Nyomtat Elküld Olvasási nézet

…"Én vagyok az út, az igazság és az élet…” János 14:6

Felemelő pillanat volt, amikor a Verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde tanévnyitó ünnepségére a templomudvaron gyülekező gyerekek, pedagógusok szülők és hozzátartozók bevonultak a református templomba, ami zsúfolásig megtelt.

A tanévnyitó ünnepség a himnusz közös éneklésével, a hittanos, és az első osztályba lépő gyerekek ének és vers szolgálatával kezdődött.

Halleluja! Csendült fel az Istent dicsőítő ének a 2017/2018-as tanév kezdetén.

A gyerekek szolgálatát követően nagytiszteletű Márkus Gábor az iskolát fenntartó református egyházközség lelkipásztora, a Példabeszédek 8. fejezetének 13. és 35. versei alapján hirdette az igét.

„Aki féli az URat, gyűlöli a rosszat"..."Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az ÚRtól" hangzott el.

A diáknak hasznára válik, ha az iskolában a sok ismeret mellett megtanulja félni az Urat. Mondta. Ez a félelem azonban nem rettegést jelent, hanem egy óvatos életvitelt.

Azt, hogy hogyan állok neki a tanulásnak, a cselekedeteimnek. Végiggondolom, hogy ha valami furcsát szeretnék tenni, annak mi lesz a várható következménye. És ha olyan gondolat lesz úrrá bennem, hogy ez vagy az a cselekedetem nem helyes, akkor hasznos, ha attól tartózkodom.

Mert az Isten törvénye egyúttal a világ törvénye is, és a boldogulás törvénye. Aki viszont így tud élni, az gyűlöli a rosszat.

Miért gyűlöli a rosszat? Tette fel a kérdést. Azért, mert az Isten szeretet. És a szeretet világában nincs helye a rossznak. A szeretet világában a rosszat még a gyerekek is kiközösítik, mert érzik, hogy a szeretet sokkal többet ér, mint a rossz.

Megtanulni szakítani a rosszal, az élet legfontosabb feladatai közé tartozik. Hangsúlyozta.

Jézus mondja, "én vagyok az élet". Idézett a Bibliából. Hogy milyen az igazi élet? Hangzott el az újabb kérdés. Olyan talán hogy félni kell a szüleimtől vagy a tanáraimtól? Az nem nem lehet igazi élet. Az egy félelemmel teli élet.

Az igazi élet ott kezdődik, hogy tudja vállalni a terheket, van hozzá ereje, a rábízott feladatot pontosan és maradéktalanul elvégzi. És az egész embervilág annyira fontos neki, hogy az életét is oda tudja adni érte.  Jézus Krisztus ezt tette.

A legszebb és legmélyebb örömöt embernek gyermeknek, diáknak, az fogja adni, amikor tud segíteni. Tud segíteni a gyengébb tanulónak, vagy a rászorulónak. Amikor azt szeretettel tudja tenni, és szeretetet tud adni. És ahhoz hogy ezt a legjobban meg tudja tenni, bizony sokat kell tanulnia. Ez a diákok és tanulók elhívása, és feladata.

Nagytiszteletű úr igehirdetését követően, az ünnepi évnyitó népes gyülekezete, felállva mondta el az Úr imádságát.

Szanyó István a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Intézmény igazgatója, tanévnyitó beszédében elmondta, hogy nagy várakozással és tervekkel várják a következő heteket, hónapokat.

Beszámolt az iskola és óvoda nyári megújulásáról.  A felújításért köszönetet mondott a fenntartó Verőcei Református Egyházközségnek, Márkus Gábor nagytiszteletű úrnak, a Verőcei Önkormányzatnak, a Mozaik Kft-nek, illetve Laukó Ferencnek és csapatának. Elmondta, hogy a belső karbantartási munkákon túl, elkészült a gyülekezeti terem osztályteremmé való átalakítása, az iskolai kistornaterem teljes körű felújítása és napelemekkel való felszerelése.

Felhívta a figyelmet az új tanév feladataira is. Hogy az első pillanattól az utolsóig tudásunk legjavát adva fegyelmezetten szorgalmasan tegyük a dolgunkat. Mindenki. Gyermek, szülő, tanár, pedagógus egyaránt.

Megköszönte a szülők bizalmát, hogy gyermeküket az iskolára bízták. Kihangsulyozta, hogy a gyermekek tanítása, nevelése csak hatalmas bizalommal és összefogással működhet jól. Igazi eredményt csak akkor érhetünk el, ha azt a bizonyos közös szekeret ugyan abban az irányban húzzuk. Minden más, fölösleges energiát von el tőlünk.

Célkitűzéseink és elköteleződésünk egyértelmű. Sorsunkat és életünket Isten kezébe tesszük, és tudjuk, hogy minden cselekedetünk mércéje az Úr szava. És minden más csak ezután következik.

Örömmel számolt be arról, hogy az idén mind a nyolc évfolyam már ingyen tankönyvet kapott.

Beszélt a tervekről is. Ezek között említette a digitális napló szerepének erősítését, az adminisztráció, a külső és belső kommunikáció fejlesztését.

Pedagógus társaihoz fordulva - nekik a nyári szünet előbb fejeződött be, hogy az új tanévre fel tudjanak készülni - megköszönte áldozatos tevékenységüket, és elmondta, hogy ebben a tanévben számos rendezvény, tanulmányi verseny lesz, amiben számít munkájukra.

Kihangsúlyozta, hogy a sikerhez egyetlen út vezet, az összefogás útja. Összefogás a tantestületen belül, összefogás az iskola és a szülők között, összefogás a település egészével.

Szanyó István igazgató úr, mindenkinek sikerekben gazdag Istentől megáldott eredményes tanévet kívánva, a 2017/2018-as tanévet ünnepélyesen megnyitotta. Az ünnepi tanévnyitó a szózat közös eléneklésével fejeződött be.

/szk/

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 156, összesen: 355207

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...