Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Székelyföldi útibeszámoló

SZÉKELYFÖLDI ÚTIBESZÁMOLÓ
- VENDÉGPRÉDIKÁCIÓ FIATFALVÁN 2005. 04. 10-én -

1./ Előzmény: 2004. december 5-én a Székelykeresztúri Református Egyházmegye lelkészei prédikáltak a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében. Vásárosnamény mindkét templomában PÁLL ATTILA fiatfalvai református lelkipásztor (Székelyföld, Székelykeresztúri Református Egyházmegye) hirdette Isten Igéjét. - 2005. április 3-án és 10-én mintegy 500 magyarországi református lelkész végzett igeszolgálatot a Romániai Magyar Református Egyház gyülekezeteiben.
2./ Szervezés: Egy hónapja az egyházmegyei segédlelkész hívott fel telefonon, hogy vállalnék-e viszontszolgálatot és melyik nap lenne jó? Vállaltam április 10-re az ilki, gergelyiugornyai és tarpai lelkésszel együtt. - Az útiköltséget az utazó lelkészek állták, és mindenki vitt ajándékot is pár ezer Forint értékben. Megbeszéltük, hogy Nyíri János gergelyiugornyai lelkész autójával utazunk. Ő beváltott elég sok forintot román leire, vett egy tank benzint, aztán kifizettük a határnál az úthasználati díjat. Aztán visszafelé a MOL kútnál tankoltunk ismét.
Elutazás előtt: az útlevelek érvényességi idejét ellenőrizni kell, legyen a kocsihoz érvényes zöldkártya biztosítás (e nélkül a román rendőrök megbüntetnek). Betettem a Romániáról szóló útikönyvet is. A benne lévő térképen jól nyomon lehetett követni, hogy utunk folyamán a nagyobb városokból a célállomásokat hogyan és mi módon tudjuk elérni. (Pl. Kolozsváron mindenütt a Bukarest felé mutató táblákat követtük egészen a Héjjasfalvai letérőig).
3./ Csomagolás: Utazóruha, szolgálati ruha, élelmiszer az útra, ajándékok, útlevél, gyógyszereim, pénz (jó ha van Lei és Euró és Ft is) óra, az útvonal településeinek nevei magyarul és románul a KIUT program alapján (http://proteo.cj.edu.ro/kiut/). Ezt a WEB-címet a fiatfalvai lelkész email-ben küldte el, aminek rendkívül nagy hasznát vettük. Amit lehetett, Fiatfalvával kapcsolatban letöltöttem az INTERNETRŐL.
4./ Odautazás: Április 9-én szombaton a gergelyiugornyai és az ilki lelkipásztorokkal 7 órakor indultunk el a vásárosnaményi parókiától, és 8,5 óra utazást követően érkeztünk meg a Fiatfalva előtti Alsóboldogfalvára. - Tarpán felvettük Németh Péter lelkészkollegánkat. Jó beszélgetések közepette érkeztünk meg a határhoz. Rövid útlevélkezelést követően kifizettük az úthasználati díjat, majd a kapott matricát ráragasztottuk a kocsi belső ablakára. A határnál az órát egy órával előre kell állítani.
Vígan mentünk SZATMÁRIG (Satu Mare). Mindenütt figyelni kell az útjelző táblákat, így nem téved el az ember. Szatmárban: a Zilah (Zalau) tábla irányát kell követni, majd onnan egészen Kolozsvárig mentünk.
KOLOZSVÁRBAN (Cluj Napoca) az irány Bukarest, megyünk Torda (Turda), Marosludas (Ludus) irányába egészen Nyárádtőig (Ungheni).
NYÁRÁDTŐNÉL (Ungheni) le lehet térni Acatari (Ákosfalfa) felé, s mivel így nem mentünk be Marosvásárhelyre, "levágtunk- kb. 30 km-t.
ÁKOSFALVánál (Acatari) az út beletorkollik a Segesvárra vezető útba. Ezen végig haladtunk Segesvárig és tovább is Bukarest irányába, egészen Héjjasfalváig (Vinatori),
HÉJJASFALVÁNÁL (Vinatori) a falu elejétől kb. 600 m-re keskeny letérő van balra Újszékelybe, majd Alsóboldogfalva, majd innen kb. 5 km-re letérő jobbra, és kb. 2 km elég rossz úton FIATFALVA.
A határnál megálltunk, kb. fél órát töltöttünk. - Evőszünetben meg kb. 20 percet. Az út Vásárosnamény és Fiatfalva között 430 km. Ahol lehetet, mentünk 80-100Km/óra sebességgel, vagy többel is (az átlagunk így 56Km/h). Településen (és ez sok van!) 50 Km/h a megengedett legnagyobb sebesség. Rendőrségi kocsival többször is találkoztunk. Ez rendszerint menetiránnyal szemben áll és a tetején vagy belül a kocsiban sebesség-bemérő van.
