Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük" 1Pt 2,9

2016. január 18-án, a római katolikus kápolnában megtartott közös alkalommal, községünkben is megkezdődtek az Ökumenikus Imahét programjai.

Az Árpád úti kápolnában összegyűlt katolikus, református, baptista, és evangélikus hívek jelenlétükkel tettek bizonyságot arról, hogy Jézus Krisztusban, a keresztyénség egységet alkot.

Főtisztelendő Fejérdy Áron atya, a verőcei Szent András katolikus templom plébánosának bevezető áhítatát követően a Cantus Beatus kórus, Verbay Zsolt vezetésével, Kodály és Halmos kórusműveket adott elő.

Az első ökumenikus alkalmon, Márkus Gábor Nagytiszteletű úr, a Verőcei Református Egyházközség lelkipásztora hirdette az Igét.

Igehirdetésében elmondta, hogy az idei ökumenikus imahét alapigéje: "Arra hivattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük" 1Pt 2,9 és az imahét programját a Lettországi keresztyén testvérek állították össze. Beszélt a keresztyén Lett nép történelmi megpróbáltatásairól, hogy a közös szenvedés, az ottani keresztyéneket egységbe tömörítette. Kihangsúlyozta, hogy a keresztyénség létkérdése ma is az, hogy meg tudunk-e maradni Jézus Krisztusban. Isten szent nemzete, Isten elhívottjai és tulajdona vagyunk, és a mi dolgunk, hogy a jelenkori megpróbáltatások alatt is megmaradjunk hitünkben. Kérdés, hogy van-e világosságom, és van-e közösségem Jézus Krisztussal? Beszélt Máté 28 1-10 versszakairól, hogy a kő, Jézus Krisztus sírja elől elgörgettetett.  Az Ő szeretete görgeti el a követ a mi szívünk elöl is, hogy át tudjuk adni magunkat és tudjunk hinni. Hinni, Jézus Kereszthalálából és Feltámadásából fakadó, mennyei örökkévalóságban.

Felidézte Szentföldi élményét, mikor a Szent Sír kápolnában tartott Istentiszteleten elhangzott a megrázó erejű mondat, „Nincs itt!" Feltámadott.  Ezékiel 37 12-14 verssorai, a keresztyén embernek, szép kegyelmi ígéret.

Az Imahét eseményei, 2016. január 19-én kedden 18.00-órakor, a verőcei református templomban folytatódtak.

A katolikus, református, baptista, és evangélikus híveknek, ezúttal a Verőcei Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet részéről Horgas Gyula baptista prédikátor Ézsaiás 61:1,3 alapján hirdette az Igét.

Az Ökumenikus Imahét harmadik alkalmára 2016. január 21-én, a református templomban került sor.

A rendezvény kedves színfoltja volt a Verőcei Géza Fejedelem Református Iskola Óvoda és Bölcsőde növendékeinek ének szolgálata. Márkus Gábor nagytiszteletű úr, a református gyülekezet lelkipásztora, bevezető áhítatában Isten megtartó kegyelméről beszélt. Példaként állítva a Lett népet, hiszen az elnyomatás hosszú évtizedei alatt kialakult megosztottság ellenére a keresztyének meg tudtak maradni Jézus Krisztusban. Az ökumené szép példáját adva, a különböző keresztyén egyházak egymással összefogva, ma már ismét erősödnek. Szimbolikus tartalma van annak, hogy a keresztény egyházak vezetői, az ország Gaizinkalns nevű legmagasabb pontján, rendszeresen találkoznak.

Az igeszolgálatot, főtisztelendő Fejérdy Áron atya, a verőcei Szent András katolikus templom plébánosa tartotta.  Igehirdetése középpontjába, Isten szeretetét állította. „Új parancsolatot adok nektek" idézte János 13 34,35 verssorait. „hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!  Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." Fejérdy atya elmondta, hogy a szeretet parancsa a végtelen örömöt, az örökkévalóság távlatát nyitja ki előttünk. Jézus Krisztus, az Ő Isteni szeretetét adja nekünk ajándékba. Azt a szeretetet, ami Ő és az Atya között van. Meg kell tanulnunk úgy tekinteni Istenre, mint az Atyánkra, mert akkor egymásra is testvérként tudunk nézni, hiszen Jézus Krisztus, valamennyiünket testvérévé fogadott, megváltott minket, és Szentlelkét adta nekünk. Tehát szeretnünk kell mindenkit, különbségtétel nélkül. Adjunk hálát, hogy Jézus Krisztus által, Isten gyermekei lehetünk.

A templomi alkalom közös énekléssel fejeződött be, majd a résztvevők átvonultak a református egyház gyülekezeti termébe, ahol vidám hangulatú beszélgetés, szeretetvendégség vette kezdetét.

A Verőcei Ökumenikus Imahét záró eseményére 2016. január 22-én, a Verőcei Nyitott Kapu Baptista gyülekezet imatermében került sor.

Az alkalmat, a gyülekezet prédikátora Horgas Gyula nyitotta meg, majd Malik Tamás imádsága következett.

Ezt követően a jelen lévő katolikus, református és baptista hívek felállva, a gyülekezet dicsőítő együttese kíséretével, Istent magasztaló dalokat énekeltek, majd bizonyságtételek hangoztak el.

A baptista gyülekezet részéről egy fiatal jegyespár, és egy fiatalasszony tett bizonyságot Isten megtartó kegyelméről, az imádkozás csodálatos erejéről.

A keresztyén ember Istenhez intézett folyamatos imádságának fontosságát, nagytiszteletű Márkus Gábor a református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében hangsúlyozta. Kiemelte, hogy nagyon fontos az, hogy hogyan imádkozunk az Úrhoz. „Szeressem az Istent, először hallgassam Isten igéjét, halljam meg szavát az igehirdetésben, a Bibliában, hogy mit akar nekem mondani, és úgy induljon meg szívemben az imádság. Elmondta, hogy „akik együtt tudnak imádkozni, azok eggyé válnak Krisztussal"

Igehirdetésében beszélt a Samáriai asszony példázatáról, (János 4 1,42) akitől a déli rekkenő hőségben Jákob kútjánál Jézus vizet kért: A környezetében megvetett, bűnös asszony rácsodálkozott a kérésre:  Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet"....."aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." Az asszony erre ezt mondta: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg..."

Tiszteletes úr elmondta, hogy a példázat az imádságról szól. Az éltető víz, az élő Isten szava. És aki abból a vízből iszik, soha nem szomjazik meg, mert Isten igéje járta át a szívét. Lelkünk legfontosabb tápláléka az imádság.

Az ökumenikus alkalom, Istent dicsőítő énekléssel fejeződött be, majd a résztvevőket a házigazdák, egy közös agapén látták vendégül. (szk)

A Verőcei Ökumenikus Imahét alkalmai Isten dicsőségét szolgálták!

A programokon készült fotók az alábbiakban láthatók:

(Az első fotót helyezze középre, és haladjon lefelé)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 355216

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...