„Az igaz ember hitből él........” Róm 1,17 – Hab 2,4

Verőcén idén is megrendezésre került a már hagyománnyá vált Nyitott Templomok Éjszakája című községi rendezvény.  A Faluház szervezésében a helyi katolikus és református egyházközségek közreműködésével megtartott eseményen, a résztvevők megismerkedhetnek községünk templomainak történetével, egyházi jelképeikkel, szokásaikkal. Az eseménynek egyszerre van kulturális és szakrális jellege, és kapcsolódik az Ökumenéhoz, hiszen a program világi, református, katolikus és más felekezethez tartozó résztvevői a meglátogatott templomokban, a már említett élményeken túl, áhítatok, elmélkedések, és közös imádkozások részeseivé is vállnak.

A 2017. október 14-én megtartott Nyitott Templomok Éjszakája különös hangsúlyt kapott, hiszen idén emlékezünk a Reformáció 500. évfordulójára.

A rendezvényt megnyitó beszédében erről beszélt Greff Katalin művelődésszervező, aki a Katolikus Kápolnában köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy 4. alkalommal rendezik meg a Nyitott Templomok éjszakáját, aminek a záró eseménye idén a református templomban lesz, ahol a reformáció 500. évfordulójának megünneplésére kerül sor.

Fejérdy Áron verőcei plébános köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a katolikus kápolnát. Elmondta, hogy minden katolikus templomnak van egy titulusa, ami azt jelzi, hogy melyik egyházi ünnephez kapcsolódik, vagy melyik szentnek a tiszteletére szentelték fel.

A verőcei katolikus kápolna Szent András apostoltól kapta a nevét, aki egyben a templom patrónusa is. A templom titulusa Szent Kereszt Felmagasztalásának Ünnepe, ezért ezen az estén a keresztről fogunk elmélkedni mondta.

Elmélkedés előtt egy gregorián hangzott el. Fejérdy atya elmondta, hogy a gregorián a VII. században nagy Szent Gergely pápáról kapta a nevét.  A világban a gregorián dallamok és szövegek ugyan azok, és nagyrészt Szentírási szövegekre épülnek. Ez a műfaj a szekvencia, vagyis verses ének, amit a nagy ünnepeken az ünnepre hangolás céljából szoktak énekelni.

Ezt követően Dobai Miklós előadásában elhangzott a „Szent Keresztet Ünnepeljük" c. szekvencia.

A gregorián éneket követően, az atya Jézus Krisztus földi útjáról, a keresztyénség és a kereszt történetéről beszélt. A katolikusok szeptember 14-én a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén két történelmi eseményre, Krisztus keresztjének megtalálására, és visszaszerzésére emlékeznek. Az ünnep 335 szeptember 13-ra nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték azt a bazilikát, amit nagy Konstantin császár Jézus sírja fölé emeltetett. Azt a keresztet, amelyre Jézust feszítették, Nagy Konstantin császár édesanyja Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A keresztet szeptember 14-én az összegyűlt népnek ünnepélyesen felmutatták, innen az elnevezés: Szent Kereszt Felmagasztalása. Jézus keresztjét a Perzsák később elrabolták, de Hérakleiosz császár 630 körül visszaszerezte. A legenda szerint a császár a keresztet mezítláb, szegényes ruhában, a vállán hordozva vitte vissza őrzési helyére.

Az egyház minden évben megtartja a kereszt fölemelésének és felmagasztalásának ünnepét. „Fölemeli a keresztet, hogy rátekintsünk, hogy tudatossá legyen, hogy mit tett értünk szeretetből az Isten, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell nekünk is haladnunk, az új életnek az útján" Többek között beszélt a kereszt titkáról. Amikor a keresztet nézzük, abban nem csak egy régi fájdalmas eseményre gondolunk, hogy ott Jézus az emberré lett Isten adta oda értünk az életét, hanem a kereszt titkában benne van a Húsvétnak, az új életnek, a feltámadásnak az öröme is.

Elmondta, hogy a kápolna művészi keresztjének alkotója Hager Ritta textilművész.  Jól látható, hogy a kereszt közepén megjelenik egy kiáradó fény. „Egy új ragyogásnak a helye, ahol minden sötétség minden fájdalom, minden, ami meghalás, fényt, békét, és életet kap....." mondta többek között.

„Ha távol érezzük magunkat Istentől, oda kell jönnünk a kereszthez. Ott kapcsolódhatunk újra hozzá. Mindnyájunk életében vannak fájdalmak, kisebb nagyobb sötétségek, küzdelmek. És mindnyájan megtapasztaljuk a szenvedést. Sokszor keressük ennek miértjét, értelmét, vagy valami kiutat. Keresztény hitünk nem ad erre könnyű választ. A keresztet tárja elénk...."

.."a kereszt azt is megmutatja, hogy a szeretetből megélt szenvedés győzi le a halált.."

Fejérdy atya beszélt az október havi Mária ünnepekről is, melyhez kapcsolódva az alkalmon zenei művek hangzottak el. Először Liszt Ferenc „Áve Maria" c. műve, melyet Fábián Norbert adott elő, harmóniumon kísérte Pallagi Tamás.

Ezt követően Szent András Schola előadásában az Égi Szűzvirág c. kórusmű hangzott el, amit az alkalom résztvevői kiosztott lapok alapján, közösen is elénekeltek. Vezényelt Pallagi Judit.

A kápolnában megtartott rendezvény egy imacsendet, és egy közös imádkozást követően ért véget, majd a résztvevők átvonultak a református templomba.

A református templomban Márkus Gábor a gyülekezet lelkipásztora fogadta, és köszöntötte a résztvevőket. Itt az esti program, a Verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola növendékeinek ének szolgálatával kezdődött. Az iskolai gyermekkórust Szigeti Benedek Sándorné énektanár vezényelte.

Az Istent dicsőítő kórusművek után Greff Katalin művelődésszervező bejelentette, hogy a Faluközösség nevében Grauszmann György polgármester, a katolikus közösség nevében Fejérdy Áron atya, a Helytörténeti Kör nevében Berecz Imre és Pakuts Tamásné szeretné köszönteni a református közösséget.

Grauszmann György polgármester köszöntésképpen a reformáció 500. évfordulója alkalmából a református gyülekezetnek elismerő oklevelet adott át, melyen a következő olvasható:

„Verőce Község Önkormányzata oklevelet adományoz a Verőcei Református Egyházközség tagjainak, akik nemzedékről nemzedékre értéket teremtenek településünkön. Köszönjük áldásos tevékenységüket, kívánjuk, hogy odaadó munkájukkal továbbra is szolgálják a faluközösségünk életét Isten dicsőségére."

Fejérdy Áron atya köszöntőjében a reformációról beszélt.  A reformáció 500. évfordulója az első olyan kerek százéves reformációs megemlékezés, mondta, amely már az Ökumené korában történik. Amikor a reformációra emlékezünk, akkor Jézus végrendeletére is gondolunk, aki azért imádkozott, hogy „legyenek mindnyájan egyek." (János 17,21) A megemlékezés nagyon jó alkalom arra, hogy az egyre jobban növekvő közösségi szellemet, az egység vágyát még jobban megéljük, hogy így a tanúságtételünk hiteles legyen a világ előtt.

Fejérdy atya hálát adott az Istennek a sok hűséges erőfeszítésért, melyeket az elmúlt 500 évben a keresztények különböző felekezetekben a történelem mindenféle időszakában tettek, hogy kiálltak az evangéliumi értékek mellett, s folyton az egyre hitelesebb Krisztusi életre törekedtek.  Hálát adott azért is, hogy együtt emlékezhetünk meg a reformáció évfordulójáról, és mindazért az útért, amelyet már az egységet keresve megtettünk.

Kérte a Szentlelket, hogy segítsen bennünket egyénileg és közösségenként is a folytonos megtérések, a reformnak az útján, hogy eljuthassunk Krisztusban a teljes egységre.

Fejérdy Áron atya köszöntőjét követően ajándékokat adott át Márkus Gábor református lelkésznek. Egy reformációról szóló könyvet, melynek címe: „Szembeállástól a közösségig" és egy nemzeti trikolórunkkal díszített gyertyát, amely mint mondta, a közös nemzeti szolgálatunkat is megjeleníti, „hogy együtt imádkozzunk nemzetünk megújulásáért."

Pakuts Tamásné elmondta, hogy a Helytörténeti Kör jelmondata, „a Múltat tiszteld a jelenben, és tartsd meg a jövőnek" Ez volt a mottója a Helytörténeti Szabadegyetem reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos programjának is, melyre Márkus Gábor tiszteletes urat előadónak felkérték. „Nagyszerű előadás volt, ahol nem csak a reformáció történetéről hallottunk, hanem megismerhettük a reformáció lényegét, hogy a Lutheri tételeknek, az új tanoknak, a Szentírás az alapja. Az előadásból sokat tanultunk, mondta.

