Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Az Úr pedig Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” 2 Kor 3,17

2016. március 15-én, gyülekezetünk Ünnepi koszorúzó Istentiszteleten emlékezett meg az1848-49-es Forradalom és Szabadságharcról, és gyülekezetünk egykori lelkészéről, Csuthy Zsigmondról, aki kiállt a szabadságért, és a szabadságharc leverése után, hazafias magatartása miatt mártíromságot szenvedett.

Nagytiszteletű Márkus Gábor, gyülekezetünk lelkipásztora, igehirdetésében arról beszélt, hogy Isten az embernek teljes szabadságot adott, és nekünk kell eldöntenünk, hogy az Úr útján akarunk-e járni, emberek akarunk-e maradni az embertelenségben.

Ha igen, naponta kell keresnünk Jézus Krisztust. Úgy kell élnünk, hogy életünkön meglátszódjon, mi Krisztussal járunk. A világ a templomba járó embertől példaképet vár. Az igazi szabadsághoz Isten lelke tud elvezetni: „Az Úr pedig Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" Elmondta, hogy békés körülmények között is van rabság, és ez a megkötözöttség. Imádkozzunk a megkötözött emberekért, hogy ők is megtapasztalhassák az igazi szabadságot. Bemutatta Csuthy Zsigmond életútját, aki példaképpé vált, mert megmaradt Krisztus szabadságában, és a saját érdekeit, háttérbe tudta tenni. Úgy, mint az aradi vértanúk, akiknek erejét szintén az Isten Szent Lelke adta.

Molnár Lajos gyülekezetünk presbitere, az ünnepi Istentiszteleten, elszavalta Sánta J Ede „Magyar vagyok" c. versét.  Az Istentiszteletet követően, a résztvevők kivonultak Csuthy Zsigmond emléktáblájához, ahol gyülekezetünk nevében Szabó Zoltánné gondnok presbiter, Szekeres Jánosné presbiter, és Ladányi Károly iskolaügyi gondnok presbiter helyezte el az emlékezés, és tisztelet koszorúját. (szk)

(Amennyiben széles monitort használ, az első képet helyezze középre, és haladjon lefelé)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 59, összesen: 362213

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...