5./ Megérkezés: Helyi idő szerint 16.30-re érkeztünk Alsóboldogfalvára. Bár kérték vendéglátóink, hogy hívjuk őket telefonon ha elérjük Segesvárt, de éppen a város közelében Németh Pétert felhívta a vendéglátója. Közölték, hogy Alsóboldogfalván várnak bennünket. Nagyon jól esett, hogy az utcán igen sok ember és vendégfogadó lelkészeink vártak ránk.
Éppen véget ért a kb. 10 lelkész gyülekezete által rendezett mintegy 100 fős presbiteri konferencia és a kb. 50 fős nőszövetségi konferencia, melyet a falu közepén álló kultúrházban tartottak, melyet kibéreltek arra a napra. Prominens előadókat hívtak Magyarországról: dr. Viczián Miklós pasaréti presbitert, a Magyar Presbiter Szövetség egyik vezető tagját és dr. Erdélyi Judit budapesti orvost. Az alkalmat fiatal lelkészek rendezték, és szívesen jöttek az emberek, akiket kocsival vagy 9 fős autókkal szállítottak az alkalomra. Finom ebédet kaptunk a kultúrházban, utána a szom-széd faluban (Újszékely) az iskola focipályáján meg nagy lelkészek-presbiterek focimeccset rendeztünk. A presbiterek kapusa a nagygalambfalvai polgármester volt, aki természetesen szintén presbiter. Jómagam is beálltam a játékba. A rendes játékidőben 3:3 volt, aztán 7-es rúgásokkal 2:0-ra győztek a presbiterek.
6./ 19 óra körül érkeztünk haza Páll Attilával Fiatfalvára a parókiára. Először is email-t írtam haza, de mivel éppen akkor nem volt NET, felhívtam a feleségemet. Így megnyugodtak ők itthon, én meg Székelyföldön, hogy ők is jól vannak. (Egyébként Zsoldos Gábor pilismarót-dömösi - 59 éves, öt gyermekes lelkipásztor, aki Marosludason szolgált velünk egy időben, szívinfarktusban meghalt. Április 11-én felhívtam a családját és azzal az igével kívántam nekik vigasztalódást, hogy "Aki hisz a Fiúban, ha meghal is él az.-)
A fiatfalvai református parókia ízlésesen, szépen, gondosan, praktikus módon van berendezve. A lelkészéknek két gyermekük van - Zalán és Réka -, akiket elvittek Fehéregyházára, Attila szüleihez. A lelkésznek egy nagy, sok éves autója van. Sajnos, az általunk használt, Székelyföldre bevezető utak minősíthetetlenül rosszak. Azt mondják, hogy így (is!) akarja a román állam tönkre tenni a székelyeket. Kis beszélgetés, majd zuhanyzás (szándékosan jéghideg vízben, a Hargita lábánál vagyunk!) után elfogyasztottuk a vendéglátónk felesége, Emese nagytiszteletű asszony - aki egyébként magyar-román szakos tanárnő és Székelykeresztúron tanít a Petőfi Iskolában - által elkészített finom vacsorát. Jó beszélgetés után, a kora éjszakai órákban tértünk nyugovóra.
7./ Április 10-én vasárnap reggelre jól kialudtam magamat. Vadgalamb búgása ébresztett, láttam a napfelkeltét, és idős nénike seperte a járdát. Átnéztem a prédikáció vázlatomat: József megismerteti magát testvéreivel. Előző vasárnap itthon is erről prédikáltam. - Attilával kiírtuk az énekeket, kaptam tőle énekes-könyvet, megnéztük a templomot, az itthoni liturgiát alkalmaztam.
10.00 órakor kezdődött az istentisztelet. 64-en voltunk a templomban. A helyi lelkipásztor ezzel meg volt elégedve. Előző nap unitárius szertartás szerint 350 fős esküvő volt. Ezért sokan nem jöttek, akik egyébként ott lehettek volna. Már az üdvözlő mondatok közben sokan elővették a zsebkendőt, magam is igen meghatódtam, nem volt könnyű a székely magyarokkal való találkozás. Igehirdetés közben a könnyeimmel küszködtem. A köszöntéskor a lelkész is. Láttam a szemükben a dühöt, a csodálkozást a december 5-i kettős állampolgárság elutasítása miatt. Ezzel együtt az istentisztelet után az egyik presbiter elém állt és azt mondta: "meg vagyok elégedve a prédikációjával.- Azt hiszem, ennek a szikár székely embernek a szíve mélyén a keserűség és a megbocsátás csatázott egymással.
