belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Czövek Tamás

Gyülekezeti dicsőítés: Gondolatok régi és új énekeinkről

Töprengek


Ülök az istentiszteleten. Énekelnem kellene, dicsőítenem Istent a gyülekezettel együtt, ehelyett töprengek. Próbálom megérteni, s közben arra gondolok, az az utolsó idők biztos jele, ha éneklés közben az énekszövegen kell töprengenem. Így épp a dicsőítés élményétől fosztom meg magam. Vagy foszt meg ez a félresikerült énekszöveg. Miért ezt a szót, ezt a képet használja? Mit mond ez az ének nekem vagy a mellettem éneklőnek? Vagy annak, aki csak betéved a templomba? Nem értem. De csak én keresek a kákán is csomót, vagy mások sem értik? És egyáltalán: miért van bennem ez az ambivalens érzés az énekekkel kapcsolatban? Mi bántja a fülem?

Néhány éve írtam egy cikket a gyülekezeti éneklés és identitás témakörében.[1] Ebben a dicsőítő éneklést és énekeket – amiket olykor tévesen ifjúsági énekeknek neveznek, és amiket jobb megjelölés híján alább új, újabb énekekként fogok címkézni – védelmembe vettem. Szokásom szerint a véleményem mellett kitartok. Ám itt az érme másik oldala.

Az új énekek népszerűségének számos oka van. Talán a két legfontosabb a fiatalok és nem egyházban felnőttek ízlésvilágához közelebb álló hangszerelés, szöveg- és dallamvilág. Az is világos, hogy az alább tárgyalandó kérdések e népszerűségben jó esetben is csak másodlagos szempontok. Mégis fontosnak tartom, hogy olyan kérdéseket is feltegyünk énekeinkkel kapcsolatban, amiknek megvitatása gyümölcsözőnek bizonyulhat.

Az alábbiakban először az újabb, majd a hagyományos énekeket kívánom mérlegre tenni. Nyelvi, ill. néhány teológiai szempontból fogom énekkultúránkat vizsgálni, zenei kérdésekbe csak elvétve fogok belebocsátkozni. Bár lehet teológiai vonatkozása annak, hogy gitárral vagy orgonával, hagyományos vagy újabb énekekkel dicsőítjük-e Istent, ez jobbára kulturális kérdés. A vitákban elsősorban így jelentkezik, ezért erre nem fordítok külön figyelmet. Kritikai szempontjaim sajátosak. Énekeinket nem szoktuk abból a szemszögből vizsgálni, mennyire szólaltatnak meg közösségi, érzelmi vagy üdvtörténeti hangot. Biztos vannak ennél fontosabb szempontok is. Teológiai és himnológiai kánon híján így óhatatlanul szubjektívek lesznek kérdéseim, olykor pedig a megfigyelések is, amikre elemzésemben jutok. De nem mellőzhetők.

Szintén jórészt kulturális kérdés az időnként heves indulatokat kiváltó „dicsőítés” kifejezés. Valóban, fél évszázada még nem használtuk. Ám a szóhasználat nem szabad, hogy megzavarjon. A dicsőítés az éneklés azon módja, amikor dicsőítő énekeket éneklünk, akár hagyományosakat, akár újabbakat. Minden tisztességes énekgyűjteményben vannak dicsőítő énekek, még ha nem is ezen a néven, hanem pl. „dicséretek”-ként szerepelnek (Református énekeskönyv; RÉ). Nem kell a kifejezést használni, de azt teológiai alapon elutasítani balgaság, hiszen minden Krisztust követő dicséri Istent: hagyományos vagy újabb énekekkel, ülve vagy táncolva, gitárral, orgonával vagy a capella. Aki nem dicsőíti a Mindenhatót, annak nem kell tovább olvasnia. (A zárójeles számok a RÉ énekeit jelölik.)[2]

 

[1] „Zene és identitás”, Református Egyház 58 (2006) 190-93, mely a parokia.hu-n is olvasható.

[2] A „dicsőítés” kifejezés eredetileg a „worship” angol szó fordítása, mely egyaránt jelent „dicsőítés”-t és „istentisztelet”-et.

1. oldal ( összesen 5 ) Következő oldal
2018. január 16., kedd,
Gusztáv napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4575
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39417193

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat