Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?" Márk 16,3

Húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe! Hangsúlyozta nagytiszteletű Márkus Gábor gyülekezetünk lelkipásztora, a 2017. április 16-án megtartott Húsvétvasárnapi Ünnepi Istentiszteleten, ahol Márk 16,1-8 alapján hirdette az igét. Igemagyarázatában felidézte Márk evangéliumának verseit, melyben a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét, megadva Neki a végtisztességet. És miközben a sír felé mentek, arról tanakodtak, hogy a sírbolt bejáratáról ki fogja a követ elhengeríteni?

Odaérve a sírhoz, az asszonyok látták, hogy a sírbolt bejáratát elzáró hatalmas kő, el van hengerítve.   És amikor bementek a sírboltba nagyon megrettentek, mert Jézus testét nem találták ott,„csak egy fehér ruhába öltözött ifjú ült jobb felöl" aki így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt."

Ebből a történetből is látható, mondta nagytiszteletű úr, hogy az emberek számára céljaik eléréséhez, még egy kő is milyen akadály lehet.

Az ember Húsvétkor végiggondolja a saját életének akadályait, „hogy az én életemben, szívemben, lelkemben, milyen akadályok vannak, melyek elválasztanak az Istennel, családommal, munkámmal szembeni kötelességeimtől. „

Ebben a történetben, benne van Húsvét egyik ajándéka. „Mert amikor nemes hagyományokat, értékeket szeretnénk családunkban, gyülekezetünkben, szeretettel elvégezni, akkor Isten küld valakit, hogy az akadály el legyen hárítva, hogy meg tudjuk tenni azokat a dolgokat, melyeket az Isten Szentlelke ránk bízott."

„A húsvét, a feltámadás ünnepe, és Jézus Krisztus feltámadása mögött, maga az élő Isten van, ami mindennél fontosabb. Jézus feltámadása, az egész világ számára évezredekig Új Szövetséget, hitet, keresztyénséget hozott. Jézus, feltámadásával a halál felett diadalt aratott, ami a húsvét legnagyobb ajándéka. És ennek az ajándéknak a hitünk szempontjából hatalmas jelentősége van. Mert számunkra, ez a test szerinti feltámadást jelenti, ami a református embernek nagy reménysége." Mondta többek között ünnepi igehirdetésében gyülekezetünk lelkipásztora.

Az igehirdetést követően, az ünnepi Istentisztelet résztvevői, közös Úrvacsorán vettek részt. /szk/

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 157, összesen: 355208

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...