Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Tompa Mihály Református Gimnázium 1999. szeptember 1-jén kezdte meg működését. Nem minden előzmény nélkül való, hogy éppen Rimaszombatban jött létre 1945 után Szlovákiában az első református középiskola.

A rimaszombati protestánsok korán csatlakoztak a reformáció kálvini ágához. Ebben az időben vált reformátussá a volt plébániai iskola is. A református egyház iskolájában később, a 17. és 18. században teológiát és filozófiát is tanítottak.

1771-ben egy korábbi sajnálatos incidens következtében a református egyház teljes vagyonát elkobozták, az iskoláját bezáratták és a nyilvános istentiszteletek megtartását betiltották.

Az iskolában az oktatás a türelmi rendelet kihirdetése után indulhatott újra.

A szabadságharc leverése után, 1853-ban a rimaszombati református gimnázium és a Kishonti Evangélikus Esperesség osgyáni gimnáziumának összeolvadásával jött létre rimaszombati székhellyel az Egyesült Protestáns Algimnázium. Ennek az iskolának volt 6 évig a diákja többek között Mikszáth Kálmán is.

1884-ben indulhatott meg a 7. osztályban is a tanítás. Az első érettségizők 1886-ban kerültek ki az akkor már Egyesült Protestáns Főgimnáziumból.

Az I. világháborút követően a csehszlovák állam megvonta az egyházi iskolák államsegélyét, amivel a gimnázium fenntartóit iskolájuk feladására kényszerítették. Az intézményt 1923-ban államosították. Az újabb államfordulatot követően (1938) 1940 január 1-jén kapta vissza felekezeti jellegét. Az Egyesült Protestáns Gimnázium működését a többi magyar iskolával együtt 1945 áprilisában tiltották végleg be .

A Tompa Mihály Református Gimnázium megalakulásától kezdődően az Egyesült Protestáns Gimnázium szellemi örökségét kívánta továbbvinni. Az iskola 1999-ben a nyolcosztályos gimnázium első osztályával indult, 30 kisdiákkal. A négyosztályos gimnáziumba az első diákok 2001-ben íratkoztak be. 2002-ben kezdte meg működését az iskola saját diákotthona, amelyet a legelső egyházi fenntartású internátusként 2004. január 1-jén soroltak be az oktatási intézmények hálózatába.

A 2006/2007-os iskolai évben a Tompa Mihály Református Gimnáziumban 10 osztályban 210 diák tanul.

















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2018. május 25., péntek

    A Fekete hattyú című film az igazság kutatásáért lemegy a legelemibb szintre, az ösztönökig, és nulla prüdériával vezet végig azon, hogy hogyan tud la...
  • 2018. május 24., csütörtök

    Hagyomány, egyszerűség, minőség – ezzel a három szóval foglalható össze a Magyarországi Református Egyház új arculata. Elkészült az arculati kézikönyv...
  • 2018. május 23., szerda

    Felekezettől függetlenül egyre több lelkész ismeri fel a szükségességét az igényes és kompromisszumoktól mentes teológiai vizsgálódásnak, hogy a rábíz...
  • 2018. május 23., szerda

    A hétvégi fesztiválon mutatjuk be egyházi hagyományainkat, zenei kincseinket, református iskoláinkat, irodalmunkat, nép- és képzőművészetünket, misszi...
  • 2018. május 22., kedd

    Teljesen más életkor, személyiség, képzettség és Isten kegyelméből mégis együtt és ugyanarra készül a 16 éves kamasz és az ősz hajú 70 éves, élete alk...
  • 2018. május 21., hétfő

    A nyelv nem veszélytelen: amit néven nevez, az lángra kap. Az Igazság nem csak szabaddá tesz, de az Igazság Lelke ki is égeti belőlünk mindazt, ami ha...
  • 2018. május 20., vasárnap

    Ha közeledünk Istenhez, egyre jobban tapasztaljuk a hit megújuló erejében, a józan reménykedésben és a készséges szeretetben, hogy Isten nem valamit (...
  • 2018. május 18., péntek

    Amikor az emberek anyanyelvükön hallják a bibliai tanítást, mindig feszült figyelemmel követik a magyarázatot és képeket.
  • 2018. május 18., péntek

    Berki Viola Az embernek fia című képével hitvallást tett. A kép különössége, hogy Viola hitvallása a hívő keresztény hitvallása mellett az alkotóművés...
  • 2018. május 17., csütörtök

    Három református gimnáziumban érdeklődtünk a diákok terveiről és arról, mit jelent egy református intézményben készülni az első nagy megméretésre.