AMIKOR ELDŐLT, HOGY MI ITÁLIÁBA HAJÓZUNK, PÁLT ÉS A TÖBBI FOGLYOT ÁTADTÁK A CSÁSZÁRI CSAPATBÓL VALÓ JULIUSZ NEVŰ SZÁZADOSNAK. AZUTÁN FELSZÁLLTUNK EGY ADRAMITTIUMI HAJÓRA, AMELY AZ ÁZSIAI PARTVIDÉK KIKÖTŐIBE KÉSZÜLT, ÉS ÚTNAK INDULTUNK. VELÜNK JÖTT TESSALONIKÁBÓL A MACEDÓN ARISZTARKUS IS. MÁSNAP MEGÉRKEZTÜNK SZIDONBA. JULIUSZ EMBERSÉGESEN BÁNT PÁLLAL, ÉS MEGENGEDTE, HOGY ELMENJEN BARÁTAIHOZ, ÉS AZOK GONDOSKODJANAK RÓLA. ONNAN ELINDULVA, AZ ELLENSZÉL MIATT, CIPRUS KELETI PARTJA MELLETT HAJÓZTUNK EL. MAJD CILICIA ÉS PAMFILIA ALATT ÁTVÁGVA A TENGEREN. A LISIAI MIRÁBA ÉRKEZTÜNK. OTT A SZÁZADOS EGY ITÁLIÁBA MENŐ ALEXANDRIAI HAJÓT TALÁLT, ÉS ABBA SZÁLLÍTOTT BE MINKET. TÖBB NAPI LASSÚ HAJÓZÁS UTÁN, NAGY NEHEZEN ÉRTÜK EL KNIDUST, DE MIVEL OTT A SZÉL NEM ENGEDETT PARTRA SZÁLLNI, ELHAJÓZTUNK SZÁLOME MELLETT, KRÉTA ALÁ. ÉS MIUTÁN NAGY ÜGGYEL-BAJJAL ELHALADTUNK MELLETTE, ELJUTOTTUNK EGY HELYRE, LÁZEA VÁROS KÖZELÉBEN, AMELYET SZÉPKIKÖTŐNEK NEVEZNEK. MINDEZZEL SOK IDŐT VESZTEGETTÜNK ÉS A HAJÓZÁS KEZDETT MÁR VESZEDELMESSÉ VÁLNI. HISZEN BÖJT NAP IS ELMÚLT MÁR. PÁL INTETTE ŐKET: FÉRFIAK: LÁTOM, HOGY A HAJÓÚT FOLYTATÁSA VAKMERŐSÉG, MERT NEM CSAK A HAJÓBAN ÉS A RAKOMÁNYBAN OKOZHAT NAGY KÁRT, HANEM ÉLETÜNKET IS VESZÉLYEZTETI. DE A SZÁZADOS INKÁBB HITT A KORMÁNYOSNAK ÉS A HAJÓTULAJDONOSNAK, MINT ANNAK AMIT PÁL MONDOTT. MIVEL PEDIG A KIKÖTŐ TELELÉSRE NEM VOLT ALKALMAS, A TÖBBSÉG ÚGY HATÁROZOTT, HOGY ONNAN IS TOVÁBB KELL HAJÓZNI, HOGY VALAMI MÓDON ELJUSSUNK TELELÉSRE FÉNIXBE, KRÉTÁNAK EBBE A KIKÖTŐJÉBE, AMELY DÉLNYUGAT ÉS ÉSZAKNYUGAT FELÉ NÉZ. MIVEL GYÖNGE DÉLI SZÉL KEZDETT FÚJNI, S ŐK AZT HITTÉK, FELTETT SZÁNDÉKUKAT VÉGHEZVIHETIK, FELSZEDTÉK A HORGONYT ÉS A KRÉTAI PART MENTÉN HAJÓZTAK TOVÁBB.

__________________________________________________________________________

Németországba költözött egyik lányunk a családjával, mert férje itt nem talált végzettségének megfelelő állást. Nehéz a szívük, szívesebben lennének itt, nem tudják, meddig lesznek ott. Hogyan tudunk jelen lenni abban, ami nem egészen úgy történik, ahogy elképzeltük, amiből szívesen kilépnénk, de egyelőre, vagy sokáig, netán végleg, nincs módunk kilépni?

Nagyon hívtak minket, látogassuk meg őket nyáron. Vágytunk őket s unokáinkat látni, de jöttek rögtön a kérdések, mikor menjünk, mivel utazzunk, meddig maradjunk náluk? Amikor megvette nekünk a jegyeket, eldöntötte a legfőbb kérdést. Utána csupán az maradt kérdés, mit vigyünk, mire lesz szükségünk, mi az, ami az előírt súlyú s nagyságú csomagba belefér? Ott pedig már csupán az, hogy az erre nyert tíz napot, úgy töltsük együtt, ahogy érdemes…

Vannak olyan helyzetek, melyeket korábbi döntések, történések határoznak meg, s csupán afelől határozhatunk később, hogyan legyünk benne, miképp viszonyuljunk a számunkra épp ebben rejlő lehetőségekhez. Mit jelent készen lenni arra, ami történik?

Tizenéves kamaszlány voltam, mikor hallottam valakitől, hogyan készült a házasságra. Azt

mesélte el nekünk, miben volt egészen biztos. Tudta, kinek mond igent, ha megkéri. Mert

szeretett valakit, s hitte, ha Isten neki szánta őt s ezt a lehetőséget, akkor ez a valaki nem tehet mást, mint hogy észreveszi, megtalálja őt. Akkorra tartogatta szíve igenjének minden mozdulatát, amikor az a másik felé fordul…És megélhette a csodát, igent mondhatott neki. Olyannyira megkapott a mód, hogy kedvem támadt ily módon, reménység által párt nyerni…

AMIKOR ELDŐLT, HOGY MI ITÁLIÁBA HAJÓZUNK, PÁLT ÉS A TÖBBI FOGLYOT ÁTADTÁK A CSÁSZÁRI CSAPATBÓL VALÓ JULIUSZ NEVŰ SZÁZADOSNAK. AZUTÁN FELSZÁLLTUNK EGY ADRAMITTIUMI HAJÓRA, AMELY AZ ÁZSIAI PARTVIDÉK KIKÖTŐIBE KÉSZÜLT, ÉS ÚTNAK INDULTUNK. VELÜNK JÖTT TESSALONIKÁBÓL A MACEDÓN ARISZTARKUS IS.

Pál, aki egykor pontosan tudta, mit akar, mit nem, hova megy és miért, már nem a maga ura. Döntenek élete felől. Kik? Döntött Isten, ő is döntött, és azok döntése is jelen van, akik fogva tartják. Mintha Pál, ebben a helyzetben, már semmiről sem dönthetne… Pedig legfontosabb dologra nézve szabad, tulajdonképpen senki sem szólhatott bele! Mert mi fontosabb? Hogy hol vagyok? Vagy inkább az, ahol vagyok, amiben vagyok, ott mi teremhet a szívemben? Pál számára elsődleges, ott ahol van, ahova éppen kerül, ott az evangéliumot hirdesse. Teheti? Eldöntheti, hogy szól, vagy nem szól? Megéli, kéri és kapja napról napra azt, amit életére, szolgálatára nézve Ura szava által megértett? Mit érnek, mit jelentenek nekünk döntéseink?

Ami az általam használt fordítás szerint : AMIKOR ELDŐLT… a Károli féle fordítás szerint így van: miután elvégeztetett, a revideált Károli szerint pedig: miután úgy határoztak … Van különbség? Az elvégeztetett – megfogalmazás fejezi ki leginkább azt, hogy nem pusztán emberi ez a döntés, az ELDŐLT - kifejezés talán még érezteti ezt, ám az úgy határoztak, pusztán emberi döntés felől tájékoztat…

Amiben vagyunk, amibe kerülünk, ami történik velünk… arról mit gondolunk? Számít, hogy mit hiszünk arra nézve, ki, mit döntött, mit határozott felőlünk? Számít, miféle gondolat ver gyökeret a szívünkben? Miért is? Mert az terem, ami bennünk meggyökerezik!

    BÓDÁS JÁNOS  

            ELVESZTHETETLEN ÖRÖM

Az nem igaz, hogy az élet kegyetlen.

Sok öröm van benn, elveszíthetetlen.

Van öröme, mely mindörökre tart,

nem árt neki se szó, se tűz, se kard,

se fagy, se szélvész, átok, vagy nyomor,

miktől az élet oly sokszor komor;

van öröm, ami soha nem apad,

s ez az öröm: add másoknak magad!

Míg élsz, magadat mindig adhatod.

Adj jó szót, vigaszt, s ha van, falatot,

derűt, vagy tudást, vagy békülő kezet.

Mindez tiéd. Vesd másba, s nézheted,

hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,

s meggazdagítva lelked asztalát.

S csoda történik: minél többet adsz,

te magad annál gazdagabb maradsz!

Ami különös fényt hoz a történetbe, hogy Lukács itt valamiképpen kilép az Apostolok cselekedeteit pusztán elmondó szerepből, kiderül, hogy saját döntése szerint együtt indul Pállal Rómába. Míg a Pál sorsa felőli döntést meghozták, ő ez idő alatt úgy döntött, úgy határozott, illetve benne közben elvégeztetett, hogy elkíséri az apostolt. És nem csupán ő döntött így, velük megy önként, szívből, szeretetből osztozva Pál sorsában, Arisztarkus is. Talán emlékszünk a nevére, ő az, akit épp amiért csatlakozott Pálhoz, vele együtt fogták el az isteneik miatt háborgó, felbőszült efézusiak. Sőt, a Filemonhoz írt levélből azt is tudhatjuk, mindvégig Pállal maradt római fogsága idején…

Nem Pálért és rabtársaiért indul a hajó, ők csak helyet kapnak egy célirányba induló hajón, őrzőikkel együtt. Könnyen lehet, hogy másoktól elkülönített részben utaztak. Hosszú, több napos, több hajós út előtt állnak, s aki az akkori hajóval való utazásban kicsit is tájékozott, elképzelheti, mi minden volt már induláskor kérdéses, és bizonytalan.

MÁSNAP MEGÉRKEZTÜNK SZIDONBA. JULIUSZ EMBERSÉGESEN BÁNT PÁLLAL, ÉS MEGENGEDTE, HOGY ELMENJEN BARÁTAIHOZ, ÉS AZOK GONDOSKODJANAK RÓLA. ONNAN ELINDULVA, AZ ELLENSZÉL MIATT, CIPRUS KELETI PARTJA MELLETT HAJÓZTUNK EL. MAJD CILICIA ÉS PAMFILIA ALATT ÁTVÁGVA A TENGEREN. A LISIAI MIRÁBA ÉRKEZTÜNK. OTT A SZÁZADOS EGY ITÁLIÁBA MENŐ ALEXANDRIAI HAJÓT TALÁLT, ÉS ABBA SZÁLLÍTOTT BE MINKET.

Szidonba, még saját partjaik mentén haladva érkeznek másnap. Nyilván az általuk választott hajó állt meg ott valamiért, amit oda indult. A százados Szidonban keres és talál másik hajót, mely épp Róma felé indul. Közben volt idő arra, hogy Pál meglátogassa ott élő, keresztény testvéreket. Valószínű, hogy nem minden rabnak engedték meg azt, amit neki, aki római polgár volt. Talán mert rá nézve még nem volt elmarasztaló ítélet, és ha akarta, tudhatta róla, a százados, miért látogatja meg az ott élő híveket. Bizonyára azt sem bánta, ha GONDOSKODNAK RÓLA, ha ellátják útravalóval. Úgy dönt, hogy mehet, és Pál szíve ráfelelhet...

ONNAN ELINDULVA, AZ ELLENSZÉL MIATT… Veszélyesnek látszik a szél, ezért nem a legrövidebb úton mennek, nem hajóznak ki a nyílt tengerre, hanem Ciprus keleti partja mentén haladnak…Nem tudom, milyen távol hajóztak a parttól, a különös, hogy az idősödő Pál így elhajózhat életének állomásai mellett haladva: Antiókia, Tárzusz, Kolossé… Nem állnak meg, de a gondolat szabad, oda is röppenhet, s hálát adhat mindazért, ami élete során Isten kegyelméből történhetett. Az ELLENSZÉL MIATT…Nem mindig van ellenünk, ami épp gátol, vagy akadályoz minket…Legyőzheti-e szívünket az, ami értelmet ad, tartalmat, az értelmetlennek látszó, vagy ellenem valónak gondolt dolgoknak?

TÖBB NAPI LASSÚ HAJÓZÁS UTÁN, NAGY NEHEZEN ÉRTÜK EL KNIDUST, DE MIVEL OTT A SZÉL NEM ENGEDETT PARTRA SZÁLLNI, ELHAJÓZTUNK SZÁLOME MELLETT, KRÉTA ALÁ. ÉS MIUTÁN NAGY ÜGGYEL-BAJJAL ELHALADTUNK MELLETTE, ELJUTOTTUNK EGY HELYRE, LÁZEA VÁROS KÖZELÉBEN, AMELYET SZÉPKIKÖTŐNEK NEVEZNEK. MINDEZZEL SOK IDŐT VESZTEGETTÜNK ÉS A HAJÓZÁS KEZDETT MÁR VESZEDELMESSÉ VÁLNI. HISZEN BÖJT NAP IS ELMÚLT MÁR.

Vajon ki miatt támadt, ki NEM ENGEDETT, és miért nem engedte őket PARTRA SZÁLLNI? Mit merünk érezni és gondolni? Mi is megéltük már, van, mikor az ember hiába tervez, hiába erőlködik, hiába menne valahova, valakikért, hiába tenne, lépne valamit, nem sikerül, nem érkezik oda, mert annyira erős, az ami olykor az ember fölébe-elébe tornyosul!

Amikor Isten megállni kényszerít, nem ellenem, hanem értem, akkor csak megállni érdemes, s minden egyéb próbálkozás istenkísértés. Azon az úton, ahhoz a megmaradáshoz én kevés vagyok. Be kellene látnom, és meg kellene állnom. Az ember olykor azt hiszi, bárhova megy, Isten közel marad hozzá. De vannak olyan utak, melyek nem Istenhez, hanem tőle elfelé vezetnek. Amikor nem akarom látni, megérteni és lépni azt, amire, amerre Lelke indítana…

A HAJÓZÁS KEZDETT MÁR VESZEDELMESSÉ VÁLNI. HISZEN BÖJT NAP IS ELMÚLT MÁR… Ez az út október közepe táján, vagy végén volt, hisz a BÖJT-NAP már elmúlt… Ki tud róla, hogy elmúlt? Aki tudja, hogy van ilyen, aki tudja, hogy Isten rendelte, évente egy olyan napot, melyre népe, heteken át készül….Az engesztelés ünnepe ez, vagy az izraeliták által használt név szerint :Jom Kippur Egy olyan nap, mely teljes egészében testi-lelki böjt,

mely napon minden ember, az egész választott nép úgy áll Isten előtt, mindenről lemondva, mindent félretéve, szüntelen fohászkodva, hogy valóságos bűnbánata után, az önmaga helyett, a főpap által a szentéjben bemutatott véres áldozathozatala után, Isten kegyelmében részesedhessenek … Ajándékozhat-e nekünk olyan napot, melyen mindent félretéve eléállunk, mikor veszíteni tudunk, hogy lássuk, kegyelmét, szeretetének mérhetetlen nagy voltát.

PÁL INTETTE ŐKET: FÉRFIAK: LÁTOM, HOGY A HAJÓÚT FOLYTATÁSA VAKMERŐSÉG, MERT NEM CSAK A HAJÓBAN ÉS A RAKOMÁNYBAN OKOZHAT NAGY KÁRT,

HANEM ÉLETÜNKET IS VESZÉLYEZTETI. DE A SZÁZADOS INKÁBB HITT A KORMÁNYOSNAK ÉS A HAJÓTULAJDONOSNAK, MINT ANNAK, AMIT PÁL MONDOTT.

Pál, aki tudja kinek kezében van az élete, INTI ŐKET…Felelős a vele utazókért. De nem hallgatnak rá. Mint kiderül, a százados dönt. Mi alapján? Miért hisz a százados a kormányosnak és a hajó tulajdonosának? Mert azok szakemberek, s érdekük megmaradni. Más kérdés, hogy amazok is, csupán magukat meggyőzve hiszik, hogy lehet, szabad elindulni …

MIVEL PEDIG A KIKÖTŐ TELELÉSRE NEM VOLT ALKALMAS, A TÖBBSÉG ÚGY HATÁROZOTT, HOGY ONNAN IS TOVÁBB KELL HAJÓZNI, HOGY VALAMI MÓDON ELJUSSUNK TELELÉSRE FÉNIXBE, KRÉTÁNAK EBBE A KIKÖTŐJÉBE, AMELY DÉLNYUGAT ÉS ÉSZAKNYUGAT FELÉ NÉZ. MIVEL GYÖNGE DÉLI SZÉL KEZDETT FÚJNI, S ŐK AZT HITTÉK, FELTETT SZÁNDÉKUKAT VÉGHEZVIHETIK, FELSZEDTÉK A HORGONYT ÉS A KRÉTAI PART MENTÉN HAJÓZTAK TOVÁBB.

AZT HITTÉK, FELTETT SZÁNDÉKUKAT VÉGHEZVIHETIK, hisz ami az indulást támogatja, az GYÖNGE DÉLI SZÉL…Hiába tudják a szél erejét, ami miatt nem tudtak partra szállni, és azt, hogy ami most támadt, holnap megfordulhat, az nem biztosíték semmire, legyőzi őket az indulni akarás, felszedik a horgonyt, s továbbhaladnak a biztonságosnak tűnő part mentén…

               BÓDÁS JÁNOS  

                              A SZÉL

Azt hittem, mint kisgyerek:               fák csinálják a szelet.

Ha felgerjednek a fák,                     fújnak, mint vad paripák,

szelet csapnak, nagy szelet,              mert menniük nem lehet.

S ha villám csapkod rajtuk,               viharrá nő haragjuk.

Rég tudom már, hogy a szél              északon, vagy délen kél.

Vad hideg az északi,                        dúlni jön, s pusztítani.

Iszonyú az ereje,                            nyögnek mind a fák bele,

törnek – , zúznak… A szélnek             prédái csak szegények.

A déli szél lágy meleg,                     vele jön a kikelet,

rügyfakadás, dal, virág,                    boldog szép lesz a világ,

dalol a fa, ring, susog,                     mint szerelmes asszonyok.

Azt hittem rég: a gonosz                   emberektől van a rossz.

Gonoszkodnak, mert nekik,                a rosszaság jólesik.

Rossz, jó, belőlünk ered,                   mint a fákból a szelek.

Tudom már, hogy a szélnek               prédái csak szegények.

Fúj az ördög vad szele,                     megvadul a szív bele,

tör-zúz, gyűlöl, acsarog,                    dúlnak a vérviharok,

minden pusztul, bomlik, ég,               recseg az emberiség!

S ha égi szél közeleg,                      boldogok az emberek,

tele lesznek tavasszal,                     irgalommal, vigasszal,

nyílik szívük virága,                         s béke száll a világra.

Az emberek szegények,                    prédái csak a szélnek,

dideregnek, fáj nekik,                      ha vad szelek nyögetik.

Isten Lelke, égi szél,                        fújj át a világ szívén,

szét ne zúzza maholnap                    vad szele a pokolnak.

Hozz virágot, meleget,                     hadd nyíljon a szeretet,

s szívünk lombjai között                   zengjenek az örömök!

Ami köröttünk támad, amit nem mi támasztunk, ellenszél, hátszél… az mind értünk támad, ha Isten felé fordíthat. Vegyük észre, ha valamiért nem enged kikötni, vegyük észre a jóféle célokba, emberekbe, szokásokba vetett hitek sodrását, ami nem hozzá, hanem elfelé visz…