagyományból táplálkozva) Jézusnak tulajdonítják azt a dorgálást, amit a református bibliafordítók is hitelesnek vallanak. E szerint János és Jakab ezt kapta a fejére az Úrtól: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek". Nem tudjátok, mit beszéltek! Fogalmatok sincs róla, ki használja a nyelveteket, ki töltött fel benneteket gyűlölettel! Miféle emésztő tüzet küldenétek ti a samaritánusokra? És hozzáteszi, megismétli a lényeget: „mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse."

Tudod-e, milyen lélek van benned? Kiolvastad-e, kihallottad-e a Biblia felolvasott, otthon visszakereshető betűiből, az igehirdetés mondataiból a kérdést, amit (ne haragudj rá!) nem a prédikáló lelkész, hanem a minden napon közöttünk lévő Jézus tett fel neked?

Kiben ismerted fel magadat? A Jézust visszautasító samaritánusokban? Te vagy az, aki bárkit beenged a lelke ajtaján, de Jézust csak a küszöbig? A falu elején, a templom padjaiban még meghallgatod, de a magánéletedhez semmi köze? De jó, hogy itt vagy! Ma délelőtt meghallgattad a követét, így lehetőséget kaptál arra, hogy ma először, vagy újra szállást készíts neki az otthonodban. A legjobban féltett, belső szobádban. A lelkedben.

Kire hasonlítasz a történetben? Jánosra és Jakabra? Elfeledkezel magadról, és már nem is tudod, milyen lélek van benned? Ugrásra készen várod Jézus visszaigazolását arra a gyűlöletre, amit Ő soha nem fog jóváhagyni? De jó, hogy itt vagy! Jézus lecsendesített, és vele, az Ő társaságában mehetsz tovább!

Ki a legkedvesebb a történetben? Ugye Jézus, aki még az Őt védő heveskedéseidben is emlékeztet? Arra, hogy „nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse." Téged is megmentett. Engem is. De még azt is, akire legszívesebben égető tüzet hívtál volna az égből. Az istentisztelet előtt. Most már nem.

Mert ettől az indulattól is megszabadított az Úr!

Köszönjük meg neki, hogy elevenné, tovább élővé tette a Biblia betűit és a hirdetett Igét! Ámen