TEMPLOMUNK TÖRTÉNETE:
A szentkirályi református templomról:

Magányos, csak lelkészlakkal, gyülekezeti házzal körülvett református templom figyeli az útonjárókat Szentkirály község határában. Tornya fehér gyertyaszálként mutat az égre. A templomok más településeken fizikai középpontot is alkotnak, ezért az erre járók gyakran kérdezik, hogyan került ki a templom a faluból, mit keres attól vagy jó hatszáz méternyire. A válasz a község és a templom múltjának ismeretében rejlik.

Községünk múltját jórészt Pálóczi Horváth András régész 1969-1990 között, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Mezőgazdasági Múzeum kutatási programjában végzett ásatásaiból és levéltári kutatásaiból ismerjük. Tanulmányai szerint a hely, a Duna-Tisza közi homokhátságon, a Budáról Szegedre vivő nagy út közelében, a tiszai átkelőktől néhány kilométerre fekvő hely 4.500 éve lakott. Az Árpád-korban királyi várnépek laktak itt, az államalapítóról elnevezett királyi birtokon; a tatárjárás viszont néptelenné tette. Nagy Lajos király így 1354-ben a már üresen álló "Zenthkyral- nevű birtokra telepítette Bőcsör fia Péter kunt és fiai, Miklóst és Jánost, valamint unokatestvéreit, Kabak fia Baramukot és Wezteg fia Gált, egy kun nemes famíliát. A család a királyi akarat szerint megtelepedett a pusztán s ott "keresztény szokás szerint- élt. Utódaik, a nemes Bychak és a Gáspár család tagjai 1493-ban pallosjogot kaptak II. Ulászló királytól.

Szentkirály puszta új urai ott telepedtek meg, írja Pálóczi Horváth András, ahol az elhagyott Árpád-kori falu félig meddig romosan álló temploma állott. Az 1300-as évek végén a templomot újjáépítették, támpillérekkel megerősítették, szilárd faló házakat építettek, holtaikat pedig a templom körül helyezték örök nyugalomra.

A falu urai 1541 után feltehetően a királyi Magyarországra menekültek, de a lakosság nem menekült el, sőt gyarapodott, mint azt a török adóösszeírásokból tudjuk. 1546-ban 41, 1559-ben 36, 1562-ben 51, 1580-ban 58, 1590-ben 66 családfőt vettek jegyzékbe, amely adatokból a demográfia 400 fős népességet számol. A népességgyarapodás elősegítője az állattartás fellendülése volt, az alföldi állatkereskedelem egyik központja pedig Kecskemét volt. A tizenötéves háború megakasztotta e fejlődést, Szentkirály is elszegényedett, lakossága lecsökkent, majd az 1600-as években több hullámban Kecskemétre költözött. 1692-ben végleg elhagyták a községet, amelynek területét 1701-ben a kecskemétiek bérbe vették a nádortól. A terület ezután Kecskemét pusztája volt, majd itt is lejátszódott a tanyásodás folyamata. Szentkirály puszta tanyaközpontja a XIX. század végén alakult ki a Kecskemétről Tiszakécskére vezető út mentén, a török hódoltság végén elpusztult régi település szomszédságában. Itt épült fel 1901-ben a református és a katolikus templom. Alsó- és Felsőszentkirály pusztát 1952-ben önálló tanácsú községgé alakították Lászlófalva néven, de 1987. augusztus 20. napjától ismét a régi, Szentkirály nevet viseli.

Pálóczi Horváth András ásatásainak egyik munkaterülete a református templom és közvetlen környéke volt. Megállapította, hogy a középkori templom mintegy 120 centiméteres falvastagsággal épülhetett, a templom hajójának szélessége 7 méter lehetett, a hosszúsága pedig 14-15 méter. Délnyugati részén támpillérekkel erősítették meg a falait. A templom a lakosság elköltözése után lerombolódott, elpusztult. A XIX. közepére már csak falmaradványai álltak.

A falu egykori lakói a városba való beköltözésük után egy ideig még temetkezésre használták a templom környékét. Pálóczi Horváth András számításai szerint a temető eredeti nagyságában 2.-2.500 sírból álhatott, s azt a lakosság 12 generáción keresztül használhatta.

A Kecskeméti Evangélizált Református Egyházközség 1900-ban a rom mellé hitoktató lelkészi lakást épített, 1901-ben pedig a romokra építették a mai református templomot. A templomba beépítették a középkori templom falmaradványait, melyek a délnyugati támpillérek és a közöttük lévő falszakasz.

