Dosztojevszkij, az emberi lélek prófétikus látnoka, a pszichoanalízis zseniális előfutára, Jézus Krisztus megváltott bűnhődő-bűnöse 125 éve ment el a színről-színre látás birodalmába. 1821-ben született Moszkvában, akarata ellenére Szentpétervárott mérnöki tanulmányokat kellett folytatnia. Mindig is úgy érezte - Naplója tanúsága szerint -, hogy írónak teremtette őt az Isten, s így az emberlét lényegi kérdéseivel kell foglalkoznia. Első regénye, a "Szegény emberek" 1846-ban jelent meg. A regénycím programadó volt további írói pályája szempontjából: ő valóban a szegények, a megalázottak és a megszomorítottak (későbbi regénye) szószólója, keserveik kihangosítója lett. 1848-ban csatlakozott a Petrasevszkij-körhöz, amelyhez hivatalnokok, írók, diákok és tisztek is tartoztak. Mindannyiukat a korabeli orosz viszonyokkal szembeni kritika, elégedetlenség tartotta össze. Elítélték a cenzúrát, a "jogszolgáltatást", az egyoldalú testi szenvedélyeket. Aztán őket is elítélték. Dosztojevszkij börtönt kapott. I. Miklós cár megrendeztette kivégzésük színjátékát, egészen az utolsó előtti pillanatig: szemét bekötötték, s akkor jött a kegyelem, s "csak" Szibériát kapott. Ott négy nehéz, de a Biblia által elviselhetővé formált évet töltött el. A lágeréletet, a rabtársak különös történeteit örökítette meg "Feljegyzések a holtak házából" című könyvében. 1859-ben újra visszatér Nyugat-Oroszországba. Élete utolsó 15 évében egyre csak írt, írt. Volt mit kiírnia magából. Ekkor születtek a nagy regények, a Bűn és bűnhődés, az Idióta, az Ördögök, a Tanítvány és a Karamazov testvérek. 1881. február 9.-én halt meg.



A francia filozófus, Albert Camus 1959-ben ezt írta: "Sok ideig Marxot tartották a 20. század prófétájának. Ma már tudjuk, hogy amit ő prófétált, az még sokáig fog váratni magára, s felismertük, az igazi próféta Dosztojevszkij volt. Előre látta a Nagy Inkvizitorok uralmát és a hatalom győzelmét az igazságosság felett. 20 éves voltam, amikor először olvastam őt, s megszerettem, mert leleplezte és feltárta az emberlét titkait. Ám nagyon gyorsan, mégpedig abban a mértékben, ahogyan korunk drámáját átéltem, Dosztojevszkijt, az embert is megszerettem, mert ő volt az, aki történelmi sorsunkat a legmélyebben élte át és fejezte ki. Számomra ő volt az, aki jóval Nietzsche előtt felismerte a korabeli nihilizmust, meghatározta lényegét, rettenetes és tragikomikus következményeit leírta, és még arra is volt érkezése, hogy ilyen viszonyok között felmutassa az üdvösség örömüzenetét". Sokan, magam is már kamaszkoromban úgy voltam: lenyűgözött az a szinte biblikus mélyenlátás, ami műveiből árad. A töredékesség, a rész szerintiség fájdalmas felismerése, a szabadság utáni olthatatlan vágy, a megrendülés mások szenvedése és megalázása miatt. Elképesztő, hogy mennyire pontosan látta egy századdal előre azt, aminek jönnie kellett: a nihilizmus, a semmi beköszönését sorsokba, korszakos gondolatokba, társadalmi mozgásokba. Ugyanakkor lenyűgöző az a mód, amilyen szellemi-lelki szenvedéllyel keresi és meg is találja a semmi örvényléséből kisegítő üdvözítő utat. Alig akad valaki más a 20. század közeledtekor, aki olyan nagy hatással volt irodalomra, filozófiára és teológiára, mint Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Szolzsenyicin, a késői sorstárs, a gulágok krónikása, évekkel ezelőtt ezt mondta: "A 19. században ő volt az egyetlen, aki élesen látta előre századunk totalitárius államait".