Pakuts Tamásné többek között arról is beszélt, hogy 2017-ben rendezték, kiegészítették és „szép formába öltöztették" a helytörténeti írásokat, kibővítve egy kis füzettel, ami általában a magyarországi és a verőcei reformációról is szól."  Ez a füzet tartalmazza a verőcei református templom és hitélet, a „református oskola", történetét is, különböző verőcei helytörténeti íróktól, külön is kiemelve Kovács László, Zászlósi Kálmán, és Cifka Anna munkáit. A befejező részben pedig híres reformátusokról van irodalmi szemelvény. Megemlítette, hogy tiszteletes úrtól régi anyakönyvi részt, és Csuthy Zsigmond dédunokájának levelét is megkapták.

Én azt hiszem, fejezte be köszöntő beszédét Pakuts Tamásné, hogy „most amikor így együtt vagyunk katolikusok, reformátusok és más vallásúak, el kell mondani, hogy igazán nem a Türelmi rendelet hozta meg a békét az emberek között, hanem az, ami az emberek fejében és szívében végbe ment. Hogy jó szívvel vagyunk egymás iránt, elfogadjuk egymás gondolatait, és együtt dolgozunk a kisebb közösségekért és a faluközösségért is. A történelmi események hátterében elmondhatjuk, hogy a régi idők helyett most egy olyan időszak következik, hogy a „harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés."

Pakuts Tamásné és Berecz Imre a református közösségnek átadták a Helytörténeti Kör ajándékát, egy „csokrot, mely a verőcei református gyülekezet és templom történetét, és a reformációval kapcsolatos helytörténeti írásokat tartalmazza.

Márkus Gábor református lelkipásztor a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket. Megköszönte az ajándékokat, és megemlékezéseket. Beszédét, felidézve a gyermekkorát is, bizonyságtétellel kezdte. Többek között elmondta, hogy bár lelkész családban született 36 éves koráig nem akarta magát elkötelezni erre a hivatásra, de az Úr Isten azt eldöntötte. „Mert Jónásnak is csak kétszer mondta, hogy menjél Ninivébe, a cethal gyomra után már nem kellett noszogatni" És mindazt, ami addig történt vele, az Isten a javára fordította. Az Isten ajándéka és kegyelme volt, mondta, hogy amikor idekerült Verőcére, a gyülekezetben úgy fogadták, és úgy érezte magát, mintha itt született volna.

Hálát adott az Úrnak ezért az alkalomért, ezért az estéért, és köszönetet mondott az Önkormányzatnak, Honismereti Körnek, a katolikus plébánosnak, és közösségnek. Hálát adott azért is, hogy „így tudunk szeretetben egységben lenni,"

„Az igaz ember hitből él," idézett Pál apostol Rómabeliekhez írt leveléből, (Róm. 1,17) majd így folytatta: „Nagyon érdekes, hogy Pál apostol ezt az igét az Ószövetségből merítette. Habakuk próféta könyvének 2. fejezete 4. versében olvashatjuk mindezt." Ki az igaz ember? Tette fel a kérdést. „Mert mi mindnyájan azt mondjuk magunkról, hogy azok vagyunk. Nem! Az igaz ember az Isten világában az, akit az Úr Isten megigazít, és ez egy belső, keserves, szenvedéssel teli folyamat, amikor eljutok oda, hogy van még javulni, épülni valóm, hogy sok mindent tettem, amire az Isten törvénye azt írja, hogy jobb lett volna, ha nem teszem meg"

„Amikor Luther és a többi reformátor olvassák a Szentírást, és látják a gyakorlatot, szembesülnek egy ellentmondással, ami az akkori kor tünete volt, hogy ha minél többet adsz, annál biztosabb, hogy üdvözülsz.

Akkor Luther és társai eljutottak ahhoz az egy gondolathoz, hogy „az igaz ember hitből él." Ez nem azt jelenti, hogy nem kell adakozni, de az üdvösségem nem ezen múlik. Az adakozás egy hála, az igazzá válás után.  „Mert egy olyan ajándék tömeget kapok, ahol vagy a könnyem jön ki, vagy egyből felismerem az Isten kegyelmét, és még ráadásul azt, hogy nem érdemlem meg az Isten szeretetét. Mert bűnben, nyomorúságosan élek.

Pál apostol mondta magáról, hogy „bűnösök közt első vagyok én" (1Tim 1,15) Akkor mi mit mondjunk, ha Pál apostol ilyen példát tud mutatni. Jézus példájáról már nem is beszélve, aki bűntelenül a világ összes bűnét felvállalja, egyedül Ő.

És amikor a reformátorok elkezdik ezeket a dolgokat komolyan venni, és elkezdenek erről bizonyságot tenni, akkor eltelik 500 év."

Mi bizonyítja, hogy a református hit a keresztyénséghez tartozik? Tette fel a kérdést. „Például az a sok mártír, akinek az élete a reformáció miatt került iszonyú nehéz helyzetbe. Például a gályarabok, akik az Adrián egy hajófenékhez odaláncolva szenvedtek, vagy kaptak enni, vagy nem, és még toalettre sem mehettek, éjjel nappal oda voltak láncolva. És azt mondták, hogy boldogok, mert Jézusért szenvedhetnek. Ezt tették az ortodox ősi keresztyének közül sokan, akiket kivégeztek, de ezt tették a katolikus mártírok is. A keresztyénség 2000 éves történetét is nézve beszélhetünk arról, hogy honnan van ereje valakinek, hogy ezt megtegye. Attól, hogy hittek Istenben."

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) Mondja Pál apostol, aki majd szintén vállalja a mártíromságot, amikor annak eljön az ideje." A reformációnak ez egy nagyon fontos üzenete, hogy azt megértsük mondta.

Nagytiszteletű úr beszélt az Ökumené gondolatáról is. Elmondta, hogy az ökumenicitást a lelkész édesapjától örökölte, az benne van a szívében. „Nem az a fontos hogy valaki katolikus, református, baptista vagy pünkösdista, hanem az, hogy az életén meglátszik-e Krisztus vagy nem.

A bizonyságtétel két részből áll. Az első, hogy a számmal Úrnak vallom Jézust. Ezt sokan meg tudjuk tenni. Aztán a cselekedeteink meg teljesen mást mutatnak.

Amikor a cselekedeteinkben is megtérünk, és Krisztus szerint élünk, ott már egyértelmű a keresztyénség.  És ha valaki úgy tud élni az a dolog eszenciája." Mert a keresztyénség lényege, hogy próbáljak úgy élni, ahogy Krisztus is élt. Igyekezzem azt tenni, azt cselekedni, azzal a szeretettel élni, ahogy azt Ő tette. Mert tudjuk, hogy „Úgy szerette Isten a világot hogy egyszülött fiát adta, ha valaki hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Nagytiszteletű úr beszéde végén felolvasott Kovács László helytörténeti írásából, aki a református gyülekezet tagja volt, de már elhunyt. A helytörténeti tanulmány 1784 év előtti időszakából idézett (akkor épült meg a református templom) amikor a reformáció idején már volt református gyülekezet verőcén. Beszélt a verőcei református gyülekezet egykori lelkészéről Csuthy Zsigmondról is, aki az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban való kiállásáért mártíromságot szenvedett, és akinek ükunokája Lágler György gyülekezetünket meglátogatta. Továbbá említést tett Tóth Pál gyülekezetünk lelkészéről, aki francia nyelvről lefordította Charles Bonnet svájci filozófus és természettudós könyvét, és saját észrevételeivel ellátva „A Természet vizsgálása" címmel 1818-ban kiadta. (Bonnet, Darwint megelőzve először használta az evolúció kifejezést) A kiadás jubileuma alkalmából várhatóan országos megemlékezés lesz.

Az alkalom végén nagytiszteletű úr hálát adott az Istennek azokért az ismeretekért, melyekkel gazdagított bennünket ezen az estén. Településünkön az Istent szerető embereknek egyaránt fontos, mondta, hogy meg tudjuk őrizni ezeket az értékeket, mert ez településünk identitásának megőrzését is segíti.

Az Úrtól tanult közös imádság után  Cantus Beatus kórus műsora következett, vezényelt Verbay Zsolt. A kórus Gustaf L. Nordquist „A tékozló fiú" c. művét, és két Bárdos Lajos művet adott elő.

Az ünneplő gyülekezet a műsort követően átvonult a templomkertben lévő, közelmúltban felújított és átadott iskolai tanterembe, ahol szeretetvendégség kezdődött.

A rendezvény lelkiségét jól tükrözi, hogy a reformáció 500. évfordulója megünneplése alkalmából ezen az agapén a református gyülekezetet, és valamennyi résztvevőt, az önkormányzat közreműködésével, a verőcei katolikus közösség látta vendégül.

/szk/