A Vértesaljai Református Egyházmegye által szervezett svájci tanulmányúton kilencen vettünk részt. Utunk célja az volt, hogy jobban megismerjük azon református elődeink életét, akik fontos szerepet töltöttek be a református hitvallásunk kialakulásában.

Mindannyian nagy izgalommal készültünk az útra. Már csomagoláskor azon gondolkodtunk, hogy vajon milyen érzés lesz a nagy világvárosokban sétálni, majd megpihenni Kálvin templomában, látni a Reformátorok falát és megtapasztalni, hogy a szó szoros értelmében is milyen kicsik vagyunk előttük.
Március 14-én hajnalban indultunk, miután előző este Mányon töltöttük az éjszakát. Első úti célunk Konstanz volt, ahol 1414. november 5-én nyitotta meg XXIII. János pápa a konstanzi egyetemes zsinatot, melynek összehívását Luxemburgi Zsigmond magyar és német király (uralkodott 1387-1437 között) azért kezdeményezte, hogy véget vessen a nyugati egyházszakadásnak. A Miasszonyunk Nagyboldogasszony templomnál Szabóné Popovics Adrienn ismertette a zsinat történelmi hátterét és annak következményeit.
A városnéző séta után elfogyasztott közös vacsora közben már örömmel tekintettünk a következő napok elé.
Másnap Zürich városába indultunk, ahol várt minket az egyik kétezer fős gyülekezet vezető lelkésze, Fuisz József. A lelkipásztor bemutatta nekünk azt a református gyülekezetet, ahol szolgál. A hatalmas Paulus templomban közösen énekeltünk, majd felmentünk a toronyba ahol szinte a magas svájci hegyeket is látni lehetett. Ezután megnéztük Zürich nevezetességeit. A Grossmünster templom kis kápolnájában ülve felemelő érzés volt a megtartott áhitat után együtt énekelni ott, ahol Ulrich Zwingli is szolgált. Utána átsétáltunk a Fraumünster templomba és megcsodáltuk Chagall 1970-ben készített üvegablakait.

Délután folytattuk utunkat Genf irányába egy kis kitérővel. Emental vidékére érve nem hagyhattuk ki a sajtokat, így megnéztünk egy sajtüzemet. A sajtkészítést közvetlen közelről látva bizony jól esett a kóstoló is. A hatalmas guriga sajtok látványa feledtette a tavaszi trágyázás átható illatát, amelyet éppen érezni lehetett a svájci dombok között autózva. De a jó sajthoz jó tej kell, amelyhez tápláló füvet kell teremteni.

Estére Genf közelébe értünk. Másnap első utunk a genfi Reformátorok falához vezetett, ahol már várt minket a genfi magyar református gyülekezet kísérete. Csapatunk egyik tagja, Maruczán Attila abai lelkipásztor a Reformátorok Faláról tartott előadást. A napot a Genfben lelkipásztori feladatokat ellátó teológus, a gondnok és három presbiter kíséretében töltöttünk rengeteg új ismeretet és élményt szerezve.
Csapatunkból Kovács Enikő egyházmegyei lelkipásztor így emlékezik vissza erre a napra:
A reformátorok falához tavaszi napsütésben érkeztünk meg. Másokat is odacsalogatott a jó idő és a kőfalból előlépő monumentális szobrok alakja. Különböző földrészek népei fényképezték az emlékművet. Egy-két kattintás és továbbálltak, mi maradtunk. Vajon nekik mit jelent Kálvin, Farel, Béza, Knox vagy Bocskai? Mit kezdenek azzal a szóval, hogy reformáció? Nekünk, európaiaknak, magyaroknak, reformátusoknak szinte mindent. Ahogy Illyés Gyula szenvedélyes versében megfogalmazza:
"...Ha – bár "hiába" -
Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,
jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább
fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,
valdeusok, husziták, Bocskay
írást-imát se tudó hajdui,
hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,
amilyet az imént lemosolyogtál?
Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
magyarság, ha nincs – Kálvin?
Nem hiszem."
Genfi óvodás és kisiskolás csoportok is elhaladtak mellettünk, ki tudja, talán naponta vagy hetente megteszik ezt az utat a Bástyák parkján keresztül. Talán naponta vagy hetente látják ezt a falat. Nem tudom, hogy nekik, az itt élőknek mit üzen a reformátorok szigorú tekintete, a Könyv, amit a kezükben tartanak, a falon olvasható "Post tenebras lux", a talapzatba vésett IHS? Reménységünk, hogy ők is értik, amit mi értünk és őrzünk a reformáció örökségéből...
A genfi magyar gyülekezet egy kis kápolnában tartja az istentiszteleteket. Különös volt megtapasztalni, hogy ha nem célirányosan mentünk volna oda, békésen elsétáltunk volna a kápolna mellett, hiszen egy nagy lakóépület egyik helysége volt csupán, igaz belülről templomi stílusban.Örömmel láttuk, hogy külföldre szakadt honfitársaink megőrizték református identitásukat és nem hagyták el hitüket.

Megnéztük Kálvin templomát is. A Szent Péter-katedrális volt az a templom, ahol Kálvin a legszívesebben prédikált amikor Genfbe ment. A templomban egy fából készült szék is kiállítva van, amelyet ő használt. Mellé állva láthattuk, hogy a régi idők emberei nem voltak ugyan magasak, de az elért vívmányaik még ma is meghatározzák hitünket és gondolkodásunkat.
Szabóné Popovics Adrienn így emlékszik vissza erre:
Genf városa a történelemben Kálvin nevéről lett nevezetes. Milyen világot képzelt el, milyet valósított meg „városában”, Genfben? Rendet, fegyelmet, erkölcsös, puritán életmódot akart megteremteni a városban, ami ugyan sok ember szemében nem tette őt népszerűvé, de a reformátor nem is ezért dolgozott. A prédikátor céltudatos volt és hűséges a Bibliához, így kételyek kevéssé gyötörték tetteiben. Hitt abban, hogy amit tesz, az Istentől való. Ezt a lelkületet érezhettük meg egy kicsit a Szent Péter Katedrálisban, amikor a kápolnában együtt imádkozhattuk Kálvin imádságát és énekeltük a genfi zsoltárokat: „Úrnak szolgái mindnyájan. Áldjátok az Urat vígan, Kik az Ő házában éjjel, vigyázván vagytok hűséggel.”(134.) És valóban hűséggel vagyunk? Megőrizzük az utókornak a reformátorok örökségét? Vagy mi is, mint a genfi lakosok többsége csak történelmi emléknek tekintjük? Szomorú volt látni, hogy Kálvinból üzleti érdek lett: kálvinos kitűző, kálvinos sör, kálvinos képeslap, kálvinos memóriajáték stb. És ki emlékszik még az igazi értékekre? Ha ma, 2017-ben Kálvin velünk együtt sétált volna a városban, mit látna, mi maradt az ő örökségéből? Még az útikönyv is úgy aposztrofálja Kálvint, mint diktátor, aki a jókedvű várost elkedvetlenítette. A jó kedv, a mulatság még ma is meglátható a városban, sőt azt mondhatni, leginkább az látható. Vallási kavalkád, ahol már nyoma sincs a kálvini fegyelemnek, erkölcsnek és puritanizmusnak. De szomorkodás helyett, inkább tegyük fel magunknak a kérdést, mi reformátusok, továbbadjuk-e az utókornak Kálvin célkitűzéseit? Olyan jó volt megállni, elcsendesedni és hálát adni Istennek azért, hogy voltak tettre kész elődeink, akik a világgal szembe mertek menni azért, hogy a Bibliához hűek maradjanak. Ha ők nem lettek volna, akkor nem léteznének a gyülekezeteink, sőt mi magunk sem lehetnénk kálvinisták. Mi itt Magyarországon, kis fehér falú templomainkban milyen értékeket képviselünk?
Áprily Lajos: Kálvin, 1535. Aetatis suae 26.
Ott ül a tornyos, vén Basileában, fiatalon, a zord idők fokán. Helvét magasság ég a messzeségben s a kor viharsugára homlokán.
Páris felől piros máglyák lobognak, jajgatva sír egy messzi, tompa kar. Ádám esendő, átkozott fajában lázad a bűn és zúg a zűrzavar.
Vergődve látja lázmeleg szemével, igazság annyi hőse hogy zuhan. S kitör a jajszó nyugtalan szívéből: Meddig a próba, meddig még, Uram?
A vörös Münster várja már Erasmust, az őszt, ki hullva is világtudás. De Pál apostol óriás alakja fölébe nő, mint égő látomás.

Minden napon közös áhitatot is tartottunk, és minden templomban énekeltünk, az egyik legszebb élmények közé tartoznak ezek a pillanatok. Természetesen ezt Kálvin templomában sem hagytuk ki. A toronyban lévő kilátás Genf egyik ikonikus jelképére a 150 méteres vízsugárra elképesztő látványt nyújtott.
Jó volt látni, hogy a genfi emberek nem a telefonukba mélyedtek az utcákon, hanem beszélgettek, ettek, élvezték a napsütést. A genfi-tó partján mint a verebek, úgy ültek az emberek egymás felé fordulva, beszélgetve, sajtokat és bagettet eszegetve.
Este mi is beültünk egy barátságos helyre, ahol Kálvin söröket iszogatva a genfi gyülekezet képviselőivel beszélgettünk.

A következő nap a hegyek közé vettük az irányt, útba ejtve egy csokigyárat. A Caillers csokoládégyárban lévő bemutató sok vidám pillanatot szerzett csapatunknak.

A csoki kóstolást követően Bernbe utaztunk, ahol a Münster templom templomkapujának látványa a tíz szűz szobrával csodálatra méltó volt. Természetesen itt is felmásztunk a toronyba. A szűk csigalépcső felfelé csak nem akart elfogyni, így lefelé egyikünk megszámolta a lépcsőket. Az aznapi "edzés" 342 lépcső volt felfelé.
Bern parasztbarokk stílusú házai között sétálva már kezdtük sajnálni, hogy másnap haza kell indulni.
Este Beatenbergbe értünk, ahol utunk során a legközelebb kerültünk a 4 ezer méter magas svájci hegyekhez. A havas hegyek látványa beleégett az íriszünkbe, ez még sokszor eszünkbe fog jutni itthon.
Nagy Richárd alapi lelkipásztor így összegezte az élményeit:
"Különös időutazáson vettünk részt egy országban, amelyet elkerültek a nagy háborúk. Mintegy egyszerre voltunk jelen 2017-ben és a XVI. században. Egy Zürichben szolgáló magyar lelkésztestvérünk szavaiból pillanatfelvételt kaptunk a svájci reformátusok egy részének jelenéről, de talán ettől is többet adtak a szavak nélkül beszélő templomok falai, ahol Kálvin, ahol Zwingli szolgált. Az Istennek szentelt épület levegője, hangulata, a beszűrődő napsugarak keltette fények, amelyek nem változtak az évszázadok során. Valóban akár a XVI. században is lehettünk volna. Különös módon volt átélhető kontinuitás. Egy ilyen tapasztalat után, többletjelentéssel bír, és más lesz elmondani az úrvacsorai liturgiában, hogy „…így éltek vele hitvalló őseink…”. Hiszen, mi marad meg a svájci útból? A souvenir átadható, a fotó továbbítható, de az élményt meg kell élni, tapasztalni, jelen kell lenni. Gazdagabbak lettünk, akik Svájcban jártunk."
Köszönjük a Reformáció Emlékbizottságnak a pályázati úton nyújtott támogatást, amely segített közelebb jutni nagy reformátor elődeinkhez, jobban megismerve életútjukat. Szinte mindennap eszünkbe jutottak a 103. zsoltár szavai: "Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!"

Maruczánné Ragány Julianna

A.D. 2017. március 27.
(A tanulmányút a Reformációi Emlékbizottság támogatásával valósult meg.)