Könyveiből, Naplójából tudjuk, hogy az Újszövetség volt tankönyve, mestere, mely teljesen áthatotta gondolkodását. Nem véletlen, hogy református teológusok, köztük Eduard Thurneysen, Barth kortársa, könyvet is írt róla. 1850-ben, a száműzetés helye felé utaztában, Omszkban egy kislánytól, "Isten angyalától" kapott egy Újszövetséget. A fogságban ez volt az egyetlen könyv, amit magánál tarthatott. Napi olvasmánya lett. Agyon olvasta, de haláláig nem vált meg Újszövetségétől. Itt talált választ a másokat és őt is kínzó alapkérdésekre: Hogyan tudunk élni, túlélni egy olyan, amilyen szétesett, lezüllött, önmagát lefele meghaladó, negatív irányban "felülmúló" világban? S lehet-e üdvözülni ebben a világban? Az evangélium és Pál teológiájának kulcsgondolatai újra és újra visszatérnek írásaiban. Négy ilyen témát emelek ki, négy tételben.



1. A kételytől a hitig
2. Az ember "szétesése"
3. "Mégis"-szabadságunk
4. "Ha nincs Isten, minden lehetséges"?




KÉTELYTŐL A HITIG



A hívő, orosz zseni egyik elemzője szerint műveit és egész munkásságát a "sokhangúság, a polifónia" jellemzi. Nem csak keresztyén, hanem nem-keresztyén, sőt keresztyénség-ellenes nézetek is szóhoz jutnak munkáiban. Ő maga is megjárta a kétely pokoli bugyrait, ismerte az ész örökös kérdőjeleit éppen úgy, mint az egzisztenciális kételyt, a "Minek élek, minek éppen így élek?" marcangoló tépelődéseit. Volt is rá elég oka. Nem csak a majdhogy nem őrültbe kergető kivégzés színjátéka terhelődött rá napi kínként életére, hanem a szibériai évek is, aztán a megaláztatások okozta epilepszia "szent és szentségtelen gyötrelmei". S ha még ez nem lett volna elég, jött hozzá újabb sorscsapás: első felesége korai halála, két gyermekének elvesztése. A szenvedés ilyen keserű poharainak kiürítése közben kellett megőriznie az őrülettől a lelkét, s megfogalmaznia mindennek ellensúlyaként a kegyelmet, de meg is élni azt, a Feltámadott ereje által, s megpróbálni naponként talpra állni. S közben írni, írni, üzenni a világ - kora és a ma - megalázottainak és megszomorítottainak továbbsegítő szókat, regény-, és remény-bíztatásokat. Ha az evangélium világossága, felülről áradó ragyogása nem törné át a dosztojevszkiji világot, elviselhetetlenül sötét, tragikus vaklét lenne az. De árad a világosság őreá is onnan felülről, meg regényei történeteire. Egész életművén keresztül pedig ránk és az utánunk jövőkre.

Az ateizmus kérdése számára nem a kételkedés jogát, mint inkább a közönyt, a "se ilyen-se olyan"-állapotát jelenti. Amint azt az Ördögökben kétszer is idézett Ige mutatja: "Nem vagy sem hideg, sem meleg. Bár hideg volnál vagy meleg! Ezért mivel langyos vagy, és sem meleg, sem pedig hideg: kiköplek a számból!" (Jelenések 3,15kk). Ez a langyosság az igazi emberi probléma. Ezzel szemben Dosztojevszkij számára döntő jelentősége volt a János evangéliuma két kételkedőjének, Nátánáelnek és Tamásnak. Jézus nem dorgálóan lép fel velük szemben. Nátánáel szkeptikus kérdésére: " Származhat-e valami jó Názáretből?", Jézus válasza így hangzik: "Íme, ez igazán izráelita, akiben nincsen álnokság" (János 1,46kk). Jézus előtt és mellett, sőt az Ő elmenetele után sem maradnak ők többé közönyösek. Meggyőzi őket Jézus igazsága, s ez magával ragadja őket.

