belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Visky S. Béla

Templomaink nyugalmáért

Az elmúlt vasárnap (február 18.) a Romániai Református Egyház némely gyülekezetében az RMDSZ kampányolt, másokban a "Tőkés-párt." (A kivételnek, ezúton is, tisztelet). Sőt, értesüléseim szerint, egyik kolozsvári templomunkban istentisztelet végeztével a lelkész - a parlamenti választások ügyében tanúsított buzgalma hevében - azt is kijelentette, hogy "a másik fél most elmehet, nekünk még dolgunk van." Egyszerre tragikus és groteszk ez a kolozsvári és erdélyi református panoráma. És nagyon félek, hogy ez még csak a kezdet. Félek, ha nem vigyázunk, bekövetkezhet a legrosszabb: hogy a templomba igyekvő híveink majd sandán és gyanakodva fürkészik egymást, hogy kiderítsék, kinek áll inkább jobbra, és kinek inkább balra a sapkája. Meg a szíve csücske. Félek, hogy némely templomunkon ezentúl a csillag (kakas) helyén tulipán, más istenházán meg kokárda fog virítani, a hasadt gyülekezetek pedig - fél ilyet, fél olyat alkalmazva - majd a tul-ko jelét szerelik a gomb fölé, magasra emelve ekként a erdélyi vallásbéke multikulturális szimbólumát. Nem hiszem, hogy a templomban nyugalmat kereső emberek - éppen böjt idején - ilyen cirkuszokra vágynának.



Az egyház önmagát számolja fel, ha a legcsekélyebb mértékben is helyet ad az Orwel Állatfarmjából jól ismert "négy láb jó, két láb rossz" direktíva hírhedt, bornírt filozófiájának. Sokkal bölcsebb, ha ehelyett az evangéliumi szemléletből fakadó elveket hangsúlyoz, értékeket hirdet, híveit pedig kész olyan felnőtt embereknek tekinteni, akik képesek lesznek eldönteni, hogy adott esetben ezen értékek képviselete dolgában melyik jelölttől remélhetik a legtöbbet.

Az egyház politizálásának hitelesség-határa

Adott történelmi helyzetben a próféta nem más, mint maga a királlyal - a mindenkori kisebb-nagyobb politikai hatalmasokkal - szembeni kritikai funkció megtestesülése. A próféta valóban a legjobb értelemben vett demokrata, mégpedig azáltal, hogy nem fél. A próféta szabad: mivel többé már nem önmagáé, hanem testestül-lelkestül, akár él, akár hal, Ura szolgája, felmentetett annak pszichikai kényszere alól, hogy önmaga megtartója legyen; beszélhet tehát. Lecsaphatják ugyan a fejét, de a földi igazságszolgáltatásnak ez a megcsúfolása nemcsak hogy nem távolítja el őt Istenétől, hanem éppen ellenkezőleg, megpecsételi az iránta való hűségét; az igazság rendje égbekiáltó sérelmet szenved ugyan, de az üdvösség rendje töretlen marad. A mindenkori Isten-szolgának ilyenszerű politizálására bőven találunk példát a bibliai időkben és az egyháztörténelemben Jeremiástól kezdve Keresztelő Jánoson keresztül Bonhoefferig és Salkaházi Sáráig, és mind e mai nap elhívottaiig. Az efféle prófétai szolgálatnak azonban - a különböző konkrét helyzetek bizonytalanságán és összetettségén túl - mindig van egy kristálytisztán fénylő, pengeéles határa, vagy ha úgy tetszik, igazoló jegye, mégpedig a próféta személyes érdekmentessége. Nátán próféta Isten ítéletét hirdeti Dávid királynak. Azonban rögtön elveszítené minden hitelét, ha a bírálata nyomán esetlegesen eltávolított király megüresedett trónusára - önkéntesen, vagy mások nógatásának engedve, az össznép érdekében, természetesen - ő maga ülne be. Nem hiszek abban a Keresztelő Jánosban, aki miközben arról prédikál Heródesnek, hogy nem szabad neki testvére feleségével élnie - ő maga kívánja meg az asszonyt.
Egyházunknak esélye sincs a társadalom irányába bármiféle hiteles prófétai szolgálatot gyakorolni addig, amíg nem képes mindenki számára egyértelművé tenni, hogy sem személyei, sem pedig intézményei révén semmiféle érdeke nem fűződik e prófétasághoz, legyen az tekintélybeli, anyagi, politikai vagy csak politikai színezetű akár.

A "másik oldal" bűne

De miért nem beszélek inkább a "másik oldal" bűneiről, kérdezhetné bárki. Azért, mert én elsősorban az egyház megnyilvánulásainak a tisztaságáért viselek felelősséget, ennek egyetlen botlása jobban fáj, mint a másik oldalon tíz rossz lépés. Mert az egyház abból él, és éppen azáltal szolgál a világnak, ha mindenkor a legmagasabb mérce alá áll, amely nem csak erkölcsi, de isteni mérce is egyben. Pál apostol nagyon is egyetemes gondolkodású ember volt, egyáltalán nem csak a lélek érdekelte a test ellenében, együtt nyögött az egész teremtés fájdalmával, kiváltképpen pedig saját népe gyötrelmeivel, olyannyira, hogy akár az üdvösségét is odaadta volna nemzete megtartatásáért. Mégis azt mondja: "Mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!" (1Kor 5,12) Ez persze nem jelenti azt, hogy szabad kezet kapnak a világi hatalmaskodók a garázdálkodásra; mindössze azt jelenti, hogy az egyház vizsgáló tekintete első körben mindig önmagára kell hogy essen és csak azután a világra: a sorrend felcserélhetetlen.

Összeelegyítetlenül és elválaszthatatlanul

A mindenkori hatalom érdeke a test és lélek, a mennyei és földi dolgok, az egyház és politika teljes elkülönítése, a "ne szóljon bele az egyház" jelszó alapján. A német etikus, Leonhard Ragaz, miután a (református számozásban) harmadik parancsolat magyarázata rendjén kijelenti, hogy Isten nevét nem manipulálhatjuk saját egyéni érdekeink szerint, méltán egészíti ki gondolatát: "…az is visszaélés az Isten nevével, amikor valaki Istent csak az ő privát dolgai terén ismeri el, de nem kérdezi, hogy vajon az ő akarata megvalósul-e a Földön a politikai, a szociális és minden más életterületen."A politikum mindig a személyes szférába igyekszik visszaszorítani a hitbeli megnyilvánulásokat.
A nem evangéliumi módon politizáló egyház kísértése viszont a kettő összeelegyítése, az, ha a földi rend helyes működése nyomán remélhető életminoség-javulást (amiért dolgozni és imádkozni minden hívő kötelessége) összekeveri magával az üdvösséggel. Ily módon politikai célokhoz egészségtelenül felfokozott, messianisztikus reményeket kapcsol. Akikben viszont ilyen reményeket kelt, azoknak szükségképpen csalódniuk kell, még akkor is ha megvalósulnak az álmok. Ha viszont nem, oda minden reménység, nincs semmi már, ami az adott helyzet romjai fölé emelhetné a kisemmizettek tekintetét. Ha az egyház - legalábbis metakommunikációja szintjén - ilyen reményekhez nyújtott volna táptalajt akár a rosszemlékű december 5-i anyaországi népszavazás kapcsán (melynek eredménye nekem éppoly fájdalmas, mint bármely más erdélyi magyarnak), akár tenné ezt most, amikor az Európai Parlamentben való képviseletünk a tét, úgy megfontolatlanul cselekedett, illetve cselekszik. Amekkora szarvashiba volna ugyanis politikai szempontból leértékelni a jelenlegi választások fontosságát, ugyanolyan megbocsáthatatlan lenne viszont egyházi részről annak túlértékelése. Az egyház tanításának mindig is szerves része kell hogy maradjon földi dolgaink bizonyos viszonylagosságára való emlékeztetés. Aki él e világgal, mintha nem élne vele (1Kor 7,31), javasolja az apostol, és ez nem azt jelenti, hogy csak félszívvel éljen vele, csak fél-lélekkel örüljön neki, csak fél-felelősséget vállaljon érte, hanem épp ellenkezőleg: ne legyen a rabja, miközben nyakig benne van, akkor is maradjon tárgyához képest józan távolságban, hogy annak örvénye fel ne szippantsa őt, és hogy éppen így tehesse dolgát teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes felelősségvállalással és erőbedobással.
A politikus dolga a jogbiztonság garantálása, ahogyan az orvosé az egészség felügyelete. A papé viszont a Krisztusban megjelent üdvösséges egészen másnak a megjelenítése és továbbadása a létezés sokszor rögös feltételei közepette.
Az ember testi illetve lelki vonatkozásának az összeelegyítése éppoly veszélyes, mint e kettő elválasztása. Jelen esetben az RMDSZ érdeke az elválasztás, az egyházi hátterű tömörülésé pedig az összekeverés. Mindkettő súlyos következményekkel járhat, de az egyház számára az alattomosabb kísértés mindig is a hit és politikum összeelegyítése volt, és ma is az.
Személyes ügy-e, vagy pedig közügy a hit, kérdezték jó másfél évtizede az anyaországi csatározásokban. A legszemélyesebb közügy, hangzott a válasz, és ennél pontosabban aligha fogalmazhatnánk.

Templomaink nyugalmáért - az anyaország intő példája

Ha az anyaország egyházai elfogadni látszanak azt a tényt, hogy a megosztott országban ők eleve csak az egyik fél, az alig ötven százalék egyháza lehetnek (azon belül pedig egy töredéké), akkor nekünk ugyanebbe a csapdába nem szabad belemenetelnünk.
Bízom lelkipásztor társaim megfontoltságában és presbitériumaink bölcsességében, hogy idejében felismerik a veszélyt, és nem kívánják sem más helyiségeiket, sem pedig templomukat a tragikus módon egymásnak feszülő magyar "érdekképviselok" és szavazatgyűjtők felvonulási területévé alacsonyítani. Mert egy dolgot tisztán kell látnunk végre: a szavak és határozat-szövegek csűrésén-csavarásán, interpretálásán és újrainterpretálásán túl (már tizennyolc éve: "nem párt, csak érdekképviselet" egyfelől, másfelől meg "nem politizálhat, de tulajdonképpen mégis politizálhat, csak nem ott, hanem itt"), tájainkon az elkövetkező években, hacsak meg nem jön az eszünk, két magyar politikai erő fogja vívni egymással élet-halál harcát. "Már nem közös lista kell ugyanis, hanem az erdélyi magyar politika szilárd baloldali pólusával szemben kell megteremteni a jobboldalt. És ez nem mehet politikai és választási harc nélkül, anélkül a harc nélkül, amelynek most láthatjuk első, nyílt terepű ütközetét. E pólus létrehozásához immár adott a szavazótábor, csupán egy mozgósító centrum kell, amely tömöríti az RMDSZ-szel szembeállítható erőforrásokat. Meglehet, Tőkés elbukik ebben az ütközetben - de e munkát most csak ő végezheti el. Nem lesz szép. De szükséges, elkerülhetetlenül megvívandó csata ez." Így látja ezt a politikai elemző, Bakk Miklós (Krónika, 2007. február 19: Elkerülhetetlen csata).
Ki akarja ezek után még kivel elhitetni, hogy itt nem a legkíméletlenebb pártpolitikai hadmozdulatokról van szó, masszív egyházi részvétellel? Ujj mögötti bújócskát az óvodában szokás játszani, uraim. Fájdalom, de ebben az ügyben rég leléptünk a hitelességnek arról a talajáról, amelyen állva az egyház - a harci mozdulatok görcseitől mentes, egyedül Istenére néző, gyötrődő, mégis békességes, bánkódó, mégis mindig örvendezo, szabad lelkű egyház - egyáltalán prófétai szót közvetíthet a világ felé. Lehet, hogy politikai szempontból elkerülhetetlen ez a csata, ám az evangélium ügye szempontjából nem szerencsés dolog, ha egy alakuló - bármilyen irányzatú! - politikai tömörülés "mozgósító centruma" éppen egy hivatalát viselő püspök. Sőt lehet, hogy - jelen kontextusban - egyenesen történelmi bűn. Az egyházi közgyűlések persze ezerszer is szavazhatnak egyhangúlag, mindazáltal nem emlékszem, hogy a sajátosan mennyei megbízás valaha is így szólott volna: "eredj el, mert én téged politikai erők mozgósító centrumává kívánlak tenni." Amikor Jézust királlyá akarta tenni csodaváró népe, és eldöntötték, hogy "elragadják" őt, akkor ő "ismét elvonult egymaga a hegyre" (Jn 6,15). Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetése által generált hamis - mert messianisztikus - társadalompolitikai elvárások hullámainak nyomása alatt beszakadt az Erdélyi Református Egyházkerület gátja. Talán még nem reménytelen, hogy a tizenkettedik órában a bűnbánat és imádság, a bátor megszólalások és a nyílt párbeszéd homokzsákjaival mentsük a vetést.
Ha egyházunk nem akar az anyaország politikai és társadalmi, egyházi és kulturális, sőt családi (!) hasadtságának importőre lenni, akkor - személyes véleményem szerint - leghelyesebben az a gyülekezet jár el, amelyik a maga területén nem ad helyet sem az RMDSZ, sem pedig a másik fél akciói számára, testületei pedig (presbitérium, nőszövetség, ifjúsági csoportok) nem vesznek részt ezekben. Mert itt már nem egyszeri alkalomról van szó; az egyszeri alkalom markáns nyitánya (folytatása) csupán egy hosszú, sárdobálásoktól egyáltalán nem mentes folyamatnak, mely, enyhén szólva, "nem lesz szép", és amelyben való részvétel egyáltalán nem válik sem az egyház, sem pedig az egyház Urának dicsőségére.
Az én házam - és nem csak építészeti, hanem lelki-gyülekezeti értelemben is - imádság háza, mondja a temploma tisztaságáért felinduló Jézus. Imádkozzunk, szóljunk, szeressünk és dolgozzunk azért, hogy istentiszteleti helyeink megmaradhassanak annak, amivé rendeltettek: az imádság házának, mégpedig mindenki számára.

Kolozsvár, 2007. február 23.

Dr. Visky S. Béla, református teológia tanár

Megjelent a www.kronika.ro weboldalon

 

Kapcsolódó írások:

Horváth Levente: Piszkos egyház, piszkos politika?

Visky S. Béla: Nehéz ma reformátusnak lenni

 

További cikkek:
2018. július 16., hétfő,
Valter napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 6438
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 41080788

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat