„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet…” János 14,6
Ararát- hegy, Templom-hegy, Sínai - hegy, Olajfák hegye, Koponya-hegy. A sok játék, kreatív foglalkozás, kirándulás és fürdés mellett, tanulásról, és a Bibliában szereplő hegyekről is szólt a 2017. július 3-7 között lezajlott Református Hittantábor.
A Hittantábor záró eseményére július 8-án vasárnap, a délelőtti Istentiszteleten került sor. Ezen az alkalmon gyülekezetünk lelkipásztora Márkus Gábor, értékelve az idei Hittantábort, a Bibliai hegyek helyszíneiről, és azok hitbéli tartalmáról is beszélt. A Hittantábor minden napján megtartott áhítatok és közösségi alkalmak ugyanis, egy-egy a Bibliában szereplő hegyhez kapcsolódtak. Elmondta hogy a játékok, a sokféle kikapcsolódás és érték, amiben a gyerekek részesültek, mind a közösség összetartozását, és együttes munkáját segítette.
Ezt az összekovácsolódást és lelki feltöltődést tükrözték az egyházközségünk által szervezett nyári Hittantáborban részt vett fiatalok - köztük a Tanodás gyerekek - akik az Istentiszteleten fehér „Református Hittantábor Verőce 2017." feliratú pólókban állták körül az Úrasztalát, és szolgálatukkal az Istentisztelet résztvevőinek, gyülekezeti tagoknak, szülőknek rokonoknak bemutatták mindazt, amivel a táborban gazdagodtak. Ezek az Istentisztelet megható pillanatai voltak.
Daróczyné Botos Barbara hitoktató, aki pedagógus társaival, Daragó Éva, Csuka Bálint, és Ladányi Károly presbiterrel a hittantábort vezette, a templombelső falára kivetített képekben mutatta be az egyhetes program eseményeit. Az idei hittantábor igen népes volt, hiszen 55 gyerek vett benne részt, ezért nagy szükség volt az önkéntes segítők, Daróczy Rebeka, Berkenyei Daniella, Kalapos Zsófi, Kalapos Ági, Suskó Eszter, Varga Petra, Bangó Bea, Kalapos Seres Emese, és persze Tamás munkájára.
Az Istentiszteleten gyülekezetünk lelkipásztora a János 14,6 alapján hirdette az igét. „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet..."Az idézett ige kapcsán többek között elmondta, hogy a gyermekek felöl, felelősséggel bírunk. A mi feladatunk elmondani, hogy lehet boldogan élni, de ennek a boldogságnak a titka Jézus Krisztusban van. „És amikor a család a háttérben úgy dönt, hogy nem kell a Krisztusi út, az a gyermekre is rá fog ragadni. A szülőknek a magatartása, felelőssége hatalmas, mert a gyermekét Istentől kapja, hogy az Ő dicsőségére fel tudja nevelni..."Van egy hatalmas előnye annak, ha Krisztus mellett tudok dönteni, mert akkor azon az úton, amit Ő kínál nekem, tiszta szívvel élhetek..."
Az alábbi fotókkal Daróczyné Botos Barbara és Ladányi Károly a református hittantábor eseményeit örökítették meg, a további fotók a táborról, és az Istentiszteletről készültek. /szk/
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 30, összesen: 402430