Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Mind boldog az, aki az URat féli" Zsolt 128,1

Anyák napján, 2018. május 06-án vasárnap megtartott ünnepi Istentiszteleten, Márkus Gábor gyülekezetünk lelkipásztora, a Zsolt 128, 5-6 alapján hirdette az igét.

Igehirdetésében megemlékezett az édesanyák önfeláldozó életéről, arról a fáradtságot nem ismerő, magukat nem kímélő odaadó életről, melynek az a célja, hogy mi gyerekek felnőve, sikeres és boldog emberekké válhassunk. „A mai nap hálaadás is, és megköszönése mindannak, amit az édesanyák révén kaptunk ebben a világban" mondta.

Kihangsúlyozta, hogy a Zsoltár, amit felolvasott minden emberhez, felnőtthöz és gyerekhez, szülőhöz és nagyszülőhöz egyaránt szól. Mi a boldog élet titka? Tette fel a kérdést.  Vannak, akik úgy gondolják, hogy elég a boldogsághoz, ha többet vállalnak, dolgoznak, ha helytállnak, és teljesítenek. Kétségtelen, hogy ez is része a boldogságnak, de van valami, amit a Zsoltár szerzőjétől meg kell tudnunk szívlelni. Az, hogy mindenki boldog lehet, aki az Urat féli.  A hívő ember számára az Istenfélelem azonban nem félelmet, hanem az Isten tiszteletét, szeretetét, és az engedelmes életet jelenti. Igehirdetésében Mózes V. könyvének 28. fejezetéből is idézett, ahol Mózes kétféle emberi életről beszél. Az Isten parancsának való engedelmes életről, és az Isten parancsával szembeni engedetlen életről. Ez a két életforma azóta sem változott. Ennek a gondolatnak a kapcsán beszélt az áldásról, és annak lényegéről, hogy örömöm van abban, amit csinálok. Örömöm van a munkában, örömöm van a tanulásban. A gyerekekhez fordulva kihangsúlyozta, hogy a gyermek akkor tud az édesanyjának igazán örömet okozni, ha engedelmes és szófogadó. Ha nem hallgatunk az Úr szavára, és nem teljesítjük a parancsolatait, nem lesz áldás az életünkre.  Az Istentisztelet végén gyülekezetünk hittanosai, illetve a gyermek Istentiszteletre járó gyerekek, ünnepi műsorral, és egy-egy szál virággal köszöntötték az édesanyákat.  /szk/

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 7, összesen: 354504

  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...