Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

"...szeressük egymást,
mert a szeretet Istentől van"
(I. János 4:7)

 

 

Az 1930-as évek közepén egyre gyarapodott a kertvárosi rész és Megyer.Az itt lakók házaknál tartották istentiszteleteiket.Szükségesnek látszott egy új gyülekezet létrehozása, amely kiválva a Belsővárosi gyülekezetből 1941-ben jött létre. Alapító lelkésze dr Ravasz László püspök javaslatára, a svájci tanulmányútjáról nem sokkal korábban hazatért és addig rákospalotai beosztott lelkész, dr Gyökössy Endre lett.1944-ben egy gyülekezeti tag - Prém Margit - váratlan hagyatékaként megkaptuk az Attila utca 118. számú családi házat. Az épület átalakítása 1947-ben fejeződött be. Homlokzati felirati igéje: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan”.A toldaléképülettel bővített nagytermet Benkő István esperes avatta fel 1948 október 31-én. A faragott szószéket és úrasztalát Nagy Benő iparművész-tanár tervezte fia emlékére és egy újpesti mester ingyen készitette 1950-51-ben. Az orgona Váradi Miklós rákospalotai orgonaépítő mester műhelyében készült. Az új hangszert 1951 február 3-án avatták fel egyházzenei hangverseny keretében.Templomunknak kis kézi húzású harangja van, mely korábban gyári kolompként működött.1959-ben a nagyteremmel egybenyitható kisterem (bibliaköri szoba)is elkészült.A lelkészlakás az 1980-as években épült.


1948-ban elkezdődtek a férfi bibliaórák,majd 1950-től a péntek esti közösségi bibliaórák.1952-től évente egyhetes őszi úrvacsora-előkészitő sorozatot tartott Gyökössy Endre több évtizeden keresztül.Ezek a sorozatok mindig rendkívül látogatottak voltak.A gyülekezet félévszázados jubileumi istentiszteletére 1991 december 8-án került sor Gyökössy Endre szolgálatával.

A gyülekezeti gyermekmissziós munka hosszú múltra tekint vissza.A foglalkozásokat hitoktatónk és két gyülekezeti tag vezeti.Ez a gyermekmissziós munka alapitó lelkészünk pszichopedagógiai doktorátusának megszerzésével egyidőben és hittankönyvei nyomán bontakozott ki.

Gyülekezetalapító lelkészünk 1980-as nyugdijbavonulása után hosszú évekig még havi egy vasárnapon szolgált. Utódja 1999-ig Csősz Lajos, korábbi beosztott lelkész lett. 2000-től jelenlegi lelkipásztorunk Szigethy János, szintén korábbi beosztott lelkész.

A presbitérium 16 + 4 fős.Évente ismétlődő presbiteri összejöveteleket tartunk és csendes hétvégét a presbiteri űléseken kívül.

 

A legfrissebb híreink a következő oldalon érhető el: http://ujpestujvaros.blogspot.hu

Oldalunk 2005-ben indult és 2013.05.06-án frissült utoljára.

Kérem tagjainkat, hogy észrevételeikkel segítsék a munkánkat.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 43345

  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...