Ezzel összefüggésben érdemes kitérni arra, hogy a norvég Dosztojevszkij-kutató, Kjetsaa 1983-ban behatóan átnézte az író akkor Moszkvában található Újszövetségét. Azt kutatta, melyek azok a helyek, amiket Dosztojevszkij aláhúzott, megjelölt, kommentált, s ezek a helyek mennyire jelennek meg regényeiben. Izgalmas kutatása nyomán kiderült: több, mint 60 helyen fordulnak elő írásaiban idézetek a János evangéliumából, a szinoptikus evangéliumokat közel 20 helyen idézi. A citátumokat Kjetsaa három témakörbe sorolta. Az egyik így fogalmazható meg: hogyan jut el valaki a kételytől a hitig? Ebben a kérdéskörben a már idézett helyeket húzta alá és citálta műveiben. A feltámadás témakörében Jézus önkijelentését is aláhúzva találta az író Bibliájában: "Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindannak, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam őt az utolsó napon" (János 6,40). Ugyancsak aláhúzta Dosztojevszkij azt a helyet, ahol Lázár feltámasztása található, ami aztán a Bűn és bűnhődés c. regényében Szonya és Raszkolnyikov beszélgetésében tér vissza. A harmadik kérdéskör: kicsoda Krisztus? E kérdésre vonatkozóan Jézus magáról mondott "ego eimi - én vagyok" Igéit citálta, illetve jelölte be Újszövetségében az író. Ilyeneket: "Én és az Atya egyek vagyunk" (János 10,30). "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam" (János 14,6). "Aki engem látott, látta az Atyát" (János 14,9).

Rövidebb-hosszabb idézetek fedezhetők fel regényei oldalain. Az Ördögökben megtaláható az a történet, melyben Jézus megparancsolja a démonoknak, menjenek bele a disznókba és fussanak a tengerbe, hogy belefulladjanak (Lukács 8,32-36). A Karamazov testvérek mottója ez az Ige: "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (János 12,24). Ez lett sírfelirata is. A Bűn és bűnhődésben részletesen idézi és magyarázza Lázár feltámasztásának történetét (János 11). A megkísértés története (Máté 4,1-11) a Nagy Inkvizítor történetében tér vissza. Több regénye zárul, illetve nyílik ki új perspektívára, a feltámadásra: így a Feljegyzések a holtak házából, a Bűn és bűnhődés és a Karamazov testvérek.


AZ EMBER SZÉTESÉSE



Megosztott emberek üdvözülhetnek-e egyáltalán? Szétesettek újra összerakhatók-e? Ez a dosztojevszkiji kérdés, s nem csak a Hasonmásban. Raszkol - Raszkolnyikov valódi jelentése: leválasztott, elszakított - családtól, néptől, egyháztól, önmagától és Istentől. Ebből az elszakítottságból csak egy út vezet a gyógyulás felé: a megbánás és a bűnvallás útja.

Zoszima sztárec üzenete a Karamazov testvérekben ez: Az ember soha se veszítse el érzékét a megbánás iránt! Annak, aki képtelen élete alapvető hazugságait letenni, nem lehet segíteni. Nem képes többé az ilyen ember megtérni Istenhez, aki pedig szereti és várja az embereket. A dosztojevszkiji szereplőknél érdekes tapasztalat, hogy a megbánás révén bármely helyzetből képesek kilábalni, bármekkora is vétkük vagy bűnük. A regények több családtörténetében annyira megromlott a családtagok közötti viszony, hogy az már nem is nevezhető kapcsolatnak, csak rossz viszonynak.

A 20. század jelentős német, bibliai témákat is feldolgozó regényírója, Thomas Mann szerint Sztavrogin a világirodalom legtitokzatosabb alakja. Abszolút széteső ember. Másokra erős hatással van, de önmaga képtelen arra, hogy megváltozzon, eljusson a megbánásig, hogy megszeressen valakit és kötődjön valakihez. Gyökértelen kételkedő, aki az öngyilkosságba menekül szétesett életéből.

Dosztojevszkij gondolkodását a megtérésről személyes példája is jól mutatja. Amikor úgy érezte, közeledik halála, feleségét és gyermekeit magához hívatta, s arra kérte őket, hogy olvassák fel neki a tékozló fiú példázatát (Lukács 15). Ezt jegyezte meg ehhez a történethez: a szülők szeretik gyermekeiket, Isten azonban sokkal jobban szeret minket, mint ők a gyermekeiket. És a visszatérés, a hazatérés Istenhez minden pillanatban lehetséges, itt nem számít a térbeli, idői távolság, hanem egyedül Isten közelsége!


"MÉGIS"-SZABADSÁGUNK



A megbánás és a megtérés egyéni döntésünk következménye, azaz az emberi szabadsággal is összefügg. Mindenkinek lehet dönteni arról, hogy hazug életét abbahagyja vagy nem. Ebben a döntésben meghúzódik egy igen fontos kérdés, amely elé előbb-utóbb minden ember odakerül: ragaszkodni kíván-e továbbra is az életről kialakított illúzióihoz, véleményéhez, "ideológiájához" VAGY el akar indulni az igazi élet keresésére? Vannak, akik az életről kialakított eszméikhez ragaszkodnak inkább, mint sem kivonulnának megkötöző eszmerendszerükből a kockázatosabb, de sokkal tágasabb és növekedést ígérő igazi életre. Enélkül az egzisztenciális exodus nélkül senki sem ismerheti meg jobban az életet. Ellenpélda Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésből. Szonyával való találkozásában, aki szereti őt, erőt merít az újrakezdéshez, az életben maradáshoz. A szeretet segíti őt a túlélésben! Jellemző, hogy a Karamazov testvérekben Zoszima sztárec nem ideológiát, dogmát, elméletet ad tovább, hanem történeteket, életvázlatokat, példákat. A világban található szenvedés láttán felmerülő kérdésekre, s ezekkel összefüggésben az Isten szeretete hollétére vonatkozó kételkedésre a választ nem elméleti magyarázatokkal, hanem sztorikkal, példaképekkel adja meg Dosztojevszkij. Olyan sorsokkal, amelyek képessé váltak a MÉGIS-re, a szenvedés és a reménytelenség ellenére mégis élnek, szeretnek. Az Újszövetség központi üzenete sem elmélet, filozófia, okoskodás, hanem élet-halál-feltámadás összekapcsolása, a széthullás utáni újraépítés-épülés Jézus halálból való kijövetele révén. Ez a történelem és az egyéni sorsok igazi fordítópontja, a nagy "felütés", az isteni Auftakt, amitől minden megváltozik. Ezt tudja, írja, ábrázolja is minden regényében, mert egyszer már életre szólóan átélte Szibériában Dosztojevszkij!

A másik eldöntendő kérdés, amit többször felvet a nagy szenvedő és látnok: vajon lehet-e az ember Istenné VAGY el tudja-e fogadni, hogy Isten őérte lett emberré? Minden életben kísért az öröklött őskonfliktus: olyanná lenni, mint Isten. A keresztyén orosz filozófus, Bergyajev szerint Dosztojevszkij nagy regényeiben mindig jelen van a gyilkosság, s ez a kaini alaphelyzet visszatérése történeteiben: az "Én vagyok az úr, nekem van hatalmam befejezni mások, vagy a magam életét, nem Istennek". A bűnözésben az ember Istennek képzeli magát, s végzetesen, végletesen arányt és irányt téveszt.




"HA NINCS ISTEN, MINDEN LEHETSÉGES"?



Dosztojevszkijnek ez a tétele annyira telibe találta a francia Jean-Paul Sartret, hogy ő ezt tette ateista-humanista egzisztencializmusa kiindulópontjává. Az az ember pedig, aki abból indul ki, hogy nincs Isten, az emberiséget két csoportra oszthatja: azokra, akik uralkodnak, s azokra, akiket uralnak. Legélesebben jelenik meg ez az alapállás a Bűn és bűnhődésben, de Zsigáljev alakjában is az Ördögökben. A szociálisan igazságos társadalom elméletét fogalmazza meg, s eleinte ennek érdekében szabadságot akar biztosítani mindenkinek. Hamarosan azonban átvált arra a tapasztalati tényre (?), vagy legalábbis érzéki csalódásra, miszerint az életet végül is nem lehet másként megszervezni, csak úgy, ha a 10% uralkodik a 90 % felett. És talán még az sem áll messze a valóságtól, hogy a 90 % ezt így is akarja. Az Ördögök egyik jelenete szerint ők még örülnek is annak, hogy vannak üvegpaloták, népi táncok és koncertek - "cirkusz és kenyér", mert többre nem is vágynak. Ha nincs Isten, akkor néhány millió embert nyugodtan félre lehet tenni, vagy: el lehet tenni az útból, ha akadályozzák a "jobb társadalom" felépítését. Micsoda pokoli felismerés volt ez a III. Birodalom és a sztálini, bolsevik rendszerek előtt! Ezzel szemben Dosztojevszkij számára (is) minden ember Isten teremtménye, az Ő képére és hasonlatosságára alkotva. Ebből következőleg senki sem tekintheti a másikat puszta eszköznek céljai megvalósítása érdekében. Akármilyen mélyen romlott és mélyre süllyedt is bárki, az istenképűséget összetörve bár, elrejtetten, de kitörölhetetlenül hordozza. Ez adja méltóságát bűnei, vétkei ellenére.

