Cikkek

Hitvallásaink

Amint azt a múlkori számban írtuk, Református Egyházunk egyedülálló kincse két hitvallási iratunk, a Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás. Ismerete református identitásunk szilárdsága szempontjából elengedhetetlen. Ezért folytatjuk felidézését, most a karácsonyhoz, azaz Krisztus Urunk testet öltéséhez kapcsolódva. (A karácsony szavunk a "testet öltés" jelentésü latin incarnatio [ejtsd: inkarnáció] szó félrehallásából ered.)


A Heidelbergi Káté XIV. Úrnapjára beosztott 35. kérdése így szól: "Mit jelent az, hogy »fogantaték Szentlélektől, születék Szüz Máriától«?" A felelet pedig: "Azt, hogy Isten örökkévaló Fia, aki valóságos és örök Isten és az is marad, Szüz Máriának testéből és véréből Szentlélek munkája által igaz emberi természetet vett fel avégett, hogy egyben Dávidnak valóságos magva és az ő atyjafiaihoz mindenben hasonlatos legyen, kivéve a bünt."

A Második Helvét Hitvallás pedig "Jézus Krisztus igaz Isten és ember, a világ egyetlen üdvözítője" címü XI. fejezetében, a következöket írja Krisztusról:

"(Krisztus igaz Isten.) Hisszük továbbá és tanítjuk, hogy Istennek Fiát, a mi Urunkat, a Jézus Krisztust öröktől fogva eleve elrendelte és kijelölte az Atya e világ megváltójának. Hisszük azt is, hogy ő nemcsak akkor született, mikor Szüz Máriától testet öltött magára, sem nem csupán e világ fundamentumának felvettetése előtt, hanem az egész örökkévalóság előtt, mégpedig az Atyától, kibeszélhetetlen módon. Mert Ésaiás azt mondta: Az ő nemzetségét kicsoda beszélhetné meg? (Ésaiás 53:8). - Mikeás pedig: Az ő származása eleitől fogva, öröktől fogva van (Mikeás 5:2) - Mert János is azt mondja az evangéliumban: Kezdetben vala az Ige; és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige (Ján. 1:1). - Ezért a Fiú istensége szerint egyenlőképpen örökkévaló és egylényegü az Atyával, valóságos Isten (Fil. 2:11), nem elnevezés vagy fiúvá fogadtatás vagy bizonyos felmagasztaltatás révén, hanem lényegénél és természeténél fogva, amint ugyancsak János apostol mondta: Ez az igaz Isten és az örök élet (1 Ján. 5:20). Pál apostol is így beszélt: A Fiút tette mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget (Zsid. 1:2 sk). - Mert az evangéliumban maga az Úr is ezt mondta: Most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt (Ján. 17:5). Mert az evangéliumban másutt is írva található: meg akarták őt ölni a zsidók, mivel az Istent saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel (Ján. 5:18)."

A Heidelbergi Káté, a Második Helvét Hitvallás, továbbá a Magyarországi Református Egyház Egységes Törvénykönyve - sokminden egyéb mellett - megtalálható az Interneten, a www.reformatus.hu oldalon.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél