"Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez." 1Péter 2,25

Szentháromság vasárnapján délelőtt, kétszer kondult meg a verőcei református templom harangja. A hálaadó Istentiszteletre hívó harangszóra a református gyülekezet tagjain kívül a Verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde pedagógusai, a Megbékélés Polgári Szövetség képviselői, és velük együtt a málenkij robotra elhurcolt áldozatokra emlékezők is egybegyűltek.

Az Istentiszteleten gyülekezetünk lelkipásztora, Márkus Gábor, az Apostolok Cselekedetei 17. fejezet 16-21. versei alapján hirdette az igét.

Igehirdetésében Pál apostol Athéni küldetését idézte fel, ahol még nem ismerték az evangéliumot, nem hallottak Jézus Krisztusról, és Pál tanítása újdonság volt. Nagytiszteletű úr kihangsúlyozta, hogy Krisztus tanítása egész életünkben, mindig új tanítás kell hogy legyen,„mert az Isten Szentlelke mindig eszünkbe tud juttatni olyan értékes gondolatokat, melyeknek megvan a Bibliai gyökere. Az ember lelkiismerete, belső békessége munkavégzésnél, emlékezésnél, akkor a legigazibb, amikor az Isten igéje is alátámasztja azt a döntést, azt a gondolatot, amit ő elhatározott a szívében lelkében."

„Istennek adunk hálát, hogy ma egy egészen különös Istentiszteletünk lehet. Hiszen ma van a Szentháromság vasárnapja, és a körünkben köszönthetjük mindazokat, akik a málenkij robot nyomorúságos világára, és azok áldozataira emlékeznek. Nekünk külön is öröm és ajándék, hogy Intézményünk pedagógusait is köszönthetjük, hiszen a pedagógusnapot pünkösd helyett a mai napon tartjuk."

A régi világban, mondta nagytiszteletű úr, az volt a szokás és hagyomány, hogy amikor fontos esemény történt az emberek életében, elmentek a templomba hálát adni.

Igehirdetésében többek között beszélt a bálványimádásról és hitetlenségről, amit Pál apostol tapasztalt misszió útján, és párhuzamot vont korunk bálványimádásaival és hitetlenségeivel.

„A bálványimádás lényege a mai világban, hogy ha nekem nem az Isten van a szívemben az első helyen, bármi más azt megelőzi, akkor én is beleesek ebbe a nyomorúságba."

Utalva az említett igeszakasz azon részére, amikor Pál apostollal „néhány epikureus és sztoikus filozófus vitázott - és akik közül egyesek azt kérdezték: mit akarhat ez a fecsegő mondani" - elmondta, hogy a mai világ is hasonló ehhez, hiszen sok ember úgy gondolja, hogy Isten már elavult, már a múlté.  Kihangsúlyozta, hogy az Istenhit nem avul el soha. Mint mondta, a hit Isten ajándéka, és azt az ember azért kapja, hogy az Istennel való kommunikációja rendezett legyen. „Isten igéje örök, el nem múló. Az emberi elme kitalációi pedig múló dolgok. Ez a hatalmas különbség a kettő között."

„Ma ez a legfontosabb üzenet. Hogy Isten igéje mellett emlékezhetünk, adhatunk hálát és köszönetet. Megköszönhetünk egy életet, amit Isten magához hívott, köszönhetjük, akik eltávozottjukra emlékeznek, és köszönetet mondhatunk mindazoknak a helyébe is, akik azokra emlékeznek, akik mártírhalált haltak, szenvedtek, nyomorogtak, hiszen a málenkij robot nyomorúságos története országunknak"

Nagytiszteletű úr igehirdetésében többek között beszélt a keresztyénség Jézus Krisztus feltámadására vonatkozó tanításáról, és a megtérésről.  „Aki meg tudja érteni ezt a tanítást, Jézus Krisztusnak a kereszten való áldozatát, annak az embernek emellett már nem lehet elmenni. Az embernek a szívében el kell dönteni, hogyan akarok én ezek után élni.

A megtérés lényege, hogy engem olyasmire ösztönöz Jézus Krisztus kereszthalálának értelme, hogy odaállok az Isten útjára. Elfordulok a halálba vezető Isten nélküli utamról, odafordulok Jézushoz, az Istenhez segítő utamra, és meg tudom érteni mindazt, amit Ő hozott. És a válaszom, amit megértettem, az az Isten ajándékaképpen az egyetlen emberi válasz, amit Pál apostol is tanít, hogy térjünk meg.

Térjünk meg az Úrhoz. Mert a megtérésnek kimondhatatlan az öröme. Mert a megtért embert az Isten látja el belső békességgel, örömök sokaságával. Mihez fog vezetni a megtérés? Átélem, hogy odafordulhatok Jézushoz. Elhagyom a régi életemet. Elhagyom mindazokat a nyomorúságokat, amelyek fontosak voltak, de már nem fontosak. Jézus Krisztus lesz a fontos.

A szolgálatot felvállalom, hogy a közösségnek, családomnak, és az emberiség javára tudjak élni. Minden munkámat így tudjak elvégezni, így tudjak emlékezni azokra a mártírokra is, akiktől sokat lehet tanulni, mert minden mártír, aki az életét áldozza a hazájáért, rengeteg lelki élményt ad az embernek, az ottmaradottaknak. Ez által belső békesség, öröm, és büszkeség lesz úrrá a szívünkben...."

A pedagógusokat, a Verőce Község Önkormányzata részéről, Marschall Márk alpolgármester köszöntötte. „Minden szülő nevében csak hálásak lehetünk mindazoknak, akik munkájukat hivatásként vállalták, és szinte pótszülőként foglalkoznak, nevelik és tanítják gyermekeinket" Többek között elmondta, hogy nem véletlenül nevezte a pedagógusokat pótszülőknek, mert nem sokkal az első lépések megtétele után, az első szókiejtést követően, rájuk bíztuk gyermekeinket. Annyi időt töltenek már velük együtt, egy nagy családi intézmény rendszerében szeretetben, figyelve szellemi fejlődésüket, látva növekedésüket, hogy számukra második otthont is jelenthetnek.

Alpolgármester úr csodálatra méltó teljesítménynek nevezte azt, amit nap, mint nap, évről évre pedagógusként, az egyéni gondok és problémák kizárása mellett végeznek. „Tudom, hogy az élet egy nagy iskola, aminek még csak az első pár lépcsőfokának leküzdésében segítettetek, de mi szülők és gyermekeink, hálával és köszönettel tartozunk felétek," mondta.

Az iskolafenntartó református egyházközség - annak tagjai, és presbitériuma nevében - Ladányi Károly iskolaügyi gondnok, presbiter köszöntötte a pedagógusokat. Megköszönte a pedagógusok és az Intézmény valamennyi dolgozójának egész éves munkáját, méltatta az iskola gyönyörű eredményeit, amit a középiskolai felvételik is mutatnak. Beszédét követően, alpolgármester és a presbiterek, egy-egy szál virággal köszöntötték a jelenlévő pedagógusokat és intézményi dolgozókat.

Miközben a virággal való köszöntés zajlott, nagytiszteletű úr elmondta, hogy amikor 13-éve átvették az Intézményt, az iskolában, óvodában és bölcsődében összesen 295 gyermek volt. „Ma ez a szám 471, és szeptemberben átlépjük az 500-fős határt.  Istennek adunk hálát. Ebben a növekedésben az itt dolgozó pedagógusainknak, alkalmazottainknak is hatalmas érdeme van, hogy így folyik ott a munka és a szolgálat, hogy a szülők szeretik ide hozni gyermekeiket." A pedagógusok és dolgozók munkáját megköszönte, munkájukra, életükre Isten áldását kérte.

Az Istentisztelet befejezését követően a Megbékélés Polgári Szövetség, a Verőcei Önkormányzat, és a málenkij robotra emlékezők nevében Suskó Margit, a Megbékélés Polgári Szövetség tiszteletbeli elnöke, minden jelenlévőt szeretettel invitált a templomban folytatódó rendezvényükre, és az azt követő szeretetvendégségre.

Suskó Margit könyvét, ami Kalapos Gábor szerkesztésében - „Szóljon értük is a harang - Magyar nők a lágervilágban" címmel jelent meg, a rendezvény ideje alatt adományként lehetett megvásárolni. A könyvvásár bevételét a kárpátaljai Visk iskolájának támogatására fordítják.

Fehér Tibor a Megbékélés Polgári Szövetség elnöke, megnyitó beszédében elmondta, hogy a Szövetség szívügyének tekinti az 1944-45-ös években málenkij robotra elhurcolt polgári személyek sorsát, megpróbáltatásait. Erről könyv is készült, Suskó Margit gyüjtésével. Szövetségük kiadványok készítésével, kiadásukkal, zarándokutak, zarándoklatok szervezésével foglalkozik.

Beszámolt a legutóbbi zarándoklatukról, amit rendhagyó történelmi óráknak nevezett. Elmondta, hogy ezeknek az utaknak az a célja, hogy a helyszíneken mutassák be az utókor nemzedékének azokat az emlékhelyeket, ahol szüleinket, rokonainkat, ismerőseinket terelték gyalázatos körülmények között. A legutóbbi útjuk 2016 októberében volt, ezen Verőceiek is részt vettek. Az útvonal: Verőce - Felsőzsolca - Kolozsvár - Barcaföldvár - Gelence volt, de egészen elmentek a Moldvai határvidéken található Focsanig.

Grauszmann György, Verőce község polgármestere, köszöntőjét egy évszámmal kezdte. "1945. január 7. a helyszín Berkenye. Ez az az időpont, amikor az én nagyapámat is - akit szintén Grauszmann Györgynek hívtak, és berkenyei születésű volt - 75 társával együtt Kálkápolnán keresztül ismeretlen helyre, és ismeretlen időre elhurcoltak. Polgármester úr részletesen beszámolt azokról a borzalmas körülményekről és megpróbáltatásokról, melyben nagyapjának és társainak része volt. Mert miután 5-év fogság után nagyapja hazatért, hátralévő életében nem telt el úgy nap, hogy ne idézte volna fel azokat az eseményeket amiket odakint átélt. Suskó Margit könyvére is utalva kihangsulyozta, hogy számára nagyon fontos minden kiadvány és lehetőség támogatása, hogy a mai fiatalok megismerjék és tudjanak róla, hogy mi történt 72 évvel ezelőtt Európa közepén.

"Távol mezőn és dombon és hegyen, alusznak ők és sírjuk jeltelen...." hangzott el Juhász Gyula "Halottaink" c. költeménye, Dr. Merész Nóra előadásában, majd a málenkij robotra elhurcolt honfitársainkra való emlékezésként, ismét megkondult a verőcei református templom harangja. „Szólt értük is a harang" A rendezvény résztvevői, egyperces néma felállással hajtottak fejet, és tisztelegtek mártírjaink emléke előtt.

A harangszó elhangzása után, Suskó Margit "Szóljon értünk is a harang" c. könyvének bemutatója következett. Suskó Margit, személyes hangvételű előadását Tiszai Gyula elhurcolt "Anyám ha látnád" c. versének felolvasásával kezdte. A bátyjáról beszélt, akinek fényképét erre az alkalomra, az Úrasztalán helyezték el. Bátyja 20 évesen halt meg Donbászban, tífuszban. A versben minden benne volt Donbász pokláról. A lágerekről, a szénbányák borzalmairól, a magyarokról, akik tömegsírokban fekszenek. Azt szeretnénk, mondta, hogy ez a nap, ne legyen fájdalmas, legyen ez az emlékezés ünnepe. Bár aki személyesen is érintve van, tette hozzá, a fájdalmát élete végéig hordozni fogja.

Bejelentette, hogy kedves kötelességének tesz eleget, amikor felolvassa Miniszterelnök Úr és Köztársasági Elnök Úr üdvözlő levelét, akiket rendezvényükre meghívtak, de nem tudtak eljönni.

Suskó Margit ezt követően többek között gyermekkoráról, családja tragikus történetéről beszélt. Elmondta, hogy Rakamazon éltek, és egyéves volt, amikor két bátyját, és az édesapját 1944. január 5-én az oroszok elhurcolták. A faluból 240 embert hurcoltak el. Fiúkat, lányokat, terhes anyákat, papokat. Nem válogattak. "Két bátyámat Donbászra hurcolták, Ferenc bátyám 16, Jani bátyám 17-éves volt. Édesapámat - mert az egyik kezét nem tudta használni - később visszaküldték. Anyám ott maradt egy ötéves fiúgyermekkel, és velem. Jani bátyám öt év után hazajött, borzasztó soványan, tetvesen, rühesen. Hosszú éveken keresztül nem szólalt meg. Meg volt félemlítve. Aztán 1947. május 27-én, a Nemzetközi Vöröskereszttől jött egy levél, hogy ifj. Suskó Ferenc tömegsírban fekszik valahol Donbász környékén. Elkaparták mint a kutyát."

"Az életsorsok gyűjtését azért kezdtem el, mert hírt szerettem volna hallani a bátyámról. Hátha valaki abban a lágerban volt ahol ő, hogy többet tudjak meg róla. Ez indított el. Jártam az országot, és a hasonló sorsokat feljegyeztem. Életemet meghatározza, hogy ezt csinálni kell. Ezt a dolgot nem szabad elfelejteni, tovább kell vinni,  fiataljainkkal tudatni kell. Nem a gyász miatt, hanem mert  éltek, és itt voltak. Nem hal meg az, akinek a nevét emlegetjük. Százszor, ezerszer elmondom ifj. Suskó Ferenc nevét. Mert nem halt meg hiába. A hazájáért halt meg. A túlélők még itt vannak közöttünk. Kinyílnak, és mesélnek. Róluk szól ez a könyv. Értük szólt a harang, ezért álltunk most fel. Az életsorsok melyeket gyűjtöttünk, mert közös munka volt, itt van benne a könyvben" Suskó Margit befejezésül, valamennyi résztvevőre, akik eljöttek a rendezvényükre, Isten áldását kérte.

Végül Hanczár János kért szót, aki a "Szerelem a Gulág árnyékában" c. könyvéről, annak Verőcei vonatkozásairól beszélt. Köszönetet mondott Verőcének. Méltatta Verőce hangulatát, mint mondta, Verőcére jó jönni, "mert az ember azt érzi, hogy itt valami nagyon fontos helyen van. Elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen a könyvbemutatóján, meghirdetett valamit: "beszéljünk az élőkkel, és emlékezzünk méltó módon halottainkra...ahogy Kárpátalján teszik, véssük kőbe a nevüket. Ahogy ezt Suskó Margit is kihangsulyozta. Beszéljünk róluk, mert akkor itt vannak, és itt maradnak köztünk."

A málenkij robotra emlékező rendezvény, szeretetvendégséggel folytatódott, illetve fejeződött be. /szk/