8./ Az 1Móz 45,1-15 -ben a testvéri szeretet szép példájával találkozhatunk. Sok év telt el addig, amíg a 17 éves fiatalember elmesélte testvéreinek irigylésre méltó álmait, akik aztán halálosan meggyűlölték, majd eladták rabszolgának. József börtönbe került, ahol hosszú évekig szenvedett. A Szentírásban újra és újra azt olvashatjuk a Józsefről szóló történetekben, hogy "DE AZ ÚR JÓZSEFFEL VOLT.- Isten áldott embere volt. A Konfirmációi Káté szerint "az áldás Isten jelenléte életünkben.- Isten "így mutatkozott be" az égő csipkebokor előtt térdelő Mózesnek: "Vagyok, aki vagyok-. Azaz a mindenkori jelen próbáiban, kísértéseiben, örömeiben jelenti ki magát Isten hatalommal és dicsőséggel. Jézus Krisztus is azt ígérte mennybemenetele előtt tanítványainak: "Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!- - JÓZSEF EGÉSZ ÉLETÉBEN ISTENBEN BÍZOTT, akit gyermekkorától tisztelt és imádott. Aki vezette, megóvta és megáldotta. Bizony, "jó az ÚRban bízni és megadással lenni az ő szabadításáig.- - Sok idő telt el, amíg József egész Egyiptom miniszterelnöke lett. HŰSÉGES VOLT ÉS HŰSÉGES MARADT EGÉSZ ÉLETÉBEN A REÁBÍZOTTAKÉRT és minden embertársa iránt. Helyt állt a szűkség és a bősége esztendeiben egyaránt. Jóllehet évekig gazdag termést takaríthatott be minden nép, de eljöttek a szűkség, az éhezés esztendei is. S mivel József a bőség éveiben gondosan raktározta a felesleges gabonatermést, így tudott és akart segíteni mindenkinek, aki erre kérte. Így kerültek színe elé testvérei is. Nekik kétszer is elállt a szavuk. Először, egy jó szót sem tudtak szólni az Álomlátóhoz gyűlöletük miatt. Másodszor pedig a fáraó főembere, azaz József előtti rémület és kétségbeesés miatt némultak meg. Mit vált ki a gyűlölet és a rettegés!
JÓZSEF MEGISMERTETTE MAGÁT TESTVÉREIVEL. Jóllehet a testvéreknek József meghalt, elveszett, eladták, leírták, már rég nem számoltak vele. Talán csak szorongató emlék maradt lelkiismeretükben... József fokozatosan, lépésről-lépésre tárja fel magát övéi előtt. A több éve nem látott testvérek láttán egész lényéből szakad fel a feszültség, amikor hangos sírásra fakadt. Ők a testvéreim, véremből való vér, egy atya gyermekei vagyunk! Mennyi keserűség, bánat, csalódás, hányattatás itt idegenben - s most, íme itt vannak a testvéreim, a családom. - "Él-e még az én Atyám?- - kérdezi övéitől? A tőle kapott szeretetet évtizedek sem képesek kitörölni. Aki beszélni, imádkozni tanította, aki halálig elkötelezte népe és nemzete szeretésére. Tudni akarom, mondjátok el: Él? Hogy van? Beszéljetek róla! - És van más is, amiről nem lehet nem beszélni, tudniillik: "Én vagyok a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba-. A bűn bűn marad - ha nem rendezik el - évtizedek múlva is. Nem lehet szőnyeg alá seperni. A bűnt el kell rendezni egymással.
JÓZSEF MEGBOCSÁT TESTVÉREINEK. A bűnt meg lehet és meg kell bocsátani. A Miatyánkban imádkozzuk: "És bocsásd meg a mi vétkeinket / Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.- Amikor ezt imádkozzuk, arra kérjük Urunkat, hogy úgy, aszerint, annak megfelelően bocsássa meg vétkeinket, amiképpen, ahogyan mi bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek. - József Istennel való kapcsolatában ismeri fel rendeltetését, élete célját: "Hogy életben maradjatok!- Nem bosszúvágy fűti, de felismeri Isten szándékát, hogy tudniillik "értetek kerültem ide!- Javatokra, megmentésetekre! József tudja, hogy rajta kívül nincs más út az éhínségből való szabadulásra és az egész családi közösség, a nép, a nemzet megmenekülésére. És József ezt akarja és vállalja. A testvérek József halálát akarták korábban, József most az életüket menti meg. - Ahogy ott, annak idején József, úgy nekünk és minden benne bízónak életét Jézus Krisztus szabadította meg, amikor önmagát áldozta Isten Fiaként a golgotai kereszten. Így szerzett bűnbocsánatot és örökéletet. És adja mindenkinek, aki kéri és elfogadja tőle. Jézusnak van jogalapja bűnbocsánatot és üdvösséget adni, mivel mennyei Atyánk elfogadta a minden ember bűnéért hozott golgotai keresztáldozatát. - József kijelenti: "Isten küldött engem előttetek.- Micsoda mélységes tisztánlátásról tesz tanúbizonyságot. Igen, ez így van. Nem sérelmeit sorolja, de övéi szabadulását és jövőjét munkálja. Szól is erről: "Hogy maradékotok legyen a földön!- Mi lesz a magyar néppel, nemzettel 20.-501-100 év múlva? Évente kb. 40Ezer fővel leszünk kevesebben. Lehet-e ezt az önpusztítást megállítani? Akinek fontos, hogy a magyar népnek és nemzetnek jövője legyen, az beszél, tesz és vállal ennek érdekében. Rajtunk, a jelenben élőkön múlik, hogy szól majd rólunk a következő magyar generáció. Hogy hálásan emlegetnek, vagy arcukon szégyenpírral, suttogva, keserűen gondolnak reánk. - Azt tudjuk, hogy Isten a hűséget megáldja! Ezért áldott az az ember, az a család, az a falú és város, amely hűséges Istenhez, felebaráthoz és nemzethez. Tanítványainak mondta Jézus: "Íme, veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig- Boldog nép az, amely Istenben bízik!
