Jézus az ő elmeneteléről és az ő eljöveteléről szól. Egy lélegzetvétellel és egyazon mondatban szól mindkettőről. Az elmenetelben ott van előtérben a nagypéntek és ott van a háttérben az áldozócsütörtöki mennybemenetel. Nemde nem titokzatos valóság, hogy a nagypéntek keserve nem jelenti azt Jézus számára, hogy a feltámadását követő mennybemenetel, az Atya dicsőségébe való felemeltetés mintegy a keserű pohár kiivására adott mennyei válasz maradjon az ő küldetésének záróakkordja. Nem engedte meg, hogy a keserű pohár kiivása őt megkeserítse, hogy azt mondaná: milyen jó, hogy vége már ennek a földi és pokoli alászállásnak, és most végre úgy elmegyek, hogy még a lábam sem éri a földet (merthogy ő aztán valóban úgy ment, illetve emeltetett fel). Nem mondta azt, hogy úgy elmegyek, hogy többet vissza se jövök, merthogy ebből a küldetésből nekem most már igazán elegem van. Nem erről szól Jézus az ő tanítványainak, hanem arról, hogy elmegyek és eljövök hozzátok. Az "eljövökben- ott van egy kicsit a pünkösd, az ő Szentlelke szerinti eljövetele, és ott van igencsak határozottan az advent, az időknek végezetén történő eljövetele, amikor az övéit általviszi az Atyához, az elkészített helyre, ahová a nálánál nagyobbhoz érettük előrement.

Elmegyek és eljövök hozzátok. Ez azt is jelenti, hogy első eljövetele és mindaz, ami annak rendjén megnyilvánult, nem egy az Atya iránti kötelességteljesítő engedelmesség jegyében történt csupán, hanem sokkal inkább Jézusnak a bűnös ember iránt való megváltó és el nem múló szeretete által! Ekként az "elmegyek és eljövök hozzátok- Ő az el nem múló szeretetének bizonysága.

Jézus tudatosan szól arról is, hogy Ő a maga elkövetkezendő tetteit előre megjelenti. Miért? Miért fontos neki mindent előre bejelenteni? Miért fontos számára ennyire "nyílt kártyákkal játszani-? Ha jól meggondoljuk és megfigyeljük, akkor Jézus ebben is az Atya ószövetségi hagyományába tagolódik be, aki ha valamit népével tenni kívánt, azt "előre megjelentém néked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam...- (És 48,5). Van ennek valami értelme? Nemde azt is mondhatnánk, hogy ez amúgy ésszerűtlen eljárás. Amennyiben embertársaink előtt hatást, avagy csodálatot akarunk elérni, vagy kiváltani, úgy nemde mi a hirtelen, a meglepetésszerű, az előre be nem jelentett eseményeket és megmozdulásokat részeltetjük előnyben? Jézus bizonyára nem lenne valami különösen jó dramaturg, hiszen ő sosem a színházi hatásra hajtott rá. Nem, hiszen ő nem csodálatot akart kiváltani és nem csodálókat akart maga körül. Miért is mondja hát meg tanítványainak előre mindazt, ami történni fog? Nyíltan kimondja: "hogy amikor majd meglesz, higyjetek-. Jézus szándéka tehát a hitre segítés és a hitben való megerősítés. Jézus kifejezett szándéka, hogy tanítványai megerősödjenek az ő kijelentett szavai és az ő személye iránti bizalomban. Ha beteljesedik és valóra válik mindaz, amit ő előre kijelentett, úgy hitelreméltónak bizonyul és tanítványai ekként méltán megajándékozhatják Őt bizalmukkal. Jézus nem csodálatot és nem csodálkozókat akar magának. De még csak nem is a "vak hitet- kívánja meg. Jézus nem ezt célozza meg küldetésében. Az viszont akaratának bizonyul, hogy az általa hívő ember hite, éppen az ő hitelreméltósága által, az ekként megalapozott "szívbeli bizodalomra- épüljön. A csodálat mindig egy személyt emel piedesztálra, míg a bizalomra épülő hit megerősít egy közösségben. A csodálat igencsak múlandó, szalmaláng természetű. A Lázárt feltámasztó és a virágvasárnapon ünnepelt Jézusra néhány nap múltán egy másik tömegben máris készek "feszítsd meget- kiáltani. A megbizonyosodásra épült hit viszont megmarad, örök. Mi az, amit mi a magunk személyes életében követünk, elérni kívánunk?

A csodálkozó és mennybemenetelkor az eget néző tanítványok, kik az angyaloktól hallják a Jézus ígéretére való emlékeztetést, igen, ők eljutottak erre a hitre és Uruk iránti szeretetre, aki elment a nálánál nagyobbhoz, hiszen a Lukács evangélista bizonyságtétele szerint "visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe- (24,52), ahol bevárták a Jézus ígéretét, a Szentlélek kitöltetését és ennek a hitnek szószólóivá és tanúivá lettek. Lettek azok a mi számunkra is, hogy Jézus elküldött Szentlelke által mi is azokká lehessünk.

Kozma András lelkipásztor