Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Imautazás - lelki stációkkal

Vasárnap ért véget a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi, illetve a nagygalambfalvi református gyülekezetek imahete. Mindkét egyházközségben azért imádkoztak, hogy Isten bővítse és mélyítse Vele és egymással való barátságunkat, kapcsolatainkat, hogy elhívásához hűségesek és hitelesek maradhassunk. A korlátokon túlhaladva az egység és egyenlőség közösségeit építsük.

Minden este népes volt a Bethlen-negyedi gyülekezet – mondta el kérdésünkre Bekő István Márton református lelkipásztor. Az imahét megmozgatta a közös imádságra vágyókat. „Maradandó élmény, hogy a lelkieken kívül a személyes hangvétel is megszólalt. Szép utazás volt, lelki stációkkal: más-más lelkipásztor fogadott, eligazítást adott a továbbmenéshez.”
Mi hétfőn, az imanyolcad második napján az Úton Krisztus megtöretett testével témáról Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperesplébános gondolatait hallgattuk meg. „Jézus asztalt terített minden idők minden emberének. Önmegtagadás, kereszthordozás volt egész élete; követőit is arra buzdítja: vegyék fel keresztjüket.”
Háromféle keresztre hallhattunk szemléletes példákat.
Egyik, amit Isten megenged: a betegség, öregség, magány. A másik, amit embertársaink ácsolnak, a harmadik pedig, amit mi magunk faragunk. Utóbbira hétfélét sorolt fel az igehirdető: az alkohol és kábítószerek; az érzéki gyönyörök hajszolása; a döbbenetes születéscsökkenés; a család szétesése; az elharapódzó durva beszéd; a pénzimádat és az egoizmus. Arra buzdított: fogadjuk örömmel az Istentől kapott kereszteket és azokat is, amelyeket embertársaink adnak nekünk – ehhez erőforrás Jézus teste és vére. Ám dobjuk el a magunk tákolta kereszteket.
Az istentiszteleten két kórusművet énekelt a Bethlen Gábor Dalárda Máthé Vilma vezényletével.
Fotó: Veres Nándor
(130205-Molnár Melinda (Udvarhelyi Híradó))

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 1799, összesen: 644538

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...