Az 1900-ban készült választói névjegyzék 90 egyházjogilag választóképes egyházközösségi tagot sorolt fel az akkor már több mint kétezer lélek által lakott Szentkirálypusztán, akik a Kecskeméti Evangélizált Református Egyházközség kötelekébe tartoztak, azonban a várostól mintegy 20 kilométernyire lakó pusztaiaknak nem volt könnyű a rendszeres hazajárás az istentiszteletekre. Az Egyházközség elöljárósága ezért elhatározta, helyet teremt Szentkirálypusztán a vallásgyakorlásnak.

A századforduló 57.000 lakosú Kecskemét mindenfajta földesúri függéstől mentes város volt, nagybirtok a külterületén sem volt, tehát a pusztabeli reformátusok is a kis- és középparaszti rétegbe tartozhattak, többségük földmíves volt, s egy-két iparos, mesterember.

A templomépítés előtt 1900 júliusára már elkészült a ma is látható lelkészlakás, a parókia.

A már 1899-ben elhatározott templomépítés 1901-ben valósult meg. annak helyeként Szappanos István ’48-as honvéd, országgyűlési képviselő (1818-1917.) javasolta a középkori templom helyét, amely terület éppen akkor református kézben volt. Varga Adolf városi mérnök készítette a terveket, a meglévő romokat egészben megtartotta s templom déli hajójába tervezte bele, alaprajzilag és vakolattal is érzékeltetve a középkori falszakaszokat. Ezek ma kívül sima vakolatúak, míg a többi fal vakolata vízszintesen csíkozott.

1901. május 8. napján az egyháztanács kiírta az építési munkák versenytárgyalási felhívását, a költségvetést 19.555 koronára téve.

A romok körül Kada Elek (1852-1913) kecskeméti polgármester ásatásokat végzett, majd a korábban is megvolt dombot ismét kialakították, feltöltötték.

1901. július 4. napján megtörtént az alapkőletétel, amelyet az egyházközség főgondnoki tisztségét hosszú időn át betöltő, Győrffy Balázs (1846-1928) helyezett el. Az egytornyos, egyhajós, nagy karzattal rendelkező, belső méreteiben mintegy 10 méter széles és 28 méter hosszú, cseréptetős templom építése 1901 decemberére már be is fejeződött, az egyháztanács templomépítési bizottsága 1901. december 21. napján azt műszakilag átvette. Az építkezést Kerekes Ferenc városi főmérnök vezette, aki e munkájáért semmilyen díjazást nem fogadott el.

Az építkezés teljes költsége az egyházközség által beszerzett tégla árával és a berendezés költségével együtt 24.919 koronára és 72 fillérre rúgott. Az építő vállalkozók Faragó Sándor és Sárközy László voltak.

Az építkezés emlékét a bejárat fölött belül egy márványtábla örökíti meg, felirata: "Épült a kecskeméti ev. Ref. egyház közjövedelmeiből és hívek kegyes adományaiból 1901.- A tábla hátoldalára Mészáros János lelkész és Győrffy Balázs főgondnok nevét vésték. A torony tetején aranyozott csillag hirdette, hogy e templom reformátusoké.

A toronyban pedig két harang is hívogatta a pusztai lelkeket, ezek 1901 novemberében szólaltak meg itt. Idősb Héjjas József egyháztanácsos és idősb Poór Mihály algondnok két mázsa súlyú "h- hangú harangot öntettek, idősb Dékány Imre egyháztanácsos és hitvese, Aczél Szabó Erzsébet egy kisebb, egy mázsa súlyú "disz- hangú harangot öntettek Egry Ferenc kisgejőczi (Ung vármegye) harangöntőnek. Régóta már csak a kisebb harang csendülhet meg, a nagyobbikat sok szentkirályi emberrel együtt elszólította az első világháború, kellett az ágyú a hősi halál verbunkjára.

A templom felavató istentisztelete 1902. június 1. napján tartatott, szép ünnepséggel, bankettal, a hívek s az érdeklődők szép számú közönsége előtt.

A templom és a falu történetére visszapillantva, láthatjuk tehát, hogy nem a templom "hagyta el- a falut, hanem bizony a község lett hűtlen a templomaihoz. A falu a mai formájában csak az ötvenes években kezdett kiépülni, s még a hatvanas években is csak huszonegynéhány lakóház állott itt. Az akkori pártállami időkben a falu utcáinak vonalát a templomoktól távolodóan alakították ki, így azok nem válhattak a falu fizikai középpontjává. Újabban ez a sajátos elhelyezkedés Szentkirály Község Önkormányzatának rendelete alapján védettséget élvez, a templom közeli területeket már nem szabad beépíteni.



Összeállította: Dr. Kenyeres Tibor
gondnok