9./ Istentisztelet után a férfiakkal bementünk a gyülekezeti házba, ahol jó félórát elbeszélgettünk egymással. Szóba kerültek székely gyökereim, de persze legtöbbet a választással kapcsolatos népszavazásról volt szó. Fájdalmuknak, keserűségüknek erősen hangot adtak. Nem vártak volna semmi mást, csak erkölcsi támogatást. Fájt nekik, hogy ettől megfosztották őket a magyarországiak. Mondásuk szerint őket: "Magyarországon románoknak mondanak, Romániában "bozgor--oknak, azaz hazátlanoknak tartanak-. - Miután jót beszélgettünk egymással, dél körül mentek el a férfiak. Testvérre találva, mélyen egymás szemébe nézve kezeltünk egymással.
10./ Megbeszéltük, hogy ebédre Attila flekkent készít. (Akkor is és egész úton gyönyörűen sütött a nap, átlépve a határt éjfél körül kezdett el permetezni az eső.) A parókia udvarára az édesapja által fehér palakőből készített kemencét felfűtötte előbb fával, majd erre pár kanál szenet tett , a szénre sütőrácsot és arra került a bepácolt hús. Míg Attila forgatta a húsokat, beszélgettünk. Akkor láttam, hogy domboktól körülvéve milyen szép völgyben vagyunk. A település, mint kb. 1000 fős falu, Székelykeresztúr egyik külső kerülete. Kb. 20 km-re van a Hargita. Itt találhatók Erdély legszebb vidékei.
11./ Ebéd után ismét egyházi és mindnyájunkat érintő közös kérdéseinkről, gondjainkról, örömeinkről, tennivalóinkról beszélgettünk egymással. Azokról, amik feladataink, lehetőségeink. - Aztán vártuk magyarországi lelkésztársakat, s mivel a megbeszélt időig nem érkeztek meg, családi fotókat nézegettünk. - Attila rendkívül ügyes alkalmazni települése, gyülekezete tagjai javára a technika és Internet adta lehetőségeket. A parókia pincéjébe 5 internetes gépet állított be települése gyermekeinek, akik ezek használatáért ugyan fizetnek, de a pénzt a fenntartók visszaforgatják karbantartásra. 12./ Helyi idő szerint 17.50-kor indultunk el Fiatfalváról, és mivel este és éjszaka alig volt forgalom, igen jól haladtunk. Attila küldött az enyéimnek egy email-t elindulásunkkor. Így tudták, hogy kb. éjfél utáni órákban haza érkezünk. De mivel a vártnál sokkal jobban haladtunk, már helyi idő szerint 12.15-kor itthon voltam. 7,5 óra alatt érkeztünk haza. A vámnál kb. negyed órát időztünk és ugyanennyit egy evőszünetben is.
Megérkezésemkor legelőször emailben értesítettem kedves vendéglátóimat, hogy jól megérkeztünk és megköszöntem a szíves vendéglátást. Mivel szíves szeretettel meghívtak bennünket, nyári családi kirándulás tervét fontolgatjuk.
Az ajándékba kapott szép faragott tábla - ERDÉLY felirattal - emlékeztet és kötelez erdélyi magyar testvéreimre, honfitársaimra. - Magamban, szívem mélyén hordozom székely testvéreim "Békesség Istentől- köszöntését és áldás kívánását. Szíves testvéri köszöntésüket a vásárosnaményi és valamennyi anyaországi magyar testvérünknek.

Vásárosnamény, 2005. április 12. /dr. Pótor Imre/




























Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...