LÁTVÁN A SOKASÁGOT, FELMENT A HEGYRE, ÉS AMINT LEÜLT, ODAMENTEK HOZZÁ A TANÍTVÁNYAI, ÉS SZÓLÁSRA NYITOTTA SZÁJÁT, ÉS ÍGY TANÍTOTTA ŐKET: BOLDOGOK A LÉLEKBEN SZEGÉNYEK, MERT ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA. BOLDOGOK A SZOMORKODÓK, MERT ŐK MEGVÍGASZTALTATNAK. BOLDOGOK A SZELÍDEK, MERT ŐK ÖRÖKLIK A FÖLDET. BOLDOGOK, AKIK ÉHEZIK ÉS SZOMJÚHOZZÁK AZ IGAZSÁGOT, MERT ŐK MEGELÉGÍTTETNEK. BOLDOGOK AZ IRGALMASOK, MERT ŐK IRGALMASSÁGOT NYERNEK. BOLDOGOK A TISZTA SZÍVŰEK, MERT ŐK AZ ISTENT MEGLÁTJÁK. BOLDOGOK A BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐK, MERT ŐK AZ ISTEN FIAI. BOLDOGOK, AKIKET ÜLDÖZNEK AZ IGAZSÁG MIATT, MERT ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA. BOLDOGOK VAGYTOK, HA SZIDALMAZNAK ÉS ÜLDÖZNEK TITEKET ÉS HAZUGUL MINDEN ROSSZAT RÁTOK FOGNAK ÉNÉRETTEM. ÖRÜLJETEK ÉS ÖRVENDEZZETEK ENNEK, MERT JUTALMATOK BŐSÉGES A MENNYEKBEN; ÍGY ÜLDÖZTÉK A PRÓFÉTÁKAT IS TI ELŐTTETEK. _________________________________________________________________________

Amikor ott jártunk, azon a hegyen, a Galileai tenger fölött, az, aki szervező gazdája volt a kirándulásnak, maga köré ültetett minket, és felolvasta a Hegyi beszédet. Adva volt a hely, fenn ültünk a hegy oldalában, alattunk a tó, tavasz volt, sütött a nap, Jézus szavait olvastuk-hallgattuk a Bibliából… De talán épp az emberi lépni akarás, az egykori történés keretébe lépni, azt idézni próbáló igyekezet, nem engedte jelen lenni azt, ami Jézus közelében a tanítványokat érintette. Hiányzott a súly, az íz, ami egykor a Mester szava által jelen volt…

BÓDÁS JÁNOS

         ELMONDOM A VILÁGNAK

Uram, Lelkedre várok,

lelkem koldus, szegény.

Vakon süketen járok,

mert így születtem én…

Ha lelkemről lepattant

a hályog, - isteni

arcod, a láthatatlant

látom tündökleni,

s ha fülemből kiolvad

a viasz, - értelem –

feletti lényed, szódat

hallom, s megérthetem.

S ha értelek, ha látlak,

mi belőled betölt,

elmondom a világnak,

hogy szebb legyen a föld.

Édesapám szülőfalujában, Alsószuhán jártunk a testvéreimmel, egy általunk nagyon-nagyon szeretett, rokon temetésén. A templom, a falu fölött magasodik. Fel kell menni a faluból, és a lentről odavezető úton jól láthatók azok, akik a templomhoz közelednek. Leglső gyerekkori emlékeim közé tartozik, mikor a falu apraja és nagyja elindult vasárnap az első harangszóra, és megtelt a templom az ünneplőbe öltözöttekkel. Aztán jöttek az ötvenes évek, és bizony lassan, majd mindenki elmaradt. Volt, mikor egyedül mi, a messziről jött unokák, indultunk nagyanyámmal a fölfele vezető úton… Mert voltak, akik lesték az utat, s nem csupán lesték, hanem fel is jelentették azokat, akik menni mertek Isten házába. Az mi alig húszesztendősen özveggyé lett nagyanyánk ment, addig is, azután is Isten kegyelmére támaszkodva élt, neki fontosabb volt, amit ott nyert, mint amit miatta vesztett a rosszindulatú emberek miatt. Fájt neki, hogyne fájt volna a megszólás, a bántás, a megszégyenítés és a kirekesztés… de nem lehetett Istentől eltántorítani, nem lehetett az Isten házához való hűségét kioltani. Miért nem? Mert Istenbe vetett hite éltette: Egyedüli reményem, óh Isten csak te vagy…

LÁTVÁN A SOKASÁGOT, FELMENT A HEGYRE, ÉS AMINT LEÜLT, ODAMENTEK HOZZÁ A TANÍTVÁNYAI, ÉS SZÓLÁSRA NYITOTTA SZÁJÁT, ÉS ÍGY TANÍTOTTA ŐKET:

Vajon mit láttak azok, akiket Jézus nem szólított meg, azok felől, akiket megszólított? Mi volt abban az elhívó szóban? Lehetett másoknak rajta botránkozni, miért mennek mindent el és hátrahagyva Jézus után? Vajon miért megy ki a tömegből, fel a hegyre a megszólítottakkal? Szükséges az, hogy elmondja nekik, hogy tudják, mire bólintottak, miféle életre hívta őket?

Nem mindenkit, csak a TANÍTVÁNYAIT… Erre eddig még nem igen figyeltem. Azokkal ül le, akiket pár nappal korábban követésre szólított. Olyan erővel, melyre ők nem tudtak nemet mondani. Pedig arra indította szívüket, hogy mindent otthagyjanak érte. Mindent, ami addig betöltötte az életüket: családjukat, rokonaikat, barátaikat, környezetüket, munkájukat, szokásaikat, életrendjüket… Éhséget ébresztett bennük szava, arra, amit ő él. Ily módon, az általuk elhagyottakat vesztessé tette, és őket, munkanélkülivé, szegénnyé, nincstelenné…Igaz, olyanná, mint ő maga. Aki ugyanezt tette értük, és lépi Isten akarata szerint.  

„Jézus a hegyoldalon, körülötte a néptömeg... A nép látja: itt van Jézus, tanítványaival, akik beálltak hozzá. A tanítványok nemrégiben még maguk is teljesen a nép tömegéhez tartoztak. Olyanok voltak, mint a többiek. Azután elérte őket Jézus hívása: akkor mindent elhagyva követték őt… Most vele mennek, vele élnek, őt követik, bárhová vezeti is őket. Valami történt velük, ami a többiekkel nem történt meg. Rendkívül nyugtalanító és megbotránkoztató tény az, amely itt láthatóan a nép szeme elé tárul…tanítványai a népből jöttek… Követték a jó Pásztor hangját, mert felismerték azt…. Hívására mindenről lemondtak. Most nélkülözésben és hiányban élnek, ők a szegények legszegényebbjei, a legsúlyosabb támadások elszenvedői, az éhezők közt a legéhesebbek. Nekik csak Jézusuk van. Sőt, vele együtt nincs semmijük a világon, egyáltalán semmijük… Jézus követői lesznek, itt is, ott is találnak majd hallgatókat és hívőket. És mégis…Tanítványaira hull minden, az Isten és szava elleni harag, és vele együtt tagadják ki őket… Ezért: boldogok! Jézus… azokhoz beszél, akik már hívásának hatalma alatt állnak. Ez a hívás tette őket szegénnyé, üldözötté, éhezővé. Boldognak mondja őket, de nem nélkülözésük vagy lemondásuk miatt. Önmagában sem a nélkülözés, sem a lemondás nem ok arra, hogy valakit boldognak nevezzenek. Egyedül a hívás és az ígéret – ezek miatt élnek szükségben - az elegendő ok…Jézus boldognak mondja tanítványait. A nép hallja ezt, és megrendülten tanúja annak, ami itt történik… „ Dietrich Bonhoeffer – Követés

Sokszor beszélgettünk már fiatalokkal arról, mi is a boldogság, miféle tartalommal bír ez a kifejezés az emberek számára? És arra kellett rádöbbennem, hogy Jézus a Hegyi beszédben ha boldogságról beszél is, egészen másféle tartalmú boldogságról, mint amit az ember magának álmodik, magának képzel. És sosem volt, vagy lesz ez a kettő egy és ugyanaz.

Azt mesélte édesapám most temetett unokatestvérének a lánya, hogy édesanyja halála előtt néhány nappal, hazakívánkozott. Mondta is az övéinek, mikor ott jártak. Hova haza? Hisz ugyanabban a faluban lakott, ahol született, ahol felnövekedett, ahol férjhez ment… Ott épült a házuk, a szülői házzal átellenben, az út másik oldalán… Igaz, azt az öreg kúriát sok éve lebontották. Két ház is épült eléje mögéje, épp néztem, mikor ott jártunk, hol is volt az a régi ház? Ő tudta, a helyet, oda kívánkozott, ahol élete indult, oda ment, mikor senki se látta, és igen, különös, de annak hűlt helyén találták meg őt… Hova készült, hova érkezett?

Mi mind hisszük, hogy istenadta az életünk, hogy Istentől jövünk, onnan, ahol Ő jelen van. Vágyunk rá? Életünk terében való felbukkanása, szólítása, jelenléte tett-e már boldoggá?

Nem az, hogy minden rendben van köröttünk, és nem is az, hogy elértük vágyainkat, álmainkat… hanem hogy megérintett a mindörökre megmaradó Úr, és országának jelenléte.

BOLDOGOK A LÉLEKBEN SZEGÉNYEK, MERT ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA. BOLDOGOK A SZOMORKODÓK, MERT ŐK MEGVÍGASZTALTATNAK. BOLDOGOK A SZELÍDEK, MERT ŐK ÖRÖKLIK A FÖLDET. BOLDOGOK, AKIK ÉHEZIK ÉS SZOMJÚHOZZÁK AZ IGAZSÁGOT, MERT ŐK MEGELÉGÍTTETNEK. BOLDOGOK AZ IRGALMASOK, MERT ŐK IRGALMASSÁGOT NYERNEK. BOLDOGOK A TISZTA SZÍVŰEK, MERT ŐK AZ ISTENT MEGLÁTJÁK. BOLDOGOK A BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐK, MERT ŐK AZ ISTEN FIAI.

BOLDOGOK, AKIKET ÜLDÖZNEK AZ IGAZSÁG MIATT, MERT ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA. BOLDOGOK VAGYTOK, HA SZIDALMAZNAK ÉS ÜLDÖZNEK TITEKET ÉS HAZUGUL MINDEN ROSSZAT RÁTOK FOGNAK ÉNÉRETTEM. ÖRÜLJETEK ÉS ÖRVENDEZZETEK ENNEK, MERT JUTALMATOK BŐSÉGES A MENNYEKBEN; ÍGY ÜLDÖZTÉK A PRÓFÉTÁKAT IS TI ELŐTTETEK.

Mit tanít, mit mond tanítványainak? Arról beszél nekik, ami felfoghatatlan, elfogadhatatlan, értelmetlen, működésképtelen elhívás és ígéret nélkül. Nem azért hívta őket, mert különbek, vagy igazabbak, vagy hívőbbek, avagy képesek rá, hanem épp az által lesznek képesek rá, mert megszólítottak. Nem áltatja őket, nem öncsalásra hívja őket, nem azt ígéri nekik, hogy képesek lesznek rá… Nem. Nem. Nem. Ha követik, ha utána mennek, lépéseik közben élik meg e szavak igazát. Hogy a hívás és az ígéret szabaddá tesz. Aki csak úgy tesz, mintha követné, az nem éli meg a csodát, ami Krisztus által lesz jelen. Az utánzás nem követés!

BOLDOGOK A LÉLEKBEN SZEGÉNYEK? Ebben a világban az erőben gazdagok legyintenek a tehetetlenekre, és (ismerjük el), hívő körökben se igen becsülik a lélekben gyatrákat… ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA? Kié? Kell nekem? Vágyom-e ily módon boldoggá lenni?

BOLDOGOK A SZOMORKODÓK? Akik sírnak? Ha azok lennének, nem sírnának. Micsoda ellentmondás! Van-e aki szakadozó szívvel boldognak érzi magát? Mitől is érezné? Mert akad vigasztalója? MEGVÍGASZTALTATNAK? Lehet minket megvigasztalni, lehet minket keserűségünktől, önvádjainkról, vádjainktól, önsajnálattal tele lényünktől megszabadítani? Krisztus értünk kiáradó ereje nélkül lehetetlen! Ott marad, fel-felbukkan, elnyel ami keserít…

BOLDOGOK A SZELÍDEK? Mitől lennének azok? A gyengéket és a szelídeket az erősek, a láthatót birtoklók könyörtelenül eltapossák… Kik ÖRÖKLIK A FÖLDET? Önáltatás ez? Nem! De aki hívás nélkül próbálja teljesíteni, belevész saját erőfeszítésébe…De aki megélte, hogy lehet szabad engedni, elhordozni, az a szabadság oly ízét kóstolja meg, mint addig sosem.

BOLDOGOK, AKIK ÉHEZIK ÉS SZOMJÚHOZZÁK AZ IGAZSÁGOT? Nem! Nincs, nem terem igazság e földön. Mert mást és mást érzünk igazságnak, hiába tudjuk a törvényt.

És az igazságra éhesekkel, szomjasokkal nem törődnek azok, akiknek érdekeik vannak, és eszközeik arra, hogy érvényesítsék ezeket. MEGELÉGÍTTETNEK? Kik és mivel? Ne áltassam magamat. Ha nem elég nekem, amit Krisztus ad, nem vesztettem el érte mindent…

BOLDOGOK AZ IRGALMASOK? Mit hiszek, mit élek? Szeretem, ha becsülnek, ha elégedett lehetek magammal, jócselekedeteimmel? Mi az irgalom? A szív fölemelni bíró meghajlása, az irgalomra szorulóért. Veszteni érte, elveszni helyette… Azt odaadni, amire a másiknak szüksége van. Miféle IRGALMASSÁGOT NYERNEK, akik annyit kapnak, amennyi tőlünk telik? Nem vagyunk istenek, pedig istenit kéne adnunk. Betölthet-e minket Isten Lelke?

BOLDOGOK A TISZTA SZÍVŰEK? Vannak? Vagy csak látszatra tiszták? Vagy igazoltan tiszták? Tudunk, merünk Istennel találkozni? Akik tiszták, ISTENT MEGLÁTJÁK…Mit látunk? Kit látunk? Miért vagyunk tele bizonyításvággyal, miért zavar, miért sért minket, ha más hibát talál bennünk? Van aki tiszta? Csak az, aki épp Őt látja, akinek jelen lehet a szívében…

BOLDOGOK A BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐK? Jaj, dehogy! Mi úgy törekszünk békességre, hogy közben szüntelenül viaskodunk, vergődünk. Látják felőlünk, hogy ISTEN FIAI vagyunk? Csupán akkor, ha Krisztus által szabadok vagyunk másoknak igent, vagy nemet mondani…

BOLDOGOK, AKIKET ÜLDÖZNEK AZ IGAZSÁG MIATT? Mi nem szeretjük, ha ellenünk fordulnak, bánt, ha rosszindulattal kezelnek minket, kétségbeesünk, ha üldöznek minket…  

BOLDOGOK VAGYTOK, HA SZIDALMAZNAK ÉS ÜLDÖZNEK TITEKET ÉS HAZUGUL MINDEN ROSSZAT RÁTOK FOGNAK ÉNÉRETTEM? Csak azt lehet e kétségbeeséstől megszabadítani, akinek hívása van, s ígérete, ha ÖVÉ A MENNYEK ORSZÁGA…Szabad tükörbe néznünk, miféle követői vagyunk Krisztusnak?

Húsvétkor Pesten jártunk, a gyerekeinkkel együtt ünnepeltünk. Szombat este, asztal mellé telepedve, együtt gondolkodhattunk a nekünk fontos dolgokról. Egyik lányunokám mondta el, hogy egyik barátnője, kedves, aranyos, de a látható dolgokhoz köti magát. S ő nem tud mit mondani neki, mert amit ő hisz, az neki nem valóság…De hát, amikor történik valami fontos, aminek örülsz, vagy ami fáj, az kívül, vagy belül történik? Mit lát más mindabból, ami legbelül történik? Amit kimutatsz, amit nem tudsz (nem akarsz) elrejteni. Belül születik, nem látható, csak testi módon megmutatkozó következménye. Éltethet, avagy elveszíthet, ez ami benned láthatatlanul ott van? Attól van, hogy láttatod? És ami éltet, ami erőt ad, az mindig látható? És ami nem látszik, tönkretehet? Miért vagyunk vakok arra, ami túl van a láthatón? Mintha nem lenne, s mintha csak az lenne, amit látunk…

És másnap, épp erről szólt az igehirdetés. Jézus Krisztus látható haláláról, és láthatatlan feltámadásáról. Az emmausi tanítványokról. Tudták Jézustól, amit erről tudhattak, mégis kétségbeesettek voltak, nem ismertek rá, a hozzájuk csatlakozó Mesterre. Hiába tudtak a feltámadásról, emberi módon láttak, az tette őket vakká. Míg Jézus nem könyörült rajtuk. Mikor ráébredtek jelenlétére, szívük megtelt ujjongással…

Mit taníthat ma nekünk Jézus Krisztus? Kell nekem az a boldogság, ami magam vesztve, általa valósul? ÖRÜLJETEK ÉS ÖRVENDEZZETEK… Jézus nem ígér nekünk olyat, ami nem lehetséges…Általa lehetségessé lehet ami lehetetlen… JUTALMATOK BŐSÉGES A MENNYEKBEN… Mit hiszek arról, ami odaát vár? Van Krisztustól nyert hívásom, ígéretem? Érvényessé lett értem vállalt kereszthalála? És feltámadása? Mitől félek, mire készülök? ÍGY ÜLDÖZTÉK A PRÓFÉTÁKAT IS TI ELŐTTETEK. Itt a földön dolgainkba veszünk, vagy érte veszítünk. Hisszük, hogy hívása, ígérete, jelenléte által, ígérete szerint mi is boldogok lehetünk? Várjuk? Szólíthat? Halljuk? Érinthet? Követjük? Betölthet?

TURMEZEI ERZSÉBET  

        Szolgálni, mint a fény

Krisztus, csodálatos vagy,
élő, hatalmas és jelenvaló!
Szavak zűrzavarában
szíven talál a Szó,
halálból életre keltő,
új útra indító.
Sodor, mint a vihar,
győzelmes erővel.
Hívsz, és indulni kell.
Küldesz és menni kell,
szolgálni és tenni kell.
Szereteted parancsa
szívünkben énekel.
Nyomodban új meg új
tanítvány indul el
szolgálni mint a fény,
ízt adni, mint a só.
Hogy bennünk is Te szolgálj,
őbennük is Te légy
élő, hatalmas és jelenvaló.