Nyomtat Elküld Olvasási nézet

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." Lukács 2:14

A Verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskolában 2016. december 21-én örömünnep volt. Az iskola karácsonyi ünnepségén, örömmel hallgattuk nagytiszteletű Márkus Gábor gyülekezetünk lelkipásztorának ünnepi áhítatát, Szanyó István igazgató úr bejelentését az alsó tagozatosok ajándékozásáról. Öröm volt látni a gyerekek sugárzó arcát, az átéléssel előadott karácsonyi misztérium játékot, ahol megelevenedtek a bolygók, a csillagok, és angyalok szálltak le az égből.

Öröm volt hallgatni az iskolai kórus műsorát, a szólistákat, és öröm volt a kibővített kórussal együtt énekelni. A gyönyörű karácsonyi ének refrénjét, az iskola népes gyülekezete együtt zengte: Halleluja. És amikor az ének befejeződött, kitört az üdvrivalgás, ami ezúttal az önfeledt öröm kifejezése volt. És elhangzott az ütemes taps: vissza, vissza..

Újból és újból, mindenki részesülni akart ebből a csodálatos örömből. Mert megszületett Jézus Krisztus, az emberek megváltója. Megszületett ott, az iskola karácsonyi ünnepségén. Megszületett a gyerekek szívében. Halleluja. (szk)

Képek az iskolai karácsonyról:

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 29, összesen: 362183

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...