Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A windsori Független Magyar Református Egyház 1933-ban alakult az amerikai földrészen is hatását éreztető gazdasági válság idején. A gyülekezet alapitó tagjai természetesen azok a bevándorló magyar reformátusok voltak, akik fontosnak tartották, hogy akár hatalmas anyagi áldozatok révén, de Isten Igéjét anyanyelvükön hallgassák. Sajnos, azóta az asszimilálódás következtében a gyülekezet lélekszáma igencsak megfogyatkozott, de hittel és reménységgel vállalja fel az alapitók örökségének ápolását és megőrzését. A gyülekezet minden tagja továbbra is fontosnak tartja, hogy magyarul hallgassa Isten bennünket megszólitó szavát, hogy anyanyelvén imádkozzon. Mindezt bizonyitja, hogy nem sajnáltak semmi emberi erőfeszitést annak érdekében, hogy fenntartsák a rendes lelkészi állást, és gondoskodjanak annak betöltéséről. A 2000 évben maradt a gyülekezet pásztor nélkül, de Isten gondoskodott arról, hogy ez a kicsiny nyáj se érezze az árvaság sorsát. A jelenlegi lelkipásztor 2001 február 8-án érkezett Erdélyből, és kezdte meg szolgálatát Isten segitségével. Ezzel új fejezet nyilott meg a gyülekezet életében.
(Hamarosan bővebben a gyülekezet történetéről és életéről)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...