Dosztojevszkij írói világában (is) Krisztus személye és a feltámadás ténye az evangélium középpontja, tengelye. Vagy feltámadott Krisztus - vagy öngyilkos leszek - ez a dosztojevszkiji dilemma. Regényeiben a szereplők e két szélsőség között élik, küzdik, vergődik, szentelik meg sorsukat. Ezt másképpen Camus, a Dosztojevszkij-csodáló is megfogalmazta: "Könnyű logikusnak lenni; de mennyire nehéz logikusnak maradni egészen a végig!".

Krisztus feltámadása Dosztojevszkij hitének a szegeletköve. Krisztus nem pusztán erkölcsi példakép, mint Tolsztojnál, hanem Ő a Győztes a halál fölött. Az evangélium a feltámadás dokumentum-gyűjteménye számára. Az élet minden drámáját, tragikumát és abszurditását legyőzte a Feltámadott! A feltámadás a történelem kellős közepén zajlott le, ment végbe, s ennek üdvhatásai máig és a történelemben mindvégig érzékelhetőek. Mit is válaszolhatnánk enélkül Karamazov Ivánnak, aki a kisgyermekek halálát látva vissza akarja adni a belépőjegyet ebbe a világba? Ezen a világon nem szűnik meg a szenvedés, s ebből a világból kiindulva nincs is erre a kérdésre elfogadható válasz. Az egyetlen lehetséges, s már nem pusztán e világból hangzó válasz: Jézus feltámadásának kétségbe vonhatatlan ténye! Ez a világ minden szenvedésével együtt nem a mindenség. A szenvedés következmény: az Istentől való elszakadás következménye, a feltámadás pedig Isten történetének új fejezete az embervilággal. S ezt Dosztojevszkij nagyon jól látta, hitte, regényeivel pedig tudatosítani próbálta az olvasókban - egykor és ma. Raszkolnyikov számára az élet az Újszövetség olvasásával kezdődik. Azzal az evangéliummal, amelyben Krisztussal találkozhat, s Benne valóban megtalálja az Életet…

Az emberi lélek prófétai látóját sokan és sok mindenért tisztelték a szellemtörténetben. Már írtam Sartre és Camus véleményéről. Korábban Nietzsche ezt jegyezte le: "Ő az egyetlen pszichológus, akitől valamit is tanultam". Bepillantás a káoszba címen írt tanulmányában Hermann Hesse német író nevezte először őt 1920-ban a 20. század előprófétájának. S. Freud és Alfred Adler mélylélektanos pszichológusok előfutáruknak tekintették. Az 1920-as években a dialektikai teológia atyjára, Barth Károlyra is nagy hatással volt Dosztojevszkij. Híres Római levél kommentárjában, ami 1926-ból származik, Barth csak Luthert idézi gyakrabban, mint Dosztojevszkijt. E. Thurneysen bázeli református professzor, Barth barátja monográfiát írt Dosztojevszkijről, amit e cikk írásánál szem előtt tartottam.

125 évvel ezelőtti temetésén a szentpétervári Alexander-Nyevszkij kolostorban 10ezrek vettek részt. Az akkori ortodox egyház egyik vezetője a cárhoz írt levelében így fogalmazott: "Talán ő volt az igaz hit egyetlen igazi prédikátora. Senki nem pótolhatja őt".

Halála évében, szokása szerint az év elején írói tervet készített. Ebben szerepelt egy új könyv terve Jézus Krisztusról! Mit mondott volna el a lelkek ismerője Megváltójáról? Soha nem tudja meg senki, csak Az, akinek visszaadta haláláig alkotó, teremtő lelkét, s akinek ez volt személyes hitvallása:

"Hiszek Krisztusban és nem úgy teszek bizonyságot erről a hitről, mint egy gyermek. Hozsannám a kétely tisztítótüzén átjutva száll Istenem elé".

A megküzdött hitért, a megharcolt bizonyosságért, meg azokért a látásokért, melyekkel bevillantott egy-egy fénysugarat az emberi lélek mély rétegeibe, s milliókat gazdagított ember-és istenismeretből, nos, ezért köszönjük meg őt a nagy Alkotónak, s ajánljuk őt "örök" szellemi útitársul az újabb nemzedékeknek...