Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Igazságot!

 

„Ne ferdítsd el az ítéletet, ne légy személyválogató, és ne fogadj el vesztegetést, mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket is, és az igaz beszédet is elferdíti. A tiszta igazságot kövesd, hogy élhess, és birtokolhasd azt a földet, amelyet Istened, az Úr ad néked."  (5Móz 16,19-20)

Felhívás imádságra az igazságért és a Székely-Mikó Kollégiumért„A Sepsi Református Egyházmegye közös imádságra és elmélkedésre hívja fel lelkipásztorait, világi elöljáróit és  a több mint 25 ezer hívő református  keresztyént, hogy október 10.-én buzgó imádságban kérje a Mindenható Istent arra, hogy Ő szolgáltasson igazságot a székely népünk által épített és hosszú időn keresztül fenntartott Református Székely Mikó Kollégium ügyében. Az emberi igazságszolgáltatás hiányosságait észlelve az a meggyőződésünk, hogy egyedül Istennél találjuk meg az igazságot. Hisszük és valljuk, hogy a Gondviselés adta annak idején nekünk a felemelkedés lehetőségét, és nincs az a fórum, amely ezt a jogot elvitathatja tőlünk. Arra kérjük híveinket, hogy imádkozzanak az igazságos ítéletért. Ezen a napon, 2013 október 10.-én, nem csupán az dől el, hogy mit mond a román igazságszolgáltatás, hanem az is, hogy mekkora ereje van a mi több évszázados Istenbe vetett református hitünknek. Ma nem iskolát kell építenünk, hanem imádsággal, hittel, reménységgel megtartanunk azt, ami a miénk volt és a miénk kell maradjon. " - áll a Sepsi Egyházmegye közleményében.

(Forrás: reformatus.ro)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 506, összesen: 637780

  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.
  • 2024. április 01., hétfő

    Súlyos kríziseket élt meg az életében, mégis érdemtelenül megajándékozottnak érzi magát a monorierdői Dókus